Az elmúlt 16 év

Már használhatatlan a 2020-ban 5 milliárdból épült kiskunhalasi járványkórház

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter néhány napja meglátogatta a koronavírus-járvány idején ötmilliárd forintból felépített kiskunhalasi mobilkórházat, és fotókat is közzétett az évek óta üresen álló létesítményről. A miniszter szerint az épület ma már alkalmatlan eredeti feladatára. Az Átlátszó korábban feltárta, hogy az előző Fidesz-kormányhoz közeli cégek építették a kórházat, amelynek még a bezárása után is havi több millió forintba került a fenntartása.

„Szögesdrót mögött maradt emlékek – és a COVID-járvány megválaszolatlan kérdései” címmel Facebook-bejegyzésben számolt be Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a kiskunhalasi járványkórházban tett látogatásáról október végén.

A büntetés-végrehajtási intézet területén, szögesdrótos kerítések mögött álló konténerkórház ma már szinte teljesen üres. A miniszter fotóin bontatlan dobozok, lélegeztetőgépek tartozékai, állványok és különböző egészségügyi felszerelések láthatók. A falakon még mindig ott vannak a koronavírusos betegek köszönőlevelei.

„A mobilkórház jelenlegi állapotában már nem alkalmas a feladatára”

– írta Hegedűs, hozzátéve, hogy felmérik a megmaradt egészségügyi eszközöket, és amit lehet, újrahasznosítanak.

Hegeduszsolt jarvanykh2 20261031 hegedusfb

Hegedűs Zsolt a talált eszközökkel (fotó: Hegedűs/Facebook)

Fidesz-közeli cégek építették

Az Átlátszó már 2020 márciusában beszámolt arról, hogy a kiskunhalasi járványkórház építésén a Paár Attila érdekeltségébe tartozó West Hungária Bau Kft. (WHB) dolgozik. Az intézményt a Szegedi úti börtön területén, a korábbi őrzött menekültszálló helyén építették konténerekből.

A később közérdekű adatigényléssel megszerzett szerződések alapján 2020 novemberében megírtuk, hogy

a 150 férőhelyes mobilkórház felépítése bruttó 5 milliárd forintba került.

A WHB többségi tulajdonosa Tiborcz István volt üzlettársa, Paár Attila, aki korábban megvásárolta Orbán Viktor vejének tulajdonrészét az Eliosban, amikor az EU vizsgálni kezdte a cég közvilágításos megbízásait. A járványkórház építésében a WHB mellett a ZÁÉV Zrt. is részt vett, melynek tulajdonosa Mészáros Lőrinc, Orbán Viktor jó barátja. A két cég a Fidesz kormányzása idején rengeteg közbeszerzést nyert el, és a sokmilliárdos állami megbízásokból hatalmas vagyonra tettek szert.

Üresen is nyelte a közpénzt

A néhány hét alatt felépített, és 2020 tavaszán átadott intézmény 2020 októberében fogadta első betegeit – de mentőbeállót csak két hónappal később (az átadás után nyolc hónappal) rendeltek hozzá a kivitelezőktől. 2021 novembere után azonban már nem folyt betegellátás az intézményben, vagyis csak nagyjából 1 évig működött.

A használaton kívüli épületegyüttes fenntartása azonban ezután is jelentős összegekbe került. 2023 januárjában feltártuk, hogy a kórház villanyszámlája 2022 első hat hónapjában összesen 32 millió forintot tett ki, vagyis

havi átlagban 5,3 millió forintot fizettek az áramért az üresen álló létesítményben.

Hegedűs Zsolt mostani látogatása alapján a milliárdokból felépített kórház hat évvel az átadása után már nem használható eredeti céljára, a benne maradt eszközök sorsát pedig csak most mérik fel. „Még találtunk kibontatlan dobozokat, lélegeztetőgépek tartozékait, állványokat és különböző egészségügyi eszközöket.” – írta a miniszter.

Jarvanykh dobozok 20261031 hegedusfb

Dobozok a kiskunhalasi épületben (fotó: Hegedűs Zsolt/Facebook)

A járvány áldozataira emlékezett, elszámoltatást sürgetett a miniszter

Hegedűs a mindenszentek alkalmából közzétett bejegyzésében a koronavírus-járvány magyarországi áldozataira is emlékezett. Mint írta, a nyilvántartások szerint 49 124 ember halt meg a COVID-19-hez kapcsolódóan Magyarországon, köztük egészségügyi dolgozók is.

A miniszter ugyanakkor a járvány idején történt közpénzköltések kivizsgálását is sürgette. Felidézte, hogy mintegy 300 milliárd forint közpénzt fordított a Fidesz-kormány egészségügyi eszközök, elsősorban lélegeztetőgépek beszerzésére, amelyek jelentős részét végül nem használták fel. „Ki döntött a beszerzésekről? Kik gazdagodtak meg? Miért vásároltak ilyen mennyiségben olyan gépeket, amelyeket végül nem használtak fel, vagy amelyek alkalmatlannak bizonyultak?” – tette fel a logikus kérdéseket posztjában.

873502641 1146731561378655 2809261265089006290 n

Az egyik volt kórterem (fotó: Hegedűs Zsolt/Facebook)

A miniszter szerint a beszerzésekkel kapcsolatban indult büntetőeljárásoknak minden részletre ki kell terjedniük, és

azokat, akik törvénytelenül húztak hasznot a járványból, el kell számoltatni.

A kiskunhalasi járványkórház története jól mutatja, hogy a koronavírus-járvány idején elköltött közpénzek sorsa évekkel később is kérdéseket vet fel: az ötmilliárdos beruházásból mára használhatatlan épület lett, amelynek fenntartására a bezárása után is milliókat költöttek közpénzből.

Segesvári Csaba

Fotók: Hegedűs Zsolt / Facebook

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • AdjukÖssze
  • PayPal
  • Átutalás
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

5 000 Ft 10 000 Ft 20 000 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel az Átlátszónet Alapítványnak küldött rendszeres PayPal-adománnyal! Köszönjük.

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS
  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót vagy baseball sapkát!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Átlátszó
Átlátszó mobilalkalmazás Ne maradj le a legfrissebb oknyomozásokról!
Letöltöm