Rejtett univerzumok, belső valóságok – tudományos konferenciát tartottak a drogokról

November 13-14-én a Nyíregyházi Egyetem Történettudományi és Filozófia Intézete, valamint a Magyar Történelmi Társulat Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Csoportja és nyíregyházi Jósa András Múzeum közös szervezésében, a Történelem és Barátai Alapítvány támogatásával, Drogok térben és időben – rejtett univerzumok, belső valóságok címmel konferencia zajlott le a Jósa András Múzeumban, amelyen a téma hazai kutatói és szakértői  adtak elő. Az alapítvány, a múzeum, valamint az egyetem oktatói idén e témával folytatták azt a rendezvénysorozatot, melynek 2013 óta szinte minden évben otthont adott a város, illetve annak tudományos intézményei.

84%

Év végéig még

16 613 194 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Társadalmi célú hirdetés

Volt már konferencia jó pár vitatott, megosztó témában. Úgy, mint összeesküvés-elméletek, rejtélyes, megoldatlan bűnügyek, a migráció, valamint múlt évben a titkolt, rejtőzködő szexuális identitások. Idén a drogok témája volt napirenden. A következő meghívottak tolmácsolásában az alábbi előadástémák hangzottak el a rendezvényen, amelyen – mint előadó, valamint az egyik szervező – e poszt írója is jelen volt. (A részletes konferencia-programfüzet innen tölthető le.) Alábbiakban az előadók által leadott írásos témavázlatok rövidített összefoglalásával mutatjuk be a konferenciát.

A rendezvény négy témakörre fókuszált, amelyeket két nap alatt, összesen hat szekcióülés keretében adtak elő, illetve vitattak meg a résztvevők. Az első a Gyógyászat és határvidéke. Melyben az illegálisnak minősülő tudatmódosító szerek gyógyászati célú felhasználásáról, illetve a szenvedélybetegségek, függőségek kezelési lehetőségeiről esett szó.

Szelestei Miklós, a Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület elnöke Kannabisz a gyógyászatban: régi szerek újkori használata címmel adott elő. A kannabisz növény évezredeken át szerepet játszott az emberi fejlődésben, míg a modern iparágak és gyógyszerek megjelenése, valamint pszichoaktív hatása az 1930-as években történő betiltásához vezetett. Az utóbbi években egyre többet hallani az orvosi célú felhasználásáról, bár ez a terület kevésbé ismert a többség számára, azonban egyre több kutatás, köztük embereken végzett klinikai vizsgálatok bizonyítják, hogy fontos helyet tölt be az általános gyógyászatban.

Számos krónikus betegség van, ahol a hagyományos kezelési lehetőségek nem nyújtanak megfelelő megoldást, és az orvosi kannabisz klinikailag bizonyított hatásai alternatívát jelenthetnek. Szelestei Mikós előadásában bemutatta a kannabisz növény gyógyászati használatának történelmét, a tudományos ismeretek áttekintését és a legfrissebb kutatások, valamint nemzetközi tapasztalatok iránymutatását.

Móró Levente, aki disszertációjával a finnországi Turku egyetemének Kognitív Idegtudományi Központjában szerzett pszichológiai doktorátust tudatkutatás, azon belül a módosult tudatállapotok témájában, a Pszichedelikus gyógyászat témájáról beszélt.  Elmondva:  a régi kultúrák misztikus világképében a betegségeket szellemek, démonok vagy istenek ártó hatásainak tulajdonították, így a rituális keretek között folytatott, kultikus, vallásos jellegű gyógyításban és megelőzésben a pszichoaktív szerek a spirituális dimenziókhoz való kapcsolatteremtési eszközökként is szolgáltak.

A pszilocibingombák, meszkalinkaktuszok, látnokzsálya és különböző ayahuasca-főzetek szertartásos felhasználása napjainkig fennmaradt, főként Közép- és Dél-Amerika őslakosainak kultúráiban. A gyógyszervegyészet 20. századi fejlődése a növényi hatóanyagok beazonosításával és elkülönítésével, valamint szintetikus drogok létrehozásával ígéretes módon bővítette az orvosi célra alkalmazható pszichoaktív szerek skáláját.

