Érd

Tízmilliója sincs Érdnek az autisták iskolájára, pedig rémes állapotban van

Az érdi polgármester egyetlen mozdulattal lesöpörte az asztalról egykori frakciótársa javaslatát a lepusztult iskola támogatására. A sportszervezeti pályázati keretben látott a képviselő olyan maradványpénzt, amelyet a Móra iskola megsegítésére lehetne fordítani. T. Mészáros András fideszes polgármester a 10 millió forintot inkább átcsoportosította egy ismeretlen rendeltetésű céltartalékba.

“Tizenhárom éve vagy polgármester, és most jutsz el odáig, hogy […] meg kell oldani ezt a problémát” – vágta a polgármester fejéhez május 30-án az érdi önkormányzati közgyűlésben Tekauer Norbert független képviselő. A Fidesz-frakció két egykori harcostársa és szövetségese esett egymásnak múlt csütörtökön egy gyakorlatilag elfeledett, fogyatékkal élő gyerekeket oktató iskola jövője miatt.

T. Mészáros azt mondta, hogy ez demagógia

Van egy oktatási intézmény Érden, amelyben enyhe és középfokban értelmi sérült, autista, súlyosan és halmozottan sérült gyerekeket oktatnak. A Móra általános iskolában a körülmények elképesztőek. A gyerekek és az oktatók évtizedes nemtörődömség áldozatai.

Tekauer Norbert tízmillió forintot akart az önkormányzat egyik elkülönített alapjából az iskola autista tanulóira fordítani. T. Mészáros András, aki a megyei jogú városok polgármesterei közül az egyik leggazdagabb városvezető, demagógiára hivatkozva egyetlen mozdulattal lesöpörte a Fidesz-frakció egykori tagjának javaslatát.

A Mórában a gyerekek speciális foglalkozásokon vesznek részt kis csoportokban, az oktatás négy épületben, három telephelyen folyik, melyek közül egyben sincs megoldva az akadálymentesítés, ami azért problémás, mert a gyerekeket állapotukból adódóan sokszor nehéz az épületek között ingáztatni – emlékeztetett 2018. augusztusának végén a Mérce.

“A Móra Ferenc általános iskola, finoman fogalmazva, gyatra körülmények között működik” – mondta Tekauer a közgyűlés május 30-i ülésén, majd kijelentette: “Elképesztő körülmények vannak.”

A 2019-es sportszervezeti pályázati keret negyvenötmilliójából megmaradt tízmillió forint Érden. Tekauer azt javasolta, hogy ezt a pénzt fordítsák a játszótérre és tornapályára. A pénzügyi bizottság május 28-i ülésén derült ki, hogy a polgármester saját hatáskörben elvonta és ismeretlen okból céltartalékba helyezte a maradványpénzt.

T. Mészáros az előterjesztés vitájában elismerte, hogy a Móra iskolával tenni kell valamit. Azért tartotta elutasítandónak Tekauer javaslatát, mert szerinte az megalapozatlan. Az állammal, a tankerülettel kell egyeztetni és megindítani a tervezési folyamatot ahhoz, hogy megoldják a problémát, hangoztatta a fideszes vezető.

“Az én felelősségem is, hogy [a Móra] az intézményfejlesztési vonulatból, a Modern Városok program 1.0-ból kimaradt” – mondta T. Mészáros, aki megjegyezte, azon vannak, hogy a program 2.0-ás verziójába beillesszék a Móra ügyét.

“Ezt az előterjesztést megalapozatlansága és demagógiája és egyéb bajai miatt javaslom visszautasítani” – mondta a polgármester. A “demagógia” szó használatával sikerült olajat önteni a tűzre, és az éles vita nem sokkal később a Facebookon folytatódott.

Két fideszes megváltoztatta a véleményét

Két nappal korábban a pénzügyi bizottság egyhangúlag támogatta Tekauer előterjesztését. A közgyűlési szavazáskor a két fideszes bizottsági tag meghátrált, és nemmel szavazott.

Az általában a Fidesszel együtt szavazó volt jobbikos, újabban a Mi Hazánk színeiben felbukkant bizottsági elnök, Pulai Edina kitartott a korábbi álláspontja mellett, és támogatta a javaslatot, amelyet végül 11 nem szavazattal, 6 ellenében egy fideszes tartózkodás mellett a közgyűlés elvetett.

