a belső ellenség

Terézváros másodfokon is pert nyert az MSZP-s képviselő ellen, aki 14 milliót próbált kihúzni az önkormányzat zsebéből

Bálint György (MSZP) terézvárosi önkormányzati képviselő javára egy kölcsönszerződésre hivatkozva 14 millió forint értékű jelzálogjog került párttársa, Hatvani Csaba házára. Mivel Hatvani érintett volt az Andrássy úti ingatlanpanamában, és jogerősen elítélte a bíróság, az ingatlanra végrehajtást kért a VI. kerületi önkormányzat, hogy hozzájusson a kerületnek megítélt 123 milliós kártérítés egy részéhez. Bálint György ebbe az eljárásba próbált bekapcsolódni, hogy megkapja a 14 milliót – ennyivel kevesebb jutott volna Terézvárosnak. A cél érdekében Bálint még be is perelte a saját önkormányzatát, Terézváros azonban elsőfokon és másodfokon is megnyerte a pert: az ítélet szerint a Bálint és Hatvani közötti jelzálogszerződés kimondottan fedezetelvonó céllal született.

Terézváros polgármestere, Soproni Tamás (Momentum) úgy kommentálta az ítéletet, hogy „Bálint György jogilag és erkölcsileg is többszörösen megbukott. Ez a példátlan viselkedés és a jogerős ítélet egyértelművé teszi, hogy Bálint Györgynek nincs helye az ellenzéki összefogásban, sem Terézváros vezetésében”. Bálint szerint viszont „egy jogvita zárult le, nem egy büntetőeljárás”, és Soproni megpróbálja őt lejáratni.

Idén augusztus közepén számoltunk be arról a valószínűleg páratlan ügyről, amiben egy önkormányzati képviselő beperelte a saját önkormányzatát, és a bíróság szerint is megpróbálta 14 millióval megrövidíteni. Röviden összefoglaljuk a lényeget.

A 2004-es hírhedt Andrássy úti ingatlanmutyi miatt a VI. kerület akkori önkormányzati képviselőjét, az MSZP-s Hatvani Csabát társaival együtt bűnösnek találta a bíróság. A büntetőeljárás 2006-ban kezdődött, az elsőfokú ítélet 2017-ben, a másodfokú pedig 2018-ban született. Hatvaninak és képviselőtársainak (köztük a fővádlott Fürst György volt szocialista alpolgármesternek) az Andrássy út 3. és 47. pályáztatás nélküli és áron aluli eladása miatt 123 millió forint kártérítést kellene fizetnie az önkormányzatnak, amit az próbál is behajtani, de egyelőre sikertelenül. Ahogy arról a Telex márciusban beszámolt, az egyetlen vagyontárgy, amiből Terézváros pénzt láthatna, Hatvani Csaba szigetszentmiklósi (a becslések szerint 50 millióért árverezhető) háza.

Arra azonban 2018-ban Hatvani párttársa, Bálint György MSZP-s képviselő javára jelzálogjogot jegyeztek be egy 14 milliós kölcsön erejéig. Ez azért rossz az önkormányzatnak, mert hiába kért végrehajtást az ingatlanra, annak árából először Bálint kapná meg a 14 milliót, vagyis ennyivel kevesebb jutna az önkormányzatnak.

Egy MSZP-s képviselő megpróbált kihúzni 14 milliót a terézvárosi önkormányzat zsebéből | atlatszo.hu

Arra azonban 2018-ban Hatvani párttársa, Bálint György MSZP-s képviselő javára jelzálogjogot jegyeztek be egy 14 milliós kölcsön erejéig. Ez azért rossz az önkormányzatnak, mert hiába kért végrehajtást az ingatlanra, annak árából először Bálint kapná meg a 14 milliót, vagyis ennyivel kevesebb jutna az önkormányzatnak.

Bálint György 2020 augusztusában próbált is bekapcsolódni a végrehajtási eljárásba, hogy hozzájusson a pénzhez, ám a VI. kerület ezt gyanúsnak találta, ezért megtámadta a bíróságon Bálint becsatlakozási kérelmét. 2021 januárjában a bíróság az önkormányzat javára döntött, és nem hagyta a képviselőt becsatlakozni az eljárásba.

Első- és másodfokon is nyert az önkormányzat

Ezután Bálint György beperelte a saját önkormányzatát, ám a július végén született elsőfokú ítélet kimondta, hogy a Bálint és Hatvani közötti jelzálogszerződés kimondottan fedezetelvonó céllal született, a Hatvani elleni jogerős büntetőítélet után.

Az ítélet szerint Bálint György tudott a Hatvani elleni ítéletről és a terézvárosi önkormányzatnak fizetendő 123 milliós kártérítésről, ezért tudnia kellett, hogy a saját javára bejegyezett 14 milliós jelzálogjoggal a VI. kerület kielégítésének alapját részben vagy egészben elvonja.

