Egyetlen gyanúsítottat hallgatott ki a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság az Abasáron közel két évig illegálisan tárolt, 1700 tonna akkumulátor-hulladék ügyében. Erről a legfőbb ügyész helyettese adott tájékoztatást Vadai Ágnesnek, aki a parlamentben kérdezte az ügy kapcsán Polt Pétert. A válasz szerint a rendőrségi eljárás lezajlott, s a nyomozati iratokat „vádemelési javaslattal” a Gödöllői Járási Ügyészség kapta meg. Vádemelés azonban még nem történt, az ügyészség további iratokat kért a nyomozóhatóságtól – tudta meg az Átlátszó.
A Heves megyei Abasár község egykori laktanyájában elrejtett akkuhulladék ügyét 2023 óta követjük nyomon. Az illegális raktár kiürítése csak idén tavasszal fejeződött be, ám úgy tűnik, az elkövetők felelősségre vonása még mindig várat magára.
Az abasári raktározásról szóló legutóbbi cikkünkben megírtuk, hogy 2023 és 2025 között a hatóság 81 alkalommal szólította fel Karácsony Tibor László aszódi vállalkozót a bűzlő akkucellákat tartalmazó hordók elszállítására, ám ez nem történt meg. A hulladék egy részét végül a SungEel Kft. szállíttatta el Dél-Koreába, ezer tonna veszélyes hulladékot viszont visszavitetett eredeti származási helyére, a bátonyterenyei akkufeldolgozóba.
Cikkünk megjelenése után Vadai Ágnes (DK) országgyűlési képviselő május 5-én írásbeli kérdést nyújtott be Polt Péternek, melyben azt kérdezte: „Történt-e bármilyen büntetőjogi felelősségre vonás az egykori abasári laktanya területén, tűzvédelem nélküli raktárakban elhelyezett, 1700 tonna oldószertől bűzlő, veszélyes akkuhulladék illegális és környezetszennyező raktározása miatt?”
Vadai kérdésére a legfőbb ügyész helyettese, Dr. Ibolya Tibor válaszolt. Eszerint az ügyben a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága
különösen jelentős mennyiségű hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntette
miatt folytatott nyomozást, melynek során „egy személy gyanúsítottkénti kihallgatására került sor”. A nyomozati iratokat ezt követően „ezen személlyel szemben vádemelési javaslattal” megküldték a Gödöllői Járási Ügyészségnek.
Megkerestük a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, hogy információkat kapjunk a nyomozás részleteiről és annak eredményéről. Válaszukban csupán annyit írtak, hogy a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt folytatott eljárást 2025. április 17-én zárták le, és az iratokat vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek.
Az ügyészségtől csak másodszori megkeresésünkre kaptunk választ. „Az Ön által érdeklődött ügyben a Gödöllői Járási Ügyészség iratok pótlására hívta fel a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányságot. Azok megérkezését követően kerülhet sor döntésre a vádemelés kérdésében” – írták június 5-én kelt levelükben.
Az ügy tehát egyelőre nem zárult le. Az ügyészségnek pedig az engedély nélküli raktározás mellett
azt is tisztázni kellene, hogy a veszélyes akkuhulladék hamis kóddal való jelöléséért kit terhel a felelősség.
Az illegális raktározást elkövető aszódi vállalkozó ugyanis a hulladékot Bátonyterenyén vette át a SungEel Kft.-től, s a szállítóleveleken és a 11 ezer hordón a cég hamis, nem-veszélyes hulladékot jelölő kódot tüntetett fel.
A Heves megyei kormányhivatal korábbi határozata szerint a SungEel Kft. azt nyilatkozta: „a partnereitől rendelkezésre álló információk, adatok alapján saját szakmai megítélése alapján sorolta be a 19 12 12 HAK azonosító alá a tevékenysége során keletkező Jelly Roll hulladékokat.”
A hatóság azonban megállapította, hogy az Abasáron engedély nélkül tárolt, összesen 1 729 350 kg hulladék környezetre veszélyes (ökotoxikus) tulajdonságú, és a 19 12 11 HAK azonosítóval jelölendő. Az abasári hulladékot ezt követően pakolták új, szabványos hordókba, és látták el veszélyességet jelző feliratokkal és címkékkel, mielőtt a SungEel Kft. idén tavasszal elszállíttatta.
Ez a cikk a Közös Értékeink Program támogatásával készült. Címlapkép: Az Abasáron illegálisan felhalmozott, akkuhulladékkal teli fémhordók 2023-ban (fotó: Olvasónk)
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Míg a Szigetszentmiklóson működő akkufeldolgozót nem tartja környezetre veszélyesnek a város polgármestere, a SungEel Kft. másik, bátonyterenyei üzemének új engedélye miatt perre ment a helyi önkormányzat.
Bár a kormány 2024 óta környezetvédelmi engedélyhez köti az akkumulátorok előkezelését és feldolgozását, Pest megyében mégis több üzem enélkül működik.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!