vélemény

A korrupció nem szüntethető meg az emberi hitványságra alapozva – válasz Hanzély Ákosnak

Hanzély Ákos arról írt cikket a minap az Átlátszóra, véleménye szerint hogyan lenne megszüntethető a korrupció piaci alapon. Most erre reagál Horváth Viktor író, műfordító, egyetemi oktató, aki 2012-ben Török tükör című regényével elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját.

Társadalmi célú hirdetés

Hanzély Ákos szerint megoldás lehet, ha a konspiráción belülre helyezzük át az információgyűjtés feladatát és az abban résztvevőket „győzzük meg”, hogy a közösség céljait képviseljék. Mivel a korrupcióban/konspirációban résztvevők célja az egyéni haszonszerzés, ezért a „meggyőzés” is csak az egyéni haszon elvének figyelembevételével lehetséges.

Hogyan szüntessük meg a korrupciót, avagy a konspirációk ellehetetlenítésének piaci megoldása

Vendégszerzőnk Hanzély Ákos Európa- és világbajnok magyar öttusázó, volt fővárosi önkormányzati képviselő (2010-2014, az LMP színeiben). Sportolói pályafutása mellett 1993-ban diplomázott a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, elvégezte a Testnevelési Egyetemet is, posztgraduális képzésen jogot és politikatudományt tanult. Sportvezetői tevékenysége mellett közéletileg is aktív, több közérdekű adatkéréses per résztvevője, kezdeményezője volt, az Átlátszón a Szerencsejáték Zrt.

Mint írja: „azt a célt tehát, hogy képesek legyünk bizonyítékokat feltárni a titkos konspirációkról, úgy lehet elérni, ha „piaci” logikát alkalmazunk és díjazzuk azokat a résztvevőket, akik bizonyítékot szolgáltatnak. Ha a bizonyíték értéke magasabb, mint a konspirációval elérhető haszon, akkor egy teljesen új jogi-gazdasági környezet jön létre, ahol jobban megéri a jogsértéseket feltárni, mint a konspiráció hasznában bízni. Nevezzük ezt közérdekű bizonyításnak vagy bizonyítékpiacnak, amelynek értelmében a konspirációban résztvevő, de arról elsőként bizonyítékot beszolgáltató személy – büntetlenség mellett – a jogsértéssel elérhető összegnél magasabb hasznot realizálhat.”

Majd úgy folytatja: „minden tisztességes társadalom alapvető célja, hogy állampolgárai a törvényeket betartsák, a jogsértés elkövetői pedig – bizonyíték megléte esetén – szankcionálva legyenek.

A közérdekű bizonyítás mindkét célt képes elérni:

  • az egyéni haszon elvének újrapozícionálásával hatékonyan beszerezhetők a bizonyításhoz szükséges információk;
  • ennél is fontosabb azonban, hogy olyan jogi-gazdasági környezetet teremt, ahol a konspiráló felek között megszűnik a bizalom- és haszonközösség, helyette mérgező bizalmatlanság és ellenérdekeltség generálódik

Senki nem fog úgy részt venni korrupcióban, ha tudvalevő, hogy a résztvevők számára előnyösebb a bizonyítás! Vagy ha mégis, azt racionálisan csakis bizonyítékgyűjtés hátsó szándékával teszi. Ami újabb érv a bizalmatlanságra. Ez a kölcsönösen elrettentő bizalmatlanság hatásmechanizmusa. Egy ilyen rendszer kíméletlenül ellehetetleníti a többszereplős jogsértések létrejöttét”- hangsúlyozza többek között Hanzély Ákos.

Ezekre a felvetésekre az alábbiakban reagált Horváth Viktor író, műfordító, egyetemi oktató, aki 2012-ben Török tükör című regényével elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját:

Szóval először is az elv

A korrupció nálunk csak azért korrupció, mert kicsúsztak a törvények a normális középkori működés alól. Az egész rezsim törvényellenesen működik, de 800 éve  is minden így működött, és akkor az törvényes volt. A szicíliai maffián látszik ez jól – az iparosodott Lombardia igényelte a nyugati alkotmányokat és jogrendet, de délen még középkor volt, viszont az olasz egységgel a középkori délre is ráerőszakolták a modern kor törvényeit, ezért hirtelen a fél ország bűnöző és bűnsegéd lett, pedig nem csináltak semmit – se a főnökök, se a kisemberek –, hanem csak éltek tovább úgy, ahogy addig. A középkort nem lehet erőszakkal kinőni, hanem ez visszafelé működik (ahogy pl. Lombardiában is): a társadalom és a gazdaság viszonyai organikusan lépnek ki a középkorból, ezért kelleni fognak nekik az új törvények.

