Kampánykrumpli, közmunka vagy készpénz a szavazatokért – így manipulálták az önkormányzati választásokat

miskolci plakát

Mindössze 11 településen kellett november 9-én megismételni részben vagy egészen az önkormányzati választást – ez alapján úgy tűnhet, szabad és tisztességes választás zajlott október 12-én. Az általunk megismert, és részben már a nyilvánosság elé tárt ügyek azonban ennél jóval kedvezőtlenebb képet mutatnak. Mivel a nagyobb városokban a helyi média többé-kevésbé dokumentálta a választásokkal kapcsolatos visszaéléseket, elsősorban a kisebb településekre koncentráltunk.

Már a tavaszi országgyűlési választások kapcsán is komoly kritikák fogalmazódtak meg: azt, hogy a választás szabad volt, nem vonta senki kétségbe, azonban a kormánypárt – a formális jogszerűség látszatára mindig ügyelve – olyan sok területen és olyan jelentős mértékben gyakorolt befolyást a választás kimenetelére, hogy az a választás tisztességes, fair voltát is kérdésessé tette. Ahogy az az előzmények alapján könnyen megjósolható volt, tovább nőtt az illegális kampányköltések mértéke is. Mindezek alapján várható volt, hogy az őszi önkormányzati választáson is bokáig járunk majd a törvényesség határát súroló, azt néha át is lépő megoldásokban. A tavaszi gerrymandaringes trükközés után valami hasonlót tett a fővárosi választás újraszabályozásával kapcsolatban a Fidesz – a képviseleti rendszer lényegét átalakító, utolsó pillanatban meghozott törvény azonban átment az Alkotmánybíróságon.

A kampányjogalkotás mellett ősszel is felvonultatta a kormánypárt a szokásos eszközrendszert: országszerte mozgásba lendült az önkormányzati tulajdonban álló média, és beindult a szokásos osztogatás is. A Belvárosban ezúttal nem sonkát, hanem krumplit osztott a polgármester és jelöltje, Terézvárosban ingyen mesekönyvvel, állatkerti belépővel kedveskedett a polgármester-asszony – a sor hosszan folytatható. Az országos ajándékozási hullám legkülönösebb mozzanata a siófoki ingyen okostelefon volt, legmesszebbre pedig a miskolci önkormányzat ment a minden nyugdíjasnak juttatott 10 ezer forint készpénzzel – nyilvánvaló összefüggésben a tavaszi eredményekkel, amelyekből az látszott, hogy a városban rendkívül kiegyenlítettek az erőviszonyok a Fidesz, a Jobbik és az MSZP között.

(Miskolcon egyébként a Jobbik által a térségben forrón tartott „cigánykérdés” lett a kampány központ témája: Kriza polgármester a bánatpénzes kitelepítéssel próbált népszerűséget szerezni, a Jobbik ugyanezt tolta bánatpénz nélkül, míg Pásztor Albert és a DK óvatosan elővette a cigánybűnözés-topikot. Ennek a sajátos versenyfutásnak volt különös manifesztációja, hogy az MSZP és a Jobbik plakátjainak látványvilága feltűnő hasonlóságot mutatott. Lásd a címlapképünket.)

Ugyanakkor sajátos kettőség jellemezte az országot a kampányidőszak alatt: a kistelepülések többségében, illetve azokban a városokban, ahol az indulók maguk is lefutott meccsként kezelték a választást, jellemzően nem volt, vagy csak nagyon alacsony intenzitással folyt a kampány. Hódmezővásárhelyen például a választás előtt két héttel még egyetlen óriásplakáton sem volt politikai hirdetés, és a helyiek sem tudtak semmilyen kampányeseményről. Kivételt azok a települések képeztek, ahol az összeférhetetlenségi szabályok miatt új polgármester-jelöltet indított a Fidesz. Így erős politikai/önkormányzati hátszelet kapott mentorától a Kósa Lajost váltó debreceni polgármesterjelölt. Az önkormányzati erőforrások és a kampánytevékenység közti szoros összefüggésre világít rá a kazincbarcikai kampány: a harmincezres szocialista fellegvárban az utcákon szinte nem lehetett mást látni, csak a regnáló polgármestert népszerűsítő plakátokat, a helyi ellenzék lényegében láthatatlan volt.

A közfoglalkoztatás mint a választási harc fegyvere

Már a 2013 végén indult, és a tavaszi választások után nem sokkal kifutó téli közmunkaprogram is feltehetően százezres nagyságrendben hozott szavazatokat a Fidesznek: ekkor soha nem látott számban, közel kétszázezren dolgoztak közfoglalkoztatottként. Zömüket kistérségi Start-programokban, erdő– és vízgazdálkodási munkakörökben foglalkoztatták, illetve mintegy százezren vettek részt különböző képzési programokban. A KSH grafikonján jól látszik a kiugrás a választás előtti negyedévben. Március utolsó hetében 228 ezer fő volt közfoglalkoztatott.

Azokon a kistelepüléseken, ahol a legszegényebbeket a kormány számos, a ciklus első félidejében bevezetett restriktív intézkedése sújtotta, és ahol egy évvel korábban még kifejezetten kormányellenes, illetve apatikus volt a hangulat, idén komoly hangon dicsérték a közmunkát. Érthetően: ahol lényegében a közmunka jelenti az egyetlen (legális) bevételi forrást, ez az időszak – jellemzően évi legfeljebb hat hónap – az év legszebb része: a huszonkétezer forintról legalább ötvenezerre ugrik a család jövedelme.

A korábbi gyakorlat szerint ráadásul a programok legkésőbb decemberben véget értek, és csak kora tavasszal indultak újak, így ezek a családok épp a leghidegebb hónapokban kerültek vissza segélyre. A 2013-14-es téli program viszont az év legkritikusabb időszakában jelentett segítséget. A választás után nem sokkal azonban kifutottak a 2013-14-es téli programok, tömegesen kerültek ki a közmunkából az emberek – a KSH adatai szerint az áprilisi 212 ezerről májusra 99 ezerre esett a közfoglalkoztatottak létszáma. Igaz, a létszám augusztusra újra 195 ezerre nőtt.

Kampánykrumpli, közmunka vagy készpénz a szavazatokért – így manipulálták az önkormányzati választásokat from atlatszo.hu on Vimeo.

„Ebben a rendszerben az a rémes, hogy újraépít egy feudális struktúrát a kis és közepes településeken.” – mondta a közfoglalkoztatás hatásairól és eredményeiről szóló kutatásuk kapcsán Molnár György közgazdász, a téma elismert szakértője. A tanulmány egyik megállapítása szerint a rendszer csapdába ejti a közfoglalkoztatottakat azzal, hogy számukra az optimális stratégiát nem az elsődleges munkapiacon való aktív álláskeresés, hanem a rendszerben való bennmaradás kínálja. A közfoglalkoztatottak többségének a helyi önkormányzat a munkaadója, a közmunkás számára pedig az az elsődleges cél, hogy minél hosszabb ideig és minél gyakrabban legyen közmunkán.

Ez pedig – közvetve vagy közvetlenül – az esetek döntő többségében a polgármester döntésén múlik. Így a szociális juttatások többsége felett lényegében diszkrecionális jogkörrel rendelkező polgármesterek hatalma és a településen élő szegények (a „munkaerőpiac peremén lévők”) kiszolgáltatottsága mára premodern függőségi viszonyrendszert hozott létre a kistelepülések jelentős részén. Szemléletesen mutatja ezt a polgármesterrel szembeszálló újszentiváni közmunkások, illetve a fantomlakók ügyét leleplező postásnő sorsa.

Evidens, hogy mindez döntő kihatással volt – zömmel a leszakadó térségekben – a helyi képviselőtestület-, illetve polgármester-választásra is. Tapasztalataink szerint az ország nyomortérségeiben számos esetben sértették meg a választás tisztaságát kisebb- nagyobb mértékben, és a regnáló polgármesterek tömegesen éltek ezzel – egyébként a kormánytól kapott – kampányeszközzel is.

Közmunkás aranyélet

A legenyhébb változatban a polgármester – személyesen, illetve a helyi véleményvezérek révén- tudatosítja az érintettekben, hogy közmunka addig lesz, amíg ezt ő el tudja intézni. Az utóbbi hónapokban újra elindult közmunkaprogramok valóban azt a látszatot keltették, hogy a kormány egyöntetűen támogatja a regnáló polgármestereket. Ez a „suttogó propaganda” egészen általánosnak tűnt – mint ahogy az is, hogy az érintettek döntő többsége még erről sem mert beszélni. A kistelepüléseken kivétel nélkül azt tapasztaltuk, hogy a közfoglalkoztatottak nemcsak féltek, de ellenségesen reagáltak a tárgyban feltett kérdésekre – mintha egyfajta alkalmi szövetséget hozott volna létre a polgármester és a közmunkások között a választáshoz kötődő közmunkás-biznisz.

Ennek a kimondatlan megállapodásnak aztán egészen abszurd következményei lettek. Számos helyen tapasztaltuk, hogy közmunkások többsége nem dolgozik. „Fél nyolckor felveszik a munkát, nyolckor bevásárolnak, fél kilenckor már otthon van mindenki.” – foglalta össze a jelenséget az egyik nyilatkozónk, és jó néhány településen ezt tapasztaltuk mi magunk is. De ahol nem lehetett hazamenni, ott is látványosan nem dolgoztak az emberek. Visszatérő jelenségnek tűnt a jelenléti ívek manipulálása is, úgy tűnik, kiterjedt gyakorlattá vált, hogy a polgármester kedvezményezettei utólag írtak alá azt.

