Hogyan szüntessük meg a korrupciót, avagy a konspirációk ellehetetlenítésének piaci megoldása

Vendégszerzőnk Hanzély Ákos Európa- és világbajnok magyar öttusázó, volt fővárosi önkormányzati képviselő (2010–2014, az LMP színeiben). Sportolói pályafutása mellett 1993-ban diplomázott a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, elvégezte a Testnevelési Egyetemet is, posztgraduális képzésen jogot és politikatudományt tanult. Sportvezetői tevékenysége mellett közéletileg is aktív, több közérdekű adatkéréses per résztvevője, kezdeményezője volt, az Átlátszón a Szerencsejáték Zrt. politikaközeli költekezéséről cikkezett 2011-ben.

Társadalmi célú hirdetés

 Az emberi civilizáció végső soron nem más, mint korábban megvalósíthatatlannak tartott dolgok összessége.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Bevezető

A korrupció megszüntethető!

Viszonylag egyszerűen és gyorsan.

Ahhoz azonban, hogy sikerrel vehessük fel a küzdelmet a rejtett konspirációkkal szemben, az alapoktól kell újragondolni a gazdasági bűnüldözéssel szembeni fellépés mikéntjét, új nézőpontból, új eszközökkel kell közelíteni a problémához.

Legelőször is fel kell ismernünk végre a mai bűnüldözési rendszerünk korlátait, azt, hogy a meglévő eszközeink számos bűncselekménytípussal szemben szinte teljesen hatástalanok. A korrupció nem egy elszigetelt kudarcjelenség, hanem a bűnüldözési rendszer diszfunkcionális működésének csupán egyik megnyilvánulása.

Érdemes ezért kitágítani a probléma horizontját, és rendszerszinten vizsgálni a bűnüldözés mikéntjét.

Milyen bűnüldözési eszközökkel rendelkezünk, azok milyen logika mentén, milyen eljárás szerint működnek, és e működési logika mire teszi őket alkalmassá, és mire nem?

Ha ezeket végig gondoljuk, akkor észre kell vennünk, hogy a gazdasági jogsértésekkel szembeni társadalmi fellépésünk alapvetően hibás, téves feltételezésekre, rossz logikára épül.

A kritika azonban nem sokat ér, ha nincs alternatíva, ha nincs olyan más megoldás, ami lehetővé teszi az összehasonlítást, a mérlegelést, amely kitágítja, több dimenzióssá teszi a probléma megoldásának lehetőségét.

Dolgozatom valódi célja ezért bemutatni egy olyan új bűnüldözési eszközt, amely az egyéni haszon felől közelít a gazdasági bűnözés problémakörhöz, és arra közgazdasági-játékelméleti megoldást kínál.

Olyan ellenérdekeltségi rendszer létrehozása a cél, amely képes hatékonyan megakadályozni, hogy bármely személyek, titkos konspiráció által, jogtalan előnyhöz jussanak. Ezt pedig olyan jogi-gazdasági környezet kialakításával lehet elérni, ahol jobban megéri a jogellenes szervezkedéseket feltárni, mint abban részt venni.

A javaslat kifejtéséhez először is térjünk vissza az alapokhoz. Gondoljuk át újra, mik az elérendő célok, milyen „problémával” állunk szemben, mik a jellemzői, és miért hibás a problémára alkalmazott mai megoldásunk.

Kezdjük ezért a probléma feltárását a megoldandó feladat rövid bemutatásával.

A korrupció-probléma

Dolgozatomban a tágan értelmezett korrupció-probléma hatékonyabb megoldását kívánom elérni. Témánk szempontjából ebbe a halmazba tartozik minden olyan jogsértés, ahol:

• két vagy több résztvevő
• egyéni haszonszerzés céljával
• rejtett módon összejátszik, szervezkedik.

Ezt végiggondolva felismerhető, hogy ezen kritériumoknak a gazdasági, szervezett, fehér- és kékgalléros bűnözés-fogalmakkal jellemzett jogsértések túlnyomó többsége megfelel. Vesztegetés, adócsalás, pénzmosás, orrgazdaság, illegális termékek forgalmazása, kartellezés, fogadási csalás, hogy csak néhányat említsek.  Minden olyan jogsértés, ahol a résztvevő felek az egyéni haszon érdekében összefognak, konspirálnak.

