Évi 85 millió forint veszteséget termel az egymilliárdból felhúzott sportcsarnok
A több ezer óra nyitvatartásból mindössze 294,5 órát használták az egy éve átadott komlói kézilabda munkacsarnokot.
A több ezer óra nyitvatartásból mindössze 294,5 órát használták az egy éve átadott komlói kézilabda munkacsarnokot.
Egy uniós pályázat kapcsán tett feljelentést a komlói jegyző, akit ezután "bizalomvesztésre" hivatkozva kirúgott a fideszes polgármester.
Polics József (Fidesz-KDNP) szerint a két eset között nincs közvetlen összefüggés. A rendőrség közben elrendelte a nyomozást.
Egy zsúfolt, klíma nélküli vasúti kocsiban izzasztottuk meg Vitézy Dávidot, a leendő közlekedési minisztert.
Az építési miniszter gyöngyösi fórumán beszélt a vasút fontosságáról, Baranya második legnagyobb városában viszont épp az ellenkezőjét teszik.
A kivitelezéssel is akadtak gondok: az egymilliárdos létesítményt 2022 helyett csak idén szeptemberben adták át, mert meg kellett erősíteni a területét.
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Az értelmetlen vonalbezárások iskolapéldája a 47-es számú, Komló-Dombóvár vasútvonal.
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.