Máris kátyúsodik a rekordáron épült hódmezővásárhelyi elkerülő körhídja
Tavaly márciusban adták át Hódmezővásárhely északi elkerülőjét, ami kilométerenként 3 milliárd forintért épült. Nincs még egyéves, de a burkolat mégsem bírja:...
Tavaly márciusban adták át Hódmezővásárhely északi elkerülőjét, ami kilométerenként 3 milliárd forintért épült. Nincs még egyéves, de a burkolat mégsem bírja:...
A helyi pártvezetők legutóbbi nyilatkozatai alapján úgy tűnik, hogy az érdi Fidesz az önkormányzati választási kampány központi témájává akarja tenni...
Az alpolgármestertől megvonták a jogköreit, a polgármester nem hívta össze a rendkívüli közgyűlést, áll a bál. Előfizetőket keresünk – támogasd...
Bejött az élet a Ligetben balhézó ultrákhoz köthető Marcus biztonsági cégcsoportnak. Árbevételük szépen növekszik, a napokban pedig maguk posztolták ki,...
Több hónapja gyűlik a földdel kevert építési törmelék Üröm határában, a Budakalászra vezető földút melletti szántóföldön. A néhol halmokban, máshol...
Az italt ingyenesen kitelepülve mérheti a városi ünnepségeken a forgalmazó. Aki az egyik városi képviselő fia, és akinek a honlapját...
Látványos fázisába ért a kerékpárút építés Szegeden, már látható az egyik legújabb szakasz. Egyetlen furcsasága, hogy egy meglévő kerékpárúttal párhuzamosan...
A Fidesz-fészek Székesfehérvár kifúrta a városból Mészárosékat és Garancsit, legalábbis így tűnt még január végén. Az elmúlt napok “gazdasági” híre...
150 milliós tartozás miatt bírósági végrehajtás alatt áll a Hódmezővásárhelyi Működtető és Szolgáltató Zrt. – nem fizettek időben az adóhatóságnak....
Dunakeszin lett igazgatóhelyettes és történelemtanár annak az diósjenői általános iskolának a korábbi igazgatója, ahol a simligyanús kompetencia-felmérés is történt. A...
Potom pénzt, havi alig netto 370 ezer forintot fizet a bérlő a városi ingatlanért. A cég ugyan veszteséges és adóvégrehajtás...