Egy lány az ördögbottal – hogy jut el a drog a fogyasztóhoz?

Fotó: Mike Lehmann - CC BY-SA 3.0
Fotó: Mike Lehmann - CC BY-SA 3.0

 

Az átlagember fejében tengerentúli filmek jelenetei villannak be, ha a drog fogyasztása, illetve terjesztése szóba kerül. Gettók sötét kapualjaiban ácsorgó fegyveres dealerek, egy adagért az anyjukat is eladó intravénás heroinfüggők. A partidrogok világába tett kirándulásom során ilyenekkel nem futottam össze. Azok a fiatalok, akik alábbi riportban mint fogyasztók és/vagy terjesztők jelennek meg, nem tűntek ijesztőnek, sem pedig visszataszítónak. Ahogy a “kábítószer áldozata” jelzős szerkezetébe se igazán férnek bele. Inkább látszottak tudatos fogyasztónak, akik nagyon is tisztában vannak a rizikókkal – némelyikük olyan szaktudással beszélt ezekről, hogy Zacher Gábor is megirigyelhetné.

 

1xckok

 

Kutatómunkám nem volt veszélytelen – testközelből lehettem szemtanúja drogvásárlásnak, illetve annak, hogyan csempészik be az anyagot a szórakozóhelyre. Ilyenkor nincs kizárva, hogy belefutunk egy razziába – ahogy egyikük-másikuk volt is már szenvedő alanya ilyesminek. Drogpiaci körkép, pszichedelikus bulival felturbózva.

Zenés tömegrendezvényen vagyok az egyik forrásommal: ő vállalta, hogy elkalauzol. Aki soha nem volt goa-, vagy psy trance-partyn, annak nehéz leírni az elénk táruló szabadtéri bulihelyszínt. Meditatív, hipnotikus, pszichedelikus zene hömpölyög a levegőben.

Mindenütt hallucinogén víziókat idéző, a fák és bokrok lombkoronájára (meg óriásmadarak csontvázára emlékeztető, a fejünk fölé kifeszített vásznakra) vetített színes fényjátékok, vizuális installációk. Már-már hologramszerűek. Tűzzsonglőrök dobálnak a levegőbe izzó, világító valamiket.

– Mi ez? – bámulom a mutatványt.

– Nem tudom, mi a pontos neve – feleli – Én tüzezésnek hívom – mondja nevetve.

– Az pedig az ördögbot! – mutat rá az egyik zsonglőr által pörgetett bűvészpálca-szerű dologra. S rögtön odalép hozzá.

– Figyi, elkérhetem kicsit? – kérdezi

– Persze, csak ne vidd messzire – dobja oda neki.

A következő pillanatban, mint egy önfeledten játszadozó gyerek, rám kacsintva próbálja megpörgetni a botot.

Egy órája még a 2-es metró végállomásánál ácsorogtam, időnként körbenézegetve. Arra várva, akinek köszönhetően életemben először találkozhatok egy dealerrel, utána pedig elvisz egy buliba, ahol viszonylag sokan fogyasztanak illegális szereket.

Nehéz úgy kiszúrni valakit, hogy nem tudod, hogy néz ki. Aztán egyszer csak az egyik padról jóformán elém ugrik egy lány. Ide, az Örs vezér tere környékére beszéltem meg találkozót Anitával. Most pedig itt van előttem. Csöppet sem úgy fest, ahogy a nyugdíjas nénik “a” drogost elképzelik. Rövid, fekete haj, trendi szemüveg. Semmi tetkó, piercing vagy bármi egyéb kihívó, feltűnő. Kislányos alkat: harminc körüli, de jóval fiatalabbnak néz ki.

A fiús anyukák álma: a rendes lány a szomszédból, aki jó tanuló, és biztosan nem viszi bele a rosszba anyuci széltől is óvott kisfiát. Ha a sztereotípiákban gondolkodó átlagember elé letesznek tíz fotót, hogy ki fogyaszt közülük tiltott szereket, biztosan nem őt választják. Annak, amit nekem elmondott, már kevésbé örülnének az anyukák.

