Cikkek

Kétéves az Átlátszó – megünnepeljük

A kiszemelt és első, második, majd harmadik körben is befogadónak tűnő romkocsma, ahol az atlatszo.hu második szülinapját ünnepeltük volna, múlt héten hirtelen visszamondta a tervezett rendezvényt – bevallottan a regnáló politikai kurzustól, az önkormányzattól, továbbá régi kedves ismerősünktől, az ötödik kerületi polgármestertől való félelmében. A bulit azért csütörtök este mindenképpen megtartjuk, bázisunkon a Müsziben. Szeretettel várjuk olvasóinkat, támogatóinkat és szimpatizánsainkat.

*****

Két éve azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy létrehozzunk egy olyan civil watchdog szervezetet és oknyomozó portált, amely a tényfeltáró újságírás és a civil aktivizmus eszköztárával operálva segíti elő a tisztánlátást a közpénzek felhasználásával, a közvagyon sorsával kapcsolatos kérdésekben, támogatja a közösség informált döntéshozatalhoz fűződő jogának érvényesülését, a közérdekű adatok nyilvánoságát, valamint segíti és védi azokat a közérdekű bejelentőket, akik a nyilvánossághoz kívánnak fordulni valamiféle visszásság, korrupciós ügy vagy hatalmi visszaélés leleplezése céljából. Ezzel párhuzamosan egy új üzleti modellt is ki szerettünk volna próbálni Magyarországon, az adományokból, nonprofit módon gazdálkodó, költségeit összekalapozó kiadóvállalatét.

Egy éve már éreztük, hogy a merész koncepció működőképes: számos vállalásunkat sikerült teljesíteni, és közben egyes várakozásokkal ellentétben nem is haltunk éhen. Az első cikkünk például arról szólt, hogy Az MVM az utolsó töltényig védelmezi Kocsisék offshore-, szálloda-, és atomtitkait, egy évre rá pedig már kipereltük ezeket a titkokat az állami óriásvállalattól és közzétettük őket. A rendőrség szervezett bűnözés elleni osztálya már a portál működésének első hetében az informátoraink kilétére volt kíváncsi, ezért a rendőrségen, az Alkotmánybíróságon és az Országgyűlésben is megvédtük az újságírói forrásvédelemhez való jogot, tehát hogy a nevük elhallgatását kérő információforrások személyazonosságának felfedésére még a nyomozó hatóság se kényszeríthesse a sajtó munkatársait.

MagyarLeaks névre keresztelt, a közelmúltban a Globalleaks és a Tor network segítségével biztonságosabbá tett kiszivárogtató platformunk lehetővé teszi, hogy olyan módon fogadjunk információkat, hogy mi se legyünk tisztában a beküldő kilétével – az ily módon kiszivárogtatott dokumentumok közül talán Dörner György színigazgatói pályázata, a Közgép valódi tulajdonosának kilétéről tanúskodó dokumentum, a filmtámogatásokról szóló MMKA és KEHI jelentések, vagy  az MTVA eltitkolt büdzséje szóltak a legnagyobbakat. Fő célunk mégsem a kiszivárogtatások elősegítése, hanem hogy a közpénzből működő intézmények maguktól hozzák nyilvánosságra a közérdekű adatokat, ezért rengeteg közérdekű adatigénylést indítottunk, és KiMitTud néven közérdekű adatigénylő portált indítottunk, amelyen az állampolgárok ügyvédi közreműködés nélkül is igényelhetnek közadatokat – a Kimittudon már több mint 1300 ilyen adatigénylés van.

A szerintünk jogos adatigényléseket nem teljesítő közintézményeket bepereljük, adatigényléses pereket nyertünk mások mellett a Magyar Villamos Művek, az MTVA, Belváros-Lipótváros, az Erzsébet Utalványforgalmazó, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő, és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség ellen. A jogerős elutasítások némelyikében az Alkotmánybírósághoz fordultunk. A közelmúltban nyilvánossá tettük információszabadság-pereink ügyregiszterét is, amelyben könnyen áttekinthető és teljes adatbázist kapnak olvasóink közérdekű  adatigényléses pereinkről. Ezirányú tevékenységünk olymértékben sikeres volt, hogy a kormánytöbbség külön „Lex Átlátszóban” korlátozta az információszabadságot.

Oknyomozó projektjeink közül jelentős visszhangja volt egyebek mellett az MVM offshore ügyeirőlBelváros-Lipótváros vagyongazdálkodásáról, a Malév csődjéről, az építőipari csődökről és korrupcióról, a felcsúti Orbán-birodalomról, a mozgóképes állami támogatásokról, a Római-parti mobilgátról, a zöldhatóság elnökéről, a nemzeti együttműködés rendszeréről, az uniós támogatásokról vagy a véleményrovatban a mi kis oligarcháinkról szóló cikksorozatainknak. Tavaly videórovatot és plusz egy blogot indítottunk a blog.hu-n, ahol egyebek mellett heti lapszemlével szórakoztatjuk kedves olvasóinkat, így az egészet együtt havonta már több mint kétszázezren látogatjátok.

Az atlatszo.hu rendhagyó csapatmunkában készül, az újságírók mellett jogászok és informatikusok is dolgoznak a projektjeinken, köztük sokan ellenszolgáltatás nélkül, önkéntesként, amit ezúton is köszönünk. Mindez nem vált volna lehetővé a nagyközönség adományozásban is megnyilvánuló pozitív visszajelzései nélkül sem, ami lehetővé teszi számunkra, hogy valóban függetlenül, egy mindenható tulajdonos, vagy gazdasági-politikai hátterű kompromisszumok nélkül dolgozzunk. Hálánk jeléül jubileumi szerkesztőségi fogadóórát tartunk 2013. július 11-én, csütörtökön 18.00 órától a Müsziben, ahová szeretettel várjuk olvasóinkat, szimpatizánsainkat és támogatóinkat!

A jubileumi szerkesztőségi fogadóórára itt lehet feliratkozni (Facebook)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42