A NAV szerint nincs köze Botkának a Szeviép-ügyhöz
Még tavaly novemberben járta körbe azzal a propagandamédiát Szabó Bálint, hogy szerinte Botka László és az MSZP hagyta a Szeviépet...
Zárkatársai kínoztak halálra egy szombathelyi rabot, aki halála előtt 5 nappal kérte, hogy másik zárkába helyezzék át. Hárman kerültek az ügyben bíróság elé, de mindannyian tagadják a bűnösségüket.
Fizess elő az Átlátszóra: atlatszo.hu/tamogatom
2017. május 14-én reggel 6 óra 5 perckor hányásában fekve találtak egy rabot a társai a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben, és a férfinak a szakszerű orvosi segítség sem tudta megmenteni az életét. Később kiderült, hogy a rabtársai már hosszú ideje kínozták, és valószínűleg ez vezetett a halálához is. A Szombathelyi Járásbíróság 2019. február 13-án tárgyalta a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt indult bűnügyet. Három rab áll a bíróság előtt vádlottként, de mindannyian tagadják a bűnösségüket. Az eljárás eddigi fejleményeit foglaljuk össze.
Az elhunyt a szombathelyi börtön fogvatartottja volt. A férfi a 112press.hu tudósítása szerint nem volt erőszakos bűnöző, nem életellenes bűncselekmény, nemi erőszak, vagy pedofília miatt ítélték el. Egyszerű ember volt, aki írni, olvasni sem igen tudott, családja pedig pénzhiány miatt nem tudta látogatni, és a börtöntelefon drága percdíjait sem tudták kifizetni.
A rabot három társa 2017 tavaszán pécézte ki magának, a kálváriája csicskáztatással kezdődött. Május 2-től aztán napi rendszerességgel kezdték kínozni különböző kegyetlen módszerekkel: 5 literes vödörből itatták, s közben ütötték, csikket etettek vele, kikötözve ütötték, taposták, ugráltak rajta, ájulásig fojtogatták.
A későbbi elhunytnak ekkor már valószínű, hogy komoly kínokat kellett átélnie, mivel a bírósági tárgyaláson elhangzottak szerint 2017. május 9-én kérvényezte, hogy másik zárkába tegyék át. Mivel ő maga írni, olvasni nem tudott, ezért ebben más fogvatartottak segítségére kellett hagyatkoznia.
A reintegrációs tiszt május 10-én a kérvényt visszakapta az irodáról, így 8 nap állt a rendelkezésére, hogy a folyamatos kínzásoknak kitett fogvatartottat áthelyezze. A férfi nemdohányzó zárkát kért, ami tovább nehezítette az áthelyezését. Május 14-én azonban meghalt.
Mint az a tárgyalás második napján, Dr. Kiss Tibor igazságügyi orvosszakértő véleményéből kiderült, az elhunyton 54 sérülés volt, amiket nagyjából két hét alatt szerzett. A szakértő hangsúlyozta, hogy a sértett több olyan sebesülést is elszenvedett, amihez bántalmazóinak magasról kellett ráugraniuk, vagy többször ugrálni a testén.
A nyomok alapján az orvos azt állapította meg, hogy a rab halálát fojtás okozta, s még szakszerű orvosi ellátás mellett is 1-2 napon belül bekövetkezett volna a halál.
A tárgyaláson több tanút is meghallgattak. A vallomások alapján a rab halála előtti 1-2 napban társai a felmosó zsinórjait etették meg vele.
2017. május 14-én reggel 6 órakor, az akkori körletfelügyelő, aki azóta már nem dolgozik a börtönben, körbejárta a körletet. 6 óra 5 perckor kezdtek el kiabálni a megkínzott rab zárkájából, hogy baj van: az áldozat akkor már saját hányásában feküdt a mosdó előtt, eszméletlenül.
A körletfelügyelő a gyorsabb reggeli műszakváltás miatt a zárkák ajtajait kikulcsolta. Ez azt jelenti, hogy az ajtókat kívülről ki lehet nyitni, de (elvileg) belülről nem. Azonban amikor odaért a segélykiáltásokhoz, akkor látta, hogy az egyik rab mégis a zárka előtt áll, a cella ajtaja pedig nyitva van. Az őrt a katonai ügyészség megrovásban részesítette.
Bár a körletfelügyelő látta, hogy az áldozat mozdulatlan, az előírások miatt egyedül nem léphetett be a zárkába, ezért hívta a főfelügyelőt, akivel közösen mentek be. Majd hívták az egészségügyi szolgálatot, ami a jegyzőkönyv szerint 6 óra 54 perckor érkezett meg.
A mentőket 6 óra 58 perckor riasztották, azaz csaknem egy órával az eset felfedezése után.
Az egészségügyisek megkezdték az újraélesztést, viszont az áldozat mellkasa teljesen instabil volt, és a hullafoltok is kezdtek már jelentkezni. A mentők 7 óra 9 perckor érkeztek, majd 20 percig próbálkoztak az újraélesztéssel.
A tanúként meghallgatott őrök azt mondták, hogy korábban egyikük sem észlelte, hogy az elhunyt rabon sérülések lettek volna, és panaszkodni sem hallották soha.
A bírósági eljárás tovább folytatódik, a zárkatársak akár életfogytiglant is kaphatnak tettükért.
Nem ez az első ilyen eset a szombathelyi bv-intézetben: a járási ügyészség a napokban emelt vádat egy nő ellen, aki súlyosan bántalmazta rabtársát. A hajánál fogva rángatta le az ágyról, és ütötte, melynek következtében a sértett 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.
Farkas Bazsi – ugytudjuk.hu
Címlapkép: a szombathelyi bv-intézet (fotó: bv.gov.hu)
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásMég tavaly novemberben járta körbe azzal a propagandamédiát Szabó Bálint, hogy szerinte Botka László és az MSZP hagyta a Szeviépet...
A fideszes vezetésű Dunakeszi egyik kedvenc beruházó cége, a Trend Építő Zrt. nyerte a bölcsődeépítésre kiírt közel 520 millió forintos...
A szegedi Fideszt mozgató titokzatos szálakat boncolgatta, Szabó Bálint szerint ezért indított ellene lejáratókampányt a kormánypárti média. Attól az origo.hu-tól...
Az ellenzéki sajtóval más esetben csak ritkán kontaktáló hivatalnokok most gyors reagálásúnak bizonyultak. 84% Év végéig még 16 613 194...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!