Az LSD tudatmódosító hatásának 1943-ban történt felfedezése után a megfelelő körülmények között alkalmazott kisadagos pszicholitikus és nagyadagos pszichedelikus pszichoterápia számos pozitív eredményt ért el. Az 1960-as évek közepére azonban különböző politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális változások hatására a pszichedelikumokat nemzetközi egyezményekkel „kábító” szereknek minősítették. Ennek eredményeképpen a rekreációs felhasználás – mára már nyilvánvalóan sikertelen – visszaszorítási kísérlete miatt gyakorlatilag betiltásra került a pszichedelikumok gyógyászati felhasználása és kutatása is.

A pszichoterápiás alkalmazásban sikeres és ígéretes MDMA betiltása után a tudományos közösség összefogott és 1986-ban megalakította a MAPS (Multidisciplinary Association for Psychedelic Studies) nevű non-profit kutatási szervezetet, mely lényeges szerepet játszott a 2000-es évekre kibontakozó „pszichedelikus reneszánsz” létrejöttében. A MAPS konkrét célja a kannabisz, az MDMA és egyéb pszichedelikumok tudományos kutatásának megszervezése különböző fiziológiai és pszichés zavarok kezelésére. A jelenleg folyamatban lévő pszichedelikumkutatások „zászlóshajója” a poszttraumatikus stressz zavarban (PTSD) szenvedő betegek hivatalosan engedélyezett kezelése MDMA-pszichoterápia segítségével.

E sorok írója Tudat-metamorfózis – belemerülés a pszichedelikus szubkultúrába címmel tartott előadást. Melyben a Történelem és Barátai Alapítvány által támogatott, a tudatmódosító szerek és a goa, valamint psytrance szubkultúra kapcsolatát,  összefüggéseit vizsgáló kutatóprojektének eredményeit ismertette. E projekt előzménye volt az Átlátszón Egy lány az ördögbottal címmel megjelent riport.  Ennek folytatása a riportszerű szociográfiai esettanulmányként leírható személyes tapasztalatgyűjtés, terepkutató munka. Amely mélyinterjús háttérbeszélgetéseken alapul a műfajban is járatos terjesztőkkel, bulilátogató fogyasztókkal, rajongókkal, valamint psytrance zenészekkel és zeneszerzőkkel.

Ezt a kutatást, illetve a többi előadást a konferencia szervezői megjelentetni tervezik valamilyen orgánumban. De addig is, akit érdekel a fenti kutatás vagy bármelyik más a fentebb vagy lentebb bemutatott előadások közül, annak kérdéseit, megkeresését örömmel fogadjuk, illetve megválaszoljuk.  A konferenciáról, illetve annak témáiról a Tilos Rádióban folytatott beszélgetés pedig innen elérhető. A konferencia első napjának végén Schwanzer Petronella és Varga Géza közreműködésével filmklub, illetve beszélgetés volt az Egy nap az életünkből című alkotásról.

Egy másik előadáson szóba került, hogy szinte minden pszichoaktív szerhasználat bírhat pozitív következménnyel is.  A használó ezen pozitívumok miatt nyúl a szerhez. Illetve a gyógyító, aktuális világunkban az orvos ilyen elvárások miatt ad pszichoaktív szert kliensének. Még akkor is, ha tudja, hogy a gyógyszerek többnyire tüneti kezelést adnak pszichés problémáinkra –  mutatott rá Dr. Szemelyácz János pszichiáter-addiktológus-pszichoterapeuta főorvos, az INDIT Közalapítvány szakmai vezetője a Drogok, gyógyszerek és pszichiátria. Tudatmódosítók és személyiségzavar – okozzák és/vagy gyógyítják? című előadásában.

A pszichés probléma miatt kezeltek nagy többsége csak tünetként hordozza a fájdalmat, a depressziót, a szorongást, és amikor ezeket kezeljük, csak tüneti kezelést adunk. Oki megoldást a pszichoterápia adhat, mely hosszú, gyakran fájdalmas és látjuk, hogy a modern ember nem szeret sokat bíbelődni problémákkal, nem megjavítani akar, hanem újat a régi rossz helyett, az egyszerű megoldásokat keresi, még akkor is, ha tudja, ez csak átmeneti megoldást hoz. Általában abban reménykedik, hogy csak kitalál a tudomány valami újat, hatékonyabbat, bár sokszor csak heroint talál fel az ópiumfüggőknek, ahogy történt ez a XIX. század végén.

