támogatási kampány

Az átláthatóság nem veszítheti el közkincs jellegét – adj 1 százalék esélyt!

Ami neked két kattintás, az az Átlátszónak lehet, hogy két hét vagy két hónap. Már amennyiben sokan döntötök úgy, hogy portálunkat támogató alapítványnak ajánljátok föl a személyi jövedelemadótok egy százalékát. Az Átlátszót ugyanis nagyobbrészt kisadományozók tartják el – vagy közvetlen támogatás formájában, vagy az SZJA felajánlásával. Számunkra ez jelenti a biztos működés alapját, egyben függetlenségünk garanciája is. Így van ez a kezdetek óta.

Idén már a 12. születésnapunkat fogjuk ünnepelni, ezalatt a 12 év alatt számtalan olyan újságíró dolgozott nálunk, aki éveket, évtizedeket töltött a szakmában. Eközben rengeteg változást éltek, éltünk át. Láttuk, ahogy a nyomtatott lappiac bezuhanásával eltűnőfélbe került maga az újság, amelynek megvásárlásával az olvasó kifizette az újságíró, a szerkesztő, a fotós és a többi lapcsináló munkáját. Tapasztaltuk, ahogy a közösségi média berobbanásával elkezdtek lekopni a weboldalakról a bannerek, azaz a hirdetők lassan elfogynak a média mögül. Ráadásul a magyarországi kétharmados kormány erősen torz sajtóviszonyokat teremtett, ami azt is eredményezte, hogy egyre többen tülekednek a nemzetközi pályázatok körül.

Ugyanakkor a technikai fejlődés tette lehetővé azt is, hogy a politikusok, cégek meg tudják kerülni a sajtót, közvetlenül forduljanak a közönség felé, és adott esetben könnyebben is tudják manipulálni azt. Nem kell már sajtótájékoztatón, interjúban, tényfeltáró riportban kellemetlen kérdésekre válaszolni, elég csak a célcsoportra optimalizált üzeneteket megfogalmazni.

Ami nem változott az az, hogy aki hatalommal, befolyással rendelkezik, az ezzel vissza is tud élni, és sokan ezt meg is teszik. Vagyis az oknyomozók, riporterek, elemzők egyre nehezebb körülmények között egyre nagyobb kihívással néznek szembe.

A változó körülmények változásra késztették a sajtót is. Elegáns és kevésbé elegáns megoldásokat találtak a helyzetre. Például nyíltan egyik vagy másik politikai oldal szolgálatába szegődtek, de ilyen a kattintásvadász címek és tartalmak Google-hirdetéseket ösztönző módszerének alkalmazása is. Ezeknél sokkal tisztességesebb, amikor egy orgánum előfizetőinek nyújt exkluzív, csak általuk hozzáférhető tartalmat. Az Átlátszó számára azonban az utóbbi út sem járható, az első kettőt meg értelemszerűen nem gyakoroljuk.

Politikai függetlenségünk azt is jelenti, hogy nem csupán a pártoktól tartunk távolságot, de igyekszünk mentesíteni magunkat a közönség politikai szimpátiáitól is. Bár nyilvánvalóan anyagaink többsége a kormányon lévők ügyeivel foglalkozik, ám korántsem kizárólag ők szerepelnek virtuális célkeresztünkben. Mi voltunk, akik megírtuk, hogy milyen érdekcsoportoknál landoltak az ellenzék megsegítésére szánt külföldi milliárdok, vagy tártuk föl az előválasztást övező visszásságokat. Ma már egyértelműen kijelenthetjük, hogy az ellenzék is jobban járt volna, ha hárítás helyett komolyan veszi a kritikákat.

A függetlenség azonban nemcsak a politikai erőktől való függetlenséget jelenti, hanem az üzleti szféra szereplőitől is. Egy polgár nem csupán a közhatalommal, de nagyvállalatok, globális szolgáltatókkal szemben is lehet kiszolgáltatott. Így az Átlátszón nincsenek hirdetések, és ebből következően a hirdetési algoritmusok által motivált clickbait-gyakorlatot sem űztük soha.

Végezetül a fizetős tartalom sem megoldás számunkra. Felfogásunk szerint az átláthatóság nem azt jelenti, hogy a kiváltságosokat a tehetősek ellenőrizzék. A nyilvánosság nem vesztheti el közkincs jellegét.

Elsődleges értelme létezésünknek, hogyha valaki egy hatalmaskodó vezetővel vagy akár erőfölényével visszaélő vállalkozóval kerül összetűzésbe, legyen hová fordulnia. Egészen apró, de a mindennapi élet szempontjából fontos ügyektől, a végül országos botrányt kiváltó esetekig.

Hitünk szerint az Átlátszónak nyújtott támogatás nem egyszerűen adomány, hanem a jövőbe való befektetés, amely előbb-utóbb tisztább közéletet, tisztességesebb piaci versenyt, átláthatóbb viszonyokat teremt.

Ha fontosnak tartod a munkánkat, támogasd az Átlátszót egyszeri vagy rendszeres adománnyal, és az SZJA civil 1% felajánlásával! Az SZJA egyszázalék nyilatkozatodban az Átlátszónet Alapítvány nevét és adószámát (18516641-1-42) tüntesd fel, és add le határidőre az adóbevallás mellett az 1% nyilatkozatot is!

Megosztás