Szeged

Költségvetési csalásba keveredett a fideszes képviselőjelölt őrző-védő cége

Költségvetési csalás bűntette miatt 36 személlyel szemben emelt vádat a Csongrád Megyei Főügyészség. A vádlottak mintegy 1,5 milliárd forint adót csaltak. A közelmény szerint a számlabefogadók között szerepelt szegedi székhelyű őrző-védő cég is. Az Átlászónak több forrásból megerősítették, hogy a Tigers Securityről van szó, ami Német Ferenc fideszes képviselőjelölt többségi tulajdona.

Költségvetési csalás bűntette miatt 36 személlyel szemben emelt vádat a Csongrád Megyei Főügyészség, illetőleg további 54 személlyel szemben alkalmazott más intézkedést, akik fiktív számlák kibocsátásával, illetőleg befogadásával közel másfél milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek – írta szeptember elején közleményében az ügyészség.

A meglehetősen hosszúra nyúlt sajtóanyag szerint az elsőrendű vádlott 2015. és 2017. közötti fiktív számlázásra létrehozott cégekkel 3-5 százalékért adták el számlákat. A számlák mögött semmilyen gazdasági esemény nem állt, kizárólag áfa visszaigénylésről szóltak, mondja az ügyészség.

Az ügyészség szerint a főkolomposok mellett a számlagyártól egy szegedi székhelyű őrző-védő cég is vásárolt, illetve egy vendéglátóipari termékeket forgalmazó vállakozás, és egy országos kereskedéssel foglalkozó társaság is, ők együtt 100 millió forint áfát csalhattak el. A kérdést, hogy melyik cégről van szó, az ügyészség azzal hárította el, hogy “a kérdéses ügyben a konkrét cégre nézve nem adható tájékoztatás, hiszen abból az elkövető személyére nézve is egyértelmű következtetés lenne levonható.”

Az Átlátszó információi szerint ugyanakkor az őrző-védő cég nem más, mint a felszámolás alatt álló Tigers Security. Ennek többségi tulajdonosa Német Ferenc, a vagyonvédelmi kamara korábbi elnöke, a Fidesz szegedi képviselőjelöltje. Német a Fidesz-KDNP színeiben indult a 2014-es önkormányzati választáson, de úgy nem jutott be a közgyűlésbe, de a Fidesz külsős tagként delegálta a a városi közgyűlés jogi, ügyrendi és közbiztonsági bizottságába.

2016-ben Német jelentette fel Botkát egy állítólagos ingatlanpanama-ügy miatt. A 24.hu akkori írása szerint Botkát azzal vádolták, hogy az uniós támogatásból épült Ligetfürdő városi tulajdonrészét áron alul adta magántulajdonba az önkormányzat. Ezért Német Ferenc, a Tisza Lajos Közéleti Egyesület, valamint a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke hűtlen kezelés gyanújával feljelentette a polgármestert. De még csak nem is nyomoztak, a hvg.hu írta meg 2018-ban, hogy minden a szerződéseknek megfelelően történt.

Német volt az is, aki a Magyar Időkben 2017-ben arról beszélt, elutasította a szegedi közgyűlés jogi bizottsága a Botka László polgármester vagyonnyilatkozatának vizsgálatára vonatkozó fideszes javaslatot.

Ez még abban az időben történt, amikor még Botka miniszterelnök jelölt volt, és ezt a szegedi Fidesz is próbálta kihasználni. Az akkori cikk szerint Botka László, a szocialisták miniszterelnökjelölt-aspiránsa több tételt is kihagyott a vagyonnyilatkozatából. Ezek közé tartozik az állítólag több millió forintot érő Rolex óra, illetve egy háromszáz négyzetméteres telek is. Német arra panaszkodott, hogy a baloldali többség meg sem próbált érdemben foglalkozni az előterjesztéssel. Botka az index.hu-nak akkor azt mondta, a telek mindig is benne volt a vagyonnyilatkozatban.

Német most az önkormányzati választásokra készül. Facebook oldala szerint “itt az idő, hogy visszaadjuk Szeged régi rangját.” Biztonságot, nyugalmat akar Újszegednek, ahol indul, a Fidesz támogatta, de magát függetlennek nevező Nemesi Pál csapatában.

Német azt mondta az Átlátszónak, a vádemelés az ügyvezető ellen történt, ő személy szerint évek óta nem vesz részt az ügyvezetésben. Több cégben is tulajdonos, de állítása szerint nem tudott a számlavásárlásról. “A napi ügyekben végképp nem vettem részt” – hangsúlyozta.

Az ügyészség voltaképpen megbocsátó az adócsalókkal, a közlemény szerint “a nyomozás során 54 gyanúsított az általa okozott vagyoni hátrány összegét részben vagy egészben megfizette és ezzel közel 500 millió forint megtérült a magyar állam felé. Ezen terheltek vonatkozásában a főügyészég az eljárást megrovás alkalmazása mellett megszüntette, illetőleg a feltételes ügyészi felfüggesztés lehetőségével élt a vagyoni hátrány megtérítésének előírása mellett.”

Segesvári Csaba

Fotó: Német Ferenc/Facebook

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás