Az emberrabló, a fegyverkereskedő, a zsiráflövő, és a himalájai kék kos – vadászkalandok Magyarországon

Aki még nem lőtt hajtásban varacskos disznót Afrikában, az nem vadász, pörögtek a sztorik a hosszú asztalnál vacsora közben. Az asztal sarkánál húztam meg magam, három órája nem szólt hozzám senki, tájidegen jelenségként méregettek. Láthatóan összeszokott társaság szervezett hajtást egy észak-magyarországi megyéhez tartozó vadászterületen. Baradlai doktor vadászkalandjai Magyarországon.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Eredetileg hajnalra akartam leérni, a vadászat kezdetére, de előző nap nagyon leszállt a köd,  rátelefonáltam a szervezőre, esetleg akad-e szállás úgy is, hogy  nem foglaltam – bíztatott, hogy biztos akad majd.

A vadászházat amolyan Jancsi és Juliska útvonalon, egysávos szerpentinen találtam meg a hegyekben, hosszas kóválygás után, mindenesetre jól döntöttem, hogy délután elindultam. A vadászlak házinénije kicsit méregetett, majd megkérdezte, zavar-e, ha egy szerbbel alszom egy szobában. A szobatársam, mint később kiderült, egy vajdasági magyar srác volt.

A semjén-lázári  értelemben vett vadászkörökbe hosszas dörgölőzés után lehet csak bekerülni, az általam látogatott hajtások viszont a magyarországi vadászkalandok alsó széle közepét jelentik. Nagyjából 30 és150 ezer forint között mozog egy hajtás ára.

A 30 ezret nagyon idézőjelesként írom. Korábban az unokatesómat megtalálta egy nógrádi vadásztársaság egy harmincas ajánlattal. Az egyik első vadászélményként nem tudtuk, mire számítsunk. Reggel hatra odaszáguldottunk a megbeszélt helyre. Kaptunk egy térképet, beszámozva, nyilakkal, majd sorshúzás következett, kit hová állítanak fel. A nyilak a hajtás irányát jelölik ilyenkor. Utána számokként szólongatják a vadászokat, ki melyik kocsihoz kerül.

A szállító autók többnyire kimustrált UAZ-ok: én egy ponyvás UAZ-ba kerültem, hátulra két hajtó kutya is felugrott, akik örömükben telefingták az amúgy szellős légteret, ezzel megadva az alaphangulatot. Te hányadik hajtáson vagy a héten? – kóstolgatott egy terepszínű sildessapkás figura. Az elsőn, feleltem a fura kérdésre. Nekem ez már a hetedik, húzta fel az orrát, majd beszólt egy másik vadásztársnak, aki véletlenül vaddisznócsapatot mondott. Konda, nézett rá szúrósan. Konda!

Kiszálltunk a kocsiból, a gyalogos felvezetés a katonaságnál megszokott külső őrséghez hasonlított legjobban, csatasorban vonulás közben, amikor a felvezető helyi erő mindenkit leállít a kihúzott helyre.  Egy erdei út mellé sorsoltam magam, a lehetséges lőirány a fákra volt festve. Innen a biztonság kedvéért ugyanúgy nem lehet elmozdulni, mint ha őrségben állnánk.

Rövidesen hallani lehetett a kutyaugatást, és a hajtók kántálását – vigyázzatok vadászok, jönnek a hajtók -, majd nagyjából 70 kilométer per óra sebességgel elrongyolt mellettem két vaddisznó. Arra sem volt idő, hogy a puskát felemeljem a nagyjából nyolc méter széles lőhető sávban.

Az első négyórás felállás után rövid és felejthető hideg kajás ebéd következett, majd a második felállás egy másik, hasonlóan belátható helyre. A sokhajtásos vadászunk megint beszólt, hogy mertem lőni a hajtás elején?! Fel sem emeltem a puskám, haver – válaszoltam. Másodjára szerencsére másik terepjáróba került.

Az agyonhajtott UAZ-ok a legsárosabb utakat is leküzdötték, néha már nekem fájt a motor helyett az éles túlpörgetés. A második hajtáson két harkállyal, egy hollóval és három csapzott hajtókutyával találkoztam csak, amikor odajöttek kaját kunyerálni.

A hajtás végén összeszedték a vadászokat és az elejtett vaddisznókat, itt nyilvánvalóvá vált számomra, mekkora mozgástérrel rendelkezik a vadászat szervezője: pontosan tudja, hol állnak a haverok, és merre kell hajtani a vadat, hogy sikeresnek érezzék magukat a kiválasztottak.

A feketeleves vacsora közben ért bennünket: kiderült, hogy mivel több mint 40 disznó elesett a hajtáson, ezért a fejenkénti díj százezer forintra kúszott fel, függetlenül attól, hogy ki mennyit lőtt. Mivel nem volt annyi pénz nálunk, haladékot adtak: unokatesómat két hónappal később hívták, hogy utaljuk át a különbözetet. Persze minden számla, vagy elismervény nélkül.

Az észak-magyarországi hajtásszervezés az előbbinél sokkal korrektebb volt: előre meghatározták az ársávokat, a lőtt vadak számától függően, és szigorúan tartották is magukat hozzá. A vacsorázó társaság rövidesen befogadott, elkezdtek velem is beszélgetni, kiderült, hogy egy alföldi kisváros összeszokott csapatáról van szó. Vegyes összetételű brigád,volt  aki egész évben arra rakott félre, hogy három hajtáson részt tudjon venni, és volt olyan is, aki az afrikai varacskos disznós élményeit mesélte egész este.

A sorshúzás és a felállítás a megszokott módon történt, csak a szokatlanul meleg tél miatt teljesen szétázott terület okozott problémát. A sárban az UAZ-ok is alig tudtak felkapaszkodni, végül csak a délelőtti hajtást tudták megtartani, mert nem lehetett újra széthordani a társaságot, az első is majdnem estig tartott.

Én a 9-es helyet húztam, egy öregebb vadász nyöszögött, ő nem bír a gerincig felmenni, a 17-es állásra. Felajánlottam a cserét, de meg sem köszönte. A felvezető srác legalább értékelte a felajánlást, át akarta venni a cuccom egy részét. Kösz, van a lábamban már vagy 100 kilométer sáros szántóföldi gyaloglós nyúlvadászat a szezonban, cuppogós csizmában, jól bírom – feleltem.

A felállási helyen láttam egy muflonnyájat, és körülbelül hat  vaddisznót, egyiket sem lőhető helyzetben. A környékről nem is hallottam lövést. A második felállás a szokásos harkály, holló, kajakunyeráló kutya-kombót hozta. Visszafelé az öreg, akivel cseréltem, hangosan szitkozódott: ő még egy hollót sem látott.

A vajdasági szerb srác sem látott egy vadat sem, a teríték előtti teázáskor kérdezte, lőttem-e valamit. Legközelebb vadaskertbe megyek vadászni a szlovákokhoz, az tuti, és olcsóbb is -mondta. Vagyis vadaskertben nevelt állatokat terelgetnek a vadászok felé? – kérdeztem megdöbbenve. Igen, de így legalább biztosan lőhetsz valamit – válaszolta.

A vadászat másik, olcsóbb formája a sétálós társasvadászat, nyúlra, fácánra. A nyúlszezon december 31-ig tart, utána február végéig lehet fácánozni. Ez sokkal izgalmasabb, mint a hajtás, viszont csak apróvadra lehet lőni. Itt is hajtásokból áll a vadászat, de a vadászok is hajtók, csatárláncban fésülik át a bozótosokat, szántóföldeket, nádasokat.

Persze így is lehet vadaskert-szerű vadászatot rendezni: előző este előnevelt fácánokat helyeznek ki. Ezek akkora túlélési ösztönnel bírnak, mint egy repülni tudó házityúk. Amit éjjel nem kapott el a róka, azt másnap kutyákkal és hajtókkal kizavargásszák a bokorból, és a jó pénzt fizető vendégvadászok halomra lőhetik őket.