“Több mint egy éve használom, főleg ecstasyt és speedet – egy barátnőm ajánlott egy negyed ekit, (mondja a szer “becenevét”) és mivel amúgy is kíváncsi természet vagyok, elsőre elfogadtam. Emiatt eléggé sok mindent ki szeretnék próbálni a jövőben is. Én mindent legalizálnék, mindenféle korlátozás nélkül, de azért fontos lenne figyelni azokra, akiknek tényleg gondja van ezzel.”

Ki mit legalizálna?

Későbbiekben a riportkészítés során minden érintettnél rákérdeztem: ők mit engedélyeznének? Nem volt ebben konszenzus, válaszaik összképe sokszínű.

“Természetesen azokat, amiket én is szívesen használok”- üti el poénnal a kérdés élét a huszonéves főiskolás, Gábor, aki Anitához hasonlóan speed-, és ecstasy-fogyasztó. Illetve marihuánát is használ. Szerinte a legalizáció haszna az volna, hogy “tudnánk mi van benne, mert most mindig lehet valami gyenge minőségű, vagy akár káros dolgot tartalmazó cucc, amit eladnak nekünk – illetve csomó bevétele lenne az államnak.” – véli.

“S én úgy tapasztaltam, hogy egy jó nagy bebaszásnál sokkal nagyobb élményt nyújthat, és sokkal kevésbé “aljasulnak” el az emberek. Nem lesznek tőle agresszívak, bunkók, kötekedők. Persze ezt is embere válogatja, gondolom.” – fűzi hozzá.

De van olyan bennfentes is, aki azokat sem mind legalizálná, amelyekkel ő maga is élni szokott. Az Anitával egykorú Endre csak a marihuánát engedélyezné rekreációs és orvosi célra is.

“Más drogokat nem legalizálnék, viszont bevizsgáló laborokat lehetne nyitni, így a használó is tisztában lenne, hogy mit tol és abból mennyit is lehet.” Ugyanakkor Endre szintén alkalmi fogyasztója az ekinek, valamint a speed is előfordul nála. S a jövőben az ópiumot is kipróbálná. De ezeket mégsem engedélyezné.

S az informatikusként dolgozó Balázs is csak részben legalizálna. Pedig ő jó néhány fajtát kipróbált: MDMA (vagyis az eki hatóanyaga) amfetamin, LSD, gomba. A múltban fogyasztott designer drogokat is (kati, herbal) a jövőben pedig kipróbálná a DMT-t.

“Engedélyezni maximum a kannabiszt engedélyezném, tiltani meg mindenképpen a többit. Kivételek lennének a tiltás alól az ismert pszichedelikumok (beletartozik az MDMA is), korlátoznám őket, komoly szabályozások alatt lehetne őket gyártani és forgalmazni, természetesen a felhasználók is csak speciális felmérés után kaphatnának csak engedélyt e szerek fogyasztására. Viszont soha többé nem próbálnék ki, illetve nem is engedélyeznék designer fosokat. Ezek ténylegesen pusztító hatásúak.”

Viszont – Anitához hasonlóan – jóval szélesebbre tárná a legalizációs kaput a 30 éves, pedagógusként dolgozó Tamás.

“Az összes drog fogyasztását dekriminializálni kell, mert börtön nem segít a függőn, a fogyasztás meg a kriminalizáció alatt folyamatosan nő még mindig. Szerintem a leghelyesebb a teljes legalizáció lenne, vagy legalábbis felállítani egy kritériumrendszert, hogy mik azok a jellemzők (pl. függőség, erősség, egészségre gyakorolt hatás), ami alapján tiltani vagy korlátozni kéne különböző drogokat.

