Cikkek

Kőműves Anita vagyok, újságíró, Népszabadság-hajótörött

 

Pontosan egy éve, 2016. október 8-án reggel arra ébredtem, hogy megszűnt a munkahelyem. Akkor volt épp tizenegy éve, hogy a Népszabadságnál dolgoztam, és hiába olvastam azt a hírekben, hogy csak „felfüggesztették” a lap működését, számomra már az első pillanatban világos volt, hogy vége a lapnak. Az is világossá vált, hogy a magyar kormány nagyon messzire hajlandó elmenni azért, hogy elhallgattassa azokat, akik azon dolgoznak, hogy leleplezzék korruptságát és sötét ügyeit. 

Szűkül a független média tere, így egyre kevesebb olyan médium van ma Magyarországon, ahol lehetőség van tényfeltáró munkára. Ezért vagyok nagyon szerencsés, hogy a Népszabadság, majd a Vasárnapi Hírek után idén tavasszal lehetőséget kaptam arra, hogy az Átlátszónál folytassam a munkám.

A Népszabadságnál a külpolitika volt a területem, és ez a téma örök szerelmem marad. Ám eközben igyekeztem időt szakítani arra is, hogy más ügyekben is kipróbáljam magam, például nyomába eredtem annak, mire is költ Washingtonban négy év alatt 1,4 milliárd forintot a magyar kormány.

Az is mindig fontos volt számomra, hogy figyeljem, mi zajlik a szakmában a nemzetközi színtéren, és hogy minden lehetőséget megragadjak arra, hogy külföldi újságíróktól tanuljak. Épp ezért vállaltam el például, hogy segítem a The New York Times magyarországi riportútra érkező újságíróit, amikor a felcsúti stadionról, Matolcsy György unortodox gazdaságpolitikájáról vagy a bohózattá vált választási kampányról írtak.

A tanulás vágya hajtott akkor is, amikor megpályáztam a Fulbright/Humphrey ösztöndíjat, amelynek segítségével egy éven keresztül tanulhattam adatújságírást a marylandi egyetemen. Professzorom a Washington Post adatzsonglőre, Dan Keating volt, akitől elsősorban azt tanultam meg, hogy az a legjobb adatújságírás-cikk, amelyen az olvasó észre sem veszi, hogy adatokon alapul. Az újságíró feladata ugyanis az, hogy meglássa, a számok milyen történetet mondanak el.

Óriási hatással volt rám az is, hogy a Marylandben töltött év során több mint fél éven át gyakornokként dolgozhattam Dana Priest, a Washington Post kétszeres Pulitzer-díjas újságírója mellett. Tőle tanultam meg, hogyan kell kitartó munkával „bekeríteni” és feltárni egy olyan témát, amely első ránézésre feltörhetetlenül kemény diónak tűnik.

Megtanított arra, hogyan tegyem fel hivatalos személyeknek a szemrebbenés nélkül a legkényesebb kérdéseket is, és a mellette végzett munka során jöttem rá arra is, hogy a Pentagon sajtóosztályával viaskodni semmivel sem könnyebb, mint a magyar honvédelmi minisztérium kommunikációs csapatával.

A közös munka gyümölcse 2015 őszén jelent meg, a témája az azerbajdzsáni sajtószabadság volt, a legfontosabb kérdése pedig az: vajon miért tűri el az amerikai külügyminisztérium szinte szó nélkül, hogy a bakui kormány folyamatosan megsérti az emberi jogokat?

Még az sem ártott sokat a szövetségesi jó viszonynak, hogy a bakui rendőrség megrohamozta és bezárta az amerikaiak pénzelte rádió, a Szabad Európa azeri irodáját, illetve koholt vádak alapján bebörtönözte az ország egyik legismertebb oknyomozó újságíróját, Kadidzsa Iszmajlovát.

Az Egyesült Államokban töltött év és az ott végzett munka után lelkesen és tettre készen tértem haza Magyarországra. Készen álltam arra, hogy a tanultakat átültessem a gyakorlatba, ám a Népszabadságnál erre már nem volt lehetőségem, mert nyilvánvaló politikai bosszúvágyból bezárták.