Életem első társas vadászatán, az Alföld közepén a szerencsétlen fácánok nagy része fel sem tudott szállni. Cserében a vadászatot követő ebéden vagy négyen tettek szexuális ajánlatott bepálinkázva – ebből három annyira komolynak tűnt, hogy határozottan, puskatust lóbálva  kellett a nyomulást elhárítanom. Hiába férfias sport ez, azóta ezerszer meggondolom, hogy kitől fogadok el meghívást.

A vadászatok másik fajtája az egyéni vadászat, persze kísérővel, ez hasonlít leginkább a Semjén-féle házirénszarvas-vadászatra. A vadászvizsgám letétele után évekig nem jutottam el igazi vadászatra. Egy ügyfelem, Pali bácsi, az egykori kommandós kiképző, öreg vadászmester noszogatott, hogy bármikor lemehetek az egyik dél-magyarországi vadászterületre, amit ő felügyel, de sosem tudtuk összehozni.

Pali bácsi végül úgy csalt le, hogy hozott egy helyi ügyfelet, akinek jogi képviseletre volt szüksége az ottani bíróság előtt. Tipikus vidéki bűnügy: ittas vezetés szőlőből hazafelé tartva,  amiből nem lett volna akkora baj, ha az ügyfél nem dönt be egy kerítést, és nem amortizál le néhány parkoló autót.

Bedobtam reggel a puskát a csomagtartóba, és nekivágtam az első hivatalos vadásztúrámnak. Pali bácsi és az ügyfél a kisváros főterén várt. Az ügyet végül a bíróságon elnapolták, így kezdődhetett a vadászat.

Pali bácsi semmit sem bízott a véletlenre. Hozott egy fiatal erdészlegényt, aki sofőrként is funkcionált. Nekiindultunk a határvidéknek. Fájt a fejem az éhségtől. Pali bácsi nyugtatgatott, lesz jó ebéd is, csak előtte megállnak beírni. Le is parkoltunk egy falusi kiskocsma előtt. Pali bácsi berendelt két sört, két felest, itt ez a beírás, mondta, szerzett valami kaját is, a kocsmárosból kiénekelte az uzsonnáját, ami nagyon finom házi szalámifélékből állt.

Közben odakint a helyiek között elterjedt, hogy ügyvéd vagyok, Pali bácsi elszólta magát. Pár perc alatt többen sorban álltak az asztalnál, abszurdabbnál abszurdabb jogi problémákkal, végül menekülni kellett. Többet nem álltunk meg „beírni”, csak ebédelni egy útszéli csárdában.

A vadászház egy kis falu mellékutcájában állt, kívülről remekül álcázva, csak egy kopottas házikónak nézett ki. Belül teljesen felújították, vadászosan berendezték, a nekem osztott  ágy mellett például egy életnagyságú, fából faragott varacskos disznó szobor acsargott. Az udvari garázsból előbányászott Pali bácsi egy Nivát, dízel, mutatta büszkén. Még világosban körbenéztünk a vadászterületen.

Visszamentünk „beírni”, viszont ez már az igazi vadászati beírást jelentette, tehát hogy melyik területre megyünk ki éjszakára. Visszaút közben két cigánylány mellett döcögtünk el, ráköszöntek Pali bácsira: hogy van Pali bácsi, hiányzik ám nekünk a férfiember. Új húst hozott, kérdezték,  miközben áthatóan méregettek. Szerencsére hamar továbbálltunk. Velük szoktam gombát szedetni, mesélte Pali bácsi később. Utána persze következett egy szerényebb beírás a helyi presszó kerthelyiségében.

Nekiöltöztünk, Pali bácsi megnézte a puskám. Ez nem lesz jó, csóválta a fejét, az optikája gyenge, odaadom az enyémet. Sötétedni kezdett. A kocsival megközelítettük a vadászterületet, majd gyalog mentünk tovább. Pali bácsi után osontam, halkan megközelítettük a magaslest, felmásztunk.

Egyéni vadászárak

Vadkan: 50e-400 eFt

Koca, süldő, malac súlytól függően 30-50 eFt

Őzbak trófeasúlytól függően: 20e- 250 eFt

Suta, gida: 15-25 eFt

Gímszarvas trófeasúlytól függően: 140-900 eFt

Tehén, ünő: 30-50 eFt

Muflon kos: 100-600 eFt

Apróvadas vadászat: 15-20 eFt, ezért általában egy nyúl és egy-két fácánkakas jár.