Barotányi Zoltán, a Tilos Rádió műsorvezetője, a Magyar Narancs újságírója a Gyors, gyors, lassú: az amfetaminfélék legális karrierje – háborúban és békében témájával foglalkozott. Mint ebből kiderült: a még a XIX. században felfedezett amfetaminféléket jó néhány évtized késéssel, a XX. század harmincas éveiben fogták munkára: a névadó vegyület orrcseppként kezdte karrierjét, de hamar kiderült, hogy sokkal jobban alkalmazható stimulánsként, a gátlásokat oldó, (no meg fogyasztó) szerként. Évtizedeken át szedték diákok, háziasszonyok, fogyni, koncentrálni, dolgozni, vizsgázni, pörögni vágyók – és átmenetileg az egyik legnépszerűbb (áldozatokat is követelő) doppingszerré is avanzsált a sport világában.

Az utóbbi évtized egyik slágertémája lehetett annak vizsgálata, miként és mennyire eredményesen használták a II. világháborúban a hadviselő felek serkentőszerként, a témában született bestseller (Norman Ohler Totális kábulat című műve) vitákat váltott ki a történészek között is.

Barotányi Zoltán be kívánta mutatni azt az (időben nem is oly hosszú) utat, amit az amfetaminfélék megtettek a reményteljes kezdetektől az illegalitásig. Rávilágítva, hogyan vált a kezdetben ártalmatlannak, banálisnak tűnő patikaszerből egyrészt rendkívül népszerű, a hétköznapokban tömegesen használt, szabadon beszerezhető over the counter gyógyszer, legális stimuláns és hogyan tettek szert az amfetaminfélék különleges körülmények között szinte stratégiai jelentőségre. Az amfetaminfélék karrierje, majd stigmatizálódása (és azóta rendületlen, de már törvényen kívüli népszerűsége) remek párhuzamokat kínál más, idővel üldözötté váló, egykor népszerű gyógyszerekkel, és egyben megmutatja azt is, mennyivel változott meg a XX. században a találékony felhasználók kezében rekreációs drogként is hasznosuló pirulák és a gyógyszerfogyasztás kockázatainak értékelése.

A Drogpolitika, bűnözés, kriminalizáció szekció is tartogatott érdekes előadásokat. Sárosi Péter, a Drogriporter szerkesztője Kokain és morális pánik Budapesten az 1920-as években címmel a következőkről beszélt: míg a kokain fogyasztása hosszú évtizedekig marginális jelenség volt a magyar társadalomban, az 1920-as évek közepén Budapesten hirtelen drámai növekedés volt tapasztalható a kokainnal kapcsolatos sajtóbeszámolók alapján. Előadásában bemutatva a kokainfogyasztás miatt kialakult morális pánik jelenségét, illetve a jelenség kulturális, jogi és politikai kontextusát. Illetve a vonatkozó kriminológiai és társadalomtörténeti szakirodalom alapján azokat a nemzetközi folyamatokat, amelyek a morális pánik jelenségének történelmi, kulturális, tudományos és politikai kontextusát képezik. Így a kokain felfedezésének és a kokainpiac kialakulásának körülményeit, a jogi és a politikai környezet nemzetközi és hazai változásait.

Továbbá a korabeli magyarországi folyóiratcikkek szövegének elemzése segítségével felvázolta a morális pánikjelenség lefolyását és sajátosságait, és hogy miként ágyazódott be az egyéb, szintén normasértőnek minősülő kulturális jelenségek sorába. Bemutatásra került a fogyasztók megbélyegzésének fokozódása, illetve ennek hatására az állam intézményes reakcióinak alakulása.

Lakatos Artúr Loránd történész, közgazdász, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem és a Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet külső munkatársa Drogok térben és időben – A drogtermelés és -forgalmazás geopolitikai és geoökonómiai aspektusai címmel adott elő. Elmondva: a drogtermelés három legnagyobb területe az ún. Arany Háromszög, az Arany Félhold és a latin-amerikai világ egy jelentős része, az elosztópontok és szállítóvonalak száma viszont ennél jóval nagyobb. Előadásában azt mutatva be, mi szükséges ahhoz, hogy az elosztópontok és drogszállítási úthálózatok kialakuljanak, milyen geopolitikai és geoökonómiai vetületei vannak a nagy arányú drogkereskedelemnek, kik és mik a fő haszonélvezői, illetve ellenérdekeltjei a jelenségnek, valamint a kábítószerek terjedése hogyan befolyásolhatja a világpolitika alakulását.

Eme téma egyik feltáratlan hazai vetületét mutatta be Orbán-Schwarzkopf Balázs történész-levéltáros, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa Titkos állami drogkereskedelem a Kádár-korszakban  címmel.  Elmondva, hogy mikor a  legutóbbi tanulmánya elkészült, a kiadvány szerkesztője a következő mottót találta hozzá:

„Bizottsági tagságunknak mind politikai, mind gazdasági vonatkozásban nagy jelentősége van. Ez az egyetlen ENSZ-bizottság ugyanis, amelynek a Magyar Népköztársaság tagja. Ezenkívül – amint ismeretes – Magyarország vezető szerepet tölt be a kábítószer világpiacon mint exportáló állam.” Az  idézet egy olyan 1961 áprilisi előterjesztésből származik, amely azért készült, hogy a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány az ENSZ Kábítószer Bizottságának XVI. ülésén való magyar részvételről határozhasson. Az aláírója nem volt más, mint az akkori magyar külügyminiszter: dr. Sík Endre.

Az előadásában arra tett a kutató kísérletet, hogy igazolja a külügyminiszter állítását. Mindez azért ütközik nehézségekbe, mert az erre vonatkozó titkosszolgálati dokumentumok többsége a mai napig nem kutatható. Valószínűsíthetően azért is, mert az állam ilyen típusú tevékenysége az 1990-es rendszerváltás után sem szűnhetett meg teljesen. A töredékesen feltárt források, más tudományterületek újabb kutatási eredményei és a történettudományban született korábbi munkák, valamint a sajtóanyagok összevetésével azonban viszonylag jó képet kaphatunk a Kádár-korszak alatti folyó titkos állami drogkereskedelemről – mondta el.

Dr. Fazekas Tamás, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje, büntető igazságszolgáltatási programjának tagja a Drogok, büntetőjog, kriminalitás Magyarországon – tudatmódosítók a tárgyalóteremben című előadást tartotta. Ugyanis az illegális tudatmódosító szerek használatával kapcsolatos büntetőügyek gyakran kerültek az aktuálpolitikai, illetve szakpolitikai viták, a „jogvédő versus rendpárti” narratívák diskurzusainak homlokterébe. Ennek oka, hogy a drogok fogyasztásának, illetve terjesztésének büntetőjogi megítélése, kezelése a rendszerváltás óta többször is változott: jogalkotás és jogalkalmazás szintjén egyaránt.

A drogkérdés több ízben vált kampánytémává, politikai csaták színterévé. (Legutóbb a tűcsere-program körüli vita, illetve az újságírók drogtesztjének kormánypárti politikus általi javaslata miatt.) Dr. Fazekas Tamás ügyvéd azt mutatta be előadásában, hogyan „csapódott le” mindez a tárgyalótermekben, a bírósági gyakorlat, a büntetőeljárási praxis vonalán.

Topolánszky Ákos, a Magyar Drogterápiás Intézetek Szövetsége elnöke, az Orbán-, és Medgyessy-kormány egykori helyettes államtitkára A drogokról való közbeszéd és a drogpolitika változásai a rendszerváltás óta című előadásában az Addiktológiai Abszurdról beszélt. Arról a jelenségről, hogy a politika, a jogalkotó  a szenvedélybetegségek három legfontosabb területére nézve három teljesen eltérő megközelítést, tudatos vagy ösztönös „szakpolitikát” alkalmaz, melyek „abszurd különállásai” legalább annyira károsak, mint azok a problémák, melyeket kezelni gondolnának, s melyek kölcsönhatásai sok szempontból a meglévőknél súlyosabb társadalmi hatásokat és következményeket generálnak.

