A folyó túlpartján folytathatta a Szekszárdon sikertelenül debütált fiatal művházigazgató
A Fidesz tolnai kádere, Zsikó Zoltán népdalénekesként több száz milliós költségvetésű önkormányzati intézményeket vezet, nem igazán sikeresen.
A Fidesz tolnai kádere, Zsikó Zoltán népdalénekesként több száz milliós költségvetésű önkormányzati intézményeket vezet, nem igazán sikeresen.
160 milliárd forintból kevesebb mint 10 perccel lett gyorsabb a Budapest-Hatvan vasútvonal.
Kétszáz apartmanházzal építené be a csendes kis erdei tó partját egy budapesti vállalkozó Zalalövőn. A hír felborzolta a kedélyeket a környéken.
Az egyik fideszes jelöltet támogató egyesület korábban előadó-művészeti szervezetként is kapott állami támogatást.
A Magyar Péter által közzétett fotókon olyan rádió látható, amit a Készenléti Rendőrség is használ, de a rádió titkosított működéséhez internetkapcsolat is kell.
Rabszolgaként tartották, rendszeresen bántalmazták az Aszódon holtan talált nőt. Nem tudni, miért egy játszótér közelében hagyták.
Baja és Esztergom két éve kapta meg a kitüntető címet. Ráadásul az egyikben ellenzéki a vezetés, a másikban fideszes, és elképzelhető, hogy így is marad. De az is, hogy nem.
165 milliárd forintnyi útfelújítási keretet hirdetett meg a Magyar Közút Zrt., de csak a 12 százalékát költik el.
A polgármester használja a PhD-rövidítést, ám disszertációjának minden részletéről hallgat. Vezér Mihály már az egyetemi diplomáját sem találja.
Hogyan szorul ki a piacról egy kisvállalkozó az állam miatt? Juhász Sándor példáján keresztül bemutatjuk, miként lehetetlenült el a megélhetése a MOHU megjelenésével.
A gödi civilek keresettel támadták meg az engedélyt, a bíróság pedig azonnali jogvédelmet rendelt el az ügyben és a per lezárultáig megtiltotta az akkugyár környezethasználatát.