Heroin esetében a legalizálás feltételeként elvárnám, hogy használni csak arra kijelölt intézményekben lehessen, de a jelenlegi helyzetet, ezt az éles határt a jelenleg legális és illegális drogok között képmutatónak és mérhetetlenül butának találom. Rosszul vagyok attól a gondolattól, hogy ugyanaz a társadalom, ami szabadon hagyja, hogy cigizzek és lassan öljem meg magam, börtönbe akar zárni az LSD-, vagy ecstasy-használatom miatt.

Nikotinfüggő vagyok, a cigi miatt loptam, csaltam, hazudtam, bár elérhetősége miatt eléggé enyhék az emiatt elkövetett bűneim.” – zárja a gondolatsort.

De térjünk vissza Anitához. “Buliban vagy lazításként fogyasztok ilyesmit, de volt, hogy mondjuk speedet nyomtam kávé helyett.” – meséli. Hozzátéve: indulás előtt már felszívott egy némi speedet, hogy felpörögjön kicsit. Csúfondáros mosoly ül a szája sarkában, meg is kérdezem: ez a szer hatása?

– Hát, ez nem csak a speed, de attól vidámabb leszel, az biztos! – vigyorog – Igazából nem tart sokáig a hatása, viszont utána elég nehéz aludni, ezért szoktak olyankor füvezni. Mondjuk én nem. Én inkább piálok. – teszi hozzá némi hatásszünettel – Erre már én is vigyorogni kezdek, közben felciripel Anita telefonja, ő pedig visszaír az üzenetre.

– Figyu, azt mondtam a srácnak, hogy te is venni akarsz, nem gáz? – kérdi tőlem. Bólintok, hogy rendben – Kell valami fedősztori, hogy miért jössz velem, azt mégse mondhatom neki, hogy újságíró vagy! – mondja, mire újból bólintok. Haladunk a Deák tér felé, ott szállunk ki. Anita szerint a dealer megbízható.

Munkaetika és marketing 

– Általában egy másiktól szoktam venni, csak ő most külföldön van, de az új srácot is ő ajánlotta – mondja. Remélem, nem egy fedett nyomozóba készülünk belefutni.

A dealerből nem sokat látok: sapka van rajta, és nem is akarom feltűnően kémlelni az arcát. Szerepem alapján én vagyok a félénk, zöldfülű kocafogyasztó, aki most vásárol először. Teljesen hétköznapi, egyetemistának kinéző huszonéves, ahogy a krimikben mondják: különös ismertetőjegye nincs.

Köszönünk, váltanak pár szót Anitával, közben szinte észrevétlenül gazdát cserél pár bankjegy – két tablettáért 4000 forint – és a vákuumzáras zacskó. Én is csak azért veszem észre, mert be vagyok avatva. Senki nem figyel ránk, nyüzsög az utca a turistáktól.

– Most próbálod először? – kérdezi tőlem a srác, én kicsit zavartan bólogatok, aha.

– Majd én vigyázok rá – szól közbe Anita – Velem fogja tolni, együtt megyünk a… – és mondja a bulihely nevét. Elbúcsúzunk.

– Mindig utcán szoktál venni? – kérdezem Anitát.

– Á, dehogyis, ez nem jellemző! – rázza a fejét – A másik srácnál házhoz szoktam menni. Ott adagolja ki nekem a cuccot a hűtőszekrényből a konyhában – meséli.

– Mert ezeket hűtőben kell tartani? – tudakolom,.

– Nem, nem, ez inkább csak marketing, hogy lássa a fogyasztó, mennyire vigyáznak az anyagra. De a kólát (vagyis a kokaint) leszámítva egyiket sem kell lehűtve tartani. Ja, meg a speedet is muszáj hűtőbe rakni, bár annak nem lesz baja szobahőmérsékleten, csak büdös lesz. S úgy már nehéz eladni. Igazából azzal a másik dealersráccal kéne beszélned, vele elég jóban vagyok, nemcsak üzletileg, hanem másképp is, csak most nincs itthon. Mérnök amúgy, de teljesen bölcsész feje van, szerintem jól megértenétek egymást.

– És nők mennyire vannak a terjesztők között? – jut eszembe.

