határhelyzet

Kevesebb határsértő jön, mint 2013-ban, de a rettegtetés folytatódik

Még híre hamva se volt a 2015-ös menekültválságnak, amikor a Délmagyarországban megjelent: 2013 első 10 hónapjában 16 ezren lépték át illegálisan a magyar határt. A kormány legutóbbi riogatása szerint a százmilliárdos kerítés mellett 2019-ben ennél kevesebben jöttek, és ettől kell félni.

Szerbiába egyre több migráns érkezik, ezért a magyar hatóságoknak mindent meg kell tenniük a határok védelmében – állította január 8-án az MTI szerint Bakondi György, a kormány kedvenc belbiztonsági tanácsadója, főkatasztrófavédő és kormánybiztos. És ő az, akinek a fotójával tavaly december 30-án a kormány Facebookon jelezte: „2019-ben már 15 573 ember próbált bejutni Magyarországra a tavalyi hatezerrel szemben a határzáron keresztül. Álláspontunk nem változott: sem az illegális beáramlást, sem a betelepítéseket nem támogatjuk.”

Azt se felejtsük el, hogy ezt annak ellenére mondta, hogy a Frontex legfrissebb jelentése szerint “hatéves mélypontra csökkent tavaly az illegálisan Európába érkezők száma”.

Nem új, hogy a kormány harca és a nemzetközi tapasztalatok között nincs összhang.

Nem vitatva, hogy Magyarország népszerű célpont a határsértőknek, és igenis sokan erre próbálnak az unióba belépni, azt is érdemes felidézni, hogy ez nem új. Olyannyira nem, hogy a 2011-es arab tavasz óta folyamatosan érkeznek a menekültek, igaz, akkoriban nem adott ki mindent egyes elfogást a rendőrség.

A Délmagyarország 2011. november 19-i cikke, amiben azt írták, “Minden rekord megdőlt idén Csongrád megyében: már több mint 16 ezer határsértőt fogtak el munkatársaink a déli határszakaszon. Az egyenruhások a déli végeken több embert tartóztattak fel, mint ahányan mondjuk a homokháti kistelepüléseken, Üllésen, Bordányban, Forráskúton és Zsombón összesen laknak”.

Vagyis 2011-ben több határsértő érkezett, mint 2019-ben, de ez mégsem volt központi téma.

Az akkori határrendészeti kirendeltség vezető, Éberhardt Gábor 2013 februárjában azt mondta nekem egy interjúban – a Délmagyarország cikke valamiért ma már nem elérhető – , hogy

“Évekkel ezelőtt egy posztszocialista ország képviselői jártak Szegeden, hogy megnézzék a határőrség munkáját. Amikor kiértünk a röszkei részre, a delegáltak meglepődtek, hogy se szögesdrót, se egyéb műszaki zár nem védi az országot. Aggódtak, hogy itt bárki át tud jönni. Elmagyaráztuk, a stabil hőkamerák miatt messziről látjuk a határsértőt, ha nem sikerül a migránst azonnal elfogni, az együttműködői hálózat miatt a mélységi ellenőrzésen előbb utóbb fennakad. Ma már nem lőnek senkit agyon a határon.”

Éberhardtot 2014-ben Pintér Sándor kitüntette, 2006-tól vezette a röszkei kirendeltséget, majd a migrációs válság után indoklás nélkül áthelyezték Kiszomborra. Pedig 2011-ben a rendőrség milliárdos műszaki akadály nélkül is eredményesen végezte a feladatát.

Segesvári Csaba

Fotó: Menedékkérő a boszniai Bihács befogadóállomásán, MTI/Balogh Zoltán

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás