Romlott a magyar helyzet egy sajtószabadság-index szerint, de másutt még inkább

Május 3-án, a sajtószabadság világnapján jelent meg a Riporterek Határok Nélkül (Reporters Sans Frontières) 2022-es nemzetközi sajtószabadság-indexe. Bár a tavalyi évhez képest Magyarország helyezése javult, mégis rosszabb pontszámot kaptunk, mint 2021-ben. Idei elemzésünk egy egészen 2002-ig visszanyúló áttekintést nyújt a felmérés eredményeiről.

A Riporterek Határok Nélkül (RSF) idén publikálta a huszadik sajtószabadság-elemzését. A nemzetközi újságíró szervezet minden évben nyilvánosságra hoz egy 180 országot vizsgáló rangsort. Részben egy médiaszakemberek, jogászok és szociológusok által kitöltött kérdőív eredményei alapján, részben pedig az újságírókkal szembeni visszaélések és bántalmazások száma szerint rangsorolják az országokat. A 0-tól 100-ig terjedő indexen 100 a legjobb, 0 pedig a legrosszabb elérhető eredmény.

84%

Év végéig még

16 613 194 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

„A polarizáció új korszaka”

A 2022-es jelentés az egész médiaszférát érintő, legszámottevőbb problémának a polarizációt nevezi, amely egyszerre okoz gondot az egyes országok médiaszínterén és a vizsgált országok között is. A 2022-es index „rávilágít a hír- és információs káosz katasztrofális következményeire – a globalizált és szabályozatlan online információs tér hatására, amely az álhíreket és a propagandát ösztönzi” – írják elemzésükben.

Infografika: így süllyed nyolc éve Magyarország az egyik nemzetközi sajtószabadság-index szerint | atlatszo.hu

Vonaldiagramon ábrázoltuk, hogy 2013-tól 2021-ig nézve más országok mellett hogyan teljesítettünk. Mivel az RSF eltérő politikai berendezkedésű országokat vizsgál ugyanazzal a módszertannal, így értelmetlen lenne Magyarországot világszinten hasonlítgatni. Sokkal beszédesebb viszont a V4-hez és a környező országokhoz viszonyított kedvezőtlen helyezésünk, ami a diagramon is jól látható.

A világviszonylatú polarizációt és „álhíresedést” a véleménymédia terjedésével és a közösségi média dezinformációt erősítő hatásával magyarázza az RSF. Szerintük emellett a nyitott társadalmak és a médiát ellenőrző despotikus rezsimek közötti egyenlőtlenség nemzetközi szinten gyengíti a demokráciát.

Az RSF idén először egy új módszertant alkalmazott: részben frissítették az eddigi kérdőívüket, ami így többek között a média digitalizálásával kapcsolatos kihívásokat is figyelembe veszi. Az új módszertan az egyes országok értékelését öt mutató alapján végzi: politikai kontextus, jogi keret, gazdasági kontextus, szociokulturális kontextus és biztonság.

Ennek keretében a szervezet felhívja a figyelmet arra, hogy a megváltozott módszertan miatt a 2022-es adatokat a 2021-essel nem lehet teljes egészében összevetni. Ugyanez igaz lehet a korábbi adatokra is, mivel a Riporterek Határok Nélkül az elmúlt 20 évben többször is változtatott kisebb-nagyobb mértékben a módszertanon, a 2011-es és 2012-es adatokat pedig összevonva közölte.

Magyarország az idei indexben 7 helyezéssel feljebb került – a 2021-es 92. helyről a 85. helyre –, azonban több mint 8 ponttal kevesebbet kaptunk, mint tavaly, tehát a magasabb helyezésből még nem következik az, hogy javítottunk volna.

Ez azzal magyarázható, hogy azok az országok, melyek korábban jobban teljesítettek nálunk (többek között Izrael, Tunézia, Grúzia, Albánia,) idén jelentősen rosszabbul teljesítettek, az RSF szerint nagyobb mértékben romlott náluk a sajtószabadság helyzete, mint nálunk.

