Húzta a száját, de végül megmondta a mezőhegyesi lámaszobor árát a Ménesbirtok
Nem értenek egyet az adat kiadásával, de úgy vélték, hogy "ebben az ügyben nem érdemes a jogvitát eszkalálni".
Nem értenek egyet az adat kiadásával, de úgy vélték, hogy "ebben az ügyben nem érdemes a jogvitát eszkalálni".
137 kilométer – ennyit utaztunk 6,5 óra alatt az Újszeged-Mezőhegyes-Szeged Rókus vonalon, mivel épp nem jött a vonat. Videóriport.
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Az adás itt visszanézhető.
Tovább gyarapodik a Lázár Jánosra bízott vagyonkezelő alapítvány mintagazdasága, két modern épületet kapnak a szarvasmarhák.
Törvénysértő módon későn válaszol, majd a bíróságon azzal védekezik a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium, hogy valójában nekünk már a válaszuk előtt perelni kellett volna őket – nem Kafka, de még csak nem is Örkény-regény, hanem az Átlátszó adatpere zajlik így ma a bíróságon.
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Elhízott lámák, elnagyolt gyurmafigurák vagy őskori barlangrajzok ugranak be elsőre a Nemzeti Ménesbirtok által megrendelt műről sokaknak.
A földhivatali tulajdoni lap szerint a terület február végén gazdát cserélt, a több száz millió forint adósság is megszűnt.
Adatokat kértünk és kaptunk a MÁV-tól a jegy- és bérleteladásokról, illetve az így befolyó bevételekről.
Visszavonhatatlan károkat okozhat a Déli Körvasút miatt megkezdett fakivágás, állítják a vasútbővítés miatt pert is indító tiltakozók.