A pécsi városvezetés 2016 júniusában kezdett ügyeskedni a Zsolnay-gyár többségi tulajdonosa, a korábban még megmentőként üdvözölt szír-svájci befektető ellehetetlenítése érdekében, ám a tervük mára csődöt mondott. Hiába hozták létre az önkormányzati Ledina Kft.-t 120 ex-zsolnays dolgozóval, és az MFB hiába adta el a Zsolnay banki tartozását a Fidesz-közeli WHB-nak: felszámolással sem tudták megszerezni a gyárat, mert Bachar Najari kifizette a közel 400 milliós követelést. Így a ledinások munka nélkül maradtak, ráadásul Najarié lesz több önkormányzati ingatlan jelzálogjoga is. A város vesztésre áll a saját maga által indított háborúban, Najariék pedig furcsa ajánlatokat kapnak kormányközeli üzletemberektől.
2016 júniusában írtunk már arról, hogy a pécsi városvezetés a korábban privatizált vízmű 2009-es einstandolása után a korábban szintén privatizált Zsolnay-gyárra vetett szemet. A régóta finanszírozási nehézségekkel küzdő Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-ben 2011-ben még a Közgép is részesedést vásárolt, ám 2012-ben azt jelképes összegért, 1 forintért felajánlotta Pécsnek.
Az Orbán Viktorral akkor még kitűnő kapcsolatban lévő Simicska Lajos fő cégének 2012-es közleménye szerint bár 400 millió forintot tett bele a Közgép a porcelángyárba, erre az összegre nem tartanak igényt.
“A cég nem üzleti céllal, hanem a Zsolnay örökségének megőrzéséért fektetett a manufaktúrába, ennek ellenére alaptalan, nemtelen és durva politikai és médiatámadások kereszttüzébe került pécsi szerepvállalása óta. A KÖZGÉP szerint ezért, bár a porcelánmanufaktúra túléléséhez működési modell-váltásra van szükség, ezt a döntést szakmai befektetőként már nem hozhatja meg. Az építőipari vállalat nem támaszt igényt a manufaktúrába eddig invesztált pénzére.”
Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere visszavette az egyforintos áron a Közgéptől a Zsolnayt, és azt mondta, hogy a kormánytól kér segítséget a porcelángyár megmentéséhez, ám az állam nem szállt be az üzletbe.
A Zsolnay 74,5 százalékos tulajdonrészének megvásárlására ezután egyedül a svájci-szír üzletember Bachar Najari tett ajánlatot, aki 180 millió forintot fizetett Pécsnek a pakettért, és vállalta, hogy félmilliárd forintos tőkeemelést hajt végre a cégben. 2013 elején a szír származású, bő harminc éve Magyarországon és Svájcban élő, a budapesti Műegyetemen végzett, magyarul kitűnően beszélő Najari lett a Zsolnay-gyár többségi tulajdonosa, és akkor ennek nagyon örültek a kormánypárti politikusok is.
Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium akkori parlamenti államtitkára például kiemelte, hogy “…a Zsolnay tulajdonosi szerkezetének változása, illetve a befektető gyárral kapcsolatos tervei illeszkednek a kormány keleti nyitás politikájába” és kifejezte reményét, “hogy Bachar Najari és az önkormányzat együttműködése eredményes lesz és ezáltal tovább nő a bel- és külföldön egyaránt elismert Zsolnay gyár hírneve.”
Páva Zsolt pedig azt hangoztatta, hogy “bízik abban, hogy a Zsolnay márkanév idővel újra a régi fényében tündököl majd, s ebben a munkában a város támogatja a befektetőt.”
Bachar Najari a befektetés idején és később is azt nyilatkozta több helyen, hogy azért invesztált a Zsolnayba, mert nem akarta, hogy a szívének kedves régi magyar márka tönkre menjen. Hitt abban, hogy a porcelánmanufaktúra megmenthető, és a termékek sikeresen értékesíthetők lesznek majd például az arab országokban.
Najari 2016 decemberében az Átlátszónak azt is hozzátette mindehhez, hogy ha annak idején tudta volna, micsoda hercehurca lesz a Zsolnay körül, akkor valószínűleg nem vágott volna bele az üzletbe – de ha már így alakult, nem hátrál meg, és nem hagyja, hogy elvegyék tőle a gyárat.
A pécsi önkormányzattal ugyanis hamar elmúlt a barátságos viszony. 2014 júniusában abból lett botrány, hogy Cséplő Petra, a Zsolnay igazgatóságának elnöke, saját cége, a Swiss Art Kft. nevében védette le az Európai Unióban a Zsolnay márkanevet. Cséplő – aki bő tíz éve Najari felesége, és két gyermekének anyja – akkor azt közölte, hogy csakis a Zsolnay érdekében döntöttek így.
Tudomásukra jutott ugyanis, hogy a Zsolnay csak Magyarországon élvez védettséget, és a Zsolnay egyik kisrészvényese le akarja védetni az EU-ban is. A márkanév mondhatni a Zsolnay Zrt. legértékesebb vagyoneleme, helyi szocialista képviselők feljelentést is tettek hűtlen kezelés miatt, mert úgy gondolták, hogy a Swiss Art el akarja lopni a márkanevet.
A rendőrség azonban néhány hónapon belül megszüntette a nyomozást, a Swiss Art pedig átíratta a védjegyet a Zsolnayra. 2014 szeptemberében viszont már arról írt a pécsi újság, hogy Bachar Najari ellen luxusórák hamisítása miatt folyik eljárás.
Egészpályás letámadás
2016-ban pedig beindultak azok az események, amelyeknek úgy tűnt, hogy Najari kiszorítása a célja. Februárban a kormány stratégiai szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-t, amiről a cég és többségi tulajdonosa megdöbbenéssel értesült a Magyar Közlönyből.
Nem is csoda, hiszen ez a jogi formula nem sok jót jelent: általában az állam irányításával zajló felszámolás kezdete, ami valami olyasmi mentőakció, mint Selmeczi Gabriella esete a magánnyugdíjpénztárakkal.
Cséplő Petra, a Zsolnay igazgatóságának elnöke levélben fordult Orbán Viktorhoz, hogy megérdeklődje, miért helyezte védettség alá a kormány a Zsolnayt. Cséplő megkeresésére L. Simon László kulturális államtitkár válaszolt: leveléből kiderült, hogy az intézkedést Páva Zsolt kezdeményezte a cég nehéz anyagi helyzetére hivatkozva.
Részlet L. Simon László leveléből.
2016 áprilisában a NAV szállt ki a Zsolnayhoz, és azt közölte az adóhivatal, hogy költségvetési csalás és más bűncselekmények gyanújával indítottak büntetőeljárást. A pécsi önkormányzat erre egy közleményben úgy reagált, hogy “mi már nem lepődünk meg semmin, hiszen már korábban is voltak félelmeink”, és talán végre megérti mindenki, hogy miért volt szükség a gyár védettség alá helyezésére.
Május 18-án a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) felmondta a Zsolnay 433 millió forintos hitelét, és innentől kezdve felgyorsultak az események.
Május 26-án a pécsi önkormányzat zárt ülésen döntött a város kizárólagos tulajdonában lévő Ledina Kerámia Kft. megalapításáról. Girán János alpolgármester a városháza lapjának azt mondta, hogy azért hozták létre a 3 millió forint törzstőkéjű céget, hogy sikerrel léphessenek fel „a Zsolnay Zrt. többségi tulajdonosának trükközései ellen”.
A megyei lap a Ledina megalapítását úgy tálalta, hogy értesüléseik szerint három héten belül megindulhat a Zsolnay államilag irányított felszámolása, és a Ledina szerezheti meg főbb vagyontárgyait, a márkanevet és a gyárat.
Május 30-án a NAV lefogalta a Zsolnay árukészletét, így a cég nem tudott bevételt termelni.
Június 7-én azonnali hatállyal felmondott a Zsolnay Zrt. száznál több munkavállalója, akik munkaeszközeiket és az alapanyagokat elzárták (ami veszélyeztette a gyár működését), majd átszerződtek az önkormányzati tulajdonú Ledina Kft.-hez. Az MTI-vel mindezt a pécsi önkormányzat jogi képviselője, Szabó Iván közölte, aki 2009-ben a pécsi vízmű kísértetiesen hasonló módszerekkel történő einstandolásában is tevékenyen részt vett.
Az állami és önkormányzati megbízásokkal bőven ellátott Szabó Ivánnak egyébként dél-amerikai ingatlana is van, erről itt írtunk bővebben.
A Zsolnay-dolgozók zökkenőmentes átszerződését Szabó Iván vezérelte, lelkesítésükről pedig Páva Zsolt polgármester próbált gondoskodni egy bíztató levéllel, miszerint a város mellettük áll, és megvédi a porcelángyárat.
