Előfizetőket keresünk – Oroszi Babett támogatási felhívása

babett_clap

Oroszi Babett vagyok, újságíró. Azért dolgozom az Átlátszónak, hogy azok az emberek, akik ilyen-olyan módon dézsmálják a köz pénzét, ne aludjanak olyan nagyon nyugodtan. Hiszem, hogy nekünk, oknyomozó újságíróknak ez az elsőszámú feladatunk: feltárni és megmutatni kik és hogyan lopják a közvagyont.

Pályámat 11 éve kezdtem gyakornokként, ezután a munkaerőpiaccal kapcsolatos anyagokat írtam. Az első komolyabb sztori a stop.hu-nál talált meg, ott azt próbáltuk kideríteni, miért ölték meg Marian Cozmát. Már itt sok “barátot” szereztem, köztük volt Bolcsik Zoltán, Veszprém megye akkori főkapitánya, aki cikkem nyomán írásos fegyelmit kapott.

Ekkor éreztem rá a tényfeltáró újságírás ízére. Ekkor döntöttem el végérvényesen: ha törik, ha szakad, oknyomozni fogok. De előtte kipróbáltam magam egy kicsit szubjektívebb műfajban: 2012-ben két hétre kerekesszékbe ültem, egy blogban írtam le tapasztalataimat. A blogért 2013 októberében emlékérmet vehettem át a Dr. Szegő Tamás Alapítványtól. 2012 végén szedtem össze minden bátorságomat, megkerestem jelenlegi kollégámat, Le Mariettát, aki már akkor is az önkéntesek koordinálásásával foglalkozott. Nem volt sok önbizalmam: csak azt tudtam, hogy tanulni akarok, és szeretnék hozzájárulni az Átlátszó munkájához, így fordítási feladatokra jelentkeztem.

Teljesen másként alakult. Az első fordításom után szivárogtatták ki a Magyar Mozgókép Közalapítvány addig bőszen titkolt átvilágítási jelentéseit. Elolvastam azt a közel 500 oldalt, elkapott a gépszíj, amikor pedig Bodoky Tamás főszerkesztő látta rajtam a tettvágyat, nekem adta a sztorit. Ennek a bizalomnak és az Átlátszó nagyszerű csapatának köszönhetem, hogy január 11-én átvehettem egy olyan díjat, ami az egyik legnagyobb elismerést jelenti berkeinkben: ezért cikksorozatért – a trafikügyet feltáró hvg.hu-s Máriás Leonárddal megosztva – nekem ítélték a Gőbölyös Soma-díjat.

Oroszi Babett Soma-díjat kapott from atlatszo.hu on Vimeo.

De nem csak a filmművészetre szánt milliárdos nagyságrendű összegek kormányokon átívelő homályos felhasználásáról írtam az Átlátszóra. 24 millió forint nem rossz pénz egy internetről összeollózott tanulmányért. 2013 áprilisában hoztuk le a cikket: a Google-lel írták a Fradi stadion kapcsán megrendelt tanulmányt. Kicsit nagyobb tétel is a horgomra akadt: a naperőmű-mutyit is az Átlátszó tárta a nyilvánosság elé. Az ügyeskedés (nevezzük így) lényege az volt, hogy az összesen 9 milliárdos pályázat keretében 5 milliárd forint értékben nyertek volna az NFÜ-höz, a kormányhoz és a LMP-hez köthető vállalkozások. A tendert az ügy kipattanása után Lázár János lefújta, a szóbanforgó összeget pedig óvodák felújítására csoportosították át.

Azért szeretek az Átlátszónál dolgozni, mert az Átlátszó nem egy sztereotip munkahely. Ez egy kivételes szellemi műhely, ahol vérbeli profik és lelkes önkéntesek éjjel-nappal egy célért dolgoznak: hogy a befizetett adóforintok és az EU-tól kapott összegek valóban az országot gyarapítsák – ne azt a szűk réteget, amelynek tagjai tűz- és mutyiközelben vannak.

Az Átlátszó csapata abban is különleges, hogy itt mindenki együtt gondolkodik, és senki nem lóg. Sokan a munkájuk mellett, a szabadidejükben segítenek minket. Nem ritka, hogy hajnalban jön meg egy-egy cikk, vélemény, email, mert az adott önkéntesnek, bloggernek, jogásznak akkor van ideje arra, hogy ezzel foglalkozzon. Számunkra ez nem is tipikus munka, olyan üzemanyag hajt minket, ami sosem fogy el: az igazságérzet és a felelősség.

Büszke vagyok erre az elkötelezett csapatra, amelyben mindenki hihetlen munkabírással, kreativitással és kérlelhetlen alapossággal lódul neki a feladatoknak. Azt kérem, hogy Ti is mutassátok meg hogy értékelitek ezt a lelkesedést, ezt a hozzáállást, és ennek jegyében támogassátok kisebb, illetve ha megengedhetitek magatoknak, akkor egy nagyobb összeggel a munkánkat. A támogatásokat emberekre, az átlátszós projekteken dolgozók munkabérére fordítjuk.

Támogatásokat az atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft. fogad a Raiffeisen Bank 12011265-01424900-00100007 bankszámlaszámán. PayPal: info@atlatszo.hu.

Visszaélésszerű adatigénylős pólórendeléshez kattints ide

A PayPal-en keresztül is lehetőséged van egyszeri tetszőleges összegű, vagy havi rendszeres támogatást nyújtani a projektnek.

Havi 5000 forintos támogatáshoz kattints ide.

Havi 2000 forintos támogatáshoz kattints ide.

Havi 1000 forintos támogatáshoz kattints ide.

Egyszeri, tetszőleges összegű támogatáshoz kattints ide.

Már szja 1 százalékkal is támogatható az Átlátszó: Az szja 1%-ok fogadására képes Asimov Alapítvány támogatja az atlatszo.hu tevékenységét. Kérjük ezért, hogy ha 1%-od az atlatszo.hu érdekében kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodon az Asimov Alapítvány adószámát tüntesd fel, ami a következő: 18265541-2-43. A rendelkező nyilatkozatot innen letöltheted (PDF)

Az összes támogatási lehetőségről itt tájékozódhatsz részletesebben.

Köszönjük a támogatásokat!

Oroszi Babett

 

  • Skeye Gps Unió

    Kedves Babett!
    Volna egy ötletem, hogyan juthatnának folyamatosan bevételhez. Tudna fogadni ez ügyben valamikor?
    Németh László
    70/3333953
    nemethlaci1963@gmail.com

  • AglioOlio

    Nem a főtémához tartozik, de azóta tisztán látszik, hogy a napelemtender lefújásának nem sok köze volt sajnos az Átlátszó kutakodásához: Lázárék egyrészt Paks miatt fújták le, nincs szükségük számottevő megújuló-kapacitásra, másrészt Simicskával jó viszonyban lévő Petykóék nyertek volna sokat és már akkor elkezdődött az a harc, ami jelenleg nyilvánvaló.(Az LMP-vonalat pedig sokkal jobban nyomtátok, mint amekkora súlya volt az egész ügyben.)

    Persze azért drukkolok nektek és nagy szükség van rátok.