A kábítószer-fogyasztás szélsőséges kriminalizációja, a dohányzás határozott kontrollja és az alkohol-kultúra extrém támogatás-politikája egymást kizáró olyan társadalmi üzenetek, melyek nem csak egymást kioltóak, hanem értelmetlenné is teszik a felismert szakpolitikai beavatkozások egy nagy részét.

Ennek aktualitását adja a legújabb hungaricum, ami valóban speciális magyarországi „eredmény”, azaz az ÚPSz, az új pszichoaktív szerek elterjedése és országos szétszóródása. Az ún. telepi drogfogyasztás, mint új társadalmi jelenség és fogyasztási mintázat jellemzője, hogy immár nem a nagyvárosok belső jelensége a drogszcéna, melyekhez jó esetben szolgáltatásokat lehet szervezni, hanem a szegregáció+diszkrimináció+nyomor egyébként is nehezen kezelhető hármasához kapcsolódva az addiktológiai többlet mintegy lezárja a lehetőségeket, végleg bezárja a „kizártságot”, a  szegregátumokat minden még esetleg lehetséges mobilitást is felszámolva.

Ez a titkos, mert nem is látszódó párhuzamos társadalmi létezés emberi nyomorról szól, immár tömeges jelenségről, mely valószínűsíthetően az ország minden nyomornegyedében (1364 ilyen került azonosításra) jelen van, ugyanakkor a döntéshozó figyelmét nem éri el, bezáródott „messzesége” pedig semmiféle társadalmi választ sem kezdeményez. Etnikai vonatkozásai különös drámai színezetet adnak ennek a jelenségnek – fogalmazta meg Topolánszky Ákos.

A drog csókja című szekcióban irodalmi témájú előadások hangzottak el. Honnan ered az irodalmi ihlet? Homlokon csókol a Múzsa? Isten az, aki, mint alkotó az írón keresztül közvetít? Az irodalmi alkotás valami zsigeri dolog? Esetleg elmezavarból fakad? Vagy a tudatmódosító szerektől megváltozott állapot segíti az írókat? – tette fel a kérdést Hetesi Patrícia, a Pécsi Tudományegyetem hallgatója A drog, mint múzsa címet viselő előadásában. Elmondva: számos írót és költőt ismerünk, akik vagy alkohol-, vagy drogfüggőségben szenvedtek, esetleg valamilyen zavart elmeállapottal küzdöttek, és erre szedtek gyógyszereket.

A magyar irodalom legkiemelkedőbb alakjairól is elmondható egyik vagy másik eset. Gondoljunk Ady Endre alkoholizmusára, Csáth Géza morfiumfüggésére, József Attila elmezavarának gyógyszeres kezelésére. Sorsuk sajnálatos, ám nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a ránk hagyott alkotásaik milyenségére hatással volt függőségük. Nem egyszer módosult tudatállapotban alkottak, vagy az ilyen állapotokra reflektáltak műveikben. Csáth Géza unokabátyja, Kosztolányi Dezső a leghíresebb morfiumfüggők közé tartozott. Csáth és Kosztolányi művein számtalanszor tükröződik függőségük hatása. A merész témaválasztások, a kegyetlen, sokszor horrorisztikus jelenetek, a nagy tabukat megdöntő emberi viselkedések mind arról tanúskodnak, hogy a két szerző könnyedén ment szembe a társadalmi konvenciókkal. Groteszk világlátásuk azonban nem csak személyiségükből fakadt, hanem a morfiumfogyasztásból is.

