koronavírus

Méri a dolgozók lázát a gödi Samsung gyár, a vendégmunkások utazásait korlátozzák

Mérik a dolgozók lázát a gyárba való belépés előtt a Samsung SDI gödi akkumulátorgyártó üzemében, és a betegek nem vehetik fel a munkát. Eközben egy kormányhivatali alkalmazottat a mosdó elől vitt el két egészségügyi dolgozó Fejér megyében.

Adj 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!

Kedden jelentették be, hogy a koronavírus miatt a győri Audi ideiglenesen leállítja a termelését jövő héttől, a Magyar Suzuki pedig munkavédelmi és korlátozó intézkedéseket vezet be.

Ehhez képest a gödi Samsung gyár körül nagy volt csend, hiába próbáltak a helyi civil szervezetek információkhoz jutni.

Az Átlátszó a gyár magyar dolgozóitól megtudta, hogy a belépő dolgozók lázat mérik a bejáratnál, és a lázas betegek nem vehetik fel a munkát. A gödiek azonban nem tudták, hogy a külföldi munkavállalók milyen orvosi ellátást kapnak, és hogy ellenőrzik-e őket megfelelően.

Pedig a gyár 3200 dolgozójának körülbelül a fele – 48 százaléka – külföldről: Dél-Koreából, Ukrajnából, Kínából jött vendégmunkás. Az adatokat nem a gyár közli: ezek a számok a gyárbővítés miatt lezajlott katasztrófavédelmi eljárás során hangoztak el egy januári közmeghallgatáson, az üzem Biztonsági elemzését készítő Generisk Kft. képviselőjétől.

A helyiek tudni szerették volna, milyen orvosi kezelést kapnak a városban lakó külföldi munkások, és hogy korlátozva van-e a betegek városban való mozgása. A vendégmunkások ugyanis sok esetben zsúfolt szállásokon laknak magánházaknál – hivatalos munkásszálló nincs a városban.

Balogh Csaba polgármester a fertőzés elleni védekezésről szóló tájékoztatója kapcsán múlt hét szerdán azt írta, hogy a Samsung gödi üzeme éppen készíti a tájékoztatóját „a Dél-Koreában is bevált módszertanokról”. 

Ez a tájékoztatás azonban cikkünk megjelenéséig nem látott napvilágot az önkormányzat vagy a polgármester oldalán.

Helyi civilek egy csoportja ezért nemcsak az önkormányzatnak, de a gyár vezetőségének is elküldte – angol és koreai nyelven is – a védekezéssel kapcsolatos kérdéseit. 

A lakosok nemcsak a beteg külföldi munkavállalók számára és állapotára, orvosi ellátására kérdeztek rá: azt is tudni szerették volna, hogy a veszélyhelyzet kihirdetése előtti hetekben érkeztek-e a gyárba dél-koreai és kínai munkavállalók, és ők milyen ellenőrzésen estek át. Mivel a feszített tempójú építkezésen szintén rengeteg munkás – köztük számos külföldi – dolgozik, az ő szűrésükről is szerettek volna tájékoztatást kapni a helyiek.

A cég szerda reggel reagált a megkeresésükre, sok kérdést továbbra is nyitva hagyva.

Az emailen megküldött tájékoztatás szerint:

  • minden területre lépő személy (munkavállaló, külső munkavégző, beszállító) testhőmérsékletét ellenőrzik a recepción való belépés előtt. Aki beteg, az nem mehet dolgozni, ezen kívül a műszak során bármikor számítani lehet testhőmérséklet mérésre.
  • Kötelező 14 napos elszigetelt karantén minden új ukrán munkavállaló részére. Első interjúra a megfigyelési időszak letelte után kerül sor. Kötelező 14 napos otthoni megfigyelés vár az elmúlt időszakban kiemelten fertőzött területen járt munkavállalókra is.
  • Megelőző karanténban lévő munkavállalók nem találkozhatnak belső munkavállalókkal, az ő állapotukat folyamatos monitorozzák.
  • A Koreából érkező saját munkavállalók és alvállalkozók tekintetében egyaránt belépési korlátozást vezettek be 2020. február 25-től. Ezt az intézkedést a kormány által 2020.03.11-én bevezetett járványügyi vészhelyzetnek megfelelően módosították, így a Dél-Koreából történő minden utazást leállították.
  • A gyár munkatársainak külföldre utazását korlátozzák, az utazásokat felfüggesztik, az üzleti utakat lemondják. A Koreába hazautazott munkavállalók nem térhetnek vissza telephelyünkre.
  • A vállalaton belüli nagylétszámú összejövetelek (megbeszélések, oktatások, csapatépítő rendezvények) számát jelentősen mérséklik.
  • A munkavállalói buszokat és létesítményeket alaposan fertőtlenítik, kiemelt figyelmet fordítanak a tömeges tartózkodásra szolgáló területeken (pl. étterem, öltözők, folyosók, irodák, mellékhelyiségek).
  • A munkavállalóknak oktatást tartanak a megelőzési intézkedésekről, a fertőzési tünetek felismeréséről, teendőkről, emellett a higiéniára és a koronavírus megelőzésre vonatkozó tájékoztatókat helyeztek ki több helyen.
  • Maszkok jelenleg bárki önkéntesen viselhet, de hatósági elrendelést követően vagy legkésőbb 2020.03.17-től kötelező lesz a gyár területén és a buszjáratokon.

A cég emellett létrehozott egy helyi járványveszéllyel foglalkozó bizottságot, amely naponta minimum két alkalommal ülésezik, értékeli a pillanatnyi helyzetet és szükség esetén további intézkedésekről hoz döntést.

Az orvosi kezeléssel kapcsolatos kérdésekre a helyiek nem kaptak választ, mint ahogy arra sem, mi történik a vendégmunkások számára biztosított zsúfolt szállásokon.

A Samsung SDI Magyarország Zrt.-nek egyébként nem megy túl jól – erről a G7 számolt be bővebben egy tavalyi cikkében. A 20 milliárdos éves forgalom mellett 2018-ban 28 milliárdos adózás előtti eredményt produkáltak – mínuszban. 

A cégadatokból ezen túl az is kiderült, hogy a Samsungnak 2019 őszén 573 ezer forintot kellett fizetnie munkaügyi, illetve munkavédelmi jogsértés miatt.

A mosdó elől vitték el

Nemcsak Gödön, de egy Fejér megyei hivatalban is az információhiány okozott feszültséget. Egy kormányhivatalnokként dolgozó olvasónk a következő történetet osztotta meg velünk.

Március 12-én jelezte a munkahelyén a főnökének, hogy nem érzi jól magát, csúnyán köhög, fáj a mellkasa-háta. Március első hétvégéjén ausztriai túrán vett részt, majd itthon megfázott – a felsoroltakon kívül más panasza nem volt. 

A főnöke értesítette a szervezeti üzemorvost. Aztán nem sokkal később, amikor kijött a munkahelyi mosdóból, két védőruhás egészségügyi dolgozó várta az ajtó előtt és azonnal beszállították a helyi kórházba. 

A hivatal zsúfolt lakótelepi környezetben van, így többen levideózták a jelenetet és feltették a legnagyobb közösségi oldalra. 

Olvasónktól a kórházi karanténban múlt hét pénteken reggel vettek garatkenetet azzal, hogy 24 órán belül meglesz az eredmény. Szombat estig azonban nem kapott információt erről, a szobából nem mehet ki, ő pedig hiába csengetett többször, az ebéden kívül nem sikerült kapcsolatba lépnie a dolgozókkal. 

Végül ismét a főnöke segített, aki – aggódva a helyzet miatt – ismét értesítette az orvosukat, akinek végül sikerült némi információhoz jutni a dolgozó helyzetét illetően. 

Ők azt a felvilágosítást kapták, hogy a Budapestre felküldött minták feltorlódtak, így a szakemberek több órás csúszással vannak a kiértékelésben. Miután olvasónkat két negatív eredmény után kiengedték a karanténból, egy több napos kórházi izoláció várt rá.

Mint írta, a legrosszabb nem is ez, hanem a szinte teljes információhiány volt. A munkahelye egyúttal arról értesítette, kikerülése után hetekig még ne is menjen dolgozni akkor sem, ha minden lelete negatív és egyébként panaszmentes – mert az eset megrémisztette a többi dolgozót.

Bodnár Zsuzsa – Kocsis Noémi

A fotó illusztráció, forrás: pixabay.com.  A cégadatokat az OPTEN Kft. biztosította. 

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Megosztás