támogatási kampány

A Soros-féle alapítványok feltételeivel szívesen fogadnánk a magyar állam támogatását is

Régi mániája az Átlátszót támadó megmondóembereknek, hogy a tevékenységünket támogató szervezetek zsoldjában állunk, avagy „aki fizet, az rendeli a zenét”. Röviden, szerintük a támogatók a pénzükért beleszólnak az újságban megjelenő tartalomba.

Nos, ez egyrészt nincs így, mi nem úgy működünk mint a kormánypárti média, ahol politikusok cikkeket rendelhetnek. Másrészt azt javasoljuk azoknak, akik szerint a támogatónak mégiscsak beleszólási lehetősége lehet a szerkesztőség működésébe, hogy próbálják ki, nekik mennyi lenne, ha támogatnának. Elnézve az ide-oda folyó állami milliárdokat, a pénz nem lehet akadály.

A kettős mérce gyanúját elkerülendő, támogatási felhívást teszünk közzé. Várjuk azon belföldi, állami, állami tulajdonú, vagy akár magántulajdonú szervezetek jelentkezését, akik évi 20-40 millió forinttal támogatnák az Átlátszót, a külföldi intézményi adományozóinkkal azonos feltételekkel. Egy intézményi donortól ugyanis csak az éves költségvetésünk 10-20 százalékát kérjük, hogy elkerüljük a donorfüggőséget, és diverzifikáljuk a donor-portfóliónkat, jelenleg is több intézményi donorral büszkélkedhetünk.

A legnagyobb támogatóink pedig minden ellentétes híreszteléssel szemben változatlanul a legkisebbek: az elmúlt hat évben 59%-ban mikroadományozók és szja 1% felajánlók adták össze a költségvetésünket.

A legnagyobb támogatóink minden ellentétes híreszteléssel ellentétben változatlanul a legkisebbek: az elmúlt hat évben 59%-ban mikroadományozók és szja 1% felajánlók és 41%-ban külföldi intézményi donorok és pályázati bevételek adták össze a költségvetésünket.

A kért támogatást az Átlátszó csak az Alaptörvény szerinti alkotmányos célok érdekében, a magyar törvények betartásával, az alaptevékenységének finanszírozására használja fel. A támogató szervezet minden olyan beleszólási jogot és lehetőséget megkap, amivel a jelenlegi nagy (külföldi, intézményi) támogatóink rendelkeznek. Nem árulunk zsákbamacskát, ezeket:

  • Az Átlátszó vállalja, hogy a kapott támogatás felhasználásáról vezetett pénzügyi nyilvántartásokat, amelyek megfelelnek az általánosan elfogadott könyvelési gyakorlatnak, a támogatási időszak lezárását követően is megőrzi, és kérésre a támogató rendelkezésére bocsátja. Az Átlátszó vállalja, hogy évente egyszer írásos beszámolóban foglalja össze, mire használta fel a támogatást, és milyen eredményeket ért el vele.
  • A támogató a támogatással és a támogatottal kapcsolatos információkat tehet közzé, de ezen túl semmilyen igényt nem formál arra, hogy befolyásolja a támogatott tevékenységét.

Jó munkát kívánt a miniszterelnök politikai igazgatója az Átlátszónak | atlatszo.hu

Az atlatszo.hu finanszírozásának forrásait soha nem titkoltuk, azok nyilvánosan elérhetőek a honlapunkon és a beszámolóinkban, nem kell utána sokat nyomozni. Költségvetésünknek csak egy része származik külföldi intézményi donoroktól, és az is több forrásból, míg büdzsénk több mint felét mikroadományozók és szja 1 százalék felajánlók, több ezer magánszemély állja.

Ha felkeltettük magyar állami támogatónk érdeklődését, kérjük, azt egy szándéknyilatkozatban jelezze az Átlátszó e-mail címén. A szándéknyilatkozat alapján az Átlátszó megvizsgálja az érdeklődő tevékenységét, szervezeti hátterét és működési gyakorlatát, és ha azt átláthatónak, jogszerűnek és az Átlátszó missziójával összeegyeztethetőnek ítéli, akkor megkötjük a támogatási szerződést.

Amíg viszont pénzt nem ad a magyar állam, szeretnénk önmérsékletet kérni a dollármédiázásban: a magyar adófizetők pénzéből finanszírozott álcivil szervezet január elején több valótlan állítást is megfogalmazott az Átlátszó pénzügyeiről a kormánypropaganda mikrofonállványai előtt. Ezekért a Fővárosi Törvényszék első fokon, nem jogerősen helyreigazításra kötelezte a Magyar Távirati Irodát és a Magyar Nemzet napilapot:

Első fokon sajtópert nyert az Átlátszó az MTI és a Magyar Nemzet ellen | atlatszo.hu

A bíróság a sérelmezett közlések kapcsán elsőként azt vizsgálta, hogy a helyreigazítani kívánt közlemény tényállításnak, avagy véleménynyilvánításnak tekintendő-e – ezért nem kértük helyreigazítani a külföldi finanszírozás által generált nemzetbiztonsági kockázattal kapcsolatos zavaros eszmefuttatásokat, mert ezek véleménynek minősülnek.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2