kiskunfélegyháza

A milliárdos csalással vádolt Piero Pinitől vette az állam 3,5 milliárdért a kiskunfélegyházi fegyvergyár épületét

A március elején milliárdos áfacsalás gyanújával letartóztatott Piero Pinitől vette az állam a telket és a csarnokot, ahol ma a kiskunfélegyházi fegyvergyár működik. A város határában álló ingatlanért 3,5 milliárdot fizetett az állami tulajdonú Terra Zrt. az ország legnagyobb vágóhídját működtető Hungary Meat Kft. olasz tulajdonosának. 

Adj 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!

Tavaly októberben számolt be arról az Átlátszó, hogy Kiskunfélegyháza határában, a régi ötös út mellett indult újra a magyar fegyveripar. A gyár létrehozására a magyar állam 22 milliárd forintot költött, a fegyvereket pedig cseh licensz alapján gyártják majd.

Az üzemben egyelőre összeszerelés zajlik, a teljes gyártás majd a gyártósorok megérkezése után indulhat meg. Ennek a tervek szerint idén kell elkezdődnie.

Huszonkétmilliárd forintból indult újra a magyar fegyvergyártás Kiskunfélegyházán

Egy hatalmas, félkész csarnok váza állt hosszú éveken át Kiskunfélegyháza határában, egy bedőlt építkezésre emlékeztetve. Ám idén már egy befejezett üzem áll a „csontváz” helyén. Az épületet szögesdrót védi, és felirat is került rá: Arzenál. Itt indul újra a magyar hadiipar, ugyanis januártól cseh licensz alapján fegyvereket gyártanak majd az épületben.

Az indulás azonban nem megy simán: a napi.hu februári cikke szerint még mindig nincs elég munkás, aki gyártaná a fegyvereket, ezért bizonytalanná vált, mikor indulhat meg a gyártás.

A Magyar Nemzet viszont februárban arról írt, hogy a gépsorok hamarosan érkeznek, a minap pedig arról cikkezett: már Románia is a magyar fegyvergyártást utánozza.

Két telket is vettek a fegyvergyárnak

Korábbi cikkünkben említettük, hogy a tervezés közben változott a gyár helyszíne. Az állam előbb megvett a kiskunfélegyházi önkormányzattól több mint 200 millió forintért egy telket az ipari parkká alakított egykori laktanya területén.

Ám mint az Terra tulajdonosának, az Arzenál Zrt-nek a 2018-as üzleti tervéből kiderült: „a szükséges üzemcsarnok megtervezése megrendelésre került, az meg is kezdődött. A további projektekkel kapcsolatos tárgyalások során nyílt lehetőség egy már meglévő üzemcsarnok megvásárlására, mely lehetőséget ad, hogy a tervezettől korábban (építési időszak kiesése) megkezdődhessen a termelés az 1. sz. projektben.”

Az előző cikkünkben még linkelt, de azóta az internetről eltűnt üzleti terv szerint az először megvásárolt földterületet majd később hasznosítják egy másik projektben. Az újonnan kiszemelt telek és csarnok a Pini-féle cégcsoporthoz tartozó Piningat Kft. tulajdonában volt.

Az ingatlan tulajdoni lapjáról kiderült: a Terra Kft. tulajdonjogát 2017. december 13-án jegyezték be, az előző tulajdonos pedig a Piningat Kft. volt. A Piningat 2018-ban beleolvadt Hungary Meat Kft.-be és megszűnt.

Az Arzenál üzleti tervében 3,5 milliárdos vételár szerepel, és a Piningat 2017-es mérlege is tartalmaz egy 3,5 milliárdos eladási tételt.

A Magyarország egyik legnagyobb vágóhídját működtető, több mint százmilliárdos árbevételű Hungary Meat Kft. tulajdonosát, Piero Pini olasz üzletembert harminc napra előzetes letartóztatásba helyezték március elején költségvetési csalás vádjával. Két cégvezető-társát is letartóztatták. Az üzletembernek 2017-ben Lengyelországban is meggyűlt a baja a hatóságokkal.

Pini vágóhídja évi 1,2-1,4 millió sertést dolgoz fel, a magyar sertéstenyésztés negyedét. Kiskunfélegyházi vágóhídja még Csányi Sándor mohácsi, hipermodern vágóhídjánál is nagyobb – derül ki az Index Piniről írt portréjából.

A cégadatokat az Opten szolgáltatta. Címlapkép: a Google Street View felvétele a gyárról 2018 májusában.

Megosztás