Számos panaszt hallottunk helyiektől olyan foglalkoztatottak miatt, akik – bár a létszámban szerepeltek – nem végeznek semmilyen munkát, mert helyben vagy más településen dolgoztak feketén. Mondhatjuk, általános tapasztalat volt, hogy a választások előtti hónapokban a papíron közmunkások jelentős részét egyáltalán nem lehetett látni a munkahelyeken.

Együttműködés a kisebbségi elittel

A választók befolyásolásának legdurvább, ám igen elterjedt formája volt a nyílt zsarolás. Azokon a településeken, ahol magas a közfoglalkoztatottak aránya, általában jelentős számú roma él. Kézenfekvő, hogy a polgármester a romák között a kisebbségi vezetőkön, mint afféle intézőkön keresztül szervezi a saját politikai támogatását – a módszer nemcsak hatékony, de további jelentős előnye, hogy a polgármester a háttérben maradhat. Ezekben az esetekben értelemszerűen kölcsönös a támogatás: a nemzetiségi önkormányzat vezetője biztosítja a romák szavazatát az önkormányzati választáson, a polgármester pedig egyértelművé teszi, hogy ő kit képzel el kisebbségi vezetőként.

Bár számos nyilatkozónk beszélt erről a sajátos együttműködésről, a jelenség egészét a borsodi Forró községben sikerült dokumentálnunk – bizonyos azonban, hogy a forrói eset mindössze abban különbözik számos más hasonlótól, hogy itt a polgármesterrel, illetve a kisebbségi vezetőkkel szemben állók nagy számban merték vállalni a nyilatkozataikat. A településen – elmondásuk szerint – évtizedes gyakorlat, hogy az önkormányzati választáson a roma szavazók de facto nyíltan szavaznak: vagy a fülkén kívül, a kisebbségi delegált kontrolláló jelenlétében, vagy segítséget kérve a szavazólap kitöltéséhez. (A korábbi választásokon ráadásul egy helységben történt az önkormányzati és a nemzetiségi jelöltekre való szavazás – magától értetődő volt a roma delegáltak jelenléte.)

Formálisan persze senki nem tiltja meg a titkos szavazást, de köztudott, hogy aki él a lehetőséggel, az könnyen kieshet a faluvezetés kegyeiből: ez elsősorban a közmunka lehetőségét, meg persze az adható szociális juttatások körét érinti. A közmunka megvonásával való fegyelmezés legsúlyosabb esetében a polgármester még azt a 30 nap foglalkoztatást sem biztosítja, ami a segély (foglakoztatást helyettesítő támogatás) jogszabályi feltétele.

Forrón az „ellenzék” megóvta a választás eredményét, de a végső szót kimondó Debreceni Ítélőtábla helyben hagyta az első fokon eljáró Helyi Választási Bizottság (HVB) határozatát, amely szabályosnak ítélte a választást. Tegyük hozzá, rendszerszintű probléma a kistelepüléseken, hogy a választás tisztaságát felügyelő HVB tagjainak többsége jellemzően az önkormányzattal áll munkaviszonyban, tehát korántsem nevezhető független szereplőnek. Az „ellenzék” delegáltjai viszont általában súlyosan alulinformáltak: több, általunk ismert esetben azért nem sikerült megóvni az eredményt, mert az érintettek nem tudtak a 72 órás határidőről.

Más pénzéből vásárol

Szintén elterjedt gyakorlatnak tűnt az előlegek és segélyek osztogatása: a rámenősebb polgármesterek a választás előtti hetekben egy-két havi fizetéselőlegeket osztottak ki, néha azzal az ígérettel, hogy a választás után a dolgot majd el lehet intézni. Az egyik, általunk felkeresett hevesi településen a helyiek autót, tévét, egyebeket vettek az előlegből. (Ahol két családtag is dolgozott, ott az előleg összege akár a kétszázezer forintot is elérhette.) A választás utáni első fizetésnapon aztán botrány tört ki az önkormányzatnál, mivel az „előlegesek” fizetés gyanánt néhány ezer forintot kaptak.

Már tavasszal számos jelzés érkezett hozzánk pártok által felbérelt helyi szavazóköri „intézőkről”, akik fejenként 2-5 ezer forintot kaptak megbízóiktól a szavazók szervezéséért – ebben az összegben benne volt a szavazók szállításának, illetve annak az ételnek és italnak a költsége is, amit az intézők helyben biztosítottak a választópolgároknak. (A demokratikus joggyakorlás és a szegénység összefüggésének mintegy emblémája lehet az RSK áprilisi tudósítása: Tiszavasváriban némi alkudozás után fél kiló kenyér áráért próbálta valaki értékesíteni a voksát.) Többen beszéltek telefonos szavazatellenőrzésről, illetve a klasszikus láncszavazásról, de ezeket az információkat nem sikerült verifikálni.

