Békemenet, CÖF, CÖKA, Pestisrácok – mi fán terem, kinek szolgál a magyar gongó?

gongo800

A Civil Összefogás Fórum, illetve az azt működtető Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány gongó, azaz olyan kormányzati civil szervezet, amit általában a mienknél kevésbé demokratikus társadalmakban éri meg növeszteni egy kormánynak. Ez önmagában persze nem egy erős állítás: ez a cikk arról szól, hogy mitől gongó egy gongó, illetve hogy miért nincs a gongósággal semmi baj – már ha persze az elköltött közpénz ellenőrizhetetlenségét nem számítjuk.

A Civil Összefogás Fórum (CÖF) – mint a kormányt támogató civil szervezet – vagy a CÖF vezetésének közreműködésével szervezett Békemenet – mint kormánypárti tüntetés-franchise – első hallásra fából vaskarikának, a speciálisan működő magyar közélet sajátos eltévelyedésének tűnhetett. A valóságban ugyanakkor a hasonló szerveződések felbukkanása nagyon is nemzetközi jelenséggé vált az elmúlt években.

Az általában szabadnak csak némi ráhagyással nevezhető államokban felbukkanó jelenségnek neve is van: kormányzat által szervezett civil szervezet (government-organised non-governmental organisation), azaz GONGO.

A civilség, a pártfüggetlenség igényével, ígéretével vagy látszatával fellépő szervezetek kategóriákba sorolása vagy megbélyegzése sem csak magyar jelenség. A politikai pártok és a kormányzatok demokráciákban és diktatúrákban egyaránt rég felismerték, hogy egyes céljaikat hozzájuk feltétel nélkül hű vagy velük szövetséges civil szervezeteken keresztül otthon és külföldön is könnyebben elérhetik. Ez a demokráciákban is létező, a kritikát mellőző politikai szimbiózisig azonban általában csak autoriter rendszerekben jutó jelenség pedig a pártpolitikai szempontok által uralt politikai diskurzusban automatikusan magával hozza azt is, hogy a mi civilünk vagy az ellenfelet éppen bíráló civil az igazi civil, a másik civilje és a minket bíráló civil meg idegen/kormánypárti/ellenzéki érdekeket szolgál, és viszont.

Ennek a szembenállásnak az élezése persze a pártpolitika alapvető érdeke: nagy könnyebbség, ha a tartalmi vita megvívása helyett elég a megszólalót minősíteni.

Ennek megfelelően a civil szervezetekkel (angolszászul nem kormányzati szervezetekkel, azaz NGO-kkal) kapcsolatos külföldi viták egyrészt egy sor viccesen hangzó kifejezést termeltek ki a nem is annyira nem kormányzati NGO-kra, másrészt ezeket a tárgyilagosabb elemzők igyekeznek értékmentesen használni, elismerve például, hogy attól, hogy a Kínai Vöröskeresztet a kínai kormány működteti, még lehet nagyon hasznos társadalmi szerepe, sőt, konkrét ügyben igaza is, csak persze ne várjunk tőle függetlenséget.

A civil szervezetek érdekhátterének leírására bevett elnevezés például a PANGO (politikai párthoz kapcsolódó NGO), a DONGO (az adományozó által szervezett NGO) vagy a BINGO (az üzleti szereplők által működtetett NGO), a legnagyobb karriert azonban a GONGO futotta be, amit az egyszerűség kedvéért a cikk további részében gongóként köznevesítünk.

A gongó egy olyan civil szervezet, amelyet valamely állam kormánya hoz létre és működtet, általában azért, hogy az hazai vagy nemzetközi szinten az adott kormányt segítő politikai tevékenységet végezzen, esetleg külföldi támogatásokat szerezzen.

Az orosz példa

A Foreign Policy egy 2009-es cikke Szaúd-Arábiától Észak-Koreáig sorolja a példákat, de kétségtelen, hogy a jelenség a legsajátosabban a magyar politikában amúgy is egyre inkább igazodási szempontnak számító Oroszországban figyelhető meg.