A sajtószabadságra vonatkozó adatokat egészen 2002-ig elérhetővé tették, így látható, hogy Magyarországon a zuhanás valójában már 2010-ben elkezdődött.

Rosszabb pontszámmal javított sajtószabadság helyezésén Magyarország az RSF felmérésében

Az index élén Norvégia, Dánia és Svédország áll, a sajtószabadság helyzete Mianmarban, Kínában, Türkmenisztánban, Iránban, Eritreaban és Észak-Koreában a legrosszabb. A 2021-as adatokhoz képest idén az országok többségében láthatóan nagymértékben változott az elért helyezés – ez szintén magyarázható a megváltozott módszertannal.

Az adatgyűjtés alapvetően 2022. január végén fejeződött be, de az index közzétételének időpontjában mindig törekednek arra, hogy az aktuális állapotot tükrözze, így Ukrajna és Oroszország esetében frissítették a pontszámokat, reflektálva a háború körüli információs hadviselésre.

Ukrajna a tavalyi eredményhez képest kilenc helyet esett a listán, Oroszország pedig csak ötöt.

2022-ben az RSF sajtószabadság-index élén továbbra is a skandináv országok állnak, hazánk az EU-ban majdnem utolsó

Az első helyet 2017 óta Norvégia foglalja el, majd Dánia és Svédország következik. Ha csak az Európai Uniót nézzük, akkor Magyarország az 59,8 ponttal meglehetősen rosszul teljesített, csak Bulgária (59,12 ponttal) és Görögország (55,52 ponttal) kapott rosszabb helyezést, mint mi. A hazánkkal szomszédos országok átlagosan 68,5 pontot kaptak, vagyis szomszédainkkal szemben is alulmaradtunk.

Magyarország továbbra is problematikus

Az RSF a pontszámok alapján 5 kategóriába sorolja az országokat: megfelelő (85-100 pont), kielégítő (70-85 pont), problematikus (55-70 pont), bonyolult (40-55 pont) és nagyon súlyos (0-40 pont). A módszertani változások a kategóriákat is befolyásolták, több ország sorolódott át a bonyolult vagy nagyon súlyos kategóriába, így pedig idén rekordszámú országban minősítették kiemelkedően rossznak a sajtószabadság helyzetét.

A módszertani változás megváltoztatta az egyes kategóriák határait, Magyarország viszont továbbra is a problematikus kategóriába esik, az EU-s országokon belül Görögországgal, Lengyelországgal, Olaszországgal, Romániával és Szlovéniával együtt.

Az EU-n belül Magyarország kapta a harmadik legrosszabb pontszámot 2022-ben a sajtószabadság-indexben

Az RSF a Magyarországra vonatkozó adatlapján hazánkról azt írta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök olyan médiabirodalmat épített ki, amelynek csatornái pártja utasításait követik, és bár a független média jelentős pozícióval rendelkezik, politikai, gazdasági és szabályozási nyomásnak van kitéve.

A magyar médiatérről úgy nyilatkoztak, hogy a piac erősen a közel 500 médiaszervezettel rendelkező KESMA Alapítvány köré koncentrálódik, amely az állami médiához hasonlóan a kormányt szolgálja.

Úgy vélik, hogy politikai kontextusban a magyar sajtószabadság Orbán Viktor 2010-es hatalomra kerülése óta romlik (ezt tükrözi a 2002 és 2022 közötti eredményeket ábrázoló diagram), a miniszterelnök töretlenül támadja a médiapluralizmust és a média függetlenségét: a közszolgálati műsorszolgáltatást propagandaszervezetté alakította át, számos magánmédiumot átvett vagy elhallgattatott.

„A kormánypárt politikai-gazdasági manőverek és a baráti oligarchák által a hírszervezetek megvásárlása révén de facto ellenőrzése alá vonta az ország médiájának 80%-át” – írják.

