Egyéb

Hiánypótló projekt mutatja be a földárveréseket | Heti Mutyimondó

Heti Mutyimondó 2017. július 7.

Hosszú hónapok munkája után térképeken és különböző grafikonokon mutatjuk be a földárverések eredményeit. Nem kell a rendőrségnek azzal foglalkoznia, hogy ki és milyen célból készíthet közterületen videofelvételeket, ám a Hír Tv stábját mégis emiatt igazoltatták néhány napja.

10 millió forint uniós támogatást kapott egy alkalmanként használt balatoni iroda
Átlátszó | 2017. július 3.

Egy nyíregyházi cég 2011-ben vásárolta meg egy ikerház felét Zamárdiban, 2013-ban pedig közel 10 millió forint uniós támogatást kaptak az ingatlan fejlesztésére. Az ügyvezető szerint alkalmanként használják a Balatontól pár perces sétára fekvő épületben kialakított irodát. >> Kattints a teljes cikkért >>

Térképekre és ábrákra tettük a földárverések eredményeit
Átlátszó | 2017. július 5.

2015-ben és 2016-ban hatalmas földprivatizáció zajlott le Magyarországon. Az állam 290 ezer hektár földet kínált eladásra, és ennek kétharmadát el is adta. A legnagyobb nyertesek Mészáros Lőrincék lettek: a felcsúti polgármester és családtagjai összesen több mint 1550 hektár állami földet vettek meg. Hosszú hónapok munkája után térképeken és különböző grafikonokon mutatjuk be a földárverések eredményeit. >> Kattints a teljes cikkért >>

Nem a rendőrség hatásköre vizsgálni, hogy ki és milyen célból videózik közterületen
Átlátszó blog | 2017. július 6.

Nem kell a rendőrségnek azzal foglalkoznia, hogy ki és milyen célból készíthet közterületen videofelvételeket, ám a Hír Tv stábját mégis emiatt igazoltatták néhány napja. Az Országos Rendőr-főkapitányság az Átlátszó megkeresésére úgy reagált, hogy ez nem tartozik a hatáskörükbe. Hogy akkor mégis miért kellett intézkedni a tévésekkel szemben, egyelőre nem válaszolták meg. >> Kattints a teljes cikkért >>

Döntött a bíróság: elszámolás nélkül felmondott hitelszerződés nyomán nem indíthat végrehajtást a bank
Átlátszó blog | 2017. július 6.

Elszámolás hiányában a felek között létrejött szerződést nem mondhatta fel a bank, így a kontraktust meg sem szüntethette, így az ügyfél tartozása sem vált még esedékessé, vagyis a bank az összeget idő előtt követeli – ezt mondta ki néhány hete a Pesti Központi Kerületi Bíróság nem jogerősen egy perben, melyben egy adósnak adott igazat egy bankkal szemben. >> Kattints a teljes cikkért >>

4,5 millió forintot adott az MVM egy rejtőzködő alapítványnak
Átlátszó blog | 2017. július 5.

A Patrónus Pro Futuro – Pártfogó a Jövőért Alapítványnak nincs honlapja, tevékenységének nincs nyoma sehol, bírósági beszámolói üresek, mégis 4,5 millió forintot kapott az állami tulajdonú Magyar Villamosművek Zrt.-től a céljaira. >> Kattints a teljes cikkért >>

Átlagosan napi 113 jegyet adtak el a felcsúti kisvasútra, hét napon utasok nélkül közlekedtek a vonatok

Átlátszó blog | 2017. július 4.

A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány korábban megtagadta az utasforgalomra vonatkozó adatigénylésünket, de miután panaszt tettünk a NAIH-nál, most megküldték a számokat. Tavaly április és idén január között 53 napon egy jegyet sem adtak el a kisvasútra, de ennek ellenére 7 napon utasok nélkül is közlekedtek a vonatok. >> Kattints a teljes cikkért >>

Morvai Krisztina majdnem megmondta, hogy mire költi a havi 4342 eurós költségtérítését
Átlátszó blog | 2017. július 3.

De meggondolta magát, mert szerinte az újságírók rosszindulata miatt azoknak az EP-képviselőknek van igazuk, akik nem válaszolnak az ilyen témájú kérdésekre. >> Kattints a teljes cikkért >>

A NER legnagyobb túlélői XI. – Kocsis István
Átlátszó blog | 2017. július 07.

Folytatódik a NER túlélőbajnokait bemutató sorozat. Ezúttal egy öreg róka – a kormányokon (sőt, rendszereken) átívelő önátmentés mestere – pályafutásának bemutatására kerül sor. Aki minden politikai kataklizmát, bukást hajszálgörbülés nélkül, szinte karcmentesen átvészelt. Kocsis István pályaívét rajzoljuk fel, amely a komcsi-vöröstől az MDF-zöldön át, a piros-kék balliberálison keresztül a Fidesz-narancsba torkollva a szivárvány jó pár árnyalatában pompázik. Alábbiakban kísérlet történik  a Kocsis-puzzle életrajzi mozaikokból való összerakására. S a titka felfedésére. Nem állítható, hogy sikerül, de egy biztos: egyeseknek szórakoztató, másoknak bicskanyitogató olvasmány lesz. >> Kattints a teljes cikkért >>

Nincs ingyen ebéd, nincs ingyen média | Mérték
Már nálunk is egyre elterjedtebb, hogy a médiacégek fogyasztóik támogatását kérik, amellett, hogy tartalmaikat ingyenesen elérhetővé teszik. Alighanem a magyarországi nyilvánosság és a demokrácia jövője függ attól, hogy az állampolgárok felismerik-e a helyzet komolyságát: hirdetési bevételekből egyre nehezebb minőségi tartalmat előállítani, ha mi nem nyúlunk a zsebünkbe, akkor más fog helyettünk médiát finanszírozni. >> Kattints a teljes cikkért >>

Új egyházi óvodák Erdélyben. Kiknek? | Átlátszó Erdély
Összesen 27 erdélyi településen építenek óvodákat és bölcsődéket az erdélyi magyar történelmi egyházak. Vajon a megfelelő helyszíneken? >> Kattints a teljes cikkért >>

Rendőrpride: először vonultak fel a spanyol rendvédelmi erők képviselői a madridi Büszkeség menetében | Világtérkép
Körülbelül harminc rendőr és csendőr vonult fel múlt szombaton a madridi World Pride-on. >> Kattints a teljes cikkért >>

Ösztöndíjak mint támogatások: esélyteremtés a gyerekekre irányulva, a családra építve | Szocioblog
Az Igazgyöngy Alapítvány évek óta visz egy ösztöndíjprogramot. A program civil támogatók segítségével fut, ebben a tanévben 65 gyerek kapta, 11 településen. A program sikeres, önmagában is, ám az alapítvány komplex esélyteremtő stratégiájába ágyazva a legsikeresebb, mikor több irányú hatás is segíti a gyerekek tanulását, és mérsékli a pozitív hatások helyi amortizációját. >> Kattints a teljes cikkért >>

Honvédelmi reform: újabb lufi? | PCblog
Donald Trump az amerikai elnökválasztási kampány kezdete óta követeli, hogy minden NATO-tagállam tartsa be a szövetség GDP-arányos védelmi költségekre vonatkozó kétszázalékos szabályát. A szövetség 5. cikkelyét a nemzetbiztonság „sarokkövének” tekintő magyar kormány így nem meglepő módon éppen a NATO-csúcstalálkozóval egy időben jelentette be, hogy 2024-re a GDP két százalékára emeli a hazai védelmi költségvetést. A Fidesz-kormánynak azonban elődeihez hasonlóan nincsen bátorsága a húsbavágó szerkezeti átalakítások véghezvitelére a honvédelem terén. >> Kattints a teljes cikkért >>

Genomszerkesztés 5 – Géncsendesített élőlények | Darvas Béla
A géntechnológiának ezek a változatai az európai engedélyezés számára mindeddig láthatatlanok maradtak. Közülük csak az Amflora nevű, ipari célú GM-burgonya csenghet a számunkra ismerősen, amelynek európai könnyített engedélyezési eljárását éppen hazánk perelte be. A géntörvény ennek ellenére sem kezelte a géncsendesítést kellő figyelemmel. Itt nem visznek be extra gént, hanem elrontanak/elhallgattatnak egy meglévőt. >> Kattints a teljes cikkért >>

Miért van olyan brutális meleg a budapesti metróban? | Do toho
A Fidesz-kormány Budapest-ellenes politikája okolható a hármas metróban tapasztalható elviselhetetlen forróságért, mivel a metró alagút rendszerének fő szellőzője mondhatta fel a szolgálatot. Márpedig annak felújítása csak a metró alagút felújításával együtt képzelhető el. De erre a kormány már nem adott pénzt Budapestnek. >> Kattints a teljes cikkért >>

Mától interneten is lehetne népszavazni – ezt se az állam vezeti be | Adatújságírás
A Szabad Szavazás egyszerűen kezelhető felületén nagyon könnyű lenne népszavazást levezényelni, mivel csak úgy lehet szavazatot leadni, hogy az ember – egy regisztrációt követően – azonosítja magát a valós Facebook fiókjával. Sokak régi álma válik ezzel valóra. >> Kattints a teljes cikkért >>

 

A Heti Mutyimondó hírlevél következő száma 2017. július 14-én (pénteken) jelenik meg.

Megosztás