A gongó egyik legtisztább példája a 2005-ben alapított, a csúcsponton állítólag százezresnél is nagyobb tagsággal működő orosz Nashi (azaz Miénk) ifjúsági szervezet, amelynek létrehozását a kétezres évek elején több kelet-európai országban kitört ún. színes forradalmak előzték meg. Miközben az orosz kormány számos – nem általa létrehozott – civil szervezet életét nehezítette meg, a Nashi kiváló elfoglaltsági és (kormánypárti) tüntetési lehetőségeket biztosított a fiatalságnak – így például egy ünneplő tüntetésen Vlagyimir Putyin 55. születésnapja alkalmából.

2011-ben, amikor az orosz kormány váratlanul kormányellenes tüntetéshullámmal találta szemben magát, a Nashi volt az egyik szervezet, amelyik kormánypárti tüntetések szervezésével, illetve a választások tisztaságáért küzdő eredeti tüntetések megzavarásával igyekezett kiegyensúlyozni a helyzetet. Sajtóhírek szerint nem példátlan, hogy a hasonló oroszországi tüntetések résztvevőit pénzzel, vagy fenyegetéssel bírják rá a részvételre, a Time például arról írt, hogy egy Nashi szervezte tüntetés résztvevőit ingyen McDonald’s-gyorséttermi ebédekkel kompenzálták a fáradozásukért.

Az, hogy a Nashi az orosz kormányt támogatja, nehezen tagadható: 2012-ben feltört e-mailfiókokból kikerült levelek nyomán az derült ki, hogy a szervezet összesen tízmillió forintos nagyságrendben fizetett internetezőknek – bloggereknek, újságíróknak, egyszerű kommentelőknek – azért, hogy Putyint dicsérjék, illetve az ellenfeleit sározzák a neten.

Hivatalosan azonban az orosz állam kartávolságra áll a Nashitól. 2006-ban a BBC-nek orosz kormányzati források azt mondták, a Nashi addig kétszázötvenmillió dollár körüli összegbe került, a mozgalom vezetője, Vasily Yakemenko viszont azt állította, a pénz nem  közvetlenül az államtól jön, hanem olyan üzletemberektől, akik le akarják kötelezni Putyint. És persze a mozgalom sem arról beszélt, hogy egyetlen célja Putyin hatalomban tartása, hanem hogy Oroszországot szeretnék megvédeni oligarcháktól és kommunistáktól, fasisztáktól és liberálisoktól és a külföldi – főleg amerikai – érdekektől.

Putyin fiatal támogatóinak azonban megvolt a sötét oldaluk is. A Kremlt támogató ifjúsági szervezetekről, így Nashiról is rendszeresen író Oleg Kashin újságírót 2010-ben ismeretlenek verték meg annyira, hogy három napra kómába esett. Kashin szerint Nashi-tagok lehettek a támadás mögött. A szervezet tagadta a vádakat, de Yakemenko egy blogbejegyzésben olyan “hüllőhöz” hasonlította Kashint, amelynek visszanőnek a végtagjai (az újságíró egy ujját elvesztette a támadásban, amikor felemelt kezekkel próbálta magát védeni a vasrudakkal felfegyverzett támadóktól).

A Nashi egyébként 2012-ben korrupciós és egyéb problémák nyomán feloszlott, de a modell továbbél. Oroszországban a Set (Hálózat) nevű, a vidéki, szegényebb fiatalokra célzott Nashival szemben inkább a városi fiatal középosztály megnyerésére törekvő szervezet vette át a régebbi gongó helyét.

Nem csak olyan kormányzat által szervezett civil szervezetek léteznek, amelyek a hazai eseményeket és közbeszédet akarják a kormányzatnak megfelelő irányba terelni. Egy baráti civil szervezet külföldön is jól jöhet egy kormánynak. A Foreign Policy már említett cikke arról is ír, hogy különböző országokban bejegyzett civil szervezetek sikerrel védték Kuba állam emberi jogi reputációját és lazították fel az ENSZ-ben tervezett – amúgy alaposan dokumentált jogsértésekre alapozott – szankciókat.

A magyar gongó

A választók politikai szimpátia alapján történő listázása, állami eszközökkel folytatott kormánypropaganda, extrabónusz a nyugdíjasoknak/kismamáknak közvetlenül a választások előtt – ezek a magyar politikában eredetileg az MSZP által meghonosított politikai újítások voltak, a Fidesz csak átvette, illetve tökélyre fejlesztette ezeket az amorális vagy egyenesen illegális eszközöket.

A politikai-/kampányeszközök szürkezónájában a Fidesz egyetlen igazi innovációja a CÖF létrehozása. Igaz, a CÖF-nek is van előzménye: a taxisblokád idején spontán kormánypárti tüntetést tartottak az akkor hatalmon lévő MDF szervezeteinek hathatós támogatásával. Persze a két dolog úgy viszonyul egymáshoz, mint kagylókürt a Rosetta űrszondához.

A 2002-es vereség után elindított Polgári Körök-mozgalom viszont már közvetlen előképe volt a CÖF-nek. Ebben az esetben még komoly korlátja volt a hatékonyságának, hogy a mozgalom nyíltan vállalta a pártkötődést – ebből következően az eszközzel elsősorban a pártszimpatizánsokat lehetett mozgatni. Viszont éppen az impozáns 2006-os párttüntetések magas (ha persze nem is milliós) részvétele és a polgári körök szervezésének sikerei mutatnak rá arra, hogy a Fidesznek valójában nem az egyébként is széles és jól mobilizálható aktív támogatói bázisának kiterjesztése érdekében volt szüksége új eszközökre.

Tagadhatatlanul a CÖF egyik előképe végül az egykor Pozsgay Imre vezette Hazafias Népfront – ez volt a hardcore állampárti MSZMP kispolgári arca, a párt vezető szerepét elismerő, de attól független, „a néppel a népért” jelmondatokkal operáló fiókszervezet.

A CÖF az előzményekhez képest új minőséget képvisel a politikai marketingben. Egyaránt használható politikai mozgósításra a választások közötti békeidőben és a legkeményebb kampányidőszakban. A CÖF függetlenségét talán maguk a szervezet protagonistái sem veszik komolyan: az egyértelmű politikai indíttatású és célú akciókon és nyilatkozatokon túl kemény adatok is bizonyítják a szervezet kormánypárthoz való bekötöttségét.

Kapcsolódó cikkek

20 millió forint pártpénz, 290 millió forint magánadomány a kormány civiljeinek

Parlamenti választások 2014: Magyarországon a kampánykorrupció jobban teljesített

A kormánypártok jobban teljesítenek az adófizetők pénzének elkampányolásában

Hogyan lettünk jugoszláv békaemberek, és mi köze van ehhez Putyinnak

Mindenekelőtt a piszkos anyagiak annak ellenére is árulkodóak, hogy a CÖF, illetve az adminisztratív-pénzügyi feladatokat ellátó részlege, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) a gazdálkodásáról nem sok felesleges szót veszteget, így kénytelenek vagyunk kizárólag a közhasznúsági jelentéseikre hagyatkozni, azaz az elmúlt egy évről semmit nem tudunk. Csizmadia egyébként sem szereti, ha a finanszírozásra vonatkozó kérdésekkel zaklatják, konkrét választ tőle ezekben az ügyekben még aligha kapott bárki is. Így sem titok, hogy a Fidesz pártalapítványától évről-évre tízmilliók érkeznek a CÖKÁ-hoz.

Jellemző apróság, hogy a CÖF honlapján csak a CÖKA 2012-es év mérlege olvasható, benne egy nem nevesített alapítványtól érkezett 40 milliós támogatással. A honlapon nem található, de amúgy nyilvános, 2013-ra vonatkozó beszámolóban már felsejlik a donor kiléte: „Alapítványunk (…) sikeresen pályázott a PMA-hoz.” Az egyszeri CÖF-fanoknak így nem kell szembesülniük azzal, hogy abban az évben is a Fidesz pártalapítványa (Polgári Magyarországért Alapítvány) volt a CÖF egyik finanszírozója – vélhetően a pénzügyi beszámoló alapítványok adományai sorában feltüntetett 20 millió forinttal.

A 2013-as CÖKA-beszámoló egyébként kifejezetten erősre sikerült, a végén található szöveges közhasznúsági mellékletet mindenképpen eredetiben javasoljuk áttekinteni. Igaz, a feladat is embert próbáló volt: egy év alatt meghétszereződött, 46 millió forintról 310 millió forintra nőtt a szervezet költségvetése.