Az egyszerűség kedvéért ezt a problémahalmazt a korrupción keresztül mutatom be, mivel az mindenki számára ismert, könnyen megérthető, és magán viseli a vizsgált halmaz minden jellegzetességét.

Ahogy azt be kívánom mutatni, a korrupció-problémahalmaz valójában azon jogsértések gyűjteménye, amelyekkel szemben a mai bűnüldözési megoldóképleteink szinte teljesen hatástalanok.

Nézzük meg először is ezért, hogy miért nem alkalmas mai bűnüldözési rendszerünk a rejtett konspirációk, azaz a korrupcióprobléma kezelésére.

Hogyan működik mai bűnüldözési rendszerünk és miért nem alkalmas a korrupcióprobléma kezelésére?       

Mai társadalmunkban a nyomozás az egyetlen eszköz, amellyel bizonyítékokat feltárhatunk, ezáltal bűnösöket szankcionálhatunk. Legyen szó pitiáner tolvajokról vagy nagypályás csalókról, gyilkosságról vagy korrupcióról, a megoldás mindig ugyanaz: tegyenek bejelentést, a hatóságok majd kivizsgálják.

A nyomozás sikerességéhez azonban számos feltételnek kell egyszerre teljesülnie:

• legyen bejelentés,
• legyen utólag feltárható nyom,
• a hatóság pedig képes,
• és hajlandó legyen a nyomozás eredményes lefolytatására.

Ezzel szemben a valóság az, hogy

• a korrupcióhoz hasonlóan a gazdasági bűncselekmények túlnyomó többsége rejtve marad, nincs közvetlen sértettje, nincs olyan, aki észlelheti a jogsértést, így nincs bejelentés sem;
• az előre tervező, kockázat minimalizáló, tudatos elkövető nem hagy maga után bizonyítékként felhasználható nyomokat, így – ha van is bejelentés – a gazdasági bűncselekmények többségében a bűnös szándék utólag bizonyíthatatlan;
• a bűnüldözési monopóliumok súlyosan erőforráshiányosak, a nyomozási „igények” töredékére van csak kapacitás;
• a hierarchikus felépítés és a parancsuralmi rendszer ellenben tág lehetőséget kínál, hogy egyéni-anyagi vagy politikai okból a nyomozások sikerességét elszabotálják, a bűnösöket futni hagyják.

Érdemes itt felidézni, hogy a nyomozás tudománya valójában a rablógyilkosság-problémára válaszul fejlődött ki a XVIII. században, a technológiák fejlődésével pedig újabb és újabb területen tudott sikereket felmutatni. Idővel természetessé vált, hogy bármilyen bűncselekmény észlelése esetén a „bűnüldöző szervekhez” forduljanak megoldásért.

Az alapvető hiba azonban, amivel a nyomozás-séma nem számol, hogy bűncselekmény és bűncselekmény között hatalmas különbségek vannak.

Rablógyilkosság esetén van sértett, van olyan, aki észleli a „problémát”, van tetem, tetthely, vannak feltárható nyomok, a hatóság – és képviselői – pedig erősen motiváltak, hogy felderítsék a tettest (értsd: választópolgár egyéni biztonságérzete).

Ezzel szemben korrupció esetén nincs sértett (a sértett maga a közösség), nincs olyan, aki észlelheti a jogsértést, így nincs bejelentés sem. Az elkövető pedig nem egy deviáns, erőszakos bűnöző, hanem fehér- vagy kékgalléros, tudatosan cselekvő „átlagpolgár”, aki kellő „szakértelemmel” és tervezéssel képes minimalizálni az utólag feltárható bizonyítékokat.

Az a tény, hogy a bejelentés (és utólag feltárható nyomok) hiányával jellemzett jogsértésekkel szemben a bejelentésre meginduló, utólagos nyomozás intézményével küzdünk, sok mindent megmagyaráz mai társadalmaink működéséről, belső dinamikájáról.
Mindez azonban így is csak a problémahalmaz egyik fele.

További súlyos hátrányokat okoz a bűnüldöző szervek hierarchikus felépítése, átláthatatlansága, a feladat nagyságához képest elenyésző erőforrásai, az alulfizetett és túlterhelt munkaerő.

