nemzeti együttműködés

A CÖF-nek 6 hónap alatt kell felhasználnia az MFB-től kapott 25 millió forintot

Közadatigénylésben kértük ki a Magyar Fejlesztési Banktól (MFB) a CÖF alapítványának adott 25 millió forint támogatással kapcsolatos papírokat. A dokumentumok szerint Csizmadia László CÖF-elnök április 27-én kért pénzt az állami banktól, hogy tevékenységüket „a közjó érdekében” még hatékonyabban végezhessék. Az MFB vezetése egyöntetűen támogatta a kérelmet, és a szponzorálási szerződést június 10-én írták alá a kormány kedvenc szervezetével, aminek a pénzért cserében a bank logóját fel kell tüntetnie rendezvényein és kiadványain.

Társadalmi célú hirdetés

Augusztus 10-én a K-Monitor vette észre, hogy az állami tulajdonban lévő Magyar Fejlesztési Bank 25,4 millió forint támogatást adott a Civil Összefogás Közhasznú Alapítványnak (CÖKA), ami a kormánykedvenc Civil Összefogás Fórum (CÖF) mögöttes szervezete.

Még aznap közadatigénylésben kértük ki az MFB-től a támogatással kapcsolatos iratokat:

  • a CÖKA támogatási kérelmét;
  • a támogatás odaítéléséről szóló döntéseket, jegyzőkönyveket;
  • a szponzorálási szerződést;
  • a CÖKA teljesítési igazolásait, illetve beszámolóit a pénz felhasználásról.

Az állami bank nem használta ki a koronavírus-járványra való hivatkozás lehetőségét, és sok adatgazdával ellentétben nem hosszabbította meg emiatt a válaszadási határidőt 45 napra ez sajnos nagyon ritka manapság, ezúton is köszönjük.

Az Infotörvényben megszabott normál, 15 napos határidőn belül, pontosan augusztus 25-én válaszolt adatigénylésünkre az MFB, és egy kivételével megküldte az általunk kért dokumentumokat. Csak a CÖF beszámolóit nem kaptuk meg, de azokat is csak azért nem, mert még nincsenek, ugyanis a Békemenetekről elhíresült szervezet még nem használta fel a támogatást.

Április 27-én írt Csizmadia László, a CÖF-CÖKA elnöke az MFB-nek támogatási kérelmet, amelyben nettó 20 millió (bruttó 25,4 millió) forintot kért. Másfél oldalas kérelmében Csizmadia felsorolta, hogy mit is csinál a CÖKA (Tevékenységünk fő irányvonala társadalompolitikai és gazdaságpolitikai kérdésekben történő megnyilvánulások), majd közölte, hogy rendezvényeiken és publikációikban feltüntetnék az MFB logóját a támogatásért cserében.

Meggyőződésünk, hogy tevékenységünk hozzájárulhat az MFB egyébként is széleskörű ismertségének lehetséges módon még pozitívabbá tételéhez, ugyanakkor az Önök támogatása révén közhasznú alapítványunkban megfogalmazott célokat a közjó érdekében még hatékonyabban tudnánk elvégezni írta Csizmadia.

Szívhez szóló szavai elérték a kívánt hatást: az MFB bizottsága az április 28-i ülésén a jegyzőkönyv szerint egyhangúlag támogatta, hogy a CÖF megkapja a kért összeget.

Kicsit később, június 10-én írták alá a felek a szponzorálási szerződést, amelynek értelmében a CÖKA köteles 2021 második félévében a rendezvényein, meghívóin és könyvkiadásuk terénfeltüntetni az MFB logóját. A bruttó 25,4 millió forint támogatást Csizmadia Lászlóék kötelesek 6 hónapon belül felhasználni, de ha nem sikerül, egy alkalommal kérhetnek hosszabbítást. A felhasználást követő 1 hónapon belül kell leadniuk a tételes elszámolást, a logófeltüntetést igazoló fotókat pedig az MFB térítésmentesen használhatja reklámcélokra.

Van egy nagyon érdekes pont is a megállapodásban:

A Szponzorált tudomásul veszi, hogy a Szponzoráció összegének felhasználását igazoló számla keltezése nem lehet korábbi, mint a Szerződés mindkét fél azaz az MFB Zrt. és a Szponzorált által történő aláírásának napját megelőző 30. nap.

Ha jól értjük ezt a jogász- és rendőrnyelv keverékén íródott mondatot, akkor a június 10-én aláírt szerződéssel kapott 25,4 milliót forint felhasználását a CÖKA igazolhatja a szponzorálásnál maximum 30 nappal korábbi, például május 20-i számlával is.

Amint letelik a hat hónapos felhasználási határidő, kikérjük az MFB-től a CÖKA által leadott beszámoló(ka)t, hogy lássuk, mire költötték a pénzt.

Ez a CÖF harmadik állami támogatása

2017-ben szintén adatigényléssel derítettük ki, hogy az állami tulajdonú energiavállalat, a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) az előző évben 508 millió forinttal támogatta meg a CÖF-öt.

Azt nem volt hajlandó elárulni az MVM, hogy milyen támogatási kérelmet nyújtott be a CÖF, mi alapján döntöttek a támogatásról, és mi áll a támogatási szerződésben, ezért pert indítottunk a dokumentumokért. A pert megnyertük: a bíróság 2017 októberében első-, majd 2018 áprilisában másodfokon is kimondta, hogy az MVM-nek ki kell adnia az általunk kért dokumentumokat, amikből kiderült, hogy a CÖF a közgondolkodás javítására” kapta a bő félmilliárdos összeget.

Később a CÖF beszámolójáért is bepereltük az MVM-et, ami végül megmutatta a papírokat, amikből megtudtuk, hogy az 508 millióból 433 milliót négy rövid imázsvideóra költött el a CÖF, de az MVM-támogatásból finanszírozták a Brüsszel elleni komikus brüsszeli tüntetést, és egyes fellépőik gázsiját is.

 

Megkaptuk az MVM-től a CÖF-támogatás iratait, a „közgondolkodás javítására” utaltak 508 milliót | atlatszo.hu

Megkaptuk az MVM-től a CÖF-támogatás iratait, a „közgondolkodás javítására” utaltak 508 milliót

Jelenleg az állami tulajdonú Szerencsejáték Zrt. leánycégével pereskedünk a CÖF miatt. A nemzeti lottócég támogatásokat intéző leányvállalata, a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. ugyanis két részletben 170 millió forintot adott a CÖKÁ-nak, de azt nem hajlandó megmondani, hogy mire és miért adtak pénzt a kormányközeli szervezetnek.

Erdélyi Katalin

Címlapkép: Csizmadia László CÖF-CÖKA elnök egy 2021. június 16-i sajtótájékoztatón, ahol bejelentette a Civil Igazságtételi és Jóvátételi Bizottság megalakulását (forrás: CÖF/Facebook)

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2