– Ismerek egy csajt, aki terjeszt is. Mondjuk nála elég cikis szitu lett abból, hogy otthon, a mélyhűtőben tartotta az árut. Lebukott a pasija előtt, akinek fogalma sem volt róla, hogy ezt csinálja.

– Te gondoltál már rá, hogy ne csak fogyaszd, de áruld is?

– Komolyan még nem. Előfordult már, hogy kerestem rajta, de az inkább csak poén volt. – válaszolja.

Volt alkalmam egy másik, dealerként is ténykedő fiatalembertől is értesüléseket szerezni. Szabolcs a “kiskereskedők” sorába tartozik, aligha tekinthető nagypályásnak. Alapvetően saját fogyasztásának költségeit fedezi az eladásból. De ugyanakkor határozott “munkaetikai” elvei vannak. Amikor dolgozik, ő maga egyáltalán nem szed semmit.

“Mikor fogyasztod, ne áruld, ha árulod, akkor pedig ne fogyaszd” – mondja. Ő is alapvetően csak a füvet és más természetes eredetű szereket legalizálná, még az LSD-t sem próbálná ki. A biofüves cigit (amelyről lesz még szó) se fogyasztani, se árulni nem volna hajlandó.

Tapasztalata szerint az árak igazából nem csökkennek, inkább stagnálnak. Csökkenésről legfeljebb úgy beszélhetünk, hogy az ecstasyban több hatóanyag van, vagyis a fogyasztó ugyanazon összegért nagyobb élményhez jut, illetve a bejáratott vevőkör természetesen mennyiségi alapon jelentős kedvezményt vagy engedményt is kaphat.

Kicsit álnaivan rákérdezek arra is, hogy miként próbálja az átvett termék minőségét tesztelni. De emberünknek csak mérlege van, bonyolult vegyelemzésekre berendezései nincsenek. Igazából a legfőbb garancia, hogy a fogyasztáson át ő is “bevizsgálja” a később másoknak értékesített drogot.

Közben Anita telefonja újra zümmögni kezd.

– Vicces, hogy azt mondtam, vigyázni fogok rád – csóválja a fejét Anita az üzenetváltást követően  – Tényleg lesz valaki, akire vigyáznom kell, mert még soha nem szedett ilyesmit, de lehet, hogy most fog. Megígértem, hogy vigyázok rá. Aztán lehet, hogy a végén már neki kell majd rám vigyáznia! – kuncogja el magát.

Odaérünk a szórakozóhely elé, ahol még nincs a bejárat előtt kígyózó sor, de már taxival, busszal és gyalogosan is szállingóznak az emberek. Egy majdnem korombeli, de legalábbis Anitánál jó pár évvel idősebb srác lép oda hozzánk. Szőke hajú, borostás, nem igazán jóképű: ő az, akit a filmekben kockának szoktak nevezni.

Programozónak vagy hasonlónak néz ki a külseje alapján, de ez is csak sztereotípia. Bence valahonnan már jól ismerheti Anitát, a szavaik legalábbis erre utalnak. Meg az is, hogy neki azonnal elárulja: újságíró vagyok. A fiú nem lepődik meg rajta, sőt az arca inkább azt sugallja: hát, az Anita már csak ilyen.

A lebukás kockázata

– Bevinnéd ezt nekem? – mutatja a srác felé takarásban Anita az ecstasys zacskót – Kicsit parázom, hogy átkutatnak – int szemével a biztonságiak felé – Nem gond?

– OK – feleli Bence, s most se látszik rajta különösebb izgatottság. A zacsi pedig már el is tűnt dzsekije belső zsebében.

“És még azt mondják, hogy a lovagias férfiak kihaltak” – piszkál belülről a cinikus énem, de nem mondom ki hangosan.

Átjutok a biztonságiakon, tényleg van motozás, szurkolok a srácnak, nehogy lebukjon, ámbár a bennem lévő sajtóhiéna felvonyít, hogy egy letartóztatás vagy razzia hogy feldobná a riportot. Mert a kockázat tagadhatatlanul fennáll.