A gazdasági jogsértések ipari méretekben és mennyiségben vannak jelen a társadalomban, miközben a hatósági vizsgálatok nehézkesek, bürokratikusak, humánerőforrás-igényesek. A nyomozó hatóságok egyszerre csak korlátozott számú vizsgálatot tudnak párhuzamosan futtatni, a bejelentett jogsértések töredékét képesek csak szakszerűen kivizsgálni.

Mindezt tetézi, hogy a hatalom által uralt, hierarchikus, parancsuralmi rendszerben a vizsgálatok egyéni, anyagi vagy politikai okból befolyásolhatók, szabotálhatók.

Arra a kérdésre tehát, hogy miért nagy a korrupció (és gazdasági bűnözés) elterjedtsége társadalmainkban, az a válasz adható: mert téves alapfeltevésekkel, hibás megoldóképlettel és rossz rendszerrel küzdünk a jelenség ellen.

Hogyan másképp? A konspirációk ellehetetlenítésének piaci megoldása

A probléma megoldásához alapvetően másképp kell viszonyulni a bűnözéshez. Fel kell ismerni, hogy a bűnözés gyűjtőfogalom alá nagyon sokféle és nagyon eltérő jogsértéstípus tartozik, amelyek nem kezelhetőek egységesen.

A nyomozás egy hasznos eszköz, azonban súlyos hiba ezt univerzális megoldóképletként, kizárólagosan alkalmazni!

A bűnüldözési rendszert ki kell egészíteni ezért olyan képességekkel, amely lehetővé teszik a rejtett, konspirációban megvalósuló, fehérgalléros jogsértések feltárását is.

Meg kell oldani, hogy

• észleljük a rejtett konspirációkat;
• képesek legyünk bizonyítékot begyűjteni fehérgalléros elkövetési mód esetén;
• rendelkezzünk kellő kapacitásokkal az ipari méretekben zajló visszaélések feltárására;
• ne legyen lehetőség a nyomozások elszabotálására, politikai beavatkozásra.

Vagyis nem tudjuk kik, hol, mikor, mit követnek el.

Tudjuk viszont azt, hogy valakik, valahol összefognak, titkos haszonközösséget alkotva jogsértéseket követnek el.

A megoldás egyetlen lehetséges módja ezért, ha a konspiráción belülre helyezzük át az információgyűjtés feladatát és az abban résztvevőket „győzzük meg”, hogy a közösség céljait képviseljék.

Mivel a korrupcióban/konspirációban résztvevők célja az egyéni haszonszerzés, ezért a „meggyőzés” is csak az egyéni haszon elvének figyelembevételével lehetséges.

A bizonyíték érték! Ezért annak pénzben is kifejezhetőnek kell lennie!

Azt a célt tehát, hogy képesek legyünk bizonyítékokat feltárni a titkos konspirációkról, úgy lehet elérni, ha „piaci” logikát alkalmazunk és díjazzuk azokat a résztvevőket, akik bizonyítékot szolgáltatnak.

Ha a bizonyíték értéke magasabb, mint a konspirációval elérhető haszon, akkor egy teljesen új jogi-gazdasági környezet jön létre, ahol jobban megéri a jogsértéseket feltárni, mint a konspiráció hasznában bízni.

Nevezzük ezt közérdekű bizonyításnak vagy bizonyítékpiacnak, amelynek értelmében

a konspirációban résztvevő, de arról elsőként bizonyítékot beszolgáltató személy – büntetlenség mellett – a jogsértéssel elérhető összegnél magasabb hasznot realizálhat.

A javaslat elsőre bizonyára furcsa és szokatlan. Szokni kell a gondolatot.

Gondoljuk azonban át, mik a társadalom alapvető céljai, és mit érünk el a javaslattal.

Minden tisztességes társadalom alapvető célja, hogy állampolgárai a törvényeket betartsák, a jogsértés elkövetői pedig – bizonyíték megléte esetén – szankcionálva legyenek.

