Az ország 19 megyéjéből 14-ben van olyan település, amely közbeszerzéseinél szabálytalanságot tárt fel az Európai Uniós Csalás Elleni Hivatala (OLAF). Ezek azok a városok, amelyek uniós pénzből az Elios Zrt.-vel szerződtek közvilágítás-korszerűsítési projektekre. Az Átlátszó térképre tette a településeket, és összegyűjtötte azt is, hogy Tiborcz István egykori cégénél közvilágításra összesen mennyi uniós forrást költöttek el.
Kevés olyan korrupciós ügy van Magyarországon, amelyben szó szerint szinte az egész ország érintett. Tiborcz István korrupciós botránya ilyen.
Az OLAF az összes általa vizsgált pályázatnál talált valamilyen szabálytalanságot, az uniós szervezet szerint a közbeszerzések felénél ráadásul szervezett csalási mechanizmus nyomait tárták fel.
A 24.hu cikke alapján a botrányban 28 település érintett. Számításaink szerint ezek a települések az elmúlt években összesen 9,3 milliárd forintnyi uniós forrást költöttek el az Elios Zrt.-nél közvilágítás-korszerűsítési projektekre.
A települések és az Elios Zrt. kapcsolatánál az összes uniós finanszírozású – konkrétan KEOP-os – közvilágítással kapcsolatos közbeszerzést vizsgáltuk, mert azt még mindig nem hozták nyilvánosságra, hogy az OLAF-nak pontosan mely közbeszerzésekkel volt baja.
Íme, térképen az érintett települések. Azt, hogy az adott város mekkora értékben szerződött az Elios Zrt.-vel, a piros pöttyre kattintva nézhetik meg.
Térképünkből egyértelműen látszik, hogy szinte nincs is olyan régió Magyarországon, amely ne lenne érintett. Összességében hazánk 19 megyéjéből 14-ben található olyan város, amely benne van az OLAF jelentésében.
9. Pest megye: Cegléd, Gyál, Szigetszentmiklós, Vác
10. Somogy megye: Siófok
11. Tolna megye: Paks, Szekszárd, Tamási
12. Vas megye: Sárvár
13. Veszprém megye: Balatonfüred, Tapolca
14. Zala megye: Alsópáhok, Hévíz, Keszthely, Zalaegerszeg
Az OLAF egyik legfontosabb megállapítása a problémás pályázatokkal kapcsolatban az volt, hogy azokat az önkormányzatok oldaláról sok esetben Tiborcz István barátja, Hamar Endre cége készítette elő – úgy, hogy közben Hamar egy ideig az Eliosban is tulajdonos volt. A közbeszerzési szabályok szerint ez súlyos összeférhetetlenség, hiszen egy tender előkészítője nem lehet érdekelt a pályázaton induló cégben.
Térképre tettük azokat a településeket is, amelyek közbeszerzéseinél a 24.hu szerint Hamar Endre Sistrade nevű cége működött közre. Összesen 20 településről van szó.
Az ügyben eddig egy valaki nem szólalt meg: Orbán Viktor. A miniszterelnököt legutóbb az ellenzék kérdezte volna veje botrányáról a Parlamentben, Orbán Viktor azonban nem ment el az ülésre.
Ha az Elios-botrányban érintett települések valamelyikén élsz, írd meg az Átlátszónak a közvilágítással kapcsolatos tapasztalataidat az [email protected] címre!
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...