Egyéb

Nemzetbiztonsági kérdés a józsefvárosi arcfelismerő kamera

Világszínvonalú, de meg nem nevezhető arcfelismerő szoftvert fognak használni a józsefvárosiak megfigyelésére, az önkormányzat a kamerák telepítését a közbiztonsággal, közrenddel, sőt a  nemzetbiztonsággal indokolja: az önkormányzat csak a kamerákat veszi meg, a rendszert a nemzetbiztonsági szakszolgálat üzemelteti majd. Ezért a felhasznált technológia titok, nem közérdekű adat – válaszolták az adatigénylésünkre.jozsefvaros.png

A VIII. kerület márciusban jelentette be, hogy 250 millió forintból 70 arcfelismerő kamerát telepítenek Józsefvárosban. A bejelentést felhívással együtt tették közzé, a kiírás még él, április 30-ig lehet javaslatot tenni arra, hol szeretnék az ottlakók megfigyeltetni magukat.

A rendszer működésével, a kihelyezéssel és az arcfelismerő szoftverek használatának indokoltságával kapcsolatos közérdekű adatigénylésre tegnap küldte meg a Józsefvárosi Önkormányzat a választ. 

A nemzetbiztonsági feladatellátáshoz kapcsolódó rendszerek technikai adatai nem nyilvános közérdekű adatok, ezért azok nyilvánosságra hozása nem lehetséges és felelős eljárás esetén nem is célszerű. Ezzel kapcsolatban indokolt arra is kitérni, hogy az Önkormányzat mindössze a komplex rendszer kameráit vásárolja meg speciális beszerzés keretében. A rendszer többi része nem ezen beszerzés keretében kerül kiépítésre és nem lesz önkormányzati vagyon.

Az önkormányzat a rendszer telepítését a közbiztonsággal, közrenddel és nemzetbiztonsággal indokolja. Az eredeti sajtóanyagban arra hivatkoztak, hogy az arcfelismerő rendszerek Londonban már sikeresen működnek. Most kiderült, ezt a Wikipédián olvasta az önkormányzat. A vonatkozó angol nyelvű cikket készségesen linkelik, az beszámoló kimaradt, hogy a megfigyelő kamerák telepítése valójában nem csökkenti a bünesetek számát, és a londoni rendőrség szerint a bűncselekmények mindössze 3%-át sikerült a felvételek segítségével megoldani. Az EU-ban Nagy-Britanniában van a legtöbb egy főre eső megfigyelő kamera, egy jelentés szerint pedig az erőszakos bűncselekmények száma is meghaladja a többi európai országét. A Wired 2010-ben feltette a kérdést, vajon tényleg nagyobb biztonságban vagyunk-e, ha növeljük a saját megfigyeltségünket.

Ha egyáltalán tudjuk, mivel figyelnek meg. Józsefváros válaszában először azt állítja, hogy az arcfelismerő rendszer működésével kapcsolatos technikai információk nem állnak, és nem is állhatnak az önkormányzat rendelkezésére. Majd a levél végén csak kiderül, hogy azt azért lehet tudni, hogy Magyarországon egyedülálló és világszínvonalú technológiáról van szó. Ha már nemzetbiztonsági kérdésekről és a speciális beszerzésekről beszélgetünk, a biztonságtechnológiákkal foglalkozó szakertők valószínűleg már ennyiből is meg tudják mondani, miről van szó. 

„A technológia megbízhatósága tekintetében utalni szeretnénk arra, hogy az arcfelismerő szoftverek mindenütt jelen vannak, ideértve az okostelefonokat vagy a Facebook közösségi oldalt. Ezeket aggály nélkül használják százmilliók a világ minden részén, így hazánkban is” – írja Józsefváros vezető jogtanácsosa. Azzal indokolni egy technológia megbízhatóságát, hogy sokan használják, még nem jelenti azt, hogy megbízható. Arról nem is beszélve, hogy a telepítéssel kapcsolatos szabályozásoknak és irányelveknek a nyilvánosság számára elérhetőnek kell lenniük, különösen, ha már az önkormányzat arra hivatkozott, hogy a kerületi lakók javaslatait is figyelembe veszik. A közérdekű adatigénylésben feltett kérdéseink közül arra sem kaptunk választ, valójában ez milyen formában fog megtörténni.

Az illusztráció ennek a kapcsolódó EU-s tájékoztató anyagnak a felhasználásával készült

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2