A közérdekű bizonyítás mindkét célt képes elérni:

• az egyéni haszon elvének újrapozícionálásával hatékonyan beszerezhetők a bizonyításhoz szükséges információk;
• ennél is fontosabb azonban, hogy olyan jogi-gazdasági környezetet teremt, ahol a konspiráló felek között megszűnik a bizalom- és haszonközösség, helyette mérgező bizalmatlanság és ellenérdekeltség generálódik.

Senki nem fog úgy részt venni korrupcióban, ha tudvalevő, hogy a résztvevők számára előnyösebb a bizonyítás! Vagy ha mégis, azt racionálisan csakis bizonyítékgyűjtés hátsó szándékával teszi. Ami újabb érv a bizalmatlanságra.

Ez a kölcsönösen elrettentő bizalmatlanság hatásmechanizmusa.

Egy ilyen rendszer kíméletlenül ellehetetleníti a többszereplős jogsértések létrejöttét.

Bizonyítékhiány-gazdaság vs. bizonyíték-piac

Helyezzük tágabb kontextusba a korrupcióproblémát.

Minden társadalomban alapvető jelentőséggel bír, hogy tagjai milyen egyéni haszonban

bízhatnak és milyen kockázatokkal kell számolniuk.

A jogsértések túlnyomó többsége gazdasági jellegű, melynek elkövetői egyéni haszonszerzésre törekszenek, kockázatként pedig ma a hatósági vizsgálódás szerepel.

Ez azonban ahogy láttuk, esetleges: a kockázat tervezhető, megfelelő óvintézkedésekkel minimalizálható.

A mai jogi-gazdasági környezetben vállalható a kockázat, ezért magas az elkövetési hajlandóság.

Ráadásul a sikeres elkövetők tapasztalatokat gyűjtenek, fejlődnek, gazdagodnak, egyre bővülő konspirációs hálózatokat szerveznek, egyre újabb és újabb területekre merészkednek, egyre többet, egyre profibban csalnak. Nevezhetjük ezt mutyivilágnak, korrupt rendszernek: a lényeg az, hogy a gazdaság legtöbb területén ipari méretekben vannak jelen a csalások. Mert megéri! Mert az extra haszon lehetősége vállalható kockázattal társul.

Ezt a rendszert legjobban talán a bizonyítékhiány-gazdaság fogalommal lehet jellemezni, amely mutatja, hogy a hatósági logika mentén működő állami monopóliumok nem képesek a „bizonyíték szükségletek” tömeges kiszolgálására, bizonyítékhiány alakul ki, amely ösztönzően hat az elkövetési hajlandóságra.

Ha ezen a rendszeren változtatni akarunk, magát a bűnüldözési rendszert kell alapjaiban megváltoztatni! Sokkal hatékonyabb, sokkal magasabb kockázatot megtestesítő bűnüldözési megoldóképletre van szükség!

A javasolt piaci megoldás a hatósági eljárás helyett az Adam Smith-féle „láthatatlan kéz” logikáját ülteti át a jogérvényesítés területére. Azért teszi hatékonnyá a bűnüldözést, mert itt az egyéni haszon és a közérdek megegyezik: legyen bizonyíték!

Ebben a „piaci” logikában megoldódik az észlelés probléma, van kapacitás, a bizonyíték „termék” rendelkezésre áll, mert megéri! További előny, hogy az igazság feltárására vonatkozó egyéni érdek megjelenésével a vizsgálatok elszabotálása is ellehetetlenül.

Az egyéni érdek és motiváció drasztikus megváltoztatásán túl a javaslat a megoldás idősíkját is áthelyezi.

A mai hatósági eljárásban, a múltban elkövetett jogsértéseket kell utólag feltárni, a bűnös szándékot bizonyítani. Ez lehetőséget teremt az elkövetők számára, hogy felkészüljenek, szervezkedjenek, megtervezzék a csalást, minimalizálják a kockázatokat. Mindezt úgy, hogy a jogsértésre adott válaszreakció esetleges és kiszámítható.

Ezzel szemben a bemutatott „piaci” logika a jövőben elkövetendő csalások bizonyíthatóságát célozza meg, hogy a holnap elkövetendő jogsértésekről, holnapután rendelkezzünk bizonyítékokkal.