Korábban idézett riportalanyom, Balázs is volt már szenvedő alanya rendőri intézkedésnek. Pont a biztonságiak szúrták ki egy rendezvényen történő beléptetésnél, hogy illegális szer hatása alatt áll. Ők hívták ki rá a hatóságot. Majdnem egy teljes rendőrosztag jött ki. Megbilincselték, úgy kezelték mintha veszélyes bűnöző lenne, akinél tartani kell a szökéstől vagy az ellenállástól.

Bevitték a kapitányságra, ahol viszont a bánásmód egész normális volt. A nyomozók kulturáltan beszéltek vele. A lakhelyén házkutatást is végrehajtottak, rendőrkutya bevetésével, hogy találnak-e valamilyen jogsértő anyaghasználatra utaló nyomot. De nem igazán szakadtak bele az igyekezetbe.

Előre szóltak, hogy mikor jönnek, nem rajtaütésszerűen csinálták. Így el is tüntethette a cuccot. Végül hősünk, Bence gond nélkül átjut.

– Nem félsz, mi lesz, ha megtalálják nálad a cuccot? Hogy bevisznek a rendőrök? – súgom oda Bencének.

– Attól nem. Inkább attól, hogy mi történik, ha beveszem! – röhögi el magát.

– Nem szedtél soha ilyet?

– Nem nagyon, az egyetemi bulikon persze füveztem én is, de annak már jó néhány éve. Hát, talán most, de nem biztos – tudja le a dolgot egy vállrándítással.

Anita is csatlakozik hozzánk. Együtt megyünk befelé. Zömmel fiatalok tucatjai (majd százai) táncolnak jó pár helyszínen. Elmegyünk a büféhez, mellette egy sátor van kifeszítve.

– Ez a chillsátor, itt lehet lazulni, pihenni – kalauzolnak alkalmi partnereim. Rendelünk, én sört, Bence fröccsöt, Anita ásványvizet.

– És akkor már bűnrészes vagyok… – keresgéli a szót Bence.

– …birtoklásban. – segítek neki.

– Hát igen – erősíti meg Anita is. – Akkor ideadnád, amiről most beszélünk? – kérdi Bencét, aki oda is csúsztatja neki a zacskót. Beveszi az egyik tablettát, aztán visszaadja. A zacskó az éjszaka folyamán végig Bencénél marad.

– Most már terjesztésben is bűnrészes vagy! – mondja a lány, szemlátomást jól mulatva. Bence sem érzi rosszul magát, nagyjából mint egy kamasz, aki valami igazi, tiltott felnőtt dolgot csinál.

Az acetontól a patkányirtóig

Elindulnak táncolni, követem őket. Az ezután következő néhány óra úgy telik, hogy fel-alá ténfergek a helyszínek között, próbálok szóba elegyedni az ott lévőkkel, és azokkal is beszélgetek, akiket Anita bemutat nekem.

Anita valamit beleszór az ásványvízbe.

– Ez ugyanúgy eki, csak por alakban. – magyarázza később, amikor rákérdezek. – A tablettás eki hatóanyaga az MDMA, de van benne sok minden egyéb. Térfogatnövelők, meg amfetamin vagy koffein. Van, amibe hallucinogéneket is raknak, a por viszont tiszta MDMA, emiatt jóval kisebb a térfogata.

Más bennfentesek arról is beszéltek: a drogpalettának is vannak “kannás borai.” A biofűről (más néven herbálról) gyakorlatilag az összes riportalanyom csak  rosszat mondott.

“Az nagyon nem jó, az acetontól a patkányirtóig bármi lehet benne.” – fogalmazta meg egyikük a lesújtó véleményt. A szintifűvel összefüggésben valóban zéró tolerancia uralkodik.

