
Többmilliós pluszmegbízást adott a MÁV Lázár bizalmasának a havi fix fizetése mellé
Sonkodi Balázs egy MÁV-cég felügyelőbizottsági tagja havi 800 ezerért, emellé kap még 5,8 millió egészségmegőrzési koncepcióra kialakítására.
A Fidesz egyik kedvelt győri ügyvédje, Rákosfalvy Zoltán, és CBA-s káderek is ingatlant vettek abban a balatonfüredi luxustársasházban, amelynek másik felében Polt Péter legfőbb ügyész a feleségével együtt lakást vett.
Jászsági milliárdos üzletemberek, tehetős ügyvédek és Kisteleki István sportvezető mellett egy Közgépnek dolgozó vállalkozó társaságába került a Balatonfüreden idén megvásárolt lakása révén a magyar ügyészség vezetője, Polt Péter és felesége, Polt-Palásthy Marianna – számolt be erről az Átlátszó néhány napja.
A legfőbb ügyész nem árulta el, mennyit tettek le a 62 négyzetméteres ingatlanért, de a Népszabadságnak hetven millió forintnál alacsonyabb összegről adott tájékoztatást. Mivel neje Matolcsy György jegybankelnök beosztottjaként havonta bruttó ötmillió forintot keres, így a házaspár valószínűleg egy percig sem aggódott a vételár megfizetésén.
Cikksorozatunk első része
Bemutatjuk Polt Péter új lakótársait a balatonfüredi luxustársasházban
Milliárdos üzletemberekkel, köztük jászsági menőkkel vagy a Közgépnek dolgozó vállalkozóval pihenheti ki magát a Balaton-parton, az Orbán Viktor által a NER legfontosabb pillérének mondott embere, Polt Péter legfőbb ügyész. Aki akár Kisteleki István sportvezetővel is eldiskurálhat az ingatlanhoz tartozó wellness-részlegben, míg neje, Polt-Palásthy Marianna a Simicska-cég vezérigazgatójának a lányával is összebarátkozhat a balatonfüredi apartmanház által nyújtott szolgáltatások kipróbálása közben.
Első körben azokat a lakótársakat néztük meg a tulajdoni lapok alapján, akik az apartmanház Polt Péterék által lakott részében szereztek ingatlant. Most pedig következzenek a B épületrész új lakói. Közöttük felbukkan az előző írásunkban már szereplő Alaszka 2000 Kft., amelynek ügyvezetője és tulajdonosa a szintén milliárdos vállalkozóként ismert Ráthonyi Zoltán, továbbá Balogh Krisztián, akinek jól jövedelmező cége hulladékkezeléssel foglalkozik.
A jászsági üzletember mellett a ceglédi Sziládi Sándor is Balatonfüreden üdülhet cége, a Sziládi és Társa Ingatlanfejlesztő Kft. révén, továbbá a miskolci, többek között temetkezési vállalkozásokat is működtető Tóth Zoltán is élvezheti családjával a luxustársasház nyújtotta kényelmet a szolnoki DÁD 2002 Vasútépítő Kft. és a Diamant 12 Kft. tulajdonosaival együtt. Az utóbbi, egri székhelyű társaságnak az épület másik részében is van a nevén egy lakás.
És ha az üzleti élet alakjainál tartunk, akkor meg lehet említeni a hódmezővásárhelyi Schleiffer Judit Zsuzsannát is, akinek érdekeltségei közé tartozott a Lázár János miniszter városában található Ginkgo Hotel. De érdemes megemlíteni a szerszámgyártás révén jól menő ajkai vállalkozást, az L. Z. From Kft-t, amelynek tavaly a mérleg szerinti eredménye – az Opten céginformációs rendszer adatai alapján – 344 millió forint volt.
Kedvelt győri ügyvéd
Náluk azonban sokkal érdekesebb lehetnek a következő lakásokhoz jutott magánszemélyek: Rákosfalvy Zoltán, illetve Walter Gyula és Dienes Zoltán. Az előbbi egy győri, jó fideszes kapcsolatokkal rendelkező ügyvéd, aki a városi önkormányzattal és a Fidesz parlamenti frakciójával is szerződéses kapcsolatban állt. A férfi a sajtóban megjelent hírek szerint Győr polgármesterével, Borkai Zsolttal olyan közeli barátságban van, hogy állítólag még együtt is nyaraltak.
A jó kapcsolatot erősíti meg egy két évvel ezelőtti VS-cikk, amely egyébként azzal foglalkozott, hogy az Audi a győri üzemének bővítésekor olyan területet vett meg, amelynek nagy része Rákosfalvy nevén volt. De 2012-ben is felkapta az ügyvéd nevét a sajtó, mivel szántó minősítésű területeket vett meg a győri ipari park mellett, amit aztán az önkormányzat átminősített, így a földek ipari célú hasznosításra alkalmasak lettek.
Az Átlátszó is írt egy olyan ügyletről, amelyben az ügyvéd is felbukkant
Kavarás egy kisvárdai ingatlan körül: mire készülnek a fejlesztési miniszter barátai és üzletfelei?
CBA-s emberek
Walter Gyula és Dienes Zoltán is a fideszes körökhöz köthető; mind a ketten a párttal szimpatizáló CBA-s cégekben voltak érdekeltek. A napi.hu három évvel ezelőtt ismertette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal listája alapján azt, hogy az adóhivatal felé kiknek van a legnagyobb tartozásuk. A huszadik helyen szerepelt a CBA-Remíz-Ker ’99 Kft. mintegy 426 milliós adótartozással és 427 millió forint összegű bírsággal és késedelmi kamattal.
A cégnek, amely tagadta a tartozást és tévedésre hivatkozott, a tulajdonosai között volt Walter Gyula is. Az üzlethálózat egy másik cége, a CBA Remízker Plusz Kft. egy idő után A’Dios-Plus Kft-re változtatta a nevét. Ennek tagjai között szerepelt Dienes. A vállalkozásból kivált A’Dios Príma Kft-nek pedig Walter Gyula az egyik ügyvezetője.
Kapcsolódó cikkek
Gigantikus yachtkikötő épült a Balatonon, a szomszéd strandon félméteres az iszap
A Simicskó családnak öt lakása van egy újépítésű balatonparti lakóparkban Siófokon
Orbán veje és üzlettársai vitorláskikötőt vettek karácsonyra Keszthelyen
Puchék győztek a Kékszalagon, Szálasi miniszterének egykori hajójával
További lakótársak
Molnár Ferenc csornai vállalkozó két lakást is vett az ingatlanban, ezek egyike a fia nevén van. Mindenkit nem felsorolva az apartmanház lakói között szerepel egy volt bíró, Pata Ildikó, aki jelenleg a fajszi Pata József Gépipari Kft. kereskedelmi igazgatója. A vállalkozás az elmúlt évben 2,6 milliárd forintos nettó árbevétel mellett mintegy 363 millió forint mérleg szerinti eredményt ért el.
Színesíti a társaságot Veze Krisztina, az Adóaktuál Favorit Kft. ügyvezető-tulajdonosa, egy biztosítási bizniszben utazó férfi, Solymár Attila, aki a Bestens Gazdasági Elemző- Tervező és Tanácsadó Zrt. igazgatósági tagja és fő részvényese. A társaság tavaly 309 millió forintos saját tőkét jegyzett, emellett mérleg szerinti és adózott eredményei tekintetében is évről-évre mínuszban van.
Ha tetszett a cikk
Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal!
Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
Sonkodi Balázs egy MÁV-cég felügyelőbizottsági tagja havi 800 ezerért, emellé kap még 5,8 millió egészségmegőrzési koncepcióra kialakítására.
Az állami app fejlesztésére kiírt közbeszerzést a Tigra Kft. által vezetett konzorcium nyerte, az appot pedig a nyertes konzorcium tagjai közül a Fornax ICT Kft. fejleszti. A Tigra tulajdonosa Vertán György, aki Magyar Péter volt feleségének munkát, ex-barátnőjének pedig lakást adott.
Lapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Titkos eljárásban, a nyilvánosság teljes kizárásával folyik a Lázár János által „kastély-örökbefogadásnak” nevezett kastély-privatizációs pályázat.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!