Dr. Karádi Zsolt, a Nyíregyházi Egyetem, Nyelv-, és Irodalomtudományi Intézetének főiskolai tanára A „sötét és lenyűgöző ragyogás”. Baudelaire és a mesterséges mennyországok címmel adott elő. Mint elmondta: a pszichofarmakológia és a pszichotomimetikus drogokkal való kezelés atyja, doktor Jacques-Joseph Moreau, aki az 1830-as évektől élénken érdeklődött a hasis hatásmechanizmusa iránt, 1844-ben felkereste Théophile Gautier-t. Az író lelkesedett a doktor kutatásaiért, akinek voltaképpen kísérleti alanyokra volt szüksége. Így alakult meg – Gautier vezetésével – a Club des Hachichins, amelynek tagjai (Alexandre Dumas, Charles Baudelaire, Victor Hugo, Eugène Delacroix, Gérard de Nerval, Honoré de Balzac, Ferdinand Boissard) a Hôtel Pimodanban tartották összejöveteleiket.

Baudelaire (miként Gautier írja) „egy-két alkalommal, fiziológiai kísérletként kipróbálta a hasist, de soha nem fogyasztotta folyamatosan.” A Romlás virágai (Les Fleurs du mal) (1857) hírhedt költője azonban 1860-ban jelentette meg nevezetes munkáját, a Mesterséges mennyországok (Les Paradis artificiels) című kötetét, amely a hasis és az ópium hatásmechanizmusát tárja fel.

Csekéné dr. Jónás Erzsébet professzor emerita – Nyíregyházi Egyetem – Dosztojevszkij és a játékszenvedély mint narkotikum című előadása szerint az 1821-ben született Fjodor Dosztojevszkij, a magyar Petőfi kortársa alkoholista, szerencsejátékos, szenvedélybeteg orvos apja mellett ő maga is rövidesen belekóstolt ebbe a 19. századi orosz arisztokrácia és értelmiség köreiben elterjedt életformába. A játékszenvedély mint narkotikum legmarkánsabb irodalmi leképezését A játékos című 1866-ban íródott regényében követhetjük nyomon. Dosztojevszkij egy épp esedékes kártyaadósságának kiegyenlítése fejében írta, jobban mondva diktálta egy gyorsírónőnek – későbbi második feleségének – ezt a művet, nem egészen egy hónap alatt teljesítve az összeg kiegyenlítésének lehetetlennek látszó feltételét.

Dr. habil. Madarász Imre, a Debreceni Egyetem Olasz Tanszékének docense Pohárköszöntő? Sátáni vers? Forradalmi költemény? című előadásában azt vizsgálta, hogyan keverednek, illetve egyesülnek Giosue Carducci „A Sátánhoz” című, 1869-ben megjelent híres-hírhedt himnuszában a bordal, a romantikus sátánosság és a Risorgimento-kori antiklerikalizmus motívumai, mi teszi ezt a verset Nobel-díjas költőjének egyik legtöbbet vitatott és legjelentősebb alkotásává, melyek voltak világirodalmi előzményei, milyen történelmi kontextusban született meg, miféle fogadtatásban részesült, hogyan alakult utóélete és miért ezzel a verssel lép színre a humanista Settembrini a huszadik század egyik legnagyobb regényében, Thomas Mann Varázshegyében.

A Drogok, rítusok, kultúrák című szekcióban ugyancsak az alkohol, mint legális tudatmódosító volt a témája Dr. Buhály Attila, a Nyíregyházi Egyetem Történettudományi és Filozófia Intézetének főiskolai docense Szőlő és bor az urartui rítusban című előadásának. Melyben elhangzott, hogy a szőlőművelés és a borkultúra valahol a mai Kelet-Anatólia és a Transzkaukázus területén jelent meg már a földműveléssel egyidőben. Az ezen a területen a Kr.e. 9-7. században virágzó urartui állam is fejlett kert- és szőlőműveléssel, borkultúrával rendelkezett, amelynek jelentős régészeti nyomai is vannak a feltárt korabeli erődökben (Karmir-blur, Çavuştepe, stb.). Az urartui szikla- és sztéléfeliratok tanúsága szerint a kertművelés, szőlőskertek alapítása, fenntartása az uralkodók egyik legfontosabb feladatai közé tartozott. Az előadás során bemutatásra kerültek az urartui rituális gyakorlat azon elemei, amelyek a szőlőműveléshez és a bortermeléshez kapcsolódnak.

