
Legalább 169 millió forintba került a pénzügyminiszter balatoni luxusháza
Az előző tulajdonos, a Gyenes Resort Kft. legfrissebb pénzügyi beszámolója árulkodik az összegről.
Az előző tulajdonos, a Gyenes Resort Kft. legfrissebb pénzügyi beszámolója árulkodik az összegről.
A Vivienvíz új üzemet építhet Karcagon, a pénzügyminiszter szülővárosában. A kazah konzul Varga jó barátja, kitüntetést is kapott már tőle.
Sokáig havi 150 ezer forintért bérelték a 204 négyzetméteres, medences gyenesdiási nyaralót, ám nemrég megvették azt.
Varga Mihály pénzügyminiszter szülővárosba ömlik a közpénz: nemrég egy 6,2 milliárdos sporttelep-fejlesztést kezdtek el.
A villáról az Átlátszó derítette ki tavaly, hogy azt a pénzügyminiszter áron alul, mindössze havi 150 ezer forintért béreli.
Friss beszámolója alapján nincs más bevétele a házat kiadó Gyenes Resort Kft.-nek, csak amit a pénzügyminiszter albérletként befizet: havi 150 ezer forintot.
A bíróság döntése értelmében a tárcának meg kell mondania, hogy miért adott 1,3 milliárd forintot Mészáros Lőrinc és Szíjj László keményítőgyárának.
A beruházást tavaly nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a kormány, egyúttal a költségek fedezését is vállalta. A fejlesztés támogatásának...
Ennyiért egy legfeljebb 3 szobás lakást, kert nélkül lehet tartósan bérelni a Balatonnál, és az ingatlanos oldalakon sem találtunk hasonó paraméterekkel bíró villát havi 400 ezer forint alatt ezen a felkapott környéken.
Varga Mihály pénzügyminiszter a vagyonnyilatkozata szerint 2020 óta bérel egy 204 négyzetméteres gyenesdiási nyaralót. Az Átlátszó kiderítette, hogy hol található...
Még nyáron történt, a reklámadó bevezetése miatt elkezdődött RTL-kormány adok-kapok elején, hogy egyre súlyosabb vádakkal kezdték illetni az RTL-t: „törvényen felül állnak”, „nekik...
A(z) https://atlatszo.hu oldal sütiket és más kódokat használ a honlap megfelelő működésének biztosítása céljából, a weboldalon nyújtott felhasználói élmény fokozása érdekében, továbbá ennek segítségével készít elemzéseket az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállításához. Bővebb információt az adatkezelési tájékoztatónkban talál.