A távozó dolgozók felmondólevelükben szinte kivétel nélkül azt jelölték meg döntésük indokaként, hogy a NAV-nyomozás miatt megrendült a bizalmuk a Zsolnayban. Az egymással majdnem szóról szóra megegyező felmondások több alkalmazott szerint már készen várták őket a város tulajdonában lévő Tettye Forrásházban, és tovább erősítik a gyanút, hogy központilag vezényelt akció történt.
Három nappal a tömeges felmondás után, június 10-én kezdeményezték a Zsolnay felszámolását a május közepén felmondott MFB-hitelre hivatkozva. A bő 400 milliós tartozást az MFB időközben értékesítette az állami megbízásokkal bőségesen ellátott, fidesz-közelinek tartott West Hungária Bau (WHB)-csoport egyik cégének, a WHB Vagyonkezelő Kft.-nek.
Ezután a miniszterelnök vejével, Tiborcz Istvánnal is üzletelő Paár Attila tulajdonában lévő WHB kezdeményezte a Zsolnay felszámolását.
Az talán sosem derül ki, hogy a főként milliárdos építőipari munkákat végző WHB mikor kapott kedvet a porcelángyártáshoz, de az biztos, hogy nem 2016 május-júniusában támadt fel az ezirányú érdeklődése. 2015. október 7-án ugyanis Bachar Najari és Cséplő Petra levelet kapott a pécsi önkormányzattól, hogy Pécs a Zsolnayban lévő 19 százalékos tulajdonrészének egy részét “értékesíteni kívánja” a WHB részére.
Ám az elővásárlási joggal rendelkező Najari ezt nem hagyta, így az önkormányzati részvények helyett inkább a Zsolnay banki tartozását vette meg a WHB bő fél évvel később.
Pécs ráfázott a félresikerült einstandra
Utólag nézve a Najari ellen szőtt terv mesteri volt: megvárni, amíg a szír-svájci üzletember talpra állítja a Zsolnayt, majd rázúdítani a NAV-ot, elszipkázni a dolgozóit, ezzel ellehetetleníteni a működését, majd felszámolni, vagyis gyakorlatilag elvenni Najaritól a céget. Mindezt önkormányzati és állami segítséggel, vagy legalábbis szemhunyással, mert másként egy ekkora projekt nehezen sikerülhetne.
Mindössze egyetlen tényezővel nem számoltak a Najari ellen mesterkedők, legyenek azok fideszes érdekkörök vagy a balsors furcsa egybeesései: Bachar Najari 2016 augusztusában kifizette a Zsolnay tartozását a WHB-nak. A Zsolnay ezzel megúszta a felszámolást, Najarié maradt a gyár és vele a védett márkanév.
A gondosan megkomponáltnak tűnő gyárátvételi forgatókönyv tehát kártyavárként omlott össze egy kulcsfontosságú tényező miatt. Nagyon úgy tűnik, hogy az ötletgazdák egyszerűen nem kalkuláltak azzal, hogy Najarinak van ennyi pénze és fizet, és nem úgy alakul minden, ahogy ők azt kitalálták.
Most már nem a Páváék által beharangozottak szerint zajlanak az események, éppen ellenkezőleg. Azzal, hogy a szír-svájci üzletember saját magánvagyonából kifizette a WHB-nak a Zsolnay Zrt. csaknem teljes adósságát, összesen 385 millió forintot, várhatóan Najarié lesz hat pécsi ingatlan zálogjoga. A hatból négy az önkormányzat tulajdona. Az egyiket, az Esze Tamás u. 5. sz. alatti ingatlant épp 2016 augusztusában adta a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. ingyenes használatába a város határozatlan időre.
Az MFB-hitelt 1999-ben és 2002-ben vette fel az akkor még állami tulajdonban lévő Zsolnay, és Najariék szerint 2009 óta nem törlesztette az időközben Pécs város tulajdonába került porcelánmanufaktúra. Az MFB azonban mégsem lépett semmit egészen 2016-ig, amikor felmondta a kölcsönszerződést. Majd a 415 millió forintos követelést eladta a WHB-nak, de hogy pontosan mennyiért, az nem ismert.
Egyes információk szerint 200 milliót fizetett a WHB az állami banknak, vagyis nagyjából féláron vette meg a követelést. Az viszont biztos, hogy az MFB-hitelt ingatlanfedezetekkel biztosították, amikor pedig a WHB megvette a követelést az MFB-től, megkapta a zálogjogokat is.