Vadliba: 10-60 eFt/nap, vagy 10 eFt/liba

Alsó kategóriás használt sörétes, golyós puskák 50-150 eFt

Alsó-közép  kategóriás új golyós puskák 150-300 eFt

Puskatávcső alsó kategória 100-200 eFt

Középkategóriás sörétes és golyós puskák 500-700 eFt

Középkatetóriás távcső 300-500 eFt

Sörét 70-400 Ft/db

Golyó: 120-1200 Ft/db

A felhők miatt a csillagok és a hold nem világítottak, így szinte csak a fülre lehetett hagyatkozni. Ezt mondjuk nem értettem, miként lehet vakon vadászni, de a szemem hozzászokott lassan a sötéthez. A puskát próbálgattam, az optikán volt szálkereszt megvilágítás, valamit ki lehetett venni vele a közeli kukoricásból.

Először a szarvasok jöttek meg. Bőgés van, suttogta Pali bácsi, nézd, ott az a fiatal bika, nem mer közel menni az öreghez. A két bika tényleg feleselgetett egymásnak, az öreg bőszen védte a háremét. Az öregebbik bika egy szökni próbáló tehenet térített éppen jobb belátásra az agancscsával. Sosem láttam még ilyet.

Közben valami motoszkálást hallatszott a kukoricásból. Megjöttek a disznók, pisszegett Pali bácsi. Előtört az ősi vadászösztön, minden porcikám bizsergett, célra tartottam. Vagyis célra tartottam  volna, ha látok valamit. Ekkor Pali bácsi előbányászott a zsebéből egy furcsa szerkezetet, és elkezdett vele röfögni. Némelyik disznó visszaröfögött, de így sem lehetett látni semmit. Röfögtek egy darabig egymásnak, majd a konda elkezdett távolodni.

Le kell mennünk, intett Pali bácsi, gyere utánam: én röfögök, te csámcsogsz. Azóta sem tudom eldönteni, hogy ez egy beavatós szívatás volt-e. Leereszkedtünk a létrán, és szembeszélben guggolva elkezdtünk kúsznia konda zöreje felé. Pali bácsi röfögött, tördelte a kukoricát, mintha a kondához tartoznánk, én pedig próbáltam élethűen csámcsogni, ahogy a disznóktól hallottam.

A kukoricásban nem lehetett látni semmit, de néha fél méterre éreztem egy-egy disznó közelségét. Ilyenkor lehasaltam, és célra tartottam a semmire. A konda néha távolodott, ilyenkor utána kúsztunk. És ez így ment körülbelül másfél órán keresztül, végül valamelyik malac szagot fogott, és a konda elcsörtetett az erdőbe.

Hajnalban visszajövünk, terveztük. A házban éjjeli vacsora következett, majd bevackoltam magam a faragott varacskos disznó mellé.

A hajnal kicsit megcsúszott. Későn értünk ki a területre. Már csak egy szerencsétlen, másnapos borz oldalgott haza az út mellett az odúja felé. Lődd le, suttogta Pali bácsi, legalább lőj valamit végre. Betöltöttem a puskát, de nem lőttem, a borz csak cammogott álmosan, majd bevonult valami hasadékba. Ezt a szerencsétlent csak nem lövöm már le, adtam vissza a puskát Pali bácsinak.

A vadászat, mint mindenki tudja, kiválóan alkalmas a semjéni értelemben vett kapcsolatépítésre. Ügy és ügyfélszerzésre mindenképp. Vadászboltos (fegyverkereskedő) ismerősöm kért meg, képviseljem egy fura ügyben. Egy nyugat-magyarországi kisvárosi fesztiválon lefejelt egy ügyvédet, a könnyű testi sértést megállapították, így kártérítést követeltek tőle.

A sértett valóban ügyvédként tevékenykedett valamikor, és az egyik vidéki egyetem tanszékvezetője képviselte, szintén ügyvédként. Először nem értettem az ügyet, főleg, hogy amikor beléptem az alperes jogi képviselőjeként, egyből egyezkedni akartak.