Mi 1848 áprilisában bevezettük a nyugatról másolt jogrendet, de továbbra is középkorian működött minden, ezzel az egész ország hazugságba csúszott, és azóta mindenki bűnöző és bűnsegéd.

Te kérsz számlát a fogorvosodtól, ha az nem ad? Mert én nem. És ez azért van, mert nem az elv irányít bennünket, hogy az egész nagyközösségért fizessünk adót, hanem a középkori személyi összetartozás.

A középkorral pedig nincs semmi baj a maga helyén. A vazallus gyermeki helyzetben van, az ura védi őt, a közösségeket és az intézményeket nem elvek irányítják, hanem személyi függések és lojalitások; ez statikus rend, nem tűri a változást, és ha a környező régiók megmozdulnak, magától összedől, szóval a középkor ma már nem élhető, de a mi királyunk mesterségesen életben tartja, és ezt arra alapozza, hogy mi, a lakosság középkori reflexekkel működünk, tehát nem elvek szerint működünk, mint a modern államok lakossága. Ebben a mi működésünkben a kötőanyag a bizalom, a személyi kötődések és a családiasság – és ezt akarja bevallottan szétrombolni ez a tervezet. Akkor, amikor még nem tölthette be a szétrombolt bizalom helyét valami más kötőanyag, pl. az elvek követése. És így ebből ez lesz: Orwell: 1984.

Ha majd ez a törékeny rezsim megbukik, némi káosz jön, mert az ellenzék is feudális. Ha eszünk van, akkor modernizáljuk az oktatást és felszámoljuk a határokat, hogy szabadon áramolhasson minden: tudás, technológia, eszmék, normák – ez a középkor vége. A legjobb nem csak a határok, de egyenesen az ország felszámolása.

Másodszor: az életszerűség

Ezt az ötletet nem lehet kivitelezni, mert a korrupció (vö: középkori működés) mindent áthat a hatalom csúcsaitól a legszegényebb emberekig. Ha papíron bevezetjük ezt a rendszert, abban a pillanatban korrupt lesz – pl. két kisember, Horváth Viktor és Orbán Viktor összebeszélnek, hogy Viktor 1 korrumpálja Viktor 2-t egymillió forinttal (de ez csak kamu, mert nincs is ennyi pénzük). V2 erre feljelenti V1-et, és kap az államtól kétmilliót a feljelentésért, aztán ebből átad másfél milliót V1-nek, mert ő vitte el a balhét. V1 ebből megkeni a bírót és kifizeti az ügyvédet, és mindenki keresett – csak közben minden még rohadtabb. V1 és V2 ezt kicsiben fogja csinálni, mert nem gazdagok, de vannak emberek, akik csilliókkal fogják csinálni. És éppúgy megmaradt a bizalom. V1 és V2 között, sőt még az ügyvéd és a bíró is bekerült a családba.

Egy társadalmi jelenséget nem lehet voluntarista módon felszámolni, hanem organikus folyamatokat lehet segíteni.

Most általában úgy képzeljük, hogy Orbán és a bűntársai felelősek mindenért, mi pedig csak áldozatok vagyunk. Nem. Azért tudták ezt a rezsimet megcsinálni, mert mindannyian így működünk, és amíg ezt tagadjuk és hárítjuk, addig hiába bukik meg OV, ugyanolyan marad az ország. Nem áldozatok vagyunk, hanem tettestársak, és nem azért, mert gonoszak vagyunk, hanem mert ebbe a közegbe születtünk bele, itt nevelkedtünk.

A megoldás

  1. A jogi környezet. Pl. most minden kisvállalkozás kénytelen minimálbérre bejelenteni az alkalmazottjait, mert különben tönkre menne. Így mindenki bűnöző, és mindenki zsarolható. Az ilyesmit szabálymódosítással el lehet tüntetni. Amit a jog legálissá tesz, az adózni is fog. Tegyünk legálissá mindent, ami nem árt.
  2. Oktatás. Ne évszámokat, csatákat és hősöket tanítsunk, hanem neveljünk érdekfelismerésre, szembenézésre, reflektivitásra, összefüggések átlátására, kommunikációra, visszakérdezésre.
  3. A határok eltörlése – egyáltalán, az ország eltörlése.

Ez a tervezet az emberi hitványságra alapoz. Tehát arra, hogy áruljam el azt, aki megbízott bennem. Adjam fel őt, mert úgy több pénzt kapok. Alkossunk olyan koncepciót, ami a jó eszményeken alapul – az lesz sikeres.

Horváth Viktor

A nyitókép illusztráció, forrás: pixabay.com

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás