közpénzégetés

200 milliárd forintért őrizhetik a kórházakat a Fidesz kedvenc biztonsági cégei

A Fidesz kedvenc őrző-védő cégei nettó 200 milliárd forint keretösszegért őrizhetik 93 fekvőbeteg-szakellátást nyújtó intézmény telephelyeit – derült ki az európai uniós közbeszerzési értesítő legfrissebb számából. A nyertesekhez tartozik többek közt a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. és a Valton-Sec Zrt. is. A pályázók körét már a kiírás is eléggé leszűkítette.

A közbeszerzést a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) írta ki az egészségügyi intézmények őrzésére. A leírás szerint a nyertes cégeknek összesen körülbelül 93 darab fekvőbeteg-szakellátást nyújtó intézmény, 372 darab telephely őrzését kell megoldaniuk. A keretmegállapodás keretösszege 200 milliárd forint, és kilenc cég jár jól vele.

A nyertesek a kelet-magyarországi intézményeket 65 milliárd forint keretösszegért, a budapesti és Pest megyei intézményeket 70 milliárd forintért, a nyugat-magyarországi intézményeket pedig 65 milliárd forintért őrizhetik. A keretmegállapodás időtartama 48 hónap, azaz négy év.

A munkával a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt.-t, a Valton-Sec Zrt.-t, az Univerz Holding Zrt.-t, az Univerz Biztonságtechnikai Kft.-t, az Univerz Biztonsági Tanácsadó Kft.-t, az Univerz Biztonsági Szolgáltató Kft.-t, a Securimaster  Kft.-t, az Airport Service Budapest Zrt.-t és az ESG Holding Zrt.-t bízta meg a KEF.

Tavaly decemberben számoltunk be erről az őrzésre kiírt 200 milliárdos pályázatról, és hogy mellé 300 milliárdért takarításra is lehetett ajánlatot tenni. A pályázók körét eléggé leszűkítette a kiírás, ugyanis előírás szerint csak olyan cég pályázhat, amelynek az éves nettó bevétele eléri a 10 milliárd forintot.

Év végi gigatender: 500 milliárdért őriztetné és takaríttatná a kormány a kórházakat

Ünnepek alatt pályázhat az a nagyon felkészült szolgáltató, aki szeretné Magyarország 93 fekvőbeteg-szakellátást nyújtó intézményének 372 telephelyét őrizni és takarítani. Az őrzésre kiírt 200 milliárdos pályázat mellé 300 milliárdért a takarításra is lehet ajánlatot tenni: ezért a pénzért közel 3,6 millió négyzetmétert kell rendben tartani.

Szépen gyarapodnak a Fidesz kedvenc őrző-védő cégei

A felsorolt cégek közül a legnagyobb a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. (CBSZ), ami Pintér Sándor belügyminiszter 2010-es miniszteri kinevezése előttig a tárcavezető érdekeltsége volt, majd közvetett tulajdonosa Pintér két régi üzlettársa, Tölgyesi Vilmos és Szabó Péter lett.

A cég nettó árbevétele 2020-ban 22,5 milliárd forint, 2019-ben 19,9 milliárd forint volt, amiből 1,8 milliárd és 2,3 milliárd forintos adózott eredményt ért el.

26 milliárdos őrzés-védelmi közbeszerzést nyertek a belügyminiszter volt cégéhez köthető vállalkozások

Három évig őrzési és recepciós feladatokat fog ellátni különböző állami épületekben a Civil Biztonsági Zrt., a Valton-Sec Kft., a Hunex Team Kft., és a PFM Biztonsági Kft.

A Valtont nem nagyon kell bemutatni. A kft.-ből 2020-ban zrt.-vé alakult vállalkozás a Fidesz kedvenc őrző-védő cége. A többségi tulajdonosa Varga Lajos, a kisebbségi tulajdonosa pedig Sarka Kata bulvárszereplő-üzletasszonnyal való kapcsolata miatt ismertté vált Bessenyei István. A 24.hu írta meg, hogy az üzletember lakcíme nem Magyarországra, hanem a kedvező adózásáról ismert Luxembourgba van bejelentve, és a neve többször feltűnt Rogán Antal miniszter üzletasszonykodó exfelesége, Rogán-Gaál Cecíliáé mellett.

A Valtonnál állami megbízásokból nincs hiány, ugyanis nettó 1,8 milliárd forintért őrzik a Puskás Arénát, és 1 milliárd forintért őrizték a budapesti vizes vb-t. A Valton ezenkívül fideszes és állami rendezvényeket is rendszeresen felügyel. A cégnek hosszú története és komoly kormányzati kapcsolatrendszere van, amit az Index foglalt össze korábban.

2020-ban 8,2 milliárd forint nettó árbevételt értek el, az adózott eredményük pedig 665 millió forint volt. 2019-ben 8,9 milliárd forint nettó árbevétel mellett 1,16 milliárd forintos adózott eredményt produkáltak.

Újabb 620 millió forintért őrizheti a Városligetet a Valton

A korábbi botrányok ellenére továbbra is a Fidesz kedvenc biztonsági cége, a Valton-Sec Kft. munkatársai láthatják el az őrzés-védelmet a Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. épületeinél és a közparkban.

 

Az ESG sikere jelentős részben szintén az állami megrendeléseknek köszönhető. A cég többségi tulajdonosa (egy kft.-n keresztül) Tasnádi László, a harmadik Orbán-kormány rendészeti államtitkára, volt III/II-es operatív tiszt. Az ESG ellenőrizheti a jegyeket és bérleteket a menetrend szerinti Volánbusz-járatokon, de a cég dolgozik többek között a MÁV-nak és a Nemzeti Vagyonkezelőnek is.

A fenti listán szereplő Securimaster Kft. tulajdonosai között szintén ott találjuk Tasnádi Lászlót, aki egyébként a CBSZ vezérigazgatója is.

Az Univerz Biztonsági Szolgáltató Kft., az Univerz Biztonságtechnikai Kft. és az Univerz Holding Zrt. egy tulajdonosi kör kezében vannak. A közvetett tulajdonosok között ott van a már említett Tasnádi László és Marton László is — utóbbi 2010 és 2012 között vezette a Civil Biztonsági Zrt.-t vezérigazgatóként.

Az Airport Service Budapest Zrt. tulajdonosa a Civil Biztonsági Zrt., a Valton-Sec Zrt. és B+N Referencia Zrt. utóbbi takarítási tendereket szokott nyerni. 2020 novemberében a Telex írta meg, hogy az Airport Service Budapest Zrt.  és vele a NER a koronavírus miatti visszaesésben megjelent a budapesti repülőtéren: engedélyt kapott földi kiszolgálási ellátások végzésére légitársaságok részére.

 

NER-cég lett a befutó a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság 26 milliárdos tenderén

Nettó 26 milliárdos keretszerződést nyert el a B+N Referencia Zrt. a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságtól. A Rogán Antal és Tombor András üzleti köreihez tartozónak mondott cég évek óta fürdik a közpénzes megbízásokban.

Zsilák Szilvia

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Címlapkép: Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet (Fotó: Átlátszó/Szakál Szebáld)

Megosztás