Dr. Simon Csaba, a Nyíregyházi Egyetem, Környezettudományi Intézetének főiskolai docense Sámánok, drogok, kultúrák című előadásában a sámánhitű népek által használt tudatmódosító szereket, azoknak a sámánok általi alkalmazását mutatta be. A világ különböző tájain különböző növényi eredetű drogokat használtak a sámánok kultikus szertartásaikhoz. A régészeti leletek bizonyítékként szolgálnak arra, hogy ezeknek a szereknek a használata sokszor a történelem előtti időkre nyúlik vissza. A légyölő galóca (A. muscaria), vagy az amerikai földrészen honos pszilocibé gombák, a pejotl kaktusz, az ayahuasca mind-mind ismert és sok esetben ma is használt szerek, egyrészt az illegális kábítószer-élvezők körében, másrészt pedig a mai napig élő vallási szertartásokban.

Dr. Aszalós Éva, a Nyíregyházi Egyetem, Történettudományi és Filozófia Intézetének főiskolai docense A prekolumbián kultúrák „tektonikus” vallási rendszerei és a hallucinogén szerek fogyasztása címmel arról beszélt, hogy míg az Óvilágban 8-10, addig az Újvilágban 80-100 olyan növény van, amelynek fogyasztása öntudatlan állapotot képes előidézni. A meszkalin kaktuszok, a gombák, a csattanó maszlag, a kerti folyondár (Rivea) és az óriási varangyos béka (Bufi marinus) mérge az, amit szertartásaik során, szakrálisan használtak az újvilági civilizációk „sámán-uralkodói” és „sámán-papjai”. A növényekből készített őrleményeket és a mérget gyakran pszichoaktív italokba keverték (agavéborba, kukoricasörbe, csokoládéitalba és kokalevélből készített főzetbe).

Dr. Szoboszlay György,a  Nyíregyházi Egyetem Történettudományi és Filozófia Intézetének főiskolai adjunktusa Varázslatos helyek, varázslatos szerek a magyarországi boszorkányképzetekben című előadásában a magyarországi boszorkányperek boszorkányszombattal kapcsolatos elbeszéléseinek felhasználásával a repülésre, a Sabbath-ra való utazásra vonatkozó képzetek eredetét kívánta érinteni, megfogalmazva a kérdést, hogy általános érvényűnek tekinthetjük-e egyes történészek racionalizáló álláspontját, mely szerint az egyes perdokumentumoknak a boszorkányok kenőcsök, más szerek használatán alapuló mágikus repülő-tudományáról beszámoló elemei alapján ténylegesen hallucinogén anyagok kiváltotta élményekre lehet következtetni.

Péri Benedek, turkológus, egyetemi docens, az ELTE BTK Török Filológiai Tanszékének vezetője,az ELTE BTK Orientalisztikai Intézetének igazgatója Drogok az Oszmán Birodalomban című előadásában kifejtette: egy 16. századi oszmán szövegben, mely az Eszrár-náme, a „Titkok könyve” címet viseli, az ismeretlen szerző a Bor és a Cannabis küzdelmét énekli meg. A két tudatmódosító szer harcában az utóbbit különféle drogok segítik: az Ópium és négy dizájner drog, a Karapehleván, a „Fekete Birkózóbajnok”, a Szultánsáhi vagyis „Királyi”, a Mádzsún, „Elegy” és a Habb „Pirula”.

Egy másik, szintén ezt a témát feldolgozó szövegben, mely a kor egyik legnagyobb költője, Mehmet Fuzúlí tollából származik, a Fű segítői nagyon hasonlóak, itt is szerepel az Ópium és két dizájner drog, a már említett Mádzsún és a Bers. Az oszmán társadalom droghasználatára utaló adatok azonban nemcsak irodalmi szövegekben, hanem történeti forrásokban is gyakran előbukkannak. II. Mehmed oszmán szultán, Konstantinápoly elfoglalója, a 15. század második felében kénytelen volt egy levélben megróni a Bajezid herceg nevelőjét, amiért engedte, hogy a herceg és barátai szinte minden drogot kipróbáljanak, amihez hozzáfértek.

Papp László Tamás