A szerző csúcsteljesítménye az a két bekezdés, amelyben elmagyarázza, hogy mitől volt közhasznú tevékenység a CÖF-CÖKA által lefolytatott emlékezetes, bohócos „Együtt tették tönkre az országot” kampány. Nem volt ez más, mint „támogatóink kérésére és anyagi támogatásuk erejéig” folytatott ismeretterjesztő tevékenység, amelynek költségeit nagyon derék módon elkülönítették ugyan a költségvetésben, de magában a beszámolóban sajnos nem, így ebben a részkérdésben sem látjuk tisztán a kampányfinanszírozást.

A kulcsmondat, egyben a gongóság esszenciája: „[a] nekünk meghatározott cél az volt, hogy a polgárok véleményét minél több helyen és alkalommal hozzuk nyilvánosságra, a civil kurázsi új eszközével”.

Tekintettel arra, hogy a CÖF kampánya üzeneteiben tökéletesen össze volt hangolva a kormány és a kormánypárok (természetesen egymással is összehangolt) üzeneteivel, a beszámolóval még nem érintett választási évben pedig már a kormányzati és CÖF-ös kampányszövegek és a plakátdizájn is azonos volt, nem kell agykapitánynak lenni, hogy kitaláljuk, ki határozhatta meg a CÖF számára ezt a nemes ismeretterjesztési célt.

CÖF

 

Sokakat érdeklő kérdés persze az is, hogy ki fizette a révészt, azaz kik állnak a szervezetnek 2013-ban juttatott 290 millió forintnyi adomány mögött, amiről annyit tudunk a beszámolóból, hogy 93 millió forint magánszemélyektől, 194 millió forint pedig vállalkozásoktól érkezett. Az előző évben gyűjtött 6 millió forintot némileg meghaladó, nyilvános adománygyűjtési felhívás nélkül összehozott combos magánadomány-tömeg már csak azért is igényelne valamilyen magyarázatot, mert SZJA-egyszázalékos felajánlásként – ami a tényleges társadalmi támogatottság egyik fontos indikátora – ennek az összegnek éppen az egy ezrelékét, 288 ezer forintot kapott a szervezet.

A finanszírozás és közös kampánytevékenység mellett a CÖF államszervezeti bekötöttségének harmadik pillére, hogy a CÖF elnöke, Csizmadia László a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) tanácsának elnökeként osztja a támogatást a civil szervezeteknek, köztük persze olyanoknak is, amelyek a CÖF tagszervezetei.

A teljes képhez hozzátartozik, hogy a CÖF és a CÖKA vezetése közpénzt közvetlenül nem vesz ki a projektből, Csizmadia a NEÁ-tól is csak költségtérítést kap – ebből a kedves hangú, nekünk intézett CÖF-közleményből kiderül, hogy az „elnök, mint az egyik legnagyobb Kárpát-medencei civil szervezet vezetője, a civil társadalom jó ismerője” tavaly csak ezen a jogcímen és mindössze havi 30 ezer forint közpénzt kapott. Mi magunktól ugyan azt gondolnánk, hogy a személyi függetlenség szempontjából alighanem menthetetlen Csizmadiától elvonatkoztatva éppen az szolgálná a NEA mindenkori vezetésének függetlenségét, ha a felelősségteljes feladathoz illő tiszteletdíjból és nem magánvállalkozásaikból élnének.

Ám ettől még tény, hogy amikor a civilséget az önkéntességgel azonosító CÖF-ös kommunikáció megélhetési civilezi a munkatársait munkájukért – persze teljesen normális módon – megfizető civil szervezeteket, akkor legalább saját vezetői tekintetében következetes. (Ez azonban persze nem jelenti azt, hogy mindenki ingyen dolgozna a CÖF körül: hárommillió forint bérköltséget azért a beszámoló is feltüntet, illetve az Átlátszó írta meg 2012-ben, hogy egy nőszervezeten keresztül fizetik ki a CÖF honlapját üzemeltető, a propagandamunkáért felelős Huth Gergely-céget, a Gerilla Press Kft-t. Természetesen közpénzből.)

Tény, hogy Csizmadia NEA-elnökségéből az is következik, hogy a CÖKA sem kaphat NEA-támogatásokat. (Igaz, a NEA Tanács minden évben javasolja beszámolójában ennek az összeférhetetlenségi követelménynek a megszüntetését, és hát tavaly év végén ugye a hazai költségvetési támogatásoknál az elbírálói összeférhetetlenségek majdnem meg is szűntek.)

A feladat jellegéhez és a finanszírozáshoz illően zavaros és átláthatatlan a CÖF szervezeti működése és tényleges tagsága. A 2009-ben jogelőd nélkül létrejött szervezet magát összmagyar érdekek civil megjelenítőjeként definiálja. Legitimációját egy politikai demonstrációból vezeti le, erre épült egy demonstratív találkozó, ahol számos szervezet lett tagja a CÖF-nek – igaz, jelentős részük tudtán kívül. A sajátos tagtoborzás persze nem akadályozza Csizmadia Lászlót abban, hogy továbbra is hangzatos számokat mondjon a jogi értelemben nem létező CÖF jogilag nem létező tagságáról – például abban a Barack Obamának írt (magyar nyelvű) nyílt levelében, amelyben leleplezi az ármánykodó Charles Gatit, illetve értelmezi az elnök számára az áprilisi választási eredményt.

A CÖF-fel a kormány és a Fidesz kimaxolta a „kint is vagyok, bent is vagyok”-játékot. A CÖF magát politikán kívüli civil kezdeményezésként próbálja láttatni – ez annyiban igaz, hogy a formalizált pártstruktúrán kívüli politikai szereplőről van szó.

A Fidesz részéről az előnyök számosak, de könnyen beláthatók: a NER/centrális erőtér logikájából következik, hogy a kormánypárt nem a versengő politikai szereplők egyikeként, hanem a nemzet egészének képviselőjeként konstituálja magát. A CÖF egyik funkciója, hogy kárpátmedencei-pártokfeletti-összcivilként ebben az értelmezési keretben jelenítse meg a Fidesz üzeneteit, végső soron a párt arcát, a „magyarok miniszterelnökét” is. A CÖF ugyanakkor arra is alkalmas, hogy a Fidesz ide szervezze ki a negatív kampányát – lásd a Gyurcsány-Bajnai elleni 2013-14-es plakátháború –, ezzel minimalizálva a negatív kampány rá háruló járulékos kárait.

A CÖF-nek ugyanakkor finanszírozási szempontból is hálás lehet az anyapárt: az a becslések szerint félmilliárd feletti összeg, amit a CÖF költött kampányra, a sajátos hazai kampányszabályozásnak köszönhetően nem terhelte a kormánypártok kampánybüdzséjének összegét.

A CÖF-öt lehet támogatni, szeretni vagy szórakoztatónak tartani azért, amit csinál vagy mond: velünk is előfordul, hogy egy-egy konkrét vitában velük értünk egyet. Ám azt tudni kell, hogy a CÖF gongó. Természetesen nem gondoljuk azt, hogy a CÖF mögött ne állna komoly választói támogatás és valóban aktív politikai közösség: csak éppen egy fővel sem kisebb, de nem is nagyobb, mint a kormánypártok mögött.

Sepsi Tibor – Becker András – Sarkadi Nagy Márton

Az Átlátszó támogatóiról, bevételeiről és kiadásairól itt találhat tájékoztatást, a Norvég Alapból származó közpénz átlátszós projektekben való felhasználásáról pedig itt a részletes beszámoló. Ha arra kíváncsi, hogy hogyan értelmezi ezeket az adatokat a CÖF-höz közel álló, a Gerilla Press Kft. által kiadott pestisracok.hu, akkor itt a novemberi és itt egy januári cikkük a témában, ráadásul a linkek alatt az aktuális kormányzati sikerkommunikációs kampánynak a még mindig a CÖF-fel tavaly megosztott dizájnelemeket alkalmazó aktuális üzenetei is megtekinthetőek.

Tetszett a cikk?

Ha hasznos kezdeményezésnek tartod az Átlátszót, szavazz ránk az Index on Censorship közönségszavazásán, hogy egy újabb nemzetközi díjjal öregbíthessük a hírnevünk.

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.

Támogatás SZJA 1% felajánlásával #Azénadómból

Ha 1%-od az Átlátszó céljaira kívánod felajánlani, személyi jövedelemadó bevallásodban az Asimov Alapítvány adószámát tüntesd fel, ami a következő: 18265541-1-42 Letölthető nyilatkozat itt.