Médiajogilag problémásnak tartják, hogy a médiaszabályozó hatóságok hatáskörük hiányára hivatkozva felmentették magukat a magánmédiumok tulajdonosi koncentrációjával és a közmédiumok Fidesz általi ellenőrzésével kapcsolatos felelősség alól. Valamint hogy a hivatalok 2021-ben önkényesen megszüntették a Klubrádió műsorszórási engedélyét. Kitértek arra is, hogy a kormány a járványt ürügyként használta fel a hamis információk terjesztésének kriminalizálására és a közérdekű információkhoz való hozzáférést korlátozza.

Közpolitikai eszközzé vált a korrupció az elmúlt 2 évben a TASZ és a K-Monitor szerint | atlatszo.hu

„A jogállam eróziója és a korrupció közpolitikai eszközzé emelése Magyarországon egyszerre, egymással szoros összefüggésben történik, többnyire valamilyen közérdekű cél mögé rejtve. Az elmúlt két évben e közérdekű cél a járvány elleni védekezés volt. A K-Monitor és a Társaság a Szabadságjogokért ezt a folyamatot dokumentálta az elmúlt két évben” – ezzel a bevezetővel kezdődik az anyag, amit a K-Monitor és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) készített.

Gazdasági kérdésekben felidézik, hogy az Index csökkenő bevételei lehetővé tették, hogy 2020-ban a Fideszhez közeli üzleti érdekeltségek felvásárolják.

Az elemzés felhívja a figyelmet arra, hogy a kormány rendszeresen azzal vádolja a kritikus médiát, hogy hamis információkat terjeszt, és „hogy Soros György, a magyar és zsidó származású milliárdos finanszírozza”, a kormánypárti média pedig visszhangozza ezt a retorikát.

Hazánkban az újságírókat csak ritkán éri fizikai támadás, azonban a magyar állam az egyetlen európai uniós tagállam, melyet azzal gyanúsítanak, hogy a Pegasus szoftver segítségével önkényesen megfigyelt újságírókat.

Az RSF által vizsgált 180 ország közel kétharmadában problematikus vagy bonyolult a sajtószabadság helyzete

Az EU-n belül elsőként kerültünk fel a sajtószabadság ellenségei közé

A Riporterek Határok Nélkül 2021-ben 37 olyan állam- vagy kormányfőt gyűjtött össze, akik jelentősen visszaszorítják a sajtószabadságot. A lista ekkor tartalmazott először női kormányfőt és egy európai vezetőt – Orbán Viktor miniszterelnököt, akit az illiberális demokrácia önjelölt bajnokának neveztek.

A listára 17 új vezető került fel, például Jair Bolsonaro brazil elnök vagy Mohamed bin Szalmán szaúdi herceg. A listán szereplő két női „jelölt” Sejk Hasina bangladesi miniszterelnök és Carrie Lam hongkongi kormányzó.

Az RSF-en kívül a Freedom House foglalkozik még globális szinten a sajtószabadsággal, de a legutolsó médiaelemzésük 2017-ben készült, illetve teljesen eltérő módszertannal és pontszámítással dolgoztak, mint a Riporterek Határok Nélkül. Azóta a médiaszabadság kérdésével különállóan nem foglalkoznak, csupán a Világszabadság-felmérésük egy kérdésében térnek ki a sajtószabadság helyzetére.

A Freedom House felmérése alapján 2002 óta nőtt a sajtószabadságuk terén részben szabad országok száma, a teljesen szabad országok száma pedig csökkent

A Freedom House a sajtószabadság tekintetében kevesebb kategóriával számol: vannak nem szabad, részben szabad és szabad országok. 2002-höz képest látványosan megnövekedett a részben szabad országok száma, ezzel arányosan a szabad országoké pedig csökkent. Magyarország 2011-ben került a sajtószabadság terén részben szabad országok közé, ez visszaigazolja azt a romló tendenciát, amit az RSF elemzése is mutat 2010-től kezdődően.

