Szombathely

A meglévőnél szűkebb út készül az EU pénzéből, a lényeg, hogy haver cég a kivitelező

Három év kellett, amíg végigfutott egy pályázat, végül úgy néz ki, a Fidesz helyi kedvenc építési vállalkozója kaszál rajta a legtöbbet Szombathelyen.

2016 januárjában tárgyalta először a város Gazdasági Bizottsága azt a Társadalmi Operatív Program nyújtotta lehetőséget, amiben Szombathely utak felújítására pályázhatott. Elsőként 8 utca került szóba, 6 fideszes választókerületi és két ellenzéki képviselő területéhez tartozó.

A bizottsági anyag szerint akkor 860 millió forintot akartak így elkölteni.

Egy év múlva megint előkerült a felújítás ügye. Akkorra azonban már 7-re csökkent a felújítható utcák száma. A két “ellenzéki utcából” egy maradt. Meg is kérdeztük a körzet képviselőjét Kopcsándi Józsefet (Éljen Szombathely-MSZP-DK-Együtt), hogy igazából kapott is meg nem is. A két utcájából egy maradt, most akkor ez apró győzelem, vagy inkább vereség.

Kopcsándi azt mondta, hogy természetesen örül neki, ha a körzetében élők komfortosabban érzik magukat. Azzal azonban legyünk tisztában, hogy az az egy utca, ami a pályázatban maradt, a Sugár út, az is csak azért került be a csomagba, mivel az EU-s pályázat egy meghatározott métert írt elő. A pályázat pedig pont az ő utcájával lett teljes.

A pályázat anyaga sokáig várt a megvalósításra. Az minden esetre érdekes, hogy 2019. március 31 volt a pályázat benyújtásának határideje, a közbeszerzési bírálóbizottság pedig alig egy hónappal előtte, február 25-én ült csak össze.

Az újabb érdekesség akkor derült ki, amikor kihirdették a nyertes kivitelezőket. Az 5 részre bontott kivitelezés mindegyikét az Alpok Terra Kft. nyerte el.

Hogy honnan lehet ismerős a cég?

Lassan nincs olyan útfelújítás Szombathelyen, amit ne ők nyernének el. Korábban írtunk egy furcsa módon térkövessé vált szombathelyi utcáról, aminek a kivitelezését szintén ők végezték. De olyan látvány beruházásokat is végeztek, mint a Szent Márton tér felújítása, vagy 900 millió forintból megvalósult Berzsenyi tér újjáépítése.

Az Opten adatai szerint Alpok Terra Kft. tulajdonosa, Koroknyai Róbert a Gyöngy Rádió Kft. tulaja is volt abban az időben, amikor ez a kft. üzemeltette a Fideszhez közeli frisss.hu-t, és Frisss FM rádiót is. A rádió mára megszűnt, bekebelezte a Rádió 1.

A Gyöngy Rádió Kft.-vel Koroknyai ma már nincs kapcsolatban, helyette Kis-Kádi Tamás lett a cég tulajdonosa. Ő az, akit nemrég Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) polgármester szombathelyi delegáltként akart a Nyugat-Pannon Kft.-be küldeni.

Na de vissza az útfelújításokhoz.

2016-ban a közben kikerült utca felújítási összegével nem számolva 800 millió forintra becsülték a kivitelezés összegét. Nézzük, most mennyiért vállalta az Alpok Terra az építést:

  • Vépi út (Colas konzorciumi partnerrel): 187 millió 937 ezer 197 forint,
  • Újvilág utca (Colas konzorciumi partnerrel):  99 millió 381 ezer 52 forint,
  • Sugár út (Colas konzorciumi partnerrel): 39 millió 471 ezer 697 forint,
  • Ernuszt Kelemen + Márton Áron utcák (Colas konzorciumi partnerrel): 153 millió 971 ezer 954 forint,
  • Jókai Mór + Dózsa György utcák (Colas konzorciumi partnerrel):  171 millió 530 ezer 914 forint.
  • A teljes projekt bruttó összege pedig 815 millió 366 ezer 18 forint lett.

Szombathely egyik közlekedési ütőere a Jókai utca, ahol eddig három sáv volt. Kettőt a közlekedők használtak, egyet pedig parkolónak alakítottak ki. A felújítás során azonban egy kerékpársávot is felfestenek majd, ez azt jelenti, hogy az út felezővonalát 74 centivel odébb jelölik ki. Az utat azonban nem szélesítik. Így ez a 74 centi leginkább majd a parkolósávból fog hiányozni.

A szombathelyiek tapasztalhatták, hogy a nagy forgalomban eddig sem volt könnyű ajtót nyitni és kiszállni a kocsiból. Sokan attól tartanak, hogy ha a sáv még jobban leszűkül, akkor szinte lehetetlen lesz biztonságosan kiszállni a parkoló autóból, arról nem is beszélve, hogy közlekedés közben is balesetveszélyesek lehetnek a túl szűk sávokban közlekedő autók.

Sajtótájékoztatón tettük fel a kérdést a körzet képviselőjének, Kecskés Lászlónak (Fidesz-KDNP), hogy mit gondol a megoldásról. Kecskés segítségére sietve a szombathelyi önkormányzat városüzemeltetési osztályának irodavezetője, Kalmár Ervin azt mondta, a Jókai utca egy széles egyenes útszakasz, így sokan gyorsan hajtottak rajta. Az új kialakítással ezt is orvosolják. Véleménye szerint pedig a 74 centivel csökkentett út is elég széles lesz ahhoz, hogy három autó kényelmesen elférjen egymás mellett.

A kivitelező számításai szerint 2-4 hónap kell majd a munka befejezéséhez. Utána kiderül, hogy bejöttek e tervező számításai.

Farkas Bazsiugytudjuk.hu

Fotó: a szerző felvétele

Megosztás