Egyéb

Habony, Józsefváros, MTVA-bloggerek: KiMitTud-toplista 2015

Közadatigénylő portálunk, a KiMitTud 2015-ben is nagy segítséget nyújtott abban, hogy tisztábban láthassuk a közpénzek elköltését, és egy-egy állami döntés hátterét. Ezek voltak idén a legérdekesebb adatigényléses cikkeink.

1. Habony Árpád

Januárban egy felhasználó közérdekűadat-igénylésben kérdezte meg a Miniszterelnökségtől, hogy mégis mi alapján van parlamenti belépője Habony Árpádnak, Orbán Viktor miniszterelnök tanácsadójának. A Lázár János által vezetett tárca válaszul közölte, hogy Habony hivatalosan nem a munkatársuk, és soha nem is volt az. Arra nem tértek ki, hogy akkor miért kértek neki parlamenti belépőt.

2. Zara Continental

2014 novemberében egy kormányhatározat stratégiailag kiemelt jelentőségű vállalattá nyilvánította a Zara Continental Hotelt üzemeltető ZeinaHotel Szolgáltató Kft.-t, amelynek tulajdonosa Al Ramahi Mazen jordán üzletember. Közadatigénylésben kértük a kormányzati döntést megalapozó dokumentumokat, hogy megtudjuk, miért lett az államnak stratégiailag kiemelt jelentőségű a milliárdos tartozást felhalmozó cég. Az NFM meg is küldte a 2014.november 4-én kelt, Seszták Miklós fejlesztési miniszter által jegyzett kormányelőterjesztést, amelyet egy szóval is könnyen össze lehetne foglalni: „csak”.

3. Városliget

Februárban annak jártunk utána, hol tart a Városliget-projekt. Ugyan a zöldfelület pusztítása és az építkezések még ma sem kezdődtek el, a pénzköltés már rég beindult. A Múzeum-negyed nevet viselő beruházás végrehajtására létrehozott Városliget Zrt. év elejére már 890 millió forintot költött el különböző tervekre és tanácsadásra, meg persze kommunikációra. Csak a cég irodájának bérleti díja havi 3,6 millió forint.

4. Józsefváros

Kocsis Máté VIII. kerületi polgármester január végén egy önkormányzati testületi ülésen hosszú percekig ócsárolta a korrupcióellenes civil szervezeteket – az Átlátszót és a K-Monitort nevesítve -, majd durván kifakadt a közérdekűadat-igényléseket benyújtók ellen: szerinte ők rosszindulatból, lustaságból és kiváncsiságból kérnek adatokat, és ezzel az a céljuk, hogy ellehetetlenítsék a fideszes vezetésű önkormányzatok munkáját.

Kocsis azt állította ekkor, hogy a közadatigénylések megválaszolása évente több tízmillió forintos költséget jelent az önkormányzatnak. Adatigénylésben kértük ki a pontos számokat, Józsefváros pedig válaszában azt közölte, hogy 4 év alatt 110 milliót költöttek a közérdekűadat-igénylések megválaszolására. Összesen 1216 adatigénylést válaszolt meg az önkormányzat 5 év alatt, vagyis egy közadatigénylés teljesítése 91.281 forintba került az adófizetőknek, hogy megtudják azt a közérdekű adatot, amit joguk van megtudni.

5. MTVA-bloggerek

Márciusban a közmédia nyilvánosságra hozta a bloggereivel kötött szerződéseket. Ezekből kiderült, hogy a bloggazdák, vagyis az egyes blogok szerkesztői fix havi fizetést kapnak, a posztok után külön díjazás jár. Ezután közadatigénylésben kértük ki az MTVA-tól, hogy mennyit fizetett már ki a bloggereinek. Kiderült, hogy nem rossz munka a közmédiás blogolás: egy posztért kb. 30 ezer forintot fizetnek, de a századvéges Lánczi Tamás például a havi fix bruttó 380 ezer plusz áfa mellé februárban 160 ezer forintot kapott.

6. Propagandaköltések

Közadatigénylésekkel jártunk utána, mennyibe kerülnek a különböző állami reklámkampányok. A „Magyarország erősödik!” című például 475 millió forintba, amiből Simicska Lajos érdekeltségeinek 87 millió jutott. Az uniós fejlesztésekkel való dicsekvésre 889 milliót költöttek, a GVH kartellellenes hirdetéseire 70 milliót, a nemzeti konzultációk eredménye viszont „titkos”. A menekültellenes gyűlöletkampány 380 millió forintba került, de azt nem voltak hajlandók megmondani, hogy ebből melyik újság/tévé/rádió mennyit kapott, ezért bepereltük a Miniszterelnökséget.

7. Legrosszabb és legjobb adatgazda

A Magyar Olimpiai Bizottság nagyot ment idén a KiMitTud-on: először a budapesti olimpia megvalósíthatósági tanulmányáról állították teljes komolysággal, hogy az nem adat; majd nem voltak hajlandóak kiadni a Paralimpiai Bizottság elnökségi tagjainak kifizetett jutalmakat tartalmazó listát, mert azok szerintük személyes adatok. Kicsit később a NAIH közreműködésével aztán kiderült, hogy a botrányos végtörlesztéses ügyéről elhíresült Borkai Zsolt elnök kapta a legtöbb, 17,5 millió forintos jutalmat. Szóval a legjófejebb adatgazda címet nem a MOB, hanem a Fővárosi Állatkert kapta idén, mert ők a koalamacis igénylésre is teljesen korrekten válaszoltak.

+1. Sikerek

Májusban az Alaveteli-konferencián kiderült, hogy a szoftvert használó közadatigénylő oldalak világranglistáján a felhasználók és az igénylések száma alapján is a KiMitTud a második legnépszerűbb oldal. A portált több ellenzéki politikus is használja, ők videóban mondták el, hogy miért szeretik a KiMitTud-ot, ahol júliusban megszületett az ötezredik adatigénylés, mostanra pedig már az 5.700-at is átlépte a számláló.

Jogászaink adatigénylésekkel kapcsolatban több felhasználónak segítettek: egyikük pert nyert a XIII. kerület ellen, másikuk a NAIH közreműködésével bizonyította be a BM Heros Zrt.-nek, hogy az állami cégek alkalmazottainak fizetése nem magánügy.

Erdélyi Katalin

remek800x

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42