A közérdekű bizonyítás intézményének alapvetései

Jelen írás elsődleges célja, hogy felvázoljon egy új bűnüldözési logikát, amely hatékony ellenszere lehet a korrupció típusú jogsértéseknek. Nem cél a rendszer működésének részletes leírása, ugyanakkor nem kerülhető el, hogy a fontosabb alapvetéseket röviden bemutassam:

• a javasolt piaci megoldás legfontosabb feladata az elrettentés, a jogsértésben résztvevők között ellenérdekeltség és bizalmatlanság generálása – ez a kölcsönös elrettentő fenyegetettség állapota, egy klasszikus fogolydilemma
• az elrettentő hatás eléréséhez erőteljes kommunikációra van szükség – hirdetésekben, médiában hangosan kommunikálni kell a BIZONYÍTÉK = ÉRTÉK elv lényegét; tudatosítani kell, hogy jogsértésben résztvenni, konspirációban megbízni irracionális viselkedés, hiszen a jogsértésre buzdítók legvalószínűbb célja a közérdekű bizonyítás; könnyen belátható, hogy a Segíts eltaposni a korrupciót! és A bizonyíték megszabadít bűneidtől és gazdaggá tesz!-típusú kommunikáció által meghatározott közhangulatban drasztikusan csökken az elkövetési hajlandóság;
• a konspiráció-mentesítés széles spektrumban alkalmazandó, azaz ki kell terjednie a segítőkre, ügyintézőkre, pénzmosókra, strómanokra, kartellezésre stb. – bárki, bármelyik szinten hasznos és jutalmat érdemlő segítője lehet a közérdeknek;
• az elérendő cél olyan jogi-gazdasági környezet és közhangulat kialakítása, ahol mindenki számára egyértelmű, hogy vállalhatatlan kockázatot jelent konspirációban résztvenni, ellenben azok feltárásával magas haszon realizálható.

Az elrettentő hatás azonban csak akkor érvényesülhet, ha jogi és gazdasági értelemben is működőképes a bizonyíték-piac:

• a közgazdasági értelemben vett „piac” létrejöttéhez szükséges tényezők: eladó, vevő, termék és közösen elfogadott ár.
  Esetünkben az eladó az a személy, aki konspirációban részt vesz, arról információkkal rendelkezik, és aki képes ezen belső információkat „bizonyíték” formájában a bíróság elé tárni.
  A vevő az állam, vagy annak valamely szerve, amelynek célja a jogsértések bizonyítása, ellehetetlenítése.

Ma Magyarországon a korrupcióval okozott veszteség is több száz milliárd forintra tehető, de a gazdasági bűnözés által okozott teljes kár akár a 3-4 ezer milliárd forintot is elérheti. Ehhez képest pár száz milliárd forinttal díjazni a közérdekű bizonyítás „hőseit” aprópénz. Ez az „aprópénz” azonban azt jelentené, hogy hetente több milliárd forintot juttatunk a bizonyítékok beszolgáltatóinak, ami hatalmas kommunikációs fölényt eredményez, tovább erősítve az elrettentő hatást. A bizonyíték alapján elítéltek ráadásul kártérítés megfizetésére is büntethetők, ami fedezheti is a közérdekű bizonyítás jutalmaként kifizetett összeget.

• A termék maga a bizonyíték. Márpedig bizonyíték az, amit a bíróság annak elfogad. Ez egyben azt is jelenti, hogy ahhoz, hogy valami bizonyítékká váljon, végig kell mennie a bírósági „minőségbiztosítási” procedúrán. Mindez arra is garancia, hogy hamisítással, valótlan állítással ne lehessen valakit meggyanúsítani, sikerdíjat felvenni.
• A bizonyítéktermék ára/jutalma kardinális kérdés. A javaslat logikája arra épül, hogy bizonyíték beszolgáltatással nagyobb hasznot lehet realizálni, mint az eredeti konspirációval. Ennek összegszerű eldöntése azonban vita tárgyát képezheti. Célszerű ezért a közérdekű bizonyítás sikerdíját is a bíróságok hatáskörébe utalni, mivel a tárgyaláson választ kaphatunk ezekre a kérdésekre is.
  (Választott képviselő vagy közvagyonnal gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselői esetén fontos társadalmi elvárás a feddhetetlenség, ezért ilyen esetekben rögzíthetünk extra magas – akár több százmillió forintos – minimum jutalmakat is.)
  
• Ugyanígy fontos az első bejelentő büntetlenségének garantálása.
  Mindez idegennek tűnhet, pedig a jogalkotók már felismerték ennek szükségességét és a magyar Btk. is több helyen tartalmaz ilyen lehetőséget. A Btk. vesztegetésről szóló 290. (5) például így szól: „A büntetés korlátlanul enyhíthető – különös méltánylást érdemlő esetben mellőzhető – az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekmény elkövetőjével szemben, ha a bűncselekményt, mielőtt az a hatóság tudomására jutott volna, a hatóságnak bejelenti, és az elkövetés körülményeit feltárja”.
  

Végezetül nézzünk két példát rarra, hogyan lehet integrálni a társadalomba a közérdekű bizonyítás logikáját.

• Államügyészi felügyelet mellett. Ideális esetben a társadalom bűnüldöző hatóságai között vannak politikától független szervek. Ilyenek lehet például a világon több helyen alkalmazott önálló, államügyészi nyomozó hivatalok. Ezek megléte esetén könnyen kialakítható együttműködés a független államügyészi hivatal és az „informátor” között.
  A bennfentes információkkal rendelkező személy felveszi a kapcsolatot az általa kiválasztott államügyésszel, így független hatósági felügyelet mellett és professzionális háttérrel, szoros ellenőrzés alatt tartható a megfigyelt konspiráció.
• Időszakos amnesztia meghirdetésével. A bizonyítékvásárlás logikáját időszakosan is alkalmazhatjuk. Ebben az esetben egy rövid időintervallumban – pl. 1 hónapra – amnesztiát és/vagy jutalmat ígérünk a „bűnbánóknak”.  A meghirdetendő program keretében egyrészt mentesülnek a büntetés alól azok, akik feltárják részvételüket a jogellenes konspirációkban, és vállalják, hogy együttműködnek a hatóságokkal a jogsértés (és további elkövetők) felderítésében. Másrészt magas jutalmat ígérünk azoknak, akik meglévő bizonyítékaikat felfedik (és együttműködnek a hatóságokkal).Ebben a helyzetben a korábbi jogsértésben résztvevők 3 lehetséges döntés közül választhatnak:
  • vallomást tesznek és bizonyítékot szolgáltatnak (profitot realizálnak);
  • vallomást tesznek, de nincs bizonyítékuk (mentesülnek a büntetés alól);
  • nem tesznek vallomást és nem élnek az amnesztia lehetőségével (kockáztatnak).

Ez utóbbi esetben nemcsak az egyéni haszon érdekében gyűjtött és beszolgáltatott bizonyíték kockázatával kell számolni, hanem a racionálisan viselkedő, amnesztiával élő elkövetők vallomásainak következményeivel is.

Záró gondolatok

A most bemutatott bűnüldözési alternatíva bizonyára furcsa és szokatlan. Nagyon más, mint amit megszoktunk.

Viszont logikus.

Az oszd meg és uralkodj-elv alapján megakadályozza a konspirációk kialakulását, olyan jogi-gazdasági környezetet eredményez, ahol a közérdek és az egyéni haszon azonos irányba tart, ahol a racionális viselkedés a jogszabályok betartása és betartatása.

Nyilván sok még a nyitott kérdés, nagyon sok részlet vár még kidolgozásra.

Dolgozatom célja azonban nem egy részleteiben kimunkált megoldás prezentálása volt, hanem a probléma új megközelítésének vázlatos bemutatása, annak ismertetése, hogyan lehet, és miért kell más nézőpontból tekinteni a feladatra.

Az első lépésnek azonban mindenképpen annak kell lennie, hogy leszámoljunk a „nyomozáskultusz” generálta csőlátással, azzal a téveszmével, hogy a nyomozásnak nincs és nem is lehet semmilyen más alternatívája.

Bízom benne, hogy a megfogalmazott gondolat táptalajra lel néhány olvasóban, és elkezdődik egy folyamat, amikor újra elgondolkodunk a korrupció és gazdasági bűnözés okairól, az ellene alkalmazott társadalmi válaszok hatékonyságáról, hasznosságáról a lehetséges alternatívákról.

Hanzély Ákos

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!