Egyéb

Tarsoly Csabával is üzletelt Magyarország lovagkereszttel kitüntetett tiszteletbeli török konzulja

 

Gépjárműalkatrész nagykereskedést alapított Budapesten Kaya Alpaslan, Magyarország lovagkereszttel kitüntetett kocaeli tiszteletbeli konzulja. A kereskedőházakat is üzemeltető kormánykedvenc konzul a quaestoros Tarsoly Csabával is futtat tanácsadó vállalkozást, korábbi alkatrész-nagykerét pedig a NAV végrehajtására terheli.

 

Kale Hungária Kft. néven működik majd Újbudán Kaya Alpaslan ügyvezetésével az az új gépjáműalkatrész nagykereskedő, amit a minap alapított az Alpaslan tulajdonában lévő budapesti Kale Global Holding Kft. A Kale Globalnak ugyanazon címen működik már alkatrész-nagykere, amit szintén Alpaslan vezet. A Timelooper Kft. azonban nem tűnik különösebben sikeresnek: tavaly egy fillér árbevételt sem termelt, saját tőkéje mínusz 29 millióra rúgott, 2014 májusa óta pedig a NAV végrehajtása terheli.

Alpaslan magyarországi üzletei egyebekben sem szárnyalnak. Árbevétel nélkül, veszteséggel gazdálkodott az anyacég Kaya Global, a Bridge Capital Kft.-re pedig szintén rátáblázott a NAV.

Ezen túl a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda vagyon-visszaszerzési hivatala intézkedésének adatait is feltünteti a Bridge Capital cégmásolata. Alighanem azért, mert Alpaslan tulajdonostársa a kft.-ben nem más, mint Tarsoly Csaba, a becsődölt Quaestor-csoport bíróság előtt álló frontembere, márpedig a Quaestorhoz kötődő cégekre általában rátáblázták ezt a rendőrségi terhet.

Kapcsolódó cikkeink

A jó bevándorlók: arab, török és ázsiai üzletemberek az Orbán-család körül

MSZP-közeli és oroszbarát szálak a 200 milliárdos Quaestor-csődben

Kereskedőház-milliárdok: a Xénia-láztól a moszkvai informatikai elhárításig?

2013 decemberéig a Quaestor-csoport központi cége, a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. volt a Bridge Capital egyetlen tulajdonosa, a céget ezután vette át Alpaslan és Tarsoly. Akik együttműködtek korábban az isztambuli magyar kereskedőház üzemeltetésében is: ez egy időben a Quaestor és Alpaslan török cége, a Kaleco Dis Ticaret Ve Dismanlik AS biznisze volt.

A magyar cégjegyzékben V. kerületi címmel szereplő Alpaslan jelenleg Magyarország tiszteletbeli konzulja a törökországi Kocaeliben. És nem csak ez mutatja, hogy nem lett kegyvesztett a Tarsoly-nexus ellenére sem. Áder János köztársasági elnök tavaly tüntette ki őt a magyar érdemrend lovagkeresztjével, a Kaleco Dis pedig nemrégiben az ukrajnai és a libanoni magyar kereskedőház üzemeltetésére nyert 120 millió forintos szerződést a Magyar Nemzeti Kereskedőháztól.

Rádi Antónia

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42