Ötmilliárd forintba került a kiskunhalasi járványkórház, mutatjuk a szerződéseket
Márciusban kezdték építeni, és nyár óta próbáltuk megtudni, kinek és mennyit fizettek a kiskunhalasi járványkórházért. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ...
Márciusban kezdték építeni, és nyár óta próbáltuk megtudni, kinek és mennyit fizettek a kiskunhalasi járványkórházért. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ...
Kérdéses összefonódások, településéstervezési kiskapuk övezik annak a tervezett benzinkútnak a történetét, amit Alsóörsre építene egy beruházó. Ellenzői szerint a települést...
Úgy tűnik, már nem eveznek egy hajóban a radioaktívhulladék-tárolókkal érintett települések és a kormány. A korábbi jó viszonyt a kompenzációs...
Nemrég még nagy belső kertje volt – rózsákkal és fákkal – annak az 1836-ban épült, ferencvárosi műemlék épületnek, aminek egy...
Kikértük a fővárosi kerületektől, hogy 2015 óta milyen megállapodásokat kötöttek a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ) focipályák és öltözők létrehozására, valamint...
A 3,5 milliárdosra tervezett projektre eddig 1,5 milliárdot költöttek, és nagyjából 60 százalékos készültségnél tartott, amikor 2018-ban félbehagyták. A megfeneklett beruházás...
Két cirkuszi elefánt, Mambo és Betty ismeretlen okból hirtelen elpusztult a szadai „Szafari Parkban”. A lapunk birtokába jutott állatorvosi igazolás:...
A Magyar Nemzet „Soros karmesteréről” szóló cikksorozatában felhasznált dokumentumok története Azerbajdzsán európai befolyásolási kísérletének ügyéig vezet. A 2018-ban vizsgálóbizottsággal és...
Három éve neveltet a közmunkaprogramban sertéseket Baks önkormányzata, az állatok húsát a helyi közétkeztetésben használják fel. A program ebben a formában...
Csak látszólag csitultak el a kedélyek az utóbbi hónapok felzúdulása után, amelyet az váltott ki a gárdonyiak körében, hogy a...
A Magyar Nemzet napilap “Soros karmesteréről” szóló hatrészes, tényfeltárónak mondott cikksorozata és az azt kísérő felhajtás első ránézésre a a...