Kaposvár

Jaj a legyőzötteknek: a korábbinál is alárendeltebb szerepre kényszerítik a kaposvári ellenzéket

A vártnál szerényebb győzelem után úgy tűnik, Szita Károly polgármester, s ami nagyjából egyet jelent vele, a kaposvári Fidesz az eddiginél is jobban el kívánja lehetetleníteni közgyűlési ellenzékét. A negyed százados polgármesteri fennállását éppen a napokban ünneplő Szita ugyanis a szokásjog alapján nekik járó pénzügyi és vagyongazdálkodási bizottsági elnöki helyet is elvette, s a korábbi, 2014-es hatról háromra csökkentette az önkormányzat bizottságaiban az ellenzéknek juttatott külső szakértői helyeket.

Három a harminckilencből alig több mint hét és fél percent. Ez messze nem tekinthető arányosnak azzal, hogy a közgyűlés tizenhét tagja közül öt ellenzéki, ami kis híján harminc százalékot jelent. Ráadásul a korábbi, 2014-ben alakult hét testület mindegyikében – kivéve a népjóléti bizottságot – jelen voltak.

Szita Károly az elmúlt negyedszázadban szinte senkitől sem zavartatva építette le a helyi demokráciát a somogyi megyeszékhelyen.

Szinte már közhelynek számít, hogy a Fidesz számos módszert itt próbált ki a gyakorlatban, pl. a helyi sajtó totális ellenőrzését, vagy épp a demokratikus kontroll intézményeinek leépítését.

A közgyűlés ügyrendje ma már nem ad lehetőséget érdemi vitára, a város honlapjára hetekkel később felkerülő jegyzőkönyvet cenzúrázzák, és sem video-, sem hangfelvétel nem érhető el utólag az ülésről. A városi adminisztráció az átláthatóság követelményeinek szinte semmiben nem felel meg.

A bizottságokban a külső szakértői helyekre csupán elvétve jelölnek – természetesen a polgármester egyszemélyi döntése alapján, ellenzékiek esetében vétójogával – valódi szakembert, a gyakorlat az, hogy egyszerű aktivista-kifizetőhellyé váltak. Az október 31-i közgyűlésen pl. eldőlt, hogy az ellenzék, amely csupán az öt kompenzációs listás helyet tudta megszerezni, összesen három külső szakértőt adhat az öt évvel korábbi hat helyett, holott a mandátumarányok ugyanezek voltak.

A Szita vezette közgyűlés emellett elvette a pénzügyi és vagyongazdálkodási bizottság elnöki helyét is az ellenzéktől, és egy kezdő fideszes képviselőnek, Kárpáti Tímeának adta. Az ellenzék egy elnöki helyet kapott, a marketing és turisztikai bizottságét, amelyet – szintén a polgármester elképzelésének megfelelően – egy frissen érettségizett tizenkilenc éves fiatalember, a momentumos Bereczki Dávid töltheti be. A negyven éves, jogi és közgazdasági végzettséggel is rendelkező DK-s Molnár Péter viszont bizottsági elnökség, így a bruttó 260 ezer forintos tanácsnoki juttatás nélkül maradt.

Ugyanígy járt Nadrai Norbert is, aki egy civil egyesület, a Szőlősgazdák listavezetőjeként jutott be a közgyűlésbe. Korábban közel harminc évig a városházán dolgozott jogászként, kabinetvezető, ill. kabinetigazgató volt. 2015-ben távozott, miután – vele együtt – a legtöbben arra számítottak, hogy ő fogja váltani a nyugdíjazott Kéki Zoltán címzetes főjegyzőt. Szita Károly azonban egy fiatal, tapasztalatlan jogászt nevezett ki, s Nadrai a fővárosba távozott, ahol a Fővárosi Munkaügyi és Közigazgatási Bíróság bírája lett.

Ezt a posztot cserélte fel most a kaposvári közgyűlési hellyel, ám a fideszes többség, ill. a polgármester olyannyira nem tartott igényt szakértelmére, ill. közigazgatási tapasztalatára, hogy bizottsági elnöki helyet sem kapott.

Szita, élve vétójogával még azt is feltételül szabta: aki jelölt volt a választáson, nem kaphat külső szakértői posztot. Ezzel is nyilván az ellenzéket büntette, hiszen a fideszesek mind egy szálig bejutottak, s képviselőként kivétel nélkül hozzá is juttatták őket a maximális tiszteletdíjhoz.

A fideszes káderhálózat másik részét pedig a bizottságok, ill. a részönkormányzatok „szakértő” tagjainak járó havi bruttó hatvanezer forinttal honorálják. Négy elkülönülő településrész mindegyikének van, függetlenül a lakosságszámtól, négy képviselőből és három külső tagból álló „önkormányzata”. Indokolt az idézőjel, mert a 2013-as önkormányzati törvény 62. paragrafusa alapján a „részönkormányzat szervezetére, működésére … a bizottságokra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni”.