Egy harmadik (fentebbi két személytől független) interjúalanyomat azért rúgták ki szórakoztatóipari munkahelyéről, mert a tulajdonos azzal vádolta, hogy biofüvet próbált eladni. Az egyik bizalmasan nyilatkozó azt mondta, hogy ez a drogfajta gyakorlatilag leállítja az agyad jelentős részét.

– Mennyire igaz, hogy ez a goa-psy kifejezetten “cuccos” zene? Tehát, hogy azzal együtt üt igazán, illetve a kipróbálására csábít? – faggatom Anitát – Hallottam már olyan összeesküvés-elméletet, hogy ezeket a zenei irányzatokat kifejezetten a drogszektor futtatta fel, produceri, tulajdonosi szinten is össze van fonódva vele. – tolok hozzá némi konteót.

– Sose hallottam ilyet. – rázza a fejét – Viszont az igaz, hogy a trance-zene eleve kicsit olyan állapotba hoz, mint mondjuk valami meditálás, szóval transzba esel. És gondolom ezt jóval könnyebben el lehet érni, ha módosítod a tudatállapotod. – magyarázza nagy átéléssel. – Bár én igazából nem drogfüggő, hanem bulifüggő vagyok, ez csak arra kell, hogy fokozza az élményt. – ecseteli.

Ugyanakkor arra, hogy egy jól sikerült goa-partihoz nem feltétlenül kell illegális szer, Bence az élő példa – láthatóan nagyon tetszik neki a buli, önfeledten rázza a fény-és hanghullámokban szörfölő csoportban.

– Máris úgy nyomod, mint egy született goás! – mondja neki Anita.

Randevú egy pszichonautával

– Az előbb rám tört a rosszullét, szédültem is. – meséli Anita.

– Amiatt, ami Bencénél van? – kérdezem. Kezdek már beletanulni a kódnyelvükbe, hogy csak utalgatnak a szerre.

– Igen, de ez nem tipikus mellékhatás, csak nálam van így, másnál nem nagyon hallottam róla. Valószínű, hogy lélektani oka lehet.

– Na, de valami mellékhatás vagy másnaposság csak van a többieknél is, nem? – kötöm az ebet a karóhoz.

– Hát, az tény, hogyha elmúlt a hatása, aztán másnap újra tolod, szinte biztos, hogy hogy jól nem fogod magad érezni tőle. Vagy szarul leszel, vagy csak fáradtan, de a buli emléke általában sokat segít másnap. Szóval nem érdemes több napig nyomni! – avat be a “túltolás” kockázataiba.

S persze az is lehetséges a hírek szerint – például a designereknél – hogy “belekutyulnak” többféle ismeretlen hatóanyagot, adalékot.

“Valóban tény, hogy bizonyos produktumok összetétele egyre kevésbé tiszta. De itt nem “keverik” a hatóanyagokat, hanem úgy módosítják molekuláris szinten, hogy már ne legyen érvényes rá a törvény, illetve vannak olyan “kísérleti” szerek, amikre még nem hoztak paragrafust – vagyis ez a tiltószabályozás következménye.

“A kevert hatóanyagok inkább a piaci jelenség, amikor mindenféle szirszarral ütik fel a dolgokat, mert nehéz hozzájutni bizonyos dolgokhoz, és nagy a kereslet.” – pontosítja a helyzetet Roland, egy másik, bejáratott vevőkörrel dolgozó terjesztő. De a már korábban idézett fogyasztó, Balázs is úgy véli: fontos a tudatos használat, a minőségalapú szelektálás, mivel egyre nagyobb a választék, sokféle termék van.

Ezért vagy másért, de Bence végig állhatatosan visszautasítja a kínálást, pedig újra szóba kerül, amikor letelepszünk a fűre. Pedig nem elvi okokból utasítja el, ő is a legalizáció híve. Inkább attól fél, mit hozna ki belőle. De látszik rajta, hogy érdekli a dolog.

– És milyen cuccot javasolnál nekem kezdésnek? – kérdi.

– Bedobnálak a mély vízbe! – nevet fel Anita (a papírnak becézett LSD-re utalva) – de ezt persze félig-meddig ő is viccnek szánja. Azt mondja, az ilyesmit kizárólag csak rutinos “utazó” társaságában ajánlott kipróbálni, egyedül semmiképp. S persze megfelelő lelki kondícióban.

Roland, a már korábban említett dealer a hallucinációkat okozó pszichedelikus szereket (LSD, DMT, ayahuasca, mescaline) egyenesen csak felügyelettel, a hatásokat pontosan ismerő tapasztalt fogyasztó vagy más szakavatott illető kontrollja mellett engedné legelőször kipróbálni. A reáltudományi szakterületen dolgozó harmincas srác a pszichedelikus tudatmódosítás szakirodalmában, filozófiájában is járatos.

Éles határt von a “sámándrogoknak” nevezett tudattágítók, illetve a “kábító/butító szerek” között. Utóbbiakhoz sorolja az érzéstelenítőket, fájdalomcsillapítókat, altatókat, az alkoholt, a designer drogokat, a szipuzáshoz használt mérgező anyagokat egyaránt.

Ő a füvet rendszeresen, a bélyeget (LSD) gyakrabban, az ekit és a speedet ritkábban fogyasztja, utóbbiakat leginkább csak bulik idején. A  kokaint és a heroint azonban soha nem próbálná ki. Hallucinogén szereket viszont a jövőben is akar még használni önismereti – ahogy ő fogalmaz: pszichonautikai – célból.

Reggelbe lóg a hajnal, amikor hármasunk női tagja asztalt bont. Csak ő teheti, én dolgozom, addig maradok, amíg ők, Bence pedig annyira élvezi a dolgot, hogy hat lóval se lehetne elvontatni. Fogunk egy taxit, a számlát harmadoljuk.

Csak zsebpénzre elég

Az általam megszólaltatott bennfentesek csak olyan terjesztőket ismernek, akiknél az eladásból származó bevétel mindössze zsebpénz vagy keresetkiegészítés szintű. A mezei fogyasztók és a relatíve kis mennyiségben a baráti körnek terítő dealerek nemigen tudhatják, ki van a drogpiaci tápláléklánc csúcsán. De az egyértelmű, hogy a belvárosi szórakozóhelyek jól kiépített “felső védelemnek” köszönhetően működhetnek gördülékenyen.

Két további interjúalanyom, Gergő és Kristóf – akikkel egyszerre találkoztam – valahol a fogyasztók és a terjesztők határvidékén találhatóak.

Mindketten fogyasztanak, ugyanakkor időnként ők szerzik be és továbbítják a haveri körnek a cuccot. Egyikük csak füvet használ, a másik alkalmanként ecsasyt és speedet is, illetve a jövőben próbát tenne a kokainnal.

Ugyanakkor alapjáraton ők is csak a füvet és származékait – hasis, gyanta – legalizálnák. Az ecstasyt és a speedet  e tekintetben határesetnek tartják. Ők sem költenek többet szenvedélyükre mint egy átlagdohányos. Havi fogyasztásuk úgy 30 ezer forint.

Az általuk ismert terjesztők többnyire szintén nem főállásban űzik a bizniszt, van civil szakmájuk is. A legtöbben csak fizetéskiegészítésnek tekintik, vagy lakásra, kocsira gyűjtenek. Java részük nem akarja mindezt élethossziglan csinálni.

Nemigen ismernek olyan kereskedőt aki évtizedek óta a piacon lenne. “A legrégebbi arc is mindössze hét éve van benne.” – mondják.

A legtöbb “kisdealer” csak haveri körben terít, de ezek a haveri értékesítések teszik ki a piac jelentős részét, a legtöbb, általam megismert fogyasztóhoz így jut el a drog. Nyilván az ő “bérük” csak zsebpénz, ők állnak a tápláléklánc legalján, de azért mégis csak van némi anyagi vonzata. Ezek a “haveri dealerek” többnyire csak alkalmi terjesztők.

Papp László Tamás

 

tetszett_a_cikk3