dezinformáció

Heti dezinfó – Soros György káoszba taszítaná az Egyesült Államokat

Az amerikai elnökválasztás fontos szerephez jutott a heti álhír-felhozatalban. A hazai példákból megtudhatjuk, mi a közös a migrációban, az EU-ban és a civil szervezetekben, és természetesen Soros György is szóba került. Heti dezinformációs összefoglalónk.

Támogatási kampány

Hazai dezinfó

A hazai dezinformációra egy egészen friss, október 28-án megjelent „tudományos”  elemzést hoztunk példaként, ami az Alapjogokért Központhoz köthető. A 8 oldalas elemzés a Politikai NGO-k befolyása az Európai Bizottság munkájára címet viseli, és azt ígéri, hogy bemutatja, milyen rafinált módon befolyásolják a színfalak mögött a civil szervezetek az uniós döntéshozatalt, elsősorban migráció, gender kérdések, továbbá emberi jogok témában. Arról is képet kaphatnak az olvasók, hogy korábbi balliberális politikusok jelentős szerepet kapnak az NGO-k vezetésében Brüsszelben.

Az elemzést azóta egyébként számos kormányközeli lap átvette, így például a 888.hu-n is megjelent, ahol az alábbi összegzés olvasható róla:

„a lobbitalálkozók elemzése alapján megállapítható, hogy Frans Timmermans alelnök az első számú szereplő a progresszív agenda közvetítésében, a holland politikus gyakorlatilag a nyílt társadalom hálózatának helytartója az Európai Bizottságban.”

És hogy mi alapján vonták le ezt a következtetést? Az elemzés azt vizsgálta, hogy különböző témák mentén az NGO-k milyen gyakran folytattak lobbitalálkozókat a biztosokkal. Frans Timmermans bűne például az, hogy többször találkozott az Open Society European Policy Institute (OSEPI) munkatársaival. Gender témában pedig a cseh alelnökről, Vera Jourováról derül ki, hogy az OSEPI második legfontosabb embere az Európai Bizottságban. Valószínűleg puszta véletlen, hogy nemrég Orbán Viktor és Varga Judit is élesen bírálta az alelnököt, és lemondását követelték. De nem maradhatott ki a sorból az Amnesty International sem. A szervezetnek egy külön oldalt szenteltek, hogy bebizonyítsák: a találkozóik hatására jelentős szakpolitikai javaslatok születtek a Bizottságban.

Forrás: Alapjogokért Központ

A független szerepben tetszelgő, valójában Fideszes finanszírozású Alapjogokért Egyesülettel már korábbi cikkünkben is foglalkoztunk.

Nemzetközi dezinfó

Az EUvsDisinfo heti hírlevelének középpontjában most a választások álltak, így Moldováról, és az USA-ról is szót kell ejteni. Az egyik dezinformációs mese szerint a moldovai választás miatt forradalom törhet ki novemberben, aminek hátterében az USA áll. Ehhez már meg is kezdték az előkészületeket, hiszen az ellenzéket tömegtüntetések szervezésére biztatják a jeelnlegi elnök, Igor Dodon újraválasztása esetén. A gazeta.ru orosz oldalon megjelent cikkben Szergej Nariskin, az orosz külföldi hírszerzés főnöke aggodalmát fejezte ki ezzel kapcsolatban, kifejtve,hogy véleménye szerint Washington beavatkozik a Moszkvához barátságos államok belügyeibe.

A Kreml-barát médiában gyakran visszatérő narratíva a Nyugat irányából tapasztalt oroszellenesség, de a forradalom kirobbantására irányuló szándék is több álhírben megjelent már. Mindez nem véletlen, hiszen a hasonló hírek tökéletes eszközt jelentenek az emberek félelmeinek erősítésére, amire különösen nagy szükség van akkor, ha az oroszok a közismerten Moszkva-barát elnök újraválasztását óhajtják.

Az amerikai elnökválasztás mellett sem mehetünk el szó nélkül: a járványhelyzet miatt sok helyen rekordszámban leadott levélszavazat ugyanis nem könnyíti meg az álhírek megfékezését. Az egyik dezinformációs narratíva szerint több államban előfordul, hogy az amerikai állampolgárok 60%-a nem kapja meg a szavazócédulát, a New York Times egy Facebookon terjedő álhírt is megosztott, ami szerint a postaládákat szándékosan lezárják, hogy megakadályozzák a szavazást. Emellett pedig olyan feltételezések is napvilágra kerültek, hogy a koronavírus egy koholt járvány, aminek célja a direkt beavatkozás az elnökválasztásba.

Forrás: New York Times

Az amerikai elnökválasztás lehetséges kimenetelével a Magyar Nemzet is foglalkozott cikkében. Talán nem sokakat ér meglepetésként, hogy Soros György neve is hamar felmerült:

„Soros György amerikai tőzsdespekulánshoz köthető csoportok és szervezetek arra készülnek, hogy káoszba taszítják az Egyesült Államokat a november 3-ai elnökválasztás után és még az sem érdekli őket, hogy ki lesz a győztes”- olvasható a cikk bevezetőjében.

Később kitérnek arra is, hogy a Trump elleni forradalomra két Soroshoz erősen kötődő szervezet készül a leginkább: a Protect the Results illetve a Transition Integrity Project.

De ez még nem minden, mert tökéletes példát láthatunk arra, hogyan érnek össze a szálak, hiszen a cikk vége szinte szóról szóra visszaidézte Szergej Nariskin már említett szavait a Moldovában amerikai nyomásra kitörni készülő „színes forradalommal” kapcsolatban.

Az elnökválasztással kapcsolatban pedig a 888.hu jóvoltából megtudhattuk, hogy Gyurcsány Bidennek szurkol, nem a magyaroknak. És hogy hogy jött ez ki? Hát úgy, hogy a cikk szerzői szerint Trump, Orbán Viktorhoz hasonlóan igazi hazafi (Gyurcsánnyal ellentétben), ez ugyebár abból is meglátszik, hogy az „America First”, vagy hazai pályán a „Nekünk Magyarország az első” szlogen erős nemzeti érzéseket mutat.

Gyurcsány pedig azért támogatja Bident, mert további támogatást remél nemzetellenes politikájához, amit jelenleg csupán a sorosista érdekekkel átszőtt Európai Uniótól és Európai Parlamenttől kap meg. A cikk arra a következtetésre jut, hogy Trump újraválasztása abban is segítené hazánkat, hogy

„a magyar médiaviszonyok sokszínűsége, a tájékozódáshoz való jog gyakorlása tovább erősödhetne”

Szopkó Zita

Kiemelt kép: EUvsDisinfo

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2