Az őszi önkormányzati választás előtti hetekben is érkezetek hírek pénzt osztó polgármesterekről – a nevek többsége független volt, de emlegettek kormánypárti és MSZP-s jelölteket is. A helyszínek elég változatosak voltak dél-dunántúli kisvárostól a nyírségi zsákfaluig. Az információk túlnyomó része azonban kistelepülésekről érkezett.

Magyarázatra vár, miért költ egy polgármester-jelölt milliókat szavazatvásárlásra? (Egy ezer fő alatti faluban is legalább ötven szavazatot meg kellett vásárolni, ha volt potens kihívó, ez pedig alsó hangon is egy-két millió forint.) Hiszen a legkisebb településeken a polgármester bruttó bére mindössze 149 ezer forint, de a második kategóriába tartozó, ötszáz és ezerötszáz közti lélekszámú településeken is csak bruttó 300 ezer forint – ez a jövedelem nem ér meg sem ekkora befektetést, sem ekkora kockázatot. (Ezen az sem változtat, hogy ezeket az összegeket esetleg emelni fogják.)

A magyarázat leginkább az uniós forrásokban van. Ha egy település az elkövetkező öt évben csak ötszáz millió forint uniós forrást képes szerezni – egy átlagos magyar kistelepülésen az előző ciklusban legalább ekkora értékben valósultak meg különböző projektek – akkor az az átlagos visszaosztási tarifával számolva is legalább ötven millió forint extra bevételt jelent, de már egy öt-tízezer fős kisvárosban is ennek a sokszorosát.

Több településről is hajlandónak mutatkoztak helyiek beszámolni arról, ki és mennyit fizetett a szavazatukért, de miután figyelmeztettük őket arra, hogy nyilatkozatukkal bűncselekménnyel vádolják meg magukat, visszaléptek. A nyírmadaiak viszont kitartottak, és nemcsak nyilatkoztak, de feljelentést is tettek az illetékes rendőrkapitányságon. Itt helyi forrásaink szerint ötven és száz közötti számú szavazópolgárnak fizetett, illetve fizettetett egy kisebbségi vezetővel az egyik jelölt. (Ez értelemszerűen legalább kétszer ennyi szavazatot jelentett a családtagok miatt.) Az ügyben, akárcsak Forrón és Érpatakon, jelenleg folyik a nyomozás.

Érpatak – cseppben a tenger

Ez a település minden szimptómáját bemutatta az önkormányzati választási rendszer anomáliáinak. Érpatakon évek óta kampány van, a település nagyralátó vezetője és helyi ellenlábasai közt komoly harc folyik. A kampány finisében Orosz polgármester messzebb ment, mint bárki az országban: dacára annak, hogy az önkormányzat kft-je végrehajtás alatt állt, volt falunap, ökörsütés, egyebek. Csakhogy Orosznak ez sem volt elég: úgy osztogatott élelmiszercsomagot az önkormányzat nevében, hogy a csomagban a saját kampányanyagait is megkapta a „Tisztelt Választópolgár”. Ennek ellenére immár jogerősen is Érpatak újraválasztott polgármestere.

Orosszal szemben nem először mond csődöt a jogrendszer: mint emlékezetes, 2009-től úgy volt egy évig polgármester, hogy de jure nem volt az. Most ellenfelei – a nyilvánvaló jogsértésre hivatkozva – előbb a helyi, majd a Területi Választási Bizottságnál (TVB) óvták meg az eredményt. A TVB választás eredményét megsemmisítette, de ezt a határozatot Orosz megfellebbezte a Debreceni Ítélőtáblánál. Az ítélőtábla előbb érdemi vizsgálat nélkül jogerősen elutasította Orosz kérelmét, majd nem sokkal később, egy újabb jogerős végzésben, megalapozottnak találta, és megsemmisítette a másodfoknak a választás eredményét megsemmisítő határozatát. Így lett Orosz Mihály Zoltán jogerősen újabb öt évre a nyírségi kistelepülés polgármestere.

Becker András

Ez a cikk a Transparency International Magyarország, a K-Monitor,  a Political Capital és az Átlátszó közös önkormányzati projektjének keretében készült, a projekt támogatója az Open Society Foundations.

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt!

  • laszlo jager

    Öntudat!!!!
    Nemcsak a gazdagok.
    szegények is megvehetők 1 tál lencséért…..
    Na ez a korrupció!!!!!!!!!!!!
    J.L.

  • Oroszi Istvánné

    ez is korrupció egy formája

    • Ethel Moerman

      Hiszen ezért találták ki (így).

  • zoot allures

    És ezt tényleg bűntetlenül, szabadon lehet csinálni?