Erre hivatkozva a bíróság hatálytalannak nyilvánította a Bálint és Hatvani közötti jelzálogszerződést, és a saját önkormányzatát beperlő szocialista politikust arra kötelezte, hogy fizessen 400 ezer forint perköltséget a terézvárosi önkormányzatnak.

Bálint György azonban nem hagyta ennyiben a dolgot: fellebbezett az elsőfokú döntés ellen. Az ügyben november elején született meg a másodfokú ítélet, amit Soproni Tamás kérésünkre eljuttatott az Átlátszónak.

A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék „megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen rögzítette, melyre alapított döntésével és annak indokaival a másodfokú bíróság teljes mértékben egyetértett” – olvasható az ítéletben, amely helyben hagyta az elsőfokú bíróság döntését.

Bálint György a momentumos polgármestert szidja

Terézváros polgármestere, a momentumos Soproni Tamás a másodfokú ítéletről december elején számolt be a Facebook-oldalán. Hosszú bejegyzésében arról írt, hogy bár a terézvárosi önkormányzatot nem tudták 14 millió forinttal megrövidíteni az MSZP-sek (Bálint György és Hatvani Csaba a fedezetelvonó szerződéssel), ő mégsem maradéktalanul boldog.

„Szomorú vagyok ugyanis, hogy egy újabb szocialista képviselőről bizonyosodott be, hogy nem különb, mint a NER politikusai. Hogy a saját érdekét az általa képviseltek érdeke elé helyezi. Hogy az önkormányzattal szembeni gazdasági bűncselekményért elítélt helyi elnökkel kötött fedezetelvonó szerződés felhasználásával kísérelte meg megrövidíteni az önkormányzatot. Hogy mindezekkel, morális bukásával, méltatlanságával rontja az ellenzék megítélését és ezzel a 2022-es kormányváltás esélyét” – írta Soproni.

A polgármester ezután kitért arra, hogy miközben zajlott a bírósági eljárás Bálint György és az önkormányzat között, a szocialista képviselő személyes bosszúhadjáratba kezdett ellene, a kerületet vezető ellenzéki koalíció és a hivatali apparátus ellen.

„Ennek része volt, hogy az MSZP nem szavazta meg a többi kormányzó párt (DK, Jobbik, LMP, Momentum, Párbeszéd) által támogatott költségvetést. Képviselői jogával visszaélve, az átláthatóság elvét álságosan hangoztatva folyamatos és mértéktelen adatigénylésével, az érdemi munkát ellehetetlenítve terheli túl a hivatalt és cégeinket, méltatlan viselkedésével akadályozza a képviselő-testület munkáját” – sorolta a polgármester a Bálint elleni kifogásait.

Soproni arra is kitért, hogy a Terézvárosi MSZP (amelynek Hatvani Csaba az elnöke – a szerk.) a Facebook-oldalán és szórólapokon is lejáratókampányt indított ellene. Ebben lehet valami, a helyi MSZP közösségi oldalán több olyan bejegyzés is született az elmúlt hónapokban, amely azt sugallja, hogy a momentumos polgármester fideszes.

„Nem tudok, és nem akarok együtt dolgozni és közösséget vállalni olyan politikussal, aki a Fidesszel közösen támadja koalíciós partnereit, akinek bosszúszomjas vagdalkozása az építőmunkánkat nehezíti, aki nem különb azoknál, akik ellen küzdünk” – írta Soproni Tamás.

A momentumos polgármester szerint Bálint György jogilag és erkölcsileg is többszörösen megbukott, viselkedése és a bírósági ítélet pedig egyértelművé teszi, hogy az MSZP-s képviselőnek nincs helye sem az ellenzéki összefogásban, sem Terézváros vezetésében.

Bálint György hasonlóan hosszú bejegyzésben kommentálta a másodfokú bírósági ítéletet a Facebook-oldalán. Az MSZP-s képviselő szerint „egy jogvita zárult le, nem egy büntetőeljárás”, és Soproni úgy próbálta meg beállítani az ő becsatlakozási szándékát a végrehajtási eljárásba, mintha az önkormányzatot akarta volna megkárosítani, „ami mindig is hazugság volt”.

Bálint György szerint a momentumos polgármester ezt a polgárjogi vitát összekapcsolja az ő képviselői munkájával és a személyes lejáratására használja. Az MSZP-s képviselő úgy véli, ennek több oka is van:

  • Sopronit zavarja, hogy ő a tiszteletdíját a kerületre költi;
  • ő a rendőrlakások felújítása során visszásságokat tárt fel;
  • a Jókai tér felújításának közbeszerzésénél is talált szabálytalanságokat;
  • a Patróna óvoda felújításánál és a Vagyonkezelő keretszerződéseinek közbeszerzése körül is problémákat talált.

Erdélyi Katalin

Címlapképen Bálint György (forrás: MSZP Terézváros/Facebook)

Megosztás