választás 2022

Előválasztás Somogyban: a kezdőrúgás előtt akár le is fújhatják a mérkőzést

Somogyban is épp csak megkezdték az előkészületeket az ellenzéki előválasztás párt-paritásos alapon szerveződött bizottságai, miközben egyre kétségesebb, hogy lehet-e egyáltalán a megye négy körzetének mindegyikében egyéni jelöltekre szavazni. A Jobbik jelöltjei ugyanis három helyen: Barcson, Marcaliban és Siófokon verhetetlennek tűnnek, Kaposváron viszont még odáig sem jutott el az egykori jobboldali radikális párt, hogy megnevezze jelöltjét. A többiekkel kapcsolatban pedig csupán annyi a kérdés, hogy legalább a „futottak még” kifejezés alkalmazható lesz-e rájuk.

Az alaphelyzet is a Jobbiknak kedvezett, miután a pártnak három, 2018-ban listán bejutott somogyi képviselője van, akik az adott körzetben élnek, s egyéniben is indultak. Így nyilván az ismertségük összehasonlíthatatlanul magasabb a többi, szóba jöhető jelölténél, és mindhármukra igaz, hogy szinte már a túlmozgásosság határáig aktívak választókerületükben. A Siófok központú 4-es kerületben Potocskáné Kőrösi Anita – habár elképzelhető, hogy egyedüli ellenzéki jelölt marad előválasztás nélkül is – még a nyári hőségben is szabályosan felszántja a körzetét.

Az országos politikában és helyben is hiperaktív Potocskáné támogatása okán a vele szemben induló LMP-s, MSZP-P-s és Momentumos jelölteket az elmúlt hetekben sorra visszaléptette a pártjuk. Így járt Harangozó Gábor is, az MSZP Somogy megyei elnöke, aminek következtében csupán dr. Kovács Miklós, az utolsó, rég felszámolt szocialista idegenforgalmi nagyvállalat, a Siotour volt igazgatója indul DK-s színekben. Siófokon 2018-ban a DK – a választás.hu tanúsága szerint – nem indított jelöltet, és nem is támogatott senkit, így nehéz megmondani, hogy Kovács Miklós milyen esélyekkel indul – már ha egyáltalán állva hagyják.

Somogy megye választókerületei (forrás: Google maps)

Az előválasztás már lefutottnak tekinthető a másik Balaton-parti körzetben, a Marcali központú hármas számúban: a legtöbb ellenzéki párt a Jobbik jelöltjét, Steinmetz Ádámot támogatja. A DK itt ugyanígy nem indított, és nem is támogatott senkit a hivatalos választási honlap szerint 2018-ban, s egyelőre most sem álltak be Steinmetz mögé, de saját jelöttel sem rukkoltak elő.

A kettes körzetben, Barcson szintén nehéz lesz megszorítani a Jobbikos jelöltet, Ander Balázst, akit az LMP és a Momentum is támogat helyben. Vele szemben a DK Remes Gábor pedagógust nevezte az előválasztásra, aki mögé – egyelőre – az MSZP-P is beállt. Remes indult 2018-ban is, meglehetősen szerény eredménnyel: kevesebb mint hat százalékot kapott Ander 38-ával szemben.

A Mindenki Magyarországa Mozgalom e pillanatban Ander Balázs és Steinmetz Ádám mögé állt be Somogyban: különös, hogy a siófoki Potocskáné Kőrösi Anitát nem támogatja, pedig a képviselő Facebook-oldala és a hozzáférhető sajtóbeszámolók szerint odaadóan segítette Lengyel Róbert polgármestert 2019-ben (az előző ciklusban alpolgármestere is volt), akiről köztudott, hogy Márki-Zay Péter egyik fő támogatója, elnökségi tag (róla még lesz szó), ám a viszonzás, úgy tűnik, egyelőre várat magára.

A három favoritnak számító jobbikos jelöltről ugyanakkor el kell mondani, hogy minden biztató előjel ellenére 2022-ben nem lesz könnyű dolguk.

Mindhármuk várható Fidesz-KDNP-s ellenfele (a feltűnés sorrendjében): Witzmann Mihály, Móring József Attila és Szászfalvi László ötven százalék feletti szavazataránnyal végzett 2018-ban, ami a felcsúti haciendán gyakran forgatott álmoskönyv szerint biztos befutást jelent jövőre is.

Nem a legismertebb jelöltet indítják

Éppen ezért érhetetlen, ami Kaposváron, az egyes számú körzetben zajlik, ott, ahol a jelenlegi fideszes képviselő, Gelencsér Attila csupán 43,69 százalékkal szerezte meg a mandátumot: a Jobbik még nem is nevezett meg jelöltet. Kérdés, fog-e egyáltalán, vagy beállnak az országos DK-Jobbik paktum szellemében dr. Varga István, Gyurcsány Ferencék kiválasztottja mögé. Varga februárban bejelentett indítása részben meglepetést, részben értetlenséget váltott ki a baloldali szavazók körében: a legtöbben Pintér Attilát, az MSZP helyi szervezetének elnökét várták közös jelöltnek.

