határok nélkül

15 milliárdos költségvetési csalással vádolják a kiskunfélegyházi húspápát Lengyelországban

Piero Pini 100 millió lengyel zlotyit óvadékot  – mintegy 7,8 milliárd forintot – fizetett adócsalási ügye miatt Lengyelországban. A Łódź-i Regionális Ügyészség szerint a hazánkban is adócsalással vádolt húspápa közel 15 milliárd forintos költségvetési csalást követett el Lengyelországban. Módszerük szinte teljesen azonos a hazai vádiratban szereplővel: fiktív számlákkal csökkentették a költségeket.

Támogatási kampány

Milliárdos költségvetési csalással gyanúsítja az egyik legnagyobb magyar húsipari cég, a Hungary Meat Kft. olasz tulajdonosát, Piero Pinit és két társát a NAV Dél-Alföldi Bűnügyi Igazgatósága – írta meg elsőként 2019-ben a PestiSrácok.hu. A Budapest Honvéd FC korábbi tulajdonosaként is ismertté vált vállalkozót le is tartóztatták. Pinit március elején vették őrizetbe, a gyanú különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás volt. Majd még azév novemberben ki is engedték, ezt már a 24.hu írta meg. Kiengedése után nem sokkal az ügyészség két vezetőjét leváltották Bács-Kiskun megyében, hivatalosan viszont cáfolták, hogy ennek köze lenne az ügyhöz.

Az ügyészség tavaly októberben emelt vádat a kiskunfélegyházi húspápa ügyében. Eszerint a 110 vádlott bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás, pénzmosás és vesztegetés bűntette miatt felelhet.

A vádirat szerint 2011 és 2018 között legalább négy adócsaló bűnszervezetet működtetve a költségvetésnek több mint 6 milliárd forint kárt okoztak, de ezt a vádemelésig megtérítették.

A csalás lényege, hogy “az alvállalkozók a szolgáltatásaikat áfával növelten számlázták ki. Ténylegesen azonban munkaerő kölcsönzés volt a felek között, ezért a bérmunka esetében az alvállalkozói szerződés valótlan tartalmú volt. Az volt a célja, hogy a foglalkoztatottak után az adó és járulék megfizetését elkerüljék, illetve, hogy a húsipari cégnek áfás költségszámlákat „produkáljanak”. A színlelt ügyletek és az adóelkerülés haszonhúzója a húsipari cég volt, a munkaerőt biztosító társaságok ehhez nyújtottak segítséget” – írta akkor az ügyészség.

A milliárdos csalással vádolt Piero Pinitől vette az állam 3,5 milliárdért a kiskunfélegyházi fegyvergyár épületét

A március elején milliárdos áfacsalás gyanújával letartóztatott Piero Pinitől vette az állam a telket és a csarnokot, ahol ma a kiskunfélegyházi fegyvergyár működik. A város határában álló ingatlanért 3,5 milliárdot fizetett az állami tulajdonú Terra Zrt. az ország legnagyobb vágóhídját működtető Hungary Meat Kft. olasz tulajdonosának. [caption id=

Piero Pini negyed százada van jelen a magyar és az európai húsiparban. A 24.hu korábbi cikkében ugyan utalt rá, hogy a tulajdonos más érdekeltségeivel szemben is indulhatott eljárás, ennél több eddig nem derült ki. Az Átlátszó az októberi vádemelés után fordult a lengyel ügyészséghez, hogy részleteket tudjunk meg a lengyelországi nyomozásról. Több hetes levelezés után jutottunk el a Łódź-i regionális ügyészségi hivatalhoz.

Fiktív számlák, hamis igazgatósági tagok

A Łódźi Regionális Ügyészség a Piero P., Elżbieta M. és Iwona S. által vezetett bűnszervezet ügyét vizsgálja – írta az Átlátszó kérdésére Krzysztof Bukowiecki, a Łódź-i Regionális Ügyészség sajtószóvivője.

Az eddigi információk alapján Piero P. és Elżbieta M. számos társaságot hozott létre azért, hogy megnöveljék a PINI POLONIA sp. Z o.o. fenntartási költségeit Kutnoban.

Ezeknek a társaságoknak az igazgatóságaiba szegény és alkoholfüggő embereket vagy Elżbieta M. családjának fiatal tagjait tették, akik semmit sem tudtak a cégvezetésről.

A hamis igazgatósági tagok által aláírt számlák szerint a vállalatok húsvágást és csomagolást vállaltak. Mindez nem volt igaz, mert az egész folyamatot Piero P. és Elżbieta M. irányította, és minden döntést ők hoztak meg, nem pedig a társaságok vezetői.

Ugyanígy működött a Piero P. and Iwona S. Által vezetett másik szervezett bűnözői csoport. A lengyel pénzügyi rendszer lehetővé teszi, hogy a vállalkozók visszaigényelhessék az adó-túlfizetéseket. A felszámított és esedékes áfa és társasági adó értéke a vállalat bevételeitől és kiadásaitól függ. Tehát minél több költsége van egy vállalatnak, annál több adót tud „megtakarítani”. Előfordul, hogy a vállalatok a kiadások növelése érdekében fiktív számlákat szereznek. Ez az említett szervezett bűnözői csoportok tevékenységének alapja.

A két – a kutnoi PINI POLONIA sp. z o.o.-hoz és Piero P.-hez kapcsolódó – bűnszervezet 200,654,502 lengyel zlotyi értékben követett el adócsalást.

Ez forintra átszámolva mintegy 15 milliárd forintos költségvetési csalást jelent.

Piero P. 100 millió lengyel zlotyit óvadékot – mintegy 7,8 milliárd forintot – tett le, Elżbieta M-t viszont két évre letartóztatták, Iwona S. 4 hónapja ül börtönben. A  Łódź-i Regionális Ügyészség mintegy 230 millió zlotyi értékű, vagyis 18 milliárd forintnyi vagyont zárolt.

Eddig az ügyészség 96 embert vádol adócsalással, pénzmosással és okirathamisítással. De ez még nem a vége, az eljárás során ugyanis olyan nyomokra bukkantak, amelyek szerint a bűnszervezetnek további tagjai vannak, köztük külföldiek is. Őket még keresik.

 

Segesvári Csaba

Fotó: Piero Pini nyilatkozik Forrás: reggionline.com

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2