Mohács

Ötmilliárdért épít kikötőt Mohácson az a cég, amelyben a fideszes Nagy Csaba is dolgozott

Újabb közbeszerzést nyert el az a cég Baranyában, amelyben évekig Nagy Csaba, a térség fideszes országgyűlési képviselője is dolgozott. A pécsi Platina Bau Zrt. ezúttal kikötőt építhet Mohácson, ahol számos más beruházásért is felel. A döntést a szocialista polgármester hozta meg, aki azonban állítja, nem tudott a kapcsolatról a nyertes cég és Nagy között. 

Mohács Város Önkormányzata új, országos közforgalmú kikötő építése írt ki közbeszerzési eljárást tavaly szeptemberben. Az eredményt most tették közzé az uniós közbeszerzési értesítőben.

A dokumentum szerint a nyílt pályázatra öten jelentkeztek, és közülük a pécsi Platina-Bau Zrt. lett a befutó. Az uniós finanszírozású beruházás keretében a cégnek tervezési, régészeti, lőszermentesítési, közmű létesítési, út-, vasút- és partfalépítési feladatai is lesznek. A teljes beruházást nettó 5,79 milliárd forintért vállalta a társaság.

A Platina Bau Zrt-ről még 2012-ben írta meg a HVG, hogy:

a társaság a munkáltatója volt Nagy Csaba pécsi fideszes politikusnak, aki a város alpolgármestere, majd a térség országgyűlési képviselője lett.

Nagy 2009-ben, alpolgármesterré választása után lépett ki a cégből, amely azonban kifejezetten népszerű lett az új városvezetés körében. A portál rámutatott: a cég alvállalkozóként bekerült a Bayer Center Zrt. alá Pécs főterének felújításába, és részese lett a Pécs 2010 keretében megvalósuló közterület felújítási program egyéb állomásainak is. Később pedig részt vett a Zsolnay Kulturális Negyed építésében is.

A lendület azóta is tart: a cég az elmúlt években számos közbeszerzést nyert el – főként – Baranya megyében. A Platina Bau építhet kerékpárutat Szigetváron, emellett Pécsett többek között parkgondozási és síkosságmentesítési munkákat végeznek más cégekkel közösen, Mohácson pedig ők felelnek a Búsójárás színtereinek fejlesztéséért, az Újváros parkosításáért, és a Szepessy tér rehabilitációjáért is.

A cég éves nettó árbevétele 2014-ben még 1,4 milliárd forint volt, ez azonban 2016-ra mindössze 537 millióra csökkent. Újabb két év múlva, 2018-ban viszont ismét megközelítette az egymilliárdot a forgalom, az adózott eredmény pedig 40 millióra ugrott a 2017. évi 3,4 millióról. Valószínűleg a tavalyi év is jól alakulhatott – köszönhetően az elnyert közbeszerzéseknek is – a 2019. évi beszámolót azonban a cég még nem hozta nyilvánosságra.

A Zrt. tulajdonosa Katics József, aki egyúttal a Pécsi Vizilabda (sic!) Kft. ügyvezetője is. A vízilabdás cég tulajdonosa pedig a Pécsi Vasutas Sportkör, illetve a pécsi önkormányzat.

Nem tudott a kapcsolatról

A kikötő építésére 2015-ben nyert nettó 4,75 milliárd forint uniós támogatást a Duna-parti város az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program keretében (IKOP), de a tervek már korábban, 2000-ben rendelkezésre álltak. 2017-ben Szekó József, a város fideszes polgármestere azt nyilatkozta a regionális lapnak, hogy a 330 méter hosszúságú új kikötő az egész Dél-Dunántúl fejlődését szolgálja majd, eddig ugyanis gazdasági és kereskedelmi szempontból a Dunát nem használták ki megfelelően.

2018-ban a mohácsi önkormányzat eredménytelennek nyilvánította az akkor kiírt közbeszerzést arra hivatkozva, hogy mindössze nettó 3,7 milliárd forintja van a projektre (ami a közel 5 milliárdos EU-s támogatás miatt kissé érthetetlen), de a beérkezett legkedvezőbb ajánlat is 6,5 milliárd volt.

Ezután következett az új tender kiírása, az építkezést azonban a polgármester már nem élhette meg: tavaly ősszel, éppen a választások előtt elhunyt. Ellenfele, a szocialista Csorbai Ferenc – bár sokan, még saját támogatói is kérték – nem lépett vissza, így ő került a város élére. Igaz, a választók (tiltakozásuk jeléül) 4076 érvénytelen szavazatot adtak le (Csorbaira 1867-en voksoltak), a korábbi testület pedig gyorsan, még a választások előtt megnyírbálta a leendő polgármester jogait.

Csorbai a választás után fideszes többségű testületet kapott maga mellé, amely világossá tette, hogy amint lehet, feloszlatják a testületet, és új választást írnak ki. Erre eddig nem került sor a veszélyhelyzet elrendelése miatt.

A kikötő pályázatát tehát még ez előző városvezetés írta ki, a nyertessel viszont már az új kötött szerződést. Ezt Csorbai Ferenc polgármestertől tudtuk meg, aki emailben válaszolt kérdéseinkre.

Az önkormányzatnál azután érdeklődtünk, ki hozta meg a döntést, (a rendkívüli felhatalmazás ideje alatt egy személyben a polgármester vagy már a képviselő-testület), illetve, tisztában voltak-e a döntés meghozatalakor azzal, hogy a cégben 2009-ig Nagy Csaba is dolgozott. Ha igen, ez befolyással volt-e a döntésre.

Érdeklődésünkre Csorbai Ferenc elmondta, az eljárásban egy még 2019. nyarán kijelölt és eljárásban döntéseket hozó 3 tagú bíráló bizottság tett döntési javaslatot felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó felügyelete és ellenjegyzése mellett. A döntési javaslat aztán a Miniszterelnökség ellenőrzésén esett át, végül megkapta a Miniszterelnökség szabályossági tanúsítványát is. Ő ezt a Miniszterelnökség által jóváhagyott döntési javaslatot fogadta most el. Csorbai szerint a döntésre Nagy Csabának kihatása nem volt, igaz, a polgármester a céggel való kapcsolatról sem tudott.

Katus Eszter

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Címlapkép: A mohácsi Duna-part. (A szerző archív felvétele)

 

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42