Pintér jelölését végül június harmadikán Kaposváron be is jelentette Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, majd másfél héttel később a DK honlapján egy, mondhatni eldugott közleményből kiderült: szinte ugyanazzal a lendülettel vissza is léptették, és az MSZP-P a DK-s dr. Vargát támogatja. A MSZP hivatalosan azóta sem nyilatkozott.

A döntést az ellenzéki szimpatizánsok többsége ellenérzésekkel fogadta, már csak azért is, mert egy márciusban készült közvélemény-kutatás adatai szerint Pintér Attila ismertsége és támogatottsága minden összevetésben jóval felülmúlta a DK-s indulóét.

Utóbbi ugyan a közösségi oldalán hivatkozik egy későbbi, áprilisi felmérésre, amelyben már állítása szerint ő vezet, de ezt saját kijelentésén kívül semmi nem támasztja alá. Ráadásul az időpont körül is zavar van: dr. Varga szerint márciusban jelentették be az indulását, a DK weboldalán hozzáférhető kiadvány szerint viszont február óta tudható, hogy ő a kaposvári aspiráns.

A rend kedvéért tegyük hozzá: az LMP és a Momentum szintén versenyben van még a kaposvári előválasztáson: a zöld párt Szabóné Szendefy Máriát, a lila Bereczki Dávidot indítja.

Kérdőjelek Kaposváron

Információink szerint a Jobbik rejtélyes kaposvári tartózkodása mögött az áll, hogy Horváth Ákossal tárgyaltak korábban: ő 2019 őszén az ellenzéki összefogás által támogatott polgármester-jelölt volt a városban. A közös kaland csúnya szakítással végződött, s Horváth látszólag el is tűnt a politikából, a háttérben viszont több pártnak is felajánlotta szolgálatait. Miután az előválasztáson jelöltet állító pártok többsége helyben nem értékelte közeledését, a vele szívélyes kapcsolatban lévő siófoki polgármesterhez, Lengyel Róberthez fordult, aki beajánlotta – állítólag éppen Potocskáné elnökségi tag közreműködésével – a Jobbik országos vezetéséhez és a Mindenki Magyarországához.

Most, a hozzánk eljutott információk szerint elképzelhető, hogy vagy Jobbikos jelölt lesz Horváth Ákos, vagy ha nem, esetleg MMM-es, Jobbik-támogatással. Az sem kizárt, hogy a Jobbik végül Kaposváron is a DK-t támogatja, cserében azért, ha a Gyurcsány-párt 2024-ben odaáll Horváth Ákos polgármester-jelöltsége mögé. Kérdés, mi ebben a Jobbiknak az üzlet, miután Horváthnak amúgy semmi köze a párthoz, különösen a kaposvári szervezettel hűvös a kapcsolata.

Térképen az előválasztás – itt az Átlátszó nagy jelöltböngészője és a pártok támogatási hálója

2022. választási év lesz, ennek előfutára a 2021-es ellenzéki előválasztás. Az Átlátszó is megkezdi a felkészülést a voksolásokra, és olvasóinak a legáttekinthetőbb és leginformatívabb formában igyekszik bemutatni a küzdelem aktuális állását. Megmutatjuk azt is, hogy miként alakulnak a különböző pártközi megállapodások: tartsanak velünk, amíg az összes jelölt rajtaütésszerűen vissza nem lép!

Annak viszont, ha Jobbik – megegyezés híján – beállna a DK mögé, leginkább dr. Varga István örülne: míg a másik három körzetben az amúgy is toronymagasan esélyes jelölt szabályosan felszántja a pályát, járja a vidéket, jótékonykodik, helyi ügyek tömegét karolja fel, addig dr. Varga egyelőre heti egy darab, jellemzően kissé avítt, közhelyes publicisztikai írással gondolja elintézni a választási kampányt, no meg azzal, hogy nem túl látogatott Facebook-oldalán a DK központi anyagaiból néhányat megoszt.

A siker számára egyelőre az, hogy a whiskyillatú hátsó szobákban született megállapodások nyomán nem kell kényelmetlen vetélytársakkal számolnia az előválasztáson, bár érzésünk szerint 2022-ben ez még a nem túl népszerű, közepes teljesítményt nyújtó Fidesz-jelölt, Gelencsér Attila ellen is kevés lesz.

 

Huszka Imre

Nyitókép: Orbán Viktor miniszterelnök a balatoni szállodák vezetőivel folytatott megbeszélésen a siófoki Residence hotelben 2014. március 10-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A legkisebb településen is követjük a közpénz útját – önálló közösségi oldalt nyitunk a vidék híreinek! Mostantól az Országszerte Facebook-oldalon megtalálható lesz mindaz, ami a vidéki Magyarországon történik – az Átlátszó riportjain, tényfeltáró, oknyomozó anyagain, a független portálok tudósításain és a civilek bejegyzésein keresztül. Kövess és keress minket, ha úgy érzed, élet a körúton túl is van: a te életed!

Megosztás