A földhivatal többszöri elutasítás után bejegyezte Bachar Najari jelzálogjogát négy olyan ingatlanra, melyeknek a pécsi önkormányzat a tulajdonosa. Bachar Najari ügyvédje azt közölte az Átlátszóval, hogy érvényesíteni akarják a követelést. Pécs jogi képviselője később akar nyilatkozni.
Két cikkben foglalkoztunk már a Zsolnay-gyár közelmúltjának viharos történéseivel. A 2013-ban még megmentőként ünnepelt szír-svájci többségi tulajdonos, Bachar Najari úgy látja, hogy egy fideszes érdekkör el akarja venni tőle a porcelánmanufaktúrát:
Pécs jogi képviselője, Szabó Iván pedig azt közölte az Átlátszóval, hogy az önkormányzat előre megállapodott a Zsolnay sorsáról a Tiborcz-közeli WHB-val, de a cég tulajdonosa a botrány hatására kihátrált az együttműködésből:
Most újabb fordulóponthoz érkezett a felek közti háború: a földhivatal hosszú hetek és többszöri elutasítás után bejegyezte Bachar Najari jelzálogjogát négy olyan ingatlanra, melyeknek a pécsi önkormányzat a tulajdonosa.
Ennek előzménye az, hogy 2016 májusában a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) felmondta a Zsolnay 433 millió forintos hitelét, amit 1999-ben és 2002-ben vett fel az akkor még állami tulajdonban lévő Zsolnay, és Najariék szerint 2009 óta nem törlesztette az időközben Pécs város tulajdonába került porcelánmanufaktúra.
Az MFB a felmondás után eladta a tartozást a West Hungária Bau (WHB) építőipari cégnek, az pedig megindította a felszámolási eljárást a Zsolnay ellen. Az MFB-hitelt hat ingatlanfedezettel biztosították, és a hat ingatlanból négy a pécsi önkormányzat tulajdona. Amikor a WHB megvette a követelést az MFB-től, megkapta a zálogjogokat is.
Bachar Najari 2016 augusztusában magánvagyonából kifizette a Zsolnay csaknem teljes tartozását a WHB-nak, és ekkor a WHB tulajdonosának, a Tiborcz Istvánnal üzletelő Paár Attilának nem volt más választása, mint hozzájárulni ahhoz, hogy a jelzálogjogok Najarira szálljanak.
A földhivatal azóta többször elutasította a Zsolnay-tulajdonos kérelmét, mert nem találták megfelelőnek az általa benyújtott dokumentumokat. Most azonban megtörtént a bejegyzés, és megjelent Bachar Najari 229,7 millió forintos jelzálogjoga az ingatlanok tulajdoni lapján.
Najari ügyvédje az üggyel kapcsolatban röviden nyilatkozott az Átlátszónak:
„Az a tervünk, hogy érvényesítjük a jelzálogjogokat.”
Pécs jogi képviselője, Szabó Iván korábban azt közölte az Átlátszóval, hogy Pécs nem fogja hagyni, hogy bejegyezzék Najari jelzálogjogát, azt azonban nem árulta el, hogy milyen eszközökkel akarja a városvezetés ezt megakadályozni. Most, hogy a bejegyzés mégis megtörtént, Szabó Iván annyit mondott az Átlátszó megkeresésére, hogy még tájékozódik az ügyben és később nyilatkozik.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002 IBAN (USD): HU36120112650142518900500009 SWIFT: UBRTHUHB Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!