Kapcsolódó cikkek

Oligarcha-alkuk, zsarolások és gyáva arrogancia – ezért zárták be a Népszabit

A pártalapítvány esete a kiürített kiadóval: a Népszabadság nehéz napjai

Az Átlátszónál lehetőséget kaptam arra, hogy ismét inspiráló közegben és szabadon dolgozzak. Különösen szerencsésnek érzem magam, mert itt nem kell azt találgatni, vajon ki a tulajdonos és nem valamelyik oligarcha áll-e mögötte. Nem kell azon lamentálni, hogy ha túl kényes témákat feszegetünk, akkor vajon csak a vezető szerkesztőket váltják le, vagy rögtön bezárják az egész boltot.

Az Átlátszón az elmúlt időszakban átvettem az angol rovat és a Twitter szerkesztését. Cikkeket írtam egy titokzatos amerikai lobbicégről, amelyik Orbánnak segítene sorosozni, és az azeri rezsim viselt dolgairól, akik feketekasszából küldtek pénzt Magyarországra a baltás gyilkos kiadása idején. Interjút készítettem egy lett álhírvadásszal és egy finn nőjogi aktivistával, blogoltam befolyásos magyar nőkről és a Trump-kampányról is.

Előfizetőket keresünk

Az Átlátszót azért nem lehet bezárni, mert ti, az olvasók támogattok minket. Ti vagytok azok, akik megadják nekünk ezt a szabadságot. Azzal, hogy havonta átutaljátok nekünk néhány csésze kávé vagy pár korsó sör árát, biztosítjátok, hogy továbbra is korlátok nélkül dolgozhassunk azon, amihez a legjobban értünk: hogy elszámoltathatóvá tegyük a kormányt, és megakadályozzuk, hogy az adóforintjainkat ellopják.

Kapcsolódó cikkek

A kormányzati lejáratókampány ellenére is növelni tudta az szja 1%-ot felajánlók számát az Átlátszó

Főállásban oknyomozunk – Rádi Antónia támogatási felhívása

A tartalmaink ingyen elérhetőek és szabadon felhasználhatóak, de az Átlátszó csak rátok számíthat. Arra, hogy hogy fontosnak tartjátok, amit csinálunk, és mindezt ki is fejezitek azzal, hogy lájkoltok minket, megosztjátok a cikkeinket – és ha lehetőségetek van rá, egyszeri adománnyal vagy havi előfizetéssel is támogatjátok a munkánkat. Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Támogatás banki átutalással

Támogatásokat az atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft. fogad a Raiffeisen Bank 12011265-01424900-00100007 bankszámlaszámán.

Támogatás bankkártyával az adhat.hu-n keresztül

Bankkártyás támogatás az adhat.hu rendszerén keresztül: havi rendszeres támogatás vagy egyszeri támogatás.

Támogatás a PayPalon keresztül

A PayPalon keresztül is lehetőséged van egyszeri tetszőleges összegű, vagy havi rendszeres támogatást nyújtani.

PayPal: [email protected]

Havi 5000 forintos támogatáshoz kattints ide.

Havi 2000 forintos támogatáshoz kattints ide.

Havi 1000 forintos támogatáshoz kattints ide.

Egyszeri, tetszőleges összegű támogatáshoz kattints ide.

Támogatás 1% felajánlásával

Ha az 1 százalékodat az atlatszo.hu céljaira kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42 Részletek az 1% felajánlásáról

További lehetőségek

Az összes támogatási lehetőségről itt tájékozódhatsz részletesebben.

Támogatói Kártyát szeretnél? Küldj egy emailt ide.

Pénzügyi beszámolóink, közhasznúsági jelentéseink itt elérhetőek.

Szeretnéd tudni, mire költjük a támogatásokat? Iratkozz fel támogatói hírlevelünkre itt.

Megosztás