Ezt Kaposváron olyannyira szó szerint vették, hogy bár a törvény nem erről beszél, 2014 óta a településrész önkormányzatait is a polgármester nevezi ki. Kérdés, hogy egy nem választott testület miért viseli az „önkormányzat” nevet?

Tegyük hozzá: a Szőlősgazdák, ill. személyesen Nadrai Norbert programjának egyik sarkalatos pontja volt, hogy a részönkormányzatokat a korábbi gyakorlathoz hasonlóan ismét választás útján hozzák létre. Képzelhetjük, mekkora az esélye, hogy a fideszes közgyűlési többség egyáltalán napirendre vegye az indítványt.

A részönkormányzati tagok pedig azok a képviselők, akiknek nem jutott bizottsági elnökség. Olykor függetlenül attól, hogy egyáltalán van-e közük az adott településrészhez, amolyan „vetésforgó-rendszerben” viselik a tisztséget. Így mind a négyüknek jut egy-egy elnöki hely, s megkaphatja a bruttó 260 ezer forintos maximális tiszteletdíjat.

Tíz fideszes képviselő tehát bizottsági, vagy annak megfelelő részönkormányzati elnök a maximális javadalmazással, ketten, Borhi Zsombor főállású, Dér Tamás pedig társadalmi megbízatású alpolgármesterek, 897, ill. 448 ezer forint plusz 15% költségtérítésért. Alap, plusz bizottsági tagságokért járó 150 EFt-os illetményen csupán négy ellenzéki tengődik majd: Nadrai Norbert, Molnár Péter, a mandátumát később felvevő Teveliné Horváth Melinda és Felder Frigyes.

A bizottságok névsorát végignézve, túlzás nélkül kijelenthető, hogy a lista helyi szaktekintélynek számító valódi szakértőt nyomokban sem tartalmaz. Viszont jelen vannak benne azok a közismert Fidesz-funkcionáriusok, aktivisták, nem ritkán Facebookon vitézkedő kormánypárti trollok, más esetben házastársuk, akik nyilván múlt- és jövőbéli szolgálataik fejében részesülnek a havi bruttó hatvanezer forintnyi apanázsból.

Külsős bizottsági tag például Gáspár András helyi Fidesz-alelnök, aki azzal vált híressé, hogy a kormány családtámogatási kedvezményeit vele és gyermekeivel reklámozták. Ott vannak az Olsovszki-testvérek is, Árpád és Andrea, akik korábban a Fidelitas soraiban küzdöttek vállvetve a közpénzek hatékony magánosításán, de van köztük harmadvonalbeli könyvelő, aki „Hangulatjelentő MSZMP” fedőnéven kommentel országos lapok cikkei alatt, láthatóan erős küldetéstudattól vezérelve.

Az arcbőr ápolása, avagy hogyan égetik a magyar adófizetők pénzét a Fidelitas-fiókák Kaposváron?

Nem voltunk híján eddig sem azoknak a zaftos történeteknek, amelyek a Fidesz elitjébe lassan beépülő új generáció, a Fidelitas törzstagjainak viselt dolgairól szóltak. Tardi Tamás, az Olsovszky-testvérek, vagy éppen Kövezsdi Gábor ifjú koruk ellenére már beírták magukat a helyi közélet aranykönyvébe – persze minderről csupán a KAPOS-T oldalain olvashatott a nagyérdemű.

Az Átlátszó több írásban is foglalkozott a 74nullanulla c. helyi weboldallal. Ennek korábbi kiadója, Nyári László, a NYL Bt. tulajdonosa hosszú évekig egy szintén Fidesz-közeli hírportálon, a Kaposvár Moston támogatta harcos blogposztokban a kormányt és Szita Károlyt. Az ő felesége, Nyári Lászlóné a kulturális bizottság külsős tagja.

Sajtópert bukott egy Fidesz-közeli portál, árverezik a szerkesztőség berendezését

(Mindehhez tegyük még hozzá, hogy Pécs új, ellenzéki többségű közgyűlése úgy döntött, hogy a bizottságok külső tagjai a jövőben nem kapnak tiszteletdíjat.)

A helyi közéletet ismerők közül jó néhányan esküsznek rá, hogy az ellenzék korábbinál is beszorítottabb, megalázóbb helyzete annak köszönhető, hogy Szita első, 1994-es győzelmétől eltekintve most aratta a legsoványabb győzelmet. 56,43 százalékot szerzett (1998-ban például több mint nyolcvan százalékkal győzött), s a Fidesz-jelöltekre csupán nyolcvaneggyel szavaztak többen, mint az ellenzékiekre. Ez is nagyon régen fordult elő már Kaposváron, ahol az évtizedek óta mozdíthatatlan, magát a városi közélet minden eldugott szegletébe befészkelő Fidesz-uralom meginogni látszott.

A kicsinyes bosszú, a „felperzselt föld” taktikája pedig általában a gyengeség jele, igaz, Szita Károlyt még közeli barátai sem szokták nagyvonalúsággal vádolni.

Huszka Imre

Fotó: Szita Károly. Olvasónk felvétele

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás