Orbán veje és üzlettársai vitorláskikötőt vettek karácsonyra Keszthelyen

yacht_tiborcz

Tiborcz István és üzlettársai érdekeltségébe került a keszthelyi kikötőt üzemeltető cég és több kikötői ingatlan is. Az ügyletet decemberben ütötték nyélbe, a 23 millió forintos adóssággal terhelt cégért 7 millió, a kikötői ingatlanokért további 330 millió forintot fizettek a keszthelyi önkormányzatnak, illetve a vitorláskikötőt korábban tulajdonló állami cégnek, a Balatoni Hajózási Zrt-nek.

December 23-án jelent meg egy győzelmi jelentésnek is beillő közlemény Keszthely város honlapján, amelyben arról tájékoztatják a helyi lakosokat, hogy “nyereséggel értékesítette a város a kikötő-üzemeltető cégét”.

A Keszthelyi Yachtkikötő Kft. az önkormányzat 100 százalékos tulajdona volt, a közlemény szerint 2012-ben a bezárástól mentették meg azzal, hogy az amúgy önkormányzati földterületen működő létesítmény üzemeltetését a városi cég átvette a Balatoni Hajózási Zrt.-től. Keszthelynek ugyanis  – mint a közlemény fogalmaz – turisztikai szempontból fontos érdeke, hogy az ingatlanon vitorláskikötő működjön.

Az akkori megállapodásban szerepelt egy vételi opció is: a városnak 2014 végéig volt ideje eldönteni, meg akarja-e vásárolni az egyébként a korábbi üzemeltető tulajdonában lévő épületeket, amelyeket 2012-től csak bérelt. Mivel azonban a közlemény szerint  “sem a humán, sem a pénzügyi erőforrások nem állnak tartósan rendelkezésre a kikötő-üzemeltetéshez”, nem volt kérdés, hogy új befektetőt akartak keresni. Az üzletet az opció lejárta lejárta előtt pár nappal sikerült nyélbe ütni.

A rejtélyes vevő

Az önkormányzati közlemény szerint a Nyugati-medence Kikötőfejlesztő Kft. “kedvező vételi ajánlatot tett”, sőt a korábban említett vételi opciónak végül eleget téve, az üzemeltető tulajdonába kerültek a kikötői felépítmények,  ingóságok is, így “a működtetés költségei a jövőben már a cég új tulajdonosát terhelik”. “Az ügylet eredményeképpen egy jól működő kikötővel a város turisztikai bevételeinek növekedésére lehet számítani” –  zárult a közlemény.

Arról azonban a fideszes többségű önkormányzat elfelejtett beszámolni, kik állnak a kikötőt megvásárló projektcég mögött. A Nyugati-medence Kikötőfejlesztő Kft. ugyanis tavaly júniusban, 3 millió forint törzstőkével alakult, és két hónappal az üzlet megkötése előtt Tiborcz István egyik cége, a Green Investments Kft., és további öt vállalkozás tulajdonába került.

 

A Nyugati-medence Kikötőfejlesztő Kft. egyik alapítója a PBE Energiamenedzsment Kft. volt, amely Tiborcz István egyik üzlettársa, Hamar Endre cége volt, az új vállalkozás egyik ügyvezetője pedig ugyanaz a Péter Zsolt lett, aki a szintén Tiborcz-érdekeltség Elios Innovatív Zrt.-ben is vezető tisztségviselő. Aztán Tiborcz egyszemélyes cége, a Green Investments Kft. megvásárolta a PBE Kft-t, majd helyet is cserélt azzal a Nyugati-medence Kikötőfejlesztő Kft-ben.

Ezzel párhuzamosan további cégek is tulajdonrészt szereztek, a Nyugati-medence Kikötőfejlesztő Kft.-nek jelenleg összesen hat tulajdonosa van: a Tiborcz-féle Green Investments Kft., valamint a Phoenix Charter Kft., a Toga Plusz Kft., a Dunántúli Vidékfejlesztési Kft., az Aquaplus Kft., és az XY10 Kft. Az üzlettársak tulajdonosi hátteréről cikksorozatunk következő részében lesz szó, de például az Aquaplus Kft. neve már biztos nem ismeretlen a vájtfülű Átlátszó-olvasónak.

Mit vettek a fiúk?

Mivel az önkormányzat közleményéből nem volt egyértelműen kiolvasható, hogy mit és mennyiért vásároltak Tiborczék (csak az üzemeltetési jogot, vagy az épületeket is), az Átlátszó közérdekű adatigénylést nyújtott be a keszthelyi önkormányzathoz az ügylet részletei iránt érdeklőve.