Miután Najari fizetett, Paár Attilának nem volt más választása, mint hozzájárulni ahhoz, hogy a jelzálogjogok Najarira szálljanak. A változás bejegyzése az ingatlanok tulajdoni lapjára már folyamatban van, így Páva Zsolték esetében megvalósulni látszik a mondás, miszerint aki másnak vermet ás, maga esik bele.
A márkanévért is pereskednek
Decemberben Bachar Najari elmondta az Átlátszónak, hogy a Zsolnay elleni támadások elején azt hitte, az egész csak valami vicc vagy véletlen, mert a svájci üzletmenethez szokott befektető szerint “ilyet nem illik csinálni”.
Kezdeti megdöbbenése után azonban felvette a kesztyűt, és minden lehetséges módon ellenállt a szerinte törvénytelen, de legalábbis erkölcstelen gyárelvételi kísérletnek. Feleségével többször nyilatkoztak a sajtónak, mert hisznek a nyilvánosság erejében, ügyvédjükkel pedig kihasználtak minden jogi lehetőséget.
Ezen a téren is nyerésre állnak: beadványuk nyomán a Szekszárdi Ügyészség megállapította, hogy a NAV törvénytelenül foglalta le a Zsolnay árukészletét május 30-án, de a NAV- eljárás még mindig folyamatban van.
Viszont a Zalaegerszegi Törvényszék július végén elutasította a Zsolnay soron kívüli felszámolására irányuló kérelmet, melyet Börcsök Sándor, az állam által kirendelt vagyonfelügyelő adott be a cég ellen július közepén. Akkor ugyanis már látszott, hogy Najari ki fogja fizetni a WHB-nak a Zsolnay 400 milliós tartozását, ezért amiatt biztosan nem lesz felszámolás.
Volt még a Zsolnaynak egy 90 milliós adótartozása is a pécsi önkormányzat felé. Najari ezt az összeget szintén a saját pénzéből fizette ki június végén, a Zsolnayval pedig kötött egy tartozásátvállalási szerződést. Börcsök sérelmezte, hogy a Zsolnay mindehhez nem kérte az ő hozzájárulását, és ezzel a cég megsértette a hitelező WHB érdekeit.
A bíróság viszont elutasította Börcsök kérelmét, mert megállapították, hogy az ügylet miatt nem csökkent a Zsolnay vagyona, ezért nem okoz hátrányt a hitelezőnek.
De ezzel még nincs vége a történetnek, jelenleg is több ügy van folyamatban a Zsolnay körül.
Najari a 2013-as adásvételkor vállalt félmilliárdos tőkeemelést úgy teljesítette, hogy 300 millió forintért a hajmáskéri műemlék víztorony apportját számolta bele. Emiatt a töredékrészvényesek egy része feljelentést tett, de a rendőrség bűncselekmény hiányában nem indított nyomozást.
2016-ban aztán a pécsi önkormányzat beperelte Najarit a hajmáskéri ingatlan miatt, és 300 millió forintos kártérítést követelnek az üzletembertől.
Decemberben újra fellángolt a vita a márkanévfronton is: a pécsi önkormányzat a Zsolnay-család három tagjával megállapodást kötött, melynek értelmében Pécs támogatja a Zsolnay Alapítványt, és gondozza a gyáralapító Zsolnay Vilmos leszármazottainak a városi köztemetőben található sírjait, cserében pedig az örökösök engedélyezik, hogy Pécs használhassa a Zsolnay nevet és az örökösök tulajdonában lévő európai uniós védjegyet a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. és a Zsolnay-negyed rendezvényeihez.
Bachar Najari ügyvédje szerint azonban a márkanév a Najari többségi tulajdonában lévő Zsolnay Zrt. vagyoneleme, márkanévként más nem használhatja és nem is rendelkezhet róla. Épp ezért Najariék már jóval az önkormányzat és az örökösök közti megállapodás előtt kérték a Zsolnay-örökösök által bejegyzett védjegy törlését az EU Szellemi Tulajdoni Hivatalától.
Najariék elmondása szerint ezt annak idején a Zsolnay Zrt. közgyűlésén a kisebbségi tulajdonos pécsi önkormányzat delegáltja is megszavazta, vagyis a város most annak tudatában kötött szerződést a leszármazottakkal, hogy a megállapodásban hivatkozott védjegy vélhetően hamarosan törlésre kerül.
Közben Najariék perlik a Ledinához egyik napról a másik napra átszaladt volt dolgozóikat amiatt, hogy váratlan lelépésükkel veszélybe sodorták a Zsolnay működését. Emellett feljelentések és panaszok sorát tették többek közt a WHB-nak szerintük túl olcsón eladott MFB-követelés, a vagyonfelügyelő eljárása, és a Ledina működésének más aspektusai miatt is.
