koronavírus

A koronavírusra tesztelt mintákat is hozzáadták az influenzamintákhoz március elején

Egy anonim blog nyomán a Válasz Online szúrta ki néhány hete, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) honlapján utólag módosították a márciusi influenza-statisztikákat, közel négyezer mintát „tüntettek el” az összesítésekből. Az Operatív Törzs hivatalos indoklása szerint ennek az az oka, hogy az NNK véletlenül hozzászámolta a koronavírusra küldött teszteket az influenzatesztekhez, utólag pedig ezt a hibát korrigálták.

Április végén a zonaporkolt.com oldalnak tűnt fel, hogy március elején irreálisan megnőtt az influenzavizsgálatra küldött minták száma, miközben csak néhány tucatban tudták kimutatni az influenzát. A tizenegyedik (március 9-15 között) és a tizenkettedik héten (március 16-22 között) egyszer csak meredeken megugrott a minták száma, valamilyen okból kifolyólag az egészségügyi intézmények nem a megszokott nagyságrendben, hanem ezrével küldték be a mintákat vizsgálatra.

Az anomáliát kiszúró lapok szerint ez arra is utalhat, hogy már március elején tömegesen betegedhettek meg Magyarországon az emberek koronavírussal.  A Zóna a New York Times cikkét is idézi, ami szerint már március első heteiben több ezer covid-19 beteg lehetett itthon.

A Zóna nyomán a Válasz Online is vizsgálódni kezdett, ők vették észre, hogy eközben egyik óráról a másikra megváltoztak az NNK weboldalán található adatok.

Az eredeti jelentés szerint a 12. naptári héten 2 855 influenza-gyanús betegtől érkezett vizsgálati anyag a Nemzeti Népegészségügyi Központba, amiből harminc esetben igazolták az influenzavírusok jelenlétét. Az új jelentésben viszont már az állt, hogy a 12. naptári héten 70 influenza-gyanús betegtől érkezett vizsgálati anyag a Nemzeti Népegészségügyi Központba, amiből harminc esetben igazolták az influenzavírusok jelenlétét. Ugyanez történt a 11. heti adatokkal, ahol 1248-ból 165 lett.

Az Átlátszó ezután megírta, hogy nem csak az NNK weboldalát, hanem a WHO adatbázisát is utólag módosították: a 12. heti vizsgálati mintákat teljes egészében az egy héttel későbbi adatokhoz csapták.

Rossz helyre számolták a koronavírus-teszteket

Az Operatív Törzs a május 14-i sajtótájékoztatóján adott magyarázatot a furcsaságra. A HVG tette fel a szervnek a kérdést, hogy miért módosították a 11. és  a 12. héten elvégzett influenzavizsgálatok számát utólag a Nemzeti Népegészségügyi Központ influenzajelentésében?

Müller Cecília, országos tisztifőorvos válaszából kiderült, hogy véletlenül odacsapták a koronavírusra küldött teszteket a normál influenzatesztekhez, utólag pedig ezt a hibát korrigálták. (A válasz a videóban 28:50-től hangzik el.)

„Ezt is többen észrevették. Valóban módosítás történt, ez a módosítás egy adminisztratív problémának a korrigálása volt. Tehát márciusban nem voltak tömeges megbetegedések Magyarországon, sem influenza, sem pedig koronavírus tekintetében. A minták, amelyek beérkeztek a Nemzeti Népegészségügyi Központba, tehát a beérkező mintaszám egy része az influenza minták közé lett számolva azon minták része is, amelyek koronavírus diagnosztizálás céljából érkeztek a laboratóriumba.”

Ha megnézzük az Operatív Törzs által közzétett covid-tesztek számát, ugyanezeken a kérdéses heteken már több ezer mintát találunk, hiszen ekkor kezdtek el koronavírusra is beküldeni tömegesen teszteket.

Ha összeadjuk az NNK 11. és 12. heti adatait, amiket az első verzióban hibásan közöltek, az összesen 4103 tesztet jelent. Ha ebből kivonjuk a későbbi verzió valódi influenzatesztjeit (165+70 minta), akkor megkapjuk, hogy 3838 koronavírus tesztet kell keresni az Operatív Törzs hivatalos tájékoztatójában erre a két hétre vonatkozóan.

Az Operatív Törzs hivatalos tájékoztatója szerint ez alatt a két hét alatt (március 22. és március 9. között) 4081 új tesztet végeztek el, ami ugye több is, mint az NKK jelentésében szereplő 3838, de mivel más laborokban is folytak a tesztelések, nem csak az NNK-nál, ez magyarázza a különbséget.

Bátorfy Attila — Zsilák Szilvia

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42