Komoly módszertan, szubjektív válaszok

A sajtószabadság-index számainak elemzésén felül megkerestük Polyák Gábor jogászt, kommunikációs szakembert, az ELTE BTK Média és Kommunikáció Tanszékének vezetőjét, és Nagy Károlyt, a Transzparens Újságírásért Alapítvány munkatársát, hogy az indexszel kapcsolatos kérdéseinkre válaszoljanak.

Polyák szerint az RSF és az ahhoz hasonló, 1979-től 2017-ig, a Freedom House által készített Freedom of the Press felmérések fontos kutatásokat adnak közzé, viszont megvannak a saját hibáik, melyek miatt érdemes az eredményeket fenntartásokkal kezelni.

„Ezek a felmérések főleg tendenciákat mutatnak, arra sokkal kevésbé jók, hogy összehasonlítsunk egymással országokat.”

Ugyanakkor szerinte regionális összehasonlításra – mint például az EU országainak összevetése – nyugodtan használható.

„Ami mind a kettőnek nagy erőssége, az az, hogy nagyon széles értelemben vizsgálja a sajtószabadság helyzetét. Tehát nem pusztán jogi kategóriaként, hanem gazdasági és politikai körülményeket is vizsgálva, és számos olyan szempontot, ami nagyon fontos az összkép megértéséhez, de mondjuk, egy ilyen átlagos médiaszabadság tankönyvben nem biztos, hogy első helyen szerepelnek.”

Gyengeségként viszont magát a módszertant és annak feldolgozását emelte ki: „a legnagyobb gyengéje, hogy ezek szakértői, önbevallásos és alapvetően percepciós elemzések. Tehát nem arról van szó, hogy ezek mögött országonként egy-egy friss kutatás húzódna meg, amiben minden országra az adott évre vonatkozóan adatokat látunk arról, hogy mekkora a médiakoncentráció, hogy működik a médiahatóság. A Médiapluralizmus Monitor egy fokkal azért mégiscsak jobb, elsődleges kutatásokat is tartalmazó elemzés. Ez egy percepciós elemzés, itt azt kérdezik meg, hogy a bevont szakértőknek a megítélése szerint az egyes kérdésekben milyen a helyzet, és ebben szükségszerűen vannak szubjektivitások.” Polyák maga is több éve részt vesz a kérdőív kitöltésében, viszont azt nem tudja, hogy rajta kívül pontosan hány szakembert kérnek még fel rá.

Nagy főleg a módszertani fenntartásokat hangsúlyozta válaszában. Szerinte is a felmérés gyengeségének tudható be az, hogy a felmérés szakértői véleményekre épül, kevesebb számadatot tartalmaz, mint más kutatások:

„mint a politikai vonatkozással is bíró indexeknél általában –  akármennyire is próbálják az objektivitás látszatát kelteni – a sablonos, ideologikus értelmezésnek, szubjektivitásnak tág teret adó kérdések, illetve a válaszadók szűk és homogén köre miatt végül inkább véleményekből, mintsem tényekből összeálló értékítélet lesz a végeredmény.”

Míg Polyák szerint széleskörű szempontok szerint vizsgálják a sajtószabadságot, Nagy szerint a feldolgozott témakörök nem tartanak lépést a sajtó jelenlegi állapotával, nem tudják sikeresen felmérni a jelenlegi médiaállapotot: „az új típusú kihívásokra és körülményekre nem reflektálnak ezek a felmérések, amelyek például a közösségi médiában a politikai vélemény-nyilvánítás szabadságának határaira vagy a »tényellenőrzések« módszertanára, személyi háttereire, de akár a többoldali, nemzetközi és nemzetállami információs hadviselés(ek) nagyon is valós problémáira vonatkoznak. Nem látjuk annak felismerését, hogy a hagyományos média válságjelenségeit vagy az új médiaplatformokhoz való viszonyát komolyan számításba kell venni ezen felmérések megtervezése és alkalmazása során. A teljesen megváltozott világ és alapjaiban más jellegűvé vált újságírás jóval szofisztikáltabb és mindenképpen sokoldalúbb, sokszínűbb értékelési kereteket tenne szükségessé a kilencvenes években még működőképes elméleti alapvetéseknél, továbbá gyakorlati módszertannál, kereteknél.”