A 2016 május végén alakult Ledina miatt valószínűleg magyarázkodásra kényszerül majd a pécsi városvezetés. A városháza épületébe bejegyzett, telephely nélküli kerámiagyártó önkormányzati cég mintegy 120 dolgozója ugyanis két hónapig munka nélkül kapott fizetést. Pécs tehát egy hasznot nem hozó vállalkozást finanszírozott, ami nem tűnik a közpénzekkel való felelős gazdálkodásnak.
Vélhetően ez az oka annak is, hogy a pécsi polgármesteri hivatal 2017-es ellenőrzési tervében szerepel a Ledina részére 2016-ban nyújtott kölcsön körülményeinek vizsgálata is. Végül az önkormányzat 2016 augusztusában – amikor Bachar Najari kifizette a Zsolnay adósságát, és így az megmenekült a felszámolástól – eladta a Ledinát Bozóki Jánosnak, akinek egy közös cége (Wise Trust Kft.) van Szabó Ivánnal, az önkormányzat ügyvédjével.
A Ledina azt ígéri, hogy 2017 kora tavaszára elkezd termelni, ehhez 10 milliárdos fejlesztést terveznek.
Bachar Najari: „Nem üzletemberek, hanem tolvajok”
A Zsolnayért indult háború hátterében a pénz áll, méghozzá rengeteg pénz. Najariék szerint nem az étkészletek vagy dísztárgyak gyártása miatt vetettek szemet “valakik” a porcelánmanufaktúrára, hanem milliárdos építészeti megrendelések reményében.
A Zsolnay egyedi terméke ugyanis a pirogránit, ami egyfajta díszkő. Ilyenek találhatók például a Fővárosi Állatkert elefántházán, és még számos épületen. Színes Zsolnay-kerámiák díszítik az Iparművészeti Múzeumot is, amelynek felújítására 25 milliárd forintot szán az állam.
Az a magyar állam, ami tavaly hirtelen nagy bizniszt látott meg a régóta rohadó épületek renoválásában: 2017-től hatalmas adókedvezményt kaphatnak a műemlék ingatlanokat felújító cégek. Továbbá ott a 33 milliárd forint uniós támogatással megvalósuló, összesen 43 milliárdos Nemzeti Kastélyprogram is, vagyis a műemlékfelújításokban tényleg hatalmas pénz lesz a közeljövőben.
A Zsolnay pedig az egyedi épületkerámiák miatt nagy eséllyel részesülhet a munkákból, amik több száz milliós bevételt hozhatnak a gyárnak.
December közepén összeszedtük, hogy a miniszterelnök veje, Tiborcz István közelébe kastélyok és villák egész sora került az elmúlt években. Cikkünk után néhány nappal pedig közleményben tudatta a WHB, hogy megvették a Tiborczhoz köthető cégtől az egyik ingatlant, a bodajki Hochburg–Lamberg-kastélyt, és nekiállnak az épület felújításának. Ez ugyanaz a WHB, amely néhány hónappal korábban felszámolást kezdeményezett a Zsolnay Zrt. ellen.
Cséplő Petra és Bachar Najari azt nyilatkozta az Átlátszónak, hogy bár a felszámolást sikerült elkerülniük, a Zsolnayra ácsingózók azóta sem álltak le. Kaptak olyan üzenetet, hogy ha öt évre átadják a pirogránit gyártási jogát “valakinek”, akkor megszűnik a Zsolnay elleni NAV-eljárás; illetve többször érkezett hozzájuk olyan megkeresés, hogy mennyiért adnák el a Zsolnayban lévő többségi tulajdonrészüket.
Najari a NAV-vizsgálat kimenetelétől nem tart, mert biztos benne, hogy a cég minden ügyét törvényesen intézte. Az eladásra vonatkozó megkeresésekre pedig minden alkalommal irreálisan magas, többmilliárdos összeget válaszolt, hogy elrettentse az érdeklődőket, mert esze ágában sincs eladni a porcelángyárat. A szír-svájci tulajdonos nincs túl jó véleménnyel a Zsolnayra pályázó érdekkörről: szerinte “ezek nem üzletemberek, hanem tolvajok”.
Első fokon pert nyertünk a Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt.-vel szemben, miután megtagadták az útjavításokkal kapcsolatos közadatok kiadását.
