miskolc

Négy és félszer kerülhette volna meg a Földet Miskolc korábbi jegyzője a szolgálati autóval

Egyre több adat kerül nyilvánosságra Miskolcon azzal kapcsolatban, hogy milyen nagyvonalúan bánt a közpénzekkel a város korábbi, fideszes vezetése. A Miskolc Holding vezetője, Pálffy Kinga például 33 millió forinttal távozott, de a városvezetés akkor sem volt szűkmarkú, amikor a szolgálati kocsik használatáról volt szó. Közadatigényléssel kértük ki a volt jegyző és a polgármester elmúlt öt évének kilométer-elszámolását, szervizeit és takarítás-számláit.


Támogasd az Átlátszót szja 1% felajánlásával! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány

Ahogy arról az Átlátszó korábban beszámolt, sorra dőlnek ki a csontvázak a Kriza-korszak után Miskolcon. A miskolci Fidesz önkormányzati választásokon elszenvedett bukása után például azonnal, saját elhatározásából távozott Pálffy Kinga a miskolci önkormányzati cégeket tömörítő Miskolc Holding éléről. Nettó 33 millió forintot sikerült felvennie lelépéskor, kihasználva az átadás-átvétel körüli bizonytalanságokat.

Csontvázak dőlnek a Kriza-korszak után Miskolcon, az „erdélyi lobbi” szedi a sátorfáját

Hogy mi mindenre folyt még el a pénz az elmúlt években, arra fokozatosan derül fény. A közadatigényléssel kikért dokumentumokból megtudtuk, hogy a városvezetés magával sem volt szűkmarkú, legalábbis ami a szolgálati kocsik használatát illeti.

Több tízmilliót autóztak el

Az államilag szabályozott fizetésből élő polgármestereknek, jegyzőknek kevés lehetőségük van legális plusz bevételre szert tenni. Az egyik ilyen lehet az önkormányzati gépkocsi használata, amivel viszonylag sok pénzt lehet megspórolni. Különösen, ha nincs rá szabályozás. Miskolcon úgy tűnt, nem volt, illetve mégis.

Miskolcon az önkormányzati választások egyik kiemelt témája volt, hogy egyáltalán miskolci lakos-e Alakszai Zoltán, Miskolc jegyzője, aki egy váratlan fordulattal lett a korábbi, betegeskedő polgármester Kriza Ákos (Fidesz) helyett jelölt a választásokon. Korábban a polgármester betegsége tabu volt, a miskolciak csak pletykákat hallottak erről, tavalyi köztérdekű adatkérésünkre az adatvédelmi biztos azt válaszolta, a polgármester jelenléti íve nyilvános, de a táppénzes időszakok már nem.

A fideszes polgármester-jelölt kitért a lakhelyét firtató kérdések elől, de amikor ellenfelei lefényképezték a budapesti lakásának névtábláját, csavart egyet a dolgon, azt mondta, hogy hétközben Miskolcon él, de a hétvégét a családja körében tölti, és egyébként pedig miskolci lakcímkártyája van. Alakszai végül talán éppen a lakása körüli ellentmondások miatt – ami az ellenzék hivatalos kampányában fontos szerepet töltött be – vesztett a választásokon.

Közérdekű adatkérelmünkre megkaptuk a részletes kimutatást a volt jegyző és a polgármester elmúlt öt évének életéről, kilométer-elszámolással, szervizekkel, takarítás-számlákkal elmesélve.

Ezek alapján Alakszai jegyző 2015 és 2019 között több mint négy és félszer kerülhette volna meg a Földet: 184 ezer kilométert kocsikázott el. Ez összesen 16,5 millió forintjába került az adófizetőknek. Ebben benne van 6,2 millió forint szervizköltség, és 1,3 millió forint autótakaritás, és persze az üzemanyagköltség is.

Forrás: Miskolc

Azzal kapcsolatban, hogy volt-e magánhasználatú út, amely után fizetett Alakszai exjegyző, nem merült fel adat. Az autó beszerzési ára bruttó 12,2 millió forint volt.

Mivel a jegyzői állás nem olyan „szaladgálós” munka, a magyarázat a költségekre csak az lehet, hogy a bejáráshoz használta az autóját Miskolc és budapesti lakhelye között. A Miskolcon jelenleg is hatályos rendelkezés szerint az autót vezethette Alakszai Zoltán is, vagy akár sofőr is. Utobbi esetben esetben egy hétvégén való le- és felutazás négy utat jelent Miskolc és Budapest között. (Feltéve, hogy a sofőr nem Budapesten tölti az éjszakákat.)

Alakszai Zoltán főnöke, Kriza Ákos polgármester sem autózott keveset, miközben betegsége miatt sokat volt távol az elmúlt öt évben el. Ő 13 millió forintot és közel 180 ezer kilométert kocsikázott el, miközben közel 1 millióért takarították az autóját.

Megkerestük Alakszai Zoltánt az üggyel kapcsolatban, a volt jegyző azonban cikkünk megjelenéséig nem reagált a megkeresésünkre.

Vacsorát ígért a vevőnek

Az új városvezetés is próbált kicsavarni az autós történetből valami hasznot, ezúttal pr-célokra.

Ignácz Dávid, az új jegyző „miskolci gyerek vagyok, nem érdekel a luxus” felkiáltással eladásra kínálja az Alakszai Zoltántól megörökölt, „full-full” felszereltségű Skodáját takarékossági okokra hivatkozva. Az autó értéke most is 10 millió környékén van, de Ignácz még egy vacsorát is ígér annak, aki megszabadítja a várost a szerencsétlenséget hozó luxusautótól.

Az ezzel kapcsolatban kiadott közlemény szerint „Miskolc jegyzője elkötelezett a takarékos, puritán működés mellett és személyes példamutatással is szolgálni kívánja városát.” Az autó megvásárlására egyfordulós, nyílt pályázattal van lehetőség, a vételárát pedig teljes egészében a koronavírus elleni védekezésre fordítja Miskolc város vezetése.

Pusztai László

Fotó: Alakszai Zoltán nyilvános Facebook oldala/archív

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42