Így csúszott bele Magyarország a hibrid rezsimek csoportjába a Freedom House Demokrácia Indexe szerint | atlatszo.hu

A Freedom House legújabb, 2022-es jelentése szerint Magyarország továbbra is a hibrid rezsimek közé tartozik, 3,68 ponttal – ennél még Szerbia (3,79), Montenegró (3,82) és Albánia (3,75) pontszáma is magasabb.

Önmagába harapó kígyó

Polyák Gábor szerint ezek a felmérések azon felül, hogy „egy hosszútávú képet adnak, bemutatnak történelmi távlatból egy korszakot, és tök jól lehet majd 20 év múlva az Orbán-rendszert ezek alapján értelmezni”, a rendszernek a működését a legkisebb mértékben sem befolyásolják.

„Szerintem idén semmilyen kormányzati reakció nem született erre az elemzésre, a korábbi években, amikor egyértelműen negatív tendenciákat láttunk, akkor rendszeresen az jött ki, hogy a Soros-hálózat tagjai. Ilyen értelemben pozitív hatást nem váltanak ezek ki. Ez is ilyen önmagába harapó kígyó, mert ahol demokrácia van, ott foglalkoznak egy ilyen jelentéssel, ott van egyfajta demokratikus befogadása, megvitatása ennek az értékelésnek – de hát ott meg ugye minek. Ahol pedig olyan rendszer van, ami nem tartja tiszteletben a sajtószabadságot, az nem tartja tiszteletben a valódi vitának az értékét, nem fog vitatkozni, nem fog valamiféle korrekciót felmutatni. Az azt fogja mondani, hogy ez hazugság, ez jelentéktelen, meg érdektelen, meg Soros György. Ezek ilyesmire alkalmatlanok.”

Nagy Károly szerint a fent leírt módszertani hibák és a média aktuális állapotának figyelmen kívül hagyása miatt „ezek a jelentések sokkal kevésbé ambiciózus célokra sem alkalmasak, mint hogy hatással legyenek az egyes országok sajtószabadságának helyzetére”.

Magyarország az EU második legkorruptabb országa, egyre lejjebb csúszunk a Transparency International rangsorán | atlatszo.hu

Magyarország idén 43 ponttal a 73. helyen áll, így olyan országokkal van egy szinten, mint Ghána, Kuwait, Szenegál vagy a Salamon-szigetek. Beszédes adat, hogy a 2020-as eredményhez (69. hely és 44 pont) képest négy helyet és egy pontot rontottunk. A TI arra is emlékeztet, hogy hazánk egy évtizeddel ezelőtt, 2012-ben az akkor még 27 tagú EU 19.

Hiba Haitit hazánkkal összehasonlítgatni

Vajon mennyire lehet a világ szinte összes országát ugyanazzal a kérdéssorral jellemezni? Nagy Károly szerint „nem szerencsés, és szakmailag sem vezet megalapozott eredményhez szóról-szóra egyforma kérdőívvel vizsgálni a sajtószabadságot az összes országban. Például, ha az összemérhetőség okán szükség is van állandó elemekre, fontos lenne komplexebbé tenni a metódust annak érdekében, hogy a rengeteg szempontból eltérő helyzetben levő különböző országokból torzításmentes képet kapjunk a sajtószabadság helyzetéről. Nyilván ez az index is törekszik arra, hogy a rengeteg információt valamilyen keretben összesítse, de uniformizált módszerrel nemigen lehet helytálló és igazán pontos értékelést készíteni.”

A Telex cikkében, melyben a 2022-es RSF-index eredményeit mutatták be, az írás vége felé példaként kiemeltek egy „meglepő eredményt”: Haiti, ahol idén januárban két újságírót is megöltek, magasabb pontszámot kapott, és így előrébb került a rangsorban, mint Magyarország vagy Hollandia. Erről és ehhez hasonló ellentmondásos eredményekről is megkérdeztük a két szakértőt.

„Haiti relatíve előkelő helyezése kiválóan illusztrálja azokat a problémákat, amelyeket jeleztünk. Említhetjük egyébként Burkina Fasot is, amely kedvezőbb pontszámot kapott Magyarországnál (és az Egyesült Államoknál is), holott a jelentés szöveges része is leírja, hogy az országban a növekvő erőszak és politikai instabilitás puccshoz vezetett, mely súlyosan veszélyezteti az újságírók biztonságát és információhoz való hozzáférését. Már a puccs előtt is érvényben volt az a törvény, ami tíz évig terjedő börtönnel fenyegette azokat, akik információkat osztanak meg katonai műveletekről. Szintén még a puccs előtt történt, hogy munkája miatt kiutasítottak egy francia újságírót és egy belga dokumentumfilmest az országból. Ezek mellett a jelentés szöveges része említi még a sanyarú gazdasági hátteret, az erős vallási nyomást, és azt, hogy 2021-ben meggyilkoltak két spanyol újságírót. A pontszám mégis úgy alakult, hogy elvileg mind a magyaroknak, mind az amerikaiaknak innen kellene tanulniuk. Vajon ez tényleg így lenne?” – kérdezi válasza végén Nagy Károly.

Polyák Gábor válasza erre az, hogy a helyzet ennél árnyaltabb. A percepciós felmérés velejárója, hogy az országok nem más országokhoz mérik magukat, hanem a saját, korábbi tapasztalataikat veszik alapul, az alapján adják a kérdésekre a válaszokat. „Egy holland expert vagy holland újságíró már egy olyan fokú érzékenységgel rendelkezik a sajtószabadsággal kapcsolatban, ami nekünk [magyaroknak] is valószínűleg túlzásnak tűnne. Amit ők a holland médiarendszer hibájának rónak fel, az bennünk irigységet vált ki, ezek a »luxusproblémák«. Viszont ők nem hozzánk mérik magukat, hanem ahhoz, amit ők ideálisnak képzelnek el. Amit mi ideálisnak képzelünk el, ahhoz képest a magyar sajtószabadság helyzete még annál inkább is el van maradva.

Ezt is látni kell, hogy nem tudsz nem a saját kontextusodban gondolkodni, és simán lehet, hogy a Haitiben élő szakértő és újságíró az elmúlt évek fejleményeit úgy élte meg, hogy volt valami nagyon rossz, és ahhoz képest most milyen jó, mert például nem lőnek le. Az ő saját percepciója az az, hogy nagy előrelépések történtek, és hogy ha ő itt élne Magyarországon, akkor feltehetőleg ő teljesen máshogy értelmezné a magyar sajtószabadság helyzetét, és valószínűleg sokkal pozitívabban állna hozzá, mint például én. Nekem sincs, még csak a szomszédos országokból sem tapasztalatom, hogy ott milyen újságírónak vagy médiakutatónak lenni, de hogy milyen Haitiben újságírónak lenni, arról nyilvánvalóan semmit nem tudunk.”

A végső konklúzió tehát az, hogy ugyan számszerűen furcsának tűnő sorrend is kialakulhat egy kérdőíves – és valószínűleg többnyire szubjektív válaszadást eredményező – felmérésnél, nem szabad nagyon távoli országokat egymással összevetni, hanem az adott ország korábbi eredményeit, azok változását kellene vizsgálni, legfeljebb regionális összehasonlítást megengedni.

Pete Luca—Szabó Krisztián