Az önkormányzat a Kimittud közadatigénylő portálon érkezett válaszából aztán kiderült, hogy az új tulajdonosok 7 millió forintot fizettek az üzemeltető cégért, ezen felül vállalták azt is, hogy 22,8 millió forint értékben törlesztik a korábban keletkezett tagi kölcsönöket, és a céget további 330 millió forint értékben feltőkésítik annak érdekében, hogy a kikötőhöz tartozó ingatlanokat is megszerezhessék a Balatoni Hajózási Zrt-től az opciós lehetőség szerint.

Ingóságok, ingatlanok és egyéb szerzemények, amik a kikötőhöz jártak

– egy 221 négyzetméteres fürdőház

– egy 192 négyzetméteres recepció

– egy 102 négyzetméteres Snack bár

– a vitorláskikötő építéséhez és üzemeltetéséhez kapcsolódó valamennyi vízjogi engedély

– kishajók fogadására alkalmas közforgalmú kikötő használatbavételi és üzemben tartási engedélye

– és ezen engedélyek alapján 200 darab kishajó és 20 darab csónak álláshelyre vonatkozó vitorláskikötői férőhely kikötési joga

A helyiek úgy tudják, hogy tavaly kétszer is körbenézett Keszthelyen Tiborcz István, akit “komolynak látszó üzletemberek” társaságában láttak. Ugyanakkor lehet, hogy Tiborcz  akkor még nem a kikötő ügyében járt el, hanem a közvilágítási projektjük miatt ment a városba.

Másik cége, az Elios Innovatív Zrt. ugyanis Keszthelyen is megnyerte a közvilágítás korszerűsítésére vonatkozó tendert, a szerződést 2014 júniusában írtak alá. A polgármester akkor arról beszélt, hogy az Elios Innovatív Zrt. bruttó 404 millió forintért vállalta a munkát. A város a megbízási díj jelentős részét az Európai Uniós KEOP programból finanszírozta, a pályázat előkészítését pedig itt is Tiborcz régi üzlettársának, Hamar Endrének az érdekeltsége, a Sistrade Kft. végezte.

Miből telik Orbán Ráhelnek 15 millió forintos tandíjra? Meg fogsz döbbenni!

Miközben a miniszterelnök zéró toleranciát hirdet a korrupcióra, családtagja sajátos versenyfeltétekkel zajló közbeszerzéseken nyer milliárdokat: veje, Tiborcz István és annak régi üzlettársa játszanak csikicsukit uniós forrásból megvalósuló pályázati kiírásokkal. Tovább a teljes cikkre.

Keszthelyen tehát a közvilágítás-projektben ugyanaz történt, mint Hévízen, Mezőhegyesen vagy Szekszárdon: Hamar Endre cége előkészítette a pályázatot, amit aztán Tiborcz érdekeltsége megnyert. Ugyanezzel a módszerrel 2014-ben további nettó egymilliárd forint értékben nyert Tiborcz István Elios Innovatív Zrt.-je közbeszerzéseket.

Oroszi Babett

Közreműködött Móricz Csaba. A céginformációt az Opten és a Céginfo.hu szolgáltatta. 

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt!

Best of 2014

Miből telik Orbán Ráhelnek 15 millió forintos tandíjra? Meg fogsz döbbenni!

Kinyomoztuk, kinek adta el budai házát Vida Ildikó. Nem fogod elhinni!

Feltérképeztük az Andy Vajna magyar vállalkozásai mögött burjánzó offshore cégbirodalmat

Vadászháza épült Semjénéknek Gánton

Közmunka csak a megfelelő voksért: nyílt szavazás volt Borsodban

Mészáros Lőrinc cége építkezik a kivágott Gellért-hegyi erdő helyén

Akár 600 milliárd forint veszteséget okozhat az Eon földgáz-nagykereskedő megvásárlása

Lázár János 23 millió forintért rendelt csehországi fácánvadászatot

  • Állatbarát

    Legalább a kislánynak lesz hol dolgoznia ha végez Svájcban.

    • Link Elek

      kap majd 5csillagos hotelt ajándékba

  • István Szabó

    Volt miből,ezt is kifizette ez a magyar tarka!!!!!!!!!!!

  • fercsibercsi

    Ki a faszt érdekel? Ja persze, a komcsikat!

    • Frank Barat

      Engem is érdekel barátom, pedig kereszténydemokrata vagyok, persze nem a fidesz szarcsimbók fajta KDNP-és!

      • fercsibercsi

        Mi van férgek, csipi a szemeket a 3X2/3-d? Lesz ez még több is 2/3-d is, ugathattok, akkor is jobban járt az ország a Fidesszel, mint Lopcsány és a rühedék szdsz-el! Igaz szarcsimbók KDMP-s?

        • felcsúti parasztfenomén

          Milyen 2/3-ról beszélsz, amikor te teljesen hülye vagy, tehát 100%-os !

          • fercsibercsi

            Na te köcsög komcsi! Honnan jöttél a holdról, vagy ennyire barom vagy! Menj el a meleg klubodba és ott oszd az “észt”!