Miért ütötted le ezt a szerencsétlent? – kérdeztem az egyezkedés előtt a fegyverkereskedőt. Ez nem szerencsétlen, válaszolta ügyfelem, több száz milliót csalt ki a kisvárosban számos embertől, és jelenleg emberrablás miatt is folyik eljárás ellene. Megittam egy liter pálinkát a bulin, a pultot támasztottuk, ez ott táncolt, illegette magát, a haverom meg odaszólt, nézd, az a köcsög húzott le 150 millával. Odamentem és szó nélkül lefejeltem.

Az egyezkedés a tanszékvezető ügyvéd irodájában zajlott, rejtői hangulatban. Balra tőlem a Fegyverkereskedő, jobbra az Emberrabló ügyvéd, szemben velünk a Tanszékvezető: az egyezségi ajánlatom az, hogy megveszem a követelést ügyfelemtől, és levásárolom az Ön fegyverboltjában, mit szólnak hozzá?

Kicsit furcsállottam, mert egy ilyen ajánlat minden ügyvédi etikai szabálynak ellent mondott, másrészt nem lejárt követelést nem lehet megvásárolni ilyen módon, nem értettem miért javasol ilyen ügyletet egy neves ügyvéd. De hamarosan kibökte a lényeget: olyan puska kell nekem, amivel zsiráfot lehet lőni. Egy nagy kaliberű zsiráflövő! Az egyezség, ha nem is ilyen formában, de később létrejött – hogy a zsiráfok azóta hogy vannak, nem tudom.

A semjén-lázári értelemben vett vadászatok ellenpontjai a kis vadásztársaságok által rendezett őszi apróvadas vadászatok, amikor nem telepített fácánokkal kell megküzdeni. Megtörtént, hogy 18 kilométeres gyaloglás után, a sáros szántásban majdnem sírva fakadtam a fáradtságtól, szabályosan számolnom kellett magamnak, mint egykor a katonai kiképzésen, hogy tartani tudjam a lépést a 3-4 kilónyi dagasztott agyaggal a csizmámon, mindezt néhány nyúlért és fácánért.

Egy társasági tagnak az évente járó őzért is komolyan meg kell küzdenie.  Amikor  két órás cserkelés után sikerült a vadászmester kíséretében lőni egyet, a következő dilemma merült fel: a sáros havas szántóföld csak gyalog járható, az autó másfél kilométerre áll, de a közút csak egy kilométer, mi legyen?

Kihúzom az őzet az útra, te menj el az autóért, vidd a puskámat is, és ott találkozunk – mondtam a vadászmesternek. A szél elkezdett erősebben fújni, usankában vonszoltam a meglőtt őzet a hátsó lábánál, vércsíkot húzva hosszan a hóban.

A vadász sznobizmus, vagy inkább kivagyiság csúcsa a minél drágább vad kilövése minél extrémebb helyen, ez egyfajta versengés is bizonyos vadászkörökben. De egyáltalán nem biztos, hogy ezekkel a kalandokkal  mindenhol töretlen sikert lehet aratni.

Egy vidéki kolléga, nevezzük Arnoldnak, tizenhétezer dollárt áldozott arra, hogy Nepálban elejtsen egy himalájai kék kost. Arnold a tizenhétezer dollárért kilőtte a kék kost, és ezzel botor módon eldicsekedett a szülővárosában, a régi baráti körében, akik kellően kiakadtak ezen. Úgy döntöttek, szerveznek neki egy cserkeléses vadászatot a város melletti vadászterületen.

Valamelyik cimbora vett pár ezer forintért egy birkát, és lefestették bugyikékre. Arnold osont az erdőben, a vadászatvezető cselesen a kikötött birka felé irányította. Amikor meglátta a bánatosan bégető jószágot, a többiek előbújtak a cserjék mögül, és hangosan bíztatták: bmeg Arnold ott a kék kos, ki ne hagyd!

A jószág végül egy birkafőző versenyen végezte, ahol nagy betűkkel kiírták, hogy az étel himalájai kék kosból készült. Igen-igen, más az íze, kevésbé zsíros, állapította meg a zsűri a kóstoláskor.

Baradlai Dávid