Az Érdi Móra Ferenc Általános Iskola kimaradt a Kósa Lajos vezette Modern Városok Program iskolafelújítási programjából és a tankerülethez benyújtott felújítási pályázata sem járt sikerrel, ezért tavaly nyáron önkéntesek, civilek és az ott dolgozók együttes erővel próbáltak valamelyest javítani a több épületből álló intézmény állapotán.

Az iskola igazgatója, Sátori Boglárka igazgató szerint azonban az összes épület külső-belső felújításra szorul: nincs szigetelés, az egyik épület tetejéről hullik a cserép, emiatt be is ázik. “A nyílászárók régiek, a fűtés korszerűtlen” – idézte az igazgató szavait a Mérce.

A jelek szerint Tekauer és T. Mészáros között akkor mérgesedett el a viszony, amikor nagyjából egy éve T. Mészáros András polgármester eltávolította az Érdi Sport Kft. éléről Szántó Erzsébetet. A női kézilabda-csapatáról híres sportklub elnöke nem sokkal később lemondott. Ő Tekauer Norbert, akit szembeszegülése miatt kizárták az érdi közgyűlés Fidesz-frakciójából.

Az adófizetők pénzéből működtetett erdmost.hu a közgyűlési tudósítás végén említette meg, hogy tett valaki egy ilyen előterjesztést a Móra iskola ügyében – a tudósító és a szerkesztő nem tartotta fontosnak, hogy megnevezzék Tekauert. Ami még különösebb, hogy nem a közgyűlésen elhangzottakat idézték, hanem Simó Károly alpolgármestert, aki egyben a helyi Fidesz szóvivője, szólaltatták meg külön a közgyűlés után.

Simó egyenesen azt állította, hogy a Móra fejlesztésének kérdése szerepel a Battyhány program következő szakaszában. Nem sokkal később T. Mészáros ismét megszólalt, ezúttal a Facebookon, és ő is bedobta a Battyhány programot mint kommunikációs ütőkártyát.

“A Közgyűlés már tavaly döntött a Móra Ferenc Általános Iskola felújításáról, amikor elfogadtuk a Batthyány 2019-2028 városfejlesztési koncepciót. Az előterjesztéshez módosítás is érkezett, miszerint ne csak iskolaátépítés legyen, hanem épüljön óvoda is a speciális nevelési igényű gyermekek számára” – olvasható T. Mészáros facebookos oldalán.

“Az ide citált Batthány program egy hosszú távú koncepcióhalmaz, egy ötlettár! Nagyjából ugyanazokat láthatjuk benne, mint 10 évvel ezelőtt” – vágott vissza Tekaeur. A személyeskedésig fajuló kommentvitát a fenti link alatt olvashatja tovább.

Előre nem látható műszaki szükségesség

A Móra iskolában senki nem nyilatkozott az Átlátszónak. Külső, az iskola ügyeire rálátó forrásaim szerint az iskola hangulatát egy szóval lehet leírni: kilátástalanság. A jelét sem lehet venni annak, hogy a közeljövőben bármi megváltozzék az iskolához tartozó négy épületben.

Az RTL Klub nemrég arról számolt be, hogy több diák folyamatosan sírt és dührohamot kapott az építkezési zajtól, ezt mondták azok a szülők, akiknek autista gyerekei egy speciális általános iskolába járnak. Ez az általános iskola autista részlege.

Az iskola mellé orvosi rendelőt és parkolót építtet az önkormányzat, a munka már egy éve tart. A hangokra rendkívül érzékeny gyerekek a szüleik szerint fülhallgatóval járnak iskolába, és eddig hiába kértek segítséget – olvasható az RTL Klub honlapján.

Egy nappal a közgyűlési vita után jártam az egyik helyszínen, a Bagoly utca – Fehérvári út sarkán. Itt épül a rendelőintézet. Szembeötlő a vizuális feszültség a két épület között.

Az autizmussal élő gyerekeket egy régi, lakóháznak épült ingatlanban oktatják. Mellette a rendelőintézet épülete, amelynek tetőszerkezetével kapcsolatban “előre nem látható műszaki szükségességből elvégzendő munkák jelentkeztek”, így 200 millió forint fölé pumpálták a közbeszerzés végösszegét.

Amikor végetér a kővágógép sivítása, jól hallani a gyerekek sírását az sok-sok évtizede egyszerű, eredetileg nyilván lakóháznak épült ház félig kitárt ablakaiból. A két épület között a parkolón egy magára hagyott talicska áll.

Kis Zoltán

Fotó: a szerző felvétele

Megosztás