          • Ez jellemez téged. A modor, és a stílus. Pont az ilyen fogyatékkal élők választották meg ezt a kormányt.

          • fercsibercsi

            Jupi!

        • Sándor Borbély

          fercsibercsi, igen igy kisbetuvel. (ennyit ersz, meg magad is kisbetuvel irod)
          Lassuk azt a 2/3-ot. Az orszag valasztopolgarainak a 30 szazaleka ment el szavazni, es ennek a 30 szazaleknak a 2/3-a dontott a valasztasrol. Ez az eredmeny semmis lenne, ha nem lett volna megvaltoztatva a valasztasi torveny, nemdebar ? Ekkora reszvetel mellett ujabb szavazast kellett volna kiirni. De vktorunk ezt is megoldotta.
          Se a nyomorult viktorodra es a sleppjere, se a baloldal fele nem szavaztam, de ott voltam szavazni. En elmentem szavazni.
          Lopott itt mindegyik, de a viktorod arcpiritoan a tobbszoroset nyulja le az emberek zsebebol.
          Nekem te ne meseld mar el, hogy jo neked a megyei utdij, jo neked a draga gaz, mikor mar joideje joval olcsobban kapjuk. Beszeltek itt a napelemes energia megadoztatasarol, mert hat karos a kornyezetre. Mert aztan Paks II nem lesz karos mi ? Oroszok beintenek egyszer es marad itt az atomhulladek, az biztosan kornyezetkimelo lesz. Szerte a varosban biztos orommel fizetsz a parkolasert, ha egyaltalan a fovarosban laksz. Orulsz annak valoszinuleg, hogy a vasarnapi zarvatartassal novekszik majd a munkanelkuliek szama. Bizonyara orulsz a sok szep stadionnak, mert azokra marha nagy szukseg van. Nyugodjal meg, majd te is feledesbe merulsz, mint a jolet, amt elvett a viktorod mindenkitol…

          • fercsibercsi

            Matekozz csak primitív komcsi, 2/3- az 2/3-d! Ráadásul 3x! De lesz ez még több is, akár bele is betegedhettek hazaáruló férgek!

    • Dirk

      Engem, és sok más embert bizony érdekli, hogy honnan is lett rá pénzük.
      Mert veled ellentétben minket zavar, hogy ha a kormány meglop minket.

    • Fáraó

      Láss láss ne csak nézz!

    • Viktor Katalin

      Neked is csak azért van agy nyakadon a fejed, hogy sapkát húzz rá? Ha te is kegyenc vagy akkor sem szép ez a fajta gondolkodásmenet! Ember gondolkozz!!!

    • MARIKA

      A komcsik ott vannak a fideszbe

      is ,nem zavar???

  • Fény Mag

    Inkább arról (is) olvasnék, hogy az Electrolux-Svéd Multinacionális vállalat, miként hajtott végre beruházásokat kis hazánkban. – milyen feltételek mellett pld.: Gripen vad.gép.ellenérték stb stb…
    (Hogyan ment rá egy emberöltő F.F. élete és munkássága.)
    link:

    http://index.hu/gazdasag/magyar/electro04080/

  • Fúga i Toccata

    Én azon csodálkozom, hogy a Közgép valós tulajdonosi hátterének még senki nem járt utána. Simicska kiesett a pixisből, de a Közgép valahogy mégis megy, mint a jégtörő.. ugyammákérem

  • Dirk

    Majd jön Rákel, és megmondja, hogy saját erőből vették, a szülők és a család segítsége nélkül.

  • Viktor Katalin

    A tojás héj még ott van a seggükön mi a bánatból van ez a sok száz millió? Keszthely meg hogyan herdálhatja így el a nép vagyonát?

  • Radírfej
  • Király Anikó

    Menjenek vissza a ……-ba,Tolvaj banda az egész minisztérium ,és Bank Magyarországon.

  • Paripás Lívia

    Hála a jó égnek, hogy nem almádiba. Majd hallgatja keszthely a “hosszú fekete háj, de sukár ez a csáj”-t

  • Geza Takacs

    Nemzeti Ken és Barbi! 🙂

  • Johnny Rottenbiller

    “Gyerekek, nászajándéknak pedig fogadjátok szeretettel el a keszthelyi kikötőt”.

  • harmat

    és mit hoz a véletlen ? uniós pénzek j9nnek a kikötök rendbetételére.

    • Thyscio Niedyn

      Meglesz a válasz is természetesen: “magyarok tulajdonában maradt ” 🙂

  • keddi

    Egyre jobban erősödik a törvényesített rablás országunkban. A magukat kereszténynek valló politikusok két lábbal tapossák a krisztusi törvényeket, – ezek sátánisták. Krisztus Urunk szerint még az istentagadók is különbek, mint a képmutatók.