felsőoktatás

Másodfokon is pert nyertünk az EMMI ellen: ki kell adniuk a kancellárok pályázatait

Csütörtök délelőtt a bíróság másodfokon is kimondta, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma köteles kiadni a nyertes kancellárok pályázatait néhány személyes adatuk nélkül. Így a közel egy éves huzavona után jogerős döntés született: végre megtudhatjuk, hogy mi alapján nevezték ki az állami egyetemek majdnem teljhatalmú gazdasági vezetőit.
banner2_mozgo_2

A vs.hu tavaly márciusban írta meg, hogy megszerezték több nyertes kancellár pályázatát, és ezekben szakmaiatlan terveket, durva helyesírási hibákat, értelmetlen mondatokat találtak. Ezután nyújtottunk be közérdekű adatigénylést az EMMI-hez, melyben kértük, hogy adják ki a nyertes kancellári pályázatokat. Ezt nem tették meg, így bepereltük őket.

Első fokon tavaly júniusban nyertünk, de az EMMI fellebbezett. Hivatkozásuk szerint a közalkalmazotti törvény csak a pályázó belegyezésével teszi lehetővé, hogy a pályázat nyilvánosságra kerüljön.. A Fővárosi Ítélőtábla másodfokon helybenhagyta a korábbi ítéletet, ami szerint ki kell adni a pályázatokat, mivel azok döntő részben közérdekből nyilvánosak.

Az első fokú, most megerősített ítélet szerint (itt letölthető pdf-ben) a pályázat részét képező szakmai önéletrajz és a szakmai elképzeléseket kifejtő motivációs levél az állami egyetemek kancellárjai közfeladatának ellátásáról szól, hiszen a kancellárok ezek alapján nyerték el a tisztségüket. A közfeladat ellátásával össze nem függő személyes adatokat (például lakcímet, telefonszámot, email címet) a minisztérium kitakarhatja a kiadott iratokban, ez nem akadályozza a közzétételt.

A mostani, jogerős döntést végre kell hajtani, így hamarosan meg kell kapnunk a pályázatokat. Az EMMI ugyanakkor a Kúriához fordulhat felülvizsgálatért, ahol elvben kérheti, hogy az ítélet végrehajtását függesszék fel.

Nem csak a pályázatok kapcsán voltak problémák a kancellári kinevezésekkel. A szegedi egyetem azóta lemondott kancellárjának kamudiplomájáról az Átlátszó Oktatás írt először. Devecz Miklós azután mondott le, hogy a Facebookon a menekültkrízisen és a nőkön viccelődött ízléstelen formában.

Köszönjük az Átlátszó jogi csapatának segítségét!

A cikk az Átlátszó Oktatás gyakornoki programjában született.

Írta: Borsi Rebeka, szerkesztette: G. Szabó Dániel.

Kép innen.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42