Szombathely

Tíz éve nem készül el 2 kilométernyi kerékpárút Szombathelyen

2008 óta nem készül el 2 kilométernyi kerékpárút Szombathelyen, pedig már két éve használia kellene a kerékpárosoknak.

Régen minden jobb volt – ajándékozz karácsonyra 2019-es Átlátszó-előfizetést!

Az egész ügy még 2008-ban kezdődött azzal, hogy a HORWAT Investment Ingatlanforgalmazó Kft. területet vásárolt Szombathely határában. Egészen pontosan a város Pick-telep és zanati városrész közötti szakaszán. Zanat egészen 1969-ig egy különálló falu volt, a települést ekkor csatolták hozzá a megyeszékhelyhez. A városrész még most is eléggé el van szeparálva Szombathely többi részétől, egy 2×2 sávos úton és a 86-os főúton áthaladva lehet csak eléri ide.

A 2008-as ingatlanvásárlás a helyi önkormányzatnak is jól jött. A Kft. ugyanis – amelynek székhelye szombathelyi, ám az Opten nyilvántartása szerint többségi tulajdonosa a Lichtensteinre bejegyzett Royal Tiffany Anstalt – ingatlanfejlesztésbe akart fogni. A területre azonban semmilyen út nem vezetett, így a városvezetés azzal az alkuval vonta be belterületté a telket, hogy a cég cserébe megépíti az utakat, útcsatlakozásokat, valamint a kerékpárúttal köti össze a zanati városrészt a Pick-teleppel.

2015 októberében egy sajtótájékoztatón jelentett be Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) polgármester, hogy hamarosan megépül az út. A beruházás már ekkor csúszásban volt.

A 2008-as vásárlást követően 2011-ben tárgyalta ismét a szombathelyi közgyűlés az ügyet. Már a vásárláskor biztosítékot akart a testület, hogy a kerékpárút meg fog épülni. Ezért a területre jelzálogot jegyeztetett be, és a vállalkozással 50 millió forintos óvadékot is helyeztetett el egy bankszámlán. A 2011-es újra tárgyaláskor aztán az önkormányzat – figyelembe véve, hogy gazdasági megtorpanás jelentkezett a világban és ezzel együtt a magyar gazdaságban is – a jelzálog bejegyzést ugyan hagyta, ám az óvadékot 25 millióra csökkentette.

2015-ben optimistán álltak a beruházás előtt, Puskás polgármester akkor azt mondta, hogy 2016 decemberére teljes hosszában elkészül majd az út, de nem készült. A megvásárolt terület pedig lassan kezdett beépülni. A Decatlon, a Burger King és egy autómosó is létesült.

2017 szeptemberében Balassa Péter (Jobbik) a városi közgyűlésen azt emlegette, hogy a zanatiak szerint, akkor lesz bicikliút a városrészen, majd ha piros hó esik. Igaz ekkor a három ütemre osztott építkezés kétüteme megvalósult, ám ez még korán sem jelentette azt, hogy a beruházás ⅔-a meglenne. A közgyűlés ezzel együtt a szerződésben foglaltakat teljesíttettnek tekintette, mivel a beruházás két üteme megvalósult, így a jelzálog lekerült a telkekről. A 25 millió forintos óvadék azonban maradt.

Újabb év telt el, a teljes szakasz azonban mégsem készült el, 2018 júniusában ismét szóba került a beruházás a közgyűlésen. Ekkor már az önkormányzat is bepipulni látszott. A kerékpárút megépítésnek határidejét ugyan kitolta 2020 május 31-ig, ám a jelzálogot újra vissza jegyeztette, és 2022 május 31-ig fenn is tartja. Az óvadékkal ugyanígy tette, azzal a kitétellel, hogy amennyiben a beruházó július 25-ig nem küldi vissza aláírva a szerződés módosítását, akkor a 25 millió forintos óvadékot lehívja az önkormányzat.

Idén még egyszer ülésezik a szombathelyi képviselő testület. A közgyűlési meghívóból pedig az látszik, hogy a költségvetési rendelet módosításában már szerepel az a 25 millió forint, amit a kerékpárúti óvadékból hívhatott le a város.

Ezzel ugyan némi pénzhez jutott az önkormányzat, de hogy a zanati kerékpárút mikor készülhet el teljes hosszában, az továbbra is a piros hóra várat.

Farkas Bazsi – ugytudjuk.hu

Címlapfotó: a szerző felvétele.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2