mélykút

Járdaszélesítés kilométerenként 153 millióért – így készült a mélykúti kerékpárút

Még 2015-ben adták át a mélykúti kerékpárutat, amit 1345 méter hosszan 199 millió forintért építettek meg. Az már csak a sajtóközleményből derült ki, hogy ezért a pénzért valójában járdákból lett kerékpár- és gyalogút, miközben a zavaró oszlopokat is arrébb rakták egy méterrel. Szeged határában ennek töredékéből épült valódi kerékpárút.

Adj 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!

„A városban épül egy kerékpárút, ami az 55-ös főút forgalmát elnézve nagyon indokolt. Ha minden optimálisan alakul, akkor ez már idén elkészülhet, a lakosság akár már decemberben birtokba is veheti az új szakaszt” – ezt mondta 2015-ben Kovács Tamás, Mélykút polgármestere az éppen épülő kerékpárútról.

A településen átvezető kerékpárútra 199 millió forintot nyert a Bács-Kiskun megyei település, a közbeszerzés szerint 1345 méter hosszúságú kerékpárutat kellett megépíteni. A nyertes a rezsim kegyeltje, a Duna Aszfalt lett.

Tiszakécskétől Bulgárián át Dubajig: így lett Szíjj László a NER egyik legfontosabb üzletembere

Néhány év alatt Magyarország egyik leggazdagabb embere lett a tiszakécskei vállalkozó, akinek építőipari cége robbanásszerű növekedést produkált az állami és önkormányzati megrendeléseknek köszönhetően. Mára Szíjj László a NER üzleti köreinek egyik legfontosabb szereplőjévé vált, az érdekeltségébe tartozik az MKB Bank harmada és a Közgép is, Mészáros Lőrinccel pedig egy bulgáriai építőcéget alapított.

Az önkormányzat beszámolója szerint az első szakasz önálló vonalvezetésű kerékpárút a Damjanich utca és a Petőfi tér között 146 méter hosszan épült meg, a maradék 1200 méter pedig közös gyalog- és kerékpárútként. Azt sem titkolták, hogy a a gyalog és kerékpárút nyomvonalában villanyoszlopok voltak, “melyeket a beruházás megvalósítása érdekében a közút irányában 120-100 cm-rel kintebb kell helyezni”.

Az már a Google utcaképéből derül ki, hogy a korábban járdaként működő utat alig pár centivel szélesítették ki, így lett belőle kerékpárút.

A második szakasz, a Kossuth Lajoson végigfutó kerékpár- és gyalogút is tanulságos. A korábbi – a Google 2011-es fotóin is látható – díszkövet szedték fel, majd pár centi szélesítés után aszfaltoztak. A munkák kilométerre számított ára, amibe az uniós támogasába még egy traktor is belefért, 153 millió forint per kilométer. Mindez 2015-ben.

Kovács Tamás polgármester az Átlátszóval azt közölte, ezért a pénzért „az egységesített gyalog és kerékpárút az 55-ös főút nyomvonala mellett épült meg 2,7 m szélességben. Az építéssel legalább 1 méterrel szélesedett az út.”

Ugorjunk az időben, tavaly készült el a Szeged és Sándorfalva közötti kerékpárút első üteme. A közbeszerzési értesítő szerint az első ütemben az új kerékpárút több mint 6 kilométerét építik meg 476 millió forintért (nyertes: Colas Út Zrt.). Ebből kétirányú, 2,5 méter széles, töltésre épült kerékpárút 5,2 kilométer, a többi átvezetés a már elkészült M43-as autópálya felett.

A földrajzi adottságaiban nem nagyon különböző két helyszín ebben a képgalériában hasonlítható össze.

Míg a mélykúti kerékpárút – a már bemutatott képek alapján – egy felújítás, addig a szegedinél 20 méteres hidat is építettek, valamint több mint egy méteres töltést is építettek, mivel az út előtte nem létezett. Mindezt 2018-as árakon, kilométerenként 91